2011. október 15., szombat

Andrea Cremer: Nightshade- Az őrzők

október 15, 2011 2 Hozzászólás
Legelőször a könyv borítója fogott meg. Hüvösnek, titokzatosnak, varázslatosnak tartottam. Aztán olvasva a fülszöveget, amolyan Shiver érzetem volt és bár Stiefvater története annyira nem jött be, ettől függetlenül Az őrzőkre nagyon kíváncsi lettem.

Calla 17 éves félig ember, féli farkas lány, aki mellesleg egy alfa is. A falkájuk az esküvőjére készül egy másik alfával és sokat várnak a két csapat és az új falka megalapulásától. Aztán egy napon új fiú érkezik az iskolába Shay, aki teljesen összezavarja a lány érzelmeit. Ráadásul a fiú származását titok veszi körül, ki lehet ő és egyáltalán, hogy kerül egy ember a farkasok közé? Shay semmit se ért, de ahogy egyre több időt tölt Callaval, nem csak az ő szeme kezd el tisztán látni, hanem a lányé is.
Semmi sem az, amit eddig mondtak nekik, a múltjuk, a történelmük kérdőjeleződik meg. Ki a barát és ki az ellenség? Mi lesz Calla és Ren egyesülésével? A lány először maga se tudja eldönteni, kihez is vonzódik igazán. ...

Elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban.
Egyrészt nem olyan tiszta számomra minden. Bár leírta az írónő, hogy hogyan jött létre az első ember-farkas, de egyszerűen még se látom át az egészet. Mintha túl sok információt kaptunk volna, hogy átlássuk a felépített világképet, de kesze-kusza és nem került bennem minden a helyére.
Különösebben a szereplők nem fogtak meg. Maga Calla kicsit az agyamra ment. "Ne csókolj meg, mert nem szabad, érintetlenül kell férjhez mennem!"- "Gyere ide most azonnal és csókolj meg!". Szerencsétlen lány maga se tudja már, hogy mit akar, ide-oda lökdösi magától a pasikat, majd magához rántja őket egy-egy csókra.
Taszított a gondolat, hogy a fiatalokat lényegében házasságra kényszerítik és ezen az se tudott tompítani, hogy láthatóan Calla és Ren között szexuális feszültség van. Na de akkor is kérem szépen, a "kell" az "kell".
Összességében nézve nem rossz. Úgy érzem, mintha ez tényleg megmaradt volna ifjúsági irodalomnak, nincs meg az átmenet, hogy az idősebbeknek is hű de szórakoztató lenne. Őszintén szólva többet vártam.


Megjelenés: Nightshade (2010.)/Nightshade- Az őrzők (2011. Egmont Kiadó)
Oldalszám: 470
Sorozat: *Andrea Cremer farkasos sorozata- 1. rész*
Ára: 3999
Az írónő oldala ITT.

2011. október 13., csütörtök

Csak tudnám, hogy csinálja- film

október 13, 2011 0 Hozzászólás
"Kate Reddy egy bostoni finanszírozási vállalat menedzsere, és megszállottja a munkájának. Este ér csak haza elbűvölő, nemrég munkanélkülivé vált férje, Richard és két gyermekük mellé. Ez egy non-stop dolog, ahol nincs megállás, bár édesanyja és legjobb barátja többször is figyelmezteti, hogy nem lesz jó vége. Amikor Kate egy új ügyfele miatt folyamatosan utazni kényszerül, Richard pedig szintén dolgozni kezd, egyre kevesebbet találkoznak, ráadásul Kate egy jóképű új munkatársat kap, Jack Abelhammer személyében, aki komoly érdeklődést tanúsít iránta."


Gondoltam ideje lenne egy adaptációt néznem végre, így esett a választásom erre a filmre. Nem bántam meg, nagyon jól elszórakoztatott, néha pedig szívbemarkolóan elgondolkodtató volt.
Regényben nem olvastam, így nem tudom változtattak-e rajta valamit, mindenesetre ezek után kíváncsi lettem rá.

Kalapomat emelem minden dolgozó édesanya előtt, én még nem kerültem vissza ebbe a "rendszerbe", de igazán elképzelni se tudom, hogy fogunk tudni mindent összeegyeztetni, ha végre Gyerkőc ovis lesz. Néha úgy érzem, mintha már most is kész káosz lenne az életünk, mi lesz akkor? Ide-oda rohanás, ki megy érte, odaérsz időbe, beérsz időbe? Úgy érzem, hogy a dolgozó anyukáknak valami hihetetlen titok lehet a birtokukban, hogy mindent el tudnak intézni, mindent megoldanak, én előre félek. :o)
Tetszett, hogy Kate barátnője a kis monológjaiban megfogalmazta a dolgozó nők és férfiak közötti a különbséget. Én pl. a mai napig nem értem, hogy fordulhat elő, hogy bizonyos munkahelyeken ugyanazért a munkáért egy nő kevesebb fizetést kap, mint egy férfi. Ugyan miért már? Maga Kate pedig azt nagyon jól bemutatja, hogyan próbálják meg a nők összehangolni a családot a munkával. Néha vagy sikerül vagy nem. Igazán hozzáfűzni tapasztalat hiányában mást nem tudok, csak kalapomat emelem.



amerikai vígjáték
95 perc
2011


Megjelenés: Allison Pearson: Csak tudnám, hogy csinálja (2011. GABO Könyvkiadó- nem tudom hanyadik kiadás itthon- szerintem a második, mert egy elég ronda borítóval is megjelent már-. Amúgy 2002-ben jelent meg először Angliában.)
Oldalszám: 390
Ára: 2990

2011. október 12., szerda

Gayle Forman: Ha maradnék

október 12, 2011 2 Hozzászólás
Ez az a másik regény, amire az Alaska nyomában bejegyzésemben céloztam. Szinte egyszerre jelent meg a 2 kötet, az előbbi a GABO Kiadónál, a Ha maradnék pedig a Ciceró Könyvstúdiónál. A borítók nagyon hasonlítanak, ugyanaz a kékes háttér és a nyilak, az egyikben halványan egy női fej, a másiknál egy autó beolvadva a kékségbe. De mint ahogy az elágazós nyilak jelölik is, igazán az Alaska nyomábannál nem nagyon volt több út, minden egy végállomáshoz vezetett, de a Ha maradnékban a főszereplőnek döntenie kell. Marad vagy megy?
Úgy gondoltam, hogy a 2 regény hasonló lesz, de nem. Forman könyvénél éreztem, amit Greennél is szerettem volna. Elgondolkodtatott, magamba zuhantam és napokig nem tudtam elszakadni a történettől.

Maga az egész történet 1 napot ölel át. Egy olyan napot, ami a 17 éves Mia életében teljesen átlagosan indul azzal a kivétellel, hogy a hó miatt iskolaszüneti napot rendelnek el. Ennek örömére a kis család felkerekedik, hogy meglátogassák egy barátjukat, akiknél kisbaba született. ... Autóbalesetet szenvednek. ... Mikor Mia magához tér, semmi sem olyan, mint előtte volt és döntenie kell. Megy vagy marad? Nem könnyű a döntés meghozatala. ...

Szerettem volna SPOILER mentesen írni, remélem ez sikerült, de nagyon nehéz úgy leírni a gondolataimat, hogy igazán ne derüljön ki mi is történt.
Nagyon megfogott és nagyokat bőgtem rajta, nem egyszerű történet annak ellenére sem, hogy ifjúsági irodalom. Mikor olvastam a könyv végén a szerzővel készült kis interjút, igazán akkor értettem meg, hogy bár ifjúsági irodalom kategóriába van besorolva, a főszereplő tizenéves, de az írónő több generációnak írta igazán. Nem egy könnyed, csajos, szerelmes ifjúsági történetecske, felnőtteknek is nagyon elgondolkodtató, pityergős tud lenni.

Olvastam a történetet és magamban nyugtáztam, hogy már megint csak ilyen könyveknél állok meg egy picit és gondolkodok el azon, hogy minden milyen mulandó és milyen törékeny. Ma itt vagyok, ma itt van, de mi a garancia arra, hogy holnap is minden ilyen lesz? Nyilván, nem lehet ezekkel a gondolatokkal esténként lehajtani a fejünket a párnára, folyamatosan félni, rettegni, de mikor ilyen történetről olvasok, akkor valahogy mindig megáll az idő. Mintha ilyenkor jönnék rá, hogy igazán olyanok vagyunk, mint egy asztalon ide-oda guruló üveggömbök. Az élet ide-oda sodor minket, de sose tudhatod, hogy a hatalmas lendületben mikor fogsz legurulni az asztalról és törsz darabokra. ...

Gayle Forman nagyon jól ír, egy percig sem unatkoztam a könyv olvasása közben. Tetszett a felépítése is, hogy igazán minden 1 nap alatt játszódik le, de mindeközben Mia folyamatosan visszaemlékszik a múltra. Ez nem zavart meg, érezni lehetett, hogy mikor vagyunk a jelenben és mikor olvasunk visszatekintésről és nem volt bonyolult követni a szálakat sem. Letenni alig tudtam, elég gyorsan végeztem is vele, de ez annak is köszönhető, hogy nagyon jó a stílusa, magával ragad, belefeledkezel teljesen. Ugyanakkor meg mégis valahogy könnyed. Olvassátok el!


Megjelenés: If I Stay (2009.)/ Ha maradnék (2011. Ciceró Könyvstúdió)
Oldalszám: 258
Ára: 3290
Az írónő oldala ITT.
Ha minden igaz, a könyv megfilmesítési jogát már megszerezték.

Hamarosan itt a 3. rész!

október 12, 2011 0 Hozzászólás
Sikerült megszereznem a hétvégén az Angyali vadász 2. részét, már olvasom is, éljen! :o) És előre láthatóan novemberben jön a harmadik rész ezzel a borítóval:


Ez a jing-jangos vércsepp nem épp bejövős (de sejtem, hogy mire akar utalni), amúgy nagyon szép lett, sokkal szebb, mint az eredeti. Nálam kedvencnek tűnik ez a sorozat, bár a másodikkal még az elején tartok. ;o) Ja, és ha nem hívják fel a Facebookon a figyelmemet, hogy a háttérben mindig más és más városra utaló kép van, észre se vettem volna. Valahogy eddig nem is figyeltem.
Az elsőről ITT írtam.

2011. október 10., hétfő

Elizabeth Chandler: Akit egy angyal megcsókolt

október 10, 2011 0 Hozzászólás
Nagyon ígéretesnek tartottam Elizabeth Chandler Angyali szerelem sorozatát, hisz az alapötlete nekem úgy jött le, hogy hasonlít a Ghostra, ami az egyik kedvenc filmem.

Igazán két főszereplője van a történetnek. A kicsit szende, de nagy eséllyel nagyon szép Ivy és a gimnázium szívdöglesztő pasija, aki ráadásul úszóbajnok is, Tristan.
Kezdetben Ivy nem nagyon figyel fel a fiúra, bár a barátnői mindent megtesznek ennek érdekében, de a fiú addig töri magát, amíg sikeresen bevágódik Ivy 8 éves öccsénél és innen egyenes út vezet a lány szívéig.
A fülszöveg minden poént lelő, így lényegtelen, hogy elárulom avagy sem, szóval a fiatal szerelemesek autóbalesetet szenvednek és Tristan meghal. Igen ám, de a fiú angyalként tér magához. Akárhogy próbálja felvenni a kapcsolatot Ivyvel, nem jár sikerrel, mert a lány bár eddig hitt az angyalokban, de most a hite oda lett. ...

Kb. úgy a 70. oldalig elég jól elvoltam a történettel, nagyon gyorsan lehetett vele haladni, aztán érezni kezdtem a problémákat.
Azt azért meg kell említeni, hogy a könyv 1995-ben íródott, 16 év az 16 év. Ma már kicsit másabb hasonló történetek jelennek meg. 1995-ben ez tényleg egy nagyon népszerű sorozat lehetett, de 2011-ben nem tartom már olyan erősnek.

Nagyon emlékeztetett a kiadó egy másik sorozatára, Levy L. Smith könyveire, abban a tekintetben, mintha az Akit egy angyal megcsókolt se lenne egy kész történet. Mintha csak egy vázlat lenne ami arra vár, hogy jobban ki legyenek dolgozva a karakterek, a leírások élethűbbek legyenek, meg az egész késszé váljon. Az alapja nagyon tetszett ennek is, jó kis történetet ki lehetett volna hozni belőle, de kicsit összecsapott lett.

A szereplőket egyáltalán nem láttam magam előtt, meg se tudnám mondani igazán, hogy nézhetnek ki.
Furának találom, hogy bár Ivy angyal mániás, de ezt annyira még se lehetett érezni. Néha elmormolt egy-egy fohászt egy-egy angyalhoz, de nem éreztem, hogy tényleg annyira hinne bennük.
Zavaró, hogy már a fülszövegben le van lőve a poén. Így a vége felé már nagyon kezdtem unni.
És akkor itt jönnek szóba az angyalok. Számomra az angyalok "szárnyas emberkék", akik a mennyországban röpködnek és onnan figyelnek minket. Nos, a történet szerint Tristan (a neve miatt nekem folyamatosan a Trisztán és Izolda jutott eszembe) angyal. Ezzel csak az a probléma, hogy közben meg inkább szellem. Hisz nincsenek szárnyai, nem röpköd a mennyországban, hanem átteleportálja magát a falon, meg lehet idézni, meg egyáltalán olyan szellemes és ennyi. Nem értem mitől angyal.

Összességében nézve egy közepes ifjúsági regénynek tartom. Gyorsan el lehet olvasni, olvastatja magát, na meg nem 400 oldal, hanem csak 184. Igazán úgy érzem, ha itthon hamarabb jelent volna meg, akkor tán jobban megfogott volna, de ma már ennél jobb hasonló történeteket olvastam és ezen átsiklani nem tudok. Nehéz megfogalmazni, mert nem rossz, egyszerűen csak kevés.

A sorozat további kötetei a kiadónál:




Megjelenés: Kissed by an Angel 1. (1995.)/ Angyali szerelem 1.- Akit egy angyal megcsókolt (2011. Egmont Kiadó)
Sorozat: Angyali szerelem- 1. rész
Oldalszám: 184
Ára: 1999

2011. október 7., péntek

Patrick Ness: Válasz és kérdés

október 07, 2011 0 Hozzászólás
Patrick Ness Chaos Walking trilógiájának első része a Kés a zajban elnyerte a tetszésemet, így izgatottan vártam a folytatását. Nagyon érdekesnek találtam az első rész világképet és a maga módján elgondolkodtatónak, hogy az emberi agresszió tán nem kioltható?
A történet a jövőben játszódik egy másik bolygón, ahol az emberek egy része letelepedett. Ami fura, hogy nincsenek nők és a lakók hallják egymás gondolatait. Todd az egyik főszereplőnk, akinek a férfivé válása előtt el kell menekülnie a városból új ismerősével Violával, a város pedig a nyomukban. A Kés a zajban lényegében a menekülésükről szól, közben feltárul a múlt és természetesen a legizgalmasabb résznél ért véget a kötet.
A nyáron hozzáférhetővé vált a szerző kis novellája a Viola, ami amolyan előzménye a történteknek. Miért épp Violáék lettek a kiválasztottak és egyáltalán mi történt velük? Szerintem nagyon jó elolvasni ezt a Válasz és kérdés kezdete előtt, valahogy jobban át lehet látni a történteket.

A Kés a zajban ott ért véget, hogy Todd a sebesült Violával egyenesen az őket üldözők kezei közé menekülnek. A két fiatalt szétválasztják, lényegében az egész történetben külön szerepelnek, nem nagyon találkoznak. Mind a ketten más-más befolyása alá kerülnek, ami a végzetük felé sodorja őket. Aztán váratlan fordulat következik be, a lázadás és ezzel a harc kezdetét veszi. De mindaz ami történik, csak az előjáték ahhoz, ami nagy eséllyel a harmadik kötetben várni fog a szereplőinkre. ...

Volt egy elképzelésem arról, hogyan fog folytatódni a sorozat, nos a Válasz és kérdés ezen a téren számomra teljesen váratlan fordulatot vett, nem számítottam azokra a történtekre, amikkel a szerző megcsavarta a történetét. Válaszokra számítottam a kérdéseimre, de igazán a "Válasz" nem is az olvasók, hanem mintha a férfiak, ill. Todd kérdéseire felelne meg. Metaforikus az egész.
Már az első részben is úgy éreztem, mintha a színfalak mögött nagyon komoly gondolatokat próbálna az író megfogalmazni, ez ebben a kötetben még jobban érződött. A nők elnyomása a "régi" időkre emlékeztetett vagy akár egy alá-fölé rendelt hierarchikus rendszerre. Ahogy pedig a szpakkerekkel bántak a férfiak, nekem az első perctől kezdve az jutott eszembe, hogy a németek hogyan bántak a zsidókkal. Ugyanaz a táborba tömörítés, a megjelölés, "állatok vagytok" és akár a kiirtásuk gondolkodás nélkül. Nagyon érdekesnek és elgondolkodtatónak tartom ezt a szálat, ami végülis a második kötet végéhez, a nagy ütéshez vezetett. Nagyon izgalmasan ért véget, lehet rágni a körmünket, hogyan fog folytatódni majd a harmadik rész.
Maximálisan elégedett vagyok a folytatással. Nem olyan izgalmas, mozgalmas, fordulatos, mint a Kés a zajban, hanem inkább elgondolkodtatóbb, de épp emiatt tartalmasabb. Ifjúsági regény ízig-vérig. Izgatottan várom a befejező részét a trilógiának.

Megjelenés: The Ask and the Answer- Chaos Walking Book Two (2009.)/Válasz és kérdés (2011. Vivandra Könyvek)
Sorozat: Chaos Walking Trilógia- 2. rész
Oldalszám: 498
Ára: 3500

2011. október 5., szerda

Nalini Singh: Angyalvér

október 05, 2011 5 Hozzászólás
Nalini Singh Angyali vadász sorozatának első két része jelent meg hamarabb itthon, majd jött az újabb sorozata is magyarul az Egy világ-két faj-állandó küzdelem. A Vonzódásról és a Látomásról már írtam, de az Angyalvér váratott magára, pedig ha tudtam volna, hogy ilyen jó lesz, hamarabb nekiláttam volna.

Elena 28 éves fiatal nő, aki egy cégnél dolgozik vámpírvadászként. Egészen pontosan többnyire angyalok fogadják fel, hogy keressen meg nekik egy adott vámpírt és adja a kezükre.
Egy kicsit furcsának találtam a világképet, mely szerint az angyalok nem csak maguk a megtestesült jóságok, hanem szigorúak, bosszúállóak és bizony vérengzőek is, ha úgy alakul. A vámpírokat pedig ők teremtik.

Egy napon Elena új megbízatást kap nem is akárkitől, az egyik arkangyaltól, Rafhaeltől. Raphael az első perctől kezdve megmozgatja a nő fantáziáját, izzik körülöttük a levegő. ...


Nagyon bejött a történet. A Vonzódás és a Látomás se volt rossz, de az Angyalvért jobbnak találtam. Valahogy jobban magam elé tudtam képzelni, az angyalokat szinte láttam magam előtt, legszívesebben én is végigsimítottam volna Raphael szárnyát, annyira élethűen ábrázolta az írónő őket.
Ami a hevességet illeti, nem volt piskóta. :o) Vad, szenvedélyes, ugyanakkor meg tetszett, hogy nem 86 ágyjelenet volt a történetben, amikor már az olvasó a 3. után vállvonogatással nyugtázza, hogy "na, már megint szexelnek, bumm".
Mint már írtam, magát a világképet furának tartottam. Nem azt, hogy arkangyalok uralkodnak az emberek felett hanem azt, hogy vámpírokat teremtenek. Ez annyira ellentétes volt mindazzal, ami a "közhiedelemben" szerepel az angyalokról, hogy igazán helyre se tudtam tenni magamban. Hisz az angyalok csak jók lehetnek, röpködnek a fejünk fölött és trombitálnak serényen, erre meg olyan lényeket teremtenek, amik az emberekkel táplálkoznak. Persze ennek is oka van, de mindez csak később derül ki.
A krimis szála szintén nagyon jól fel lett építve, bár az elejétől kezdve tisztában vagyunk azzal, hogy ki a tettes, inkább a két kérdés a miért és a hol.
A borító sokkal szebb, mint az eredeti, piros pont a kiadónak, viszont szerkesztési/helyesírási hibák találhatóak a szövegben.

Ha szeretitek az erotikusabb fantasyt, akkor tessék vele próbálkozni, nekem nagyon tetszett és nagyon várom, hogy beszerezhessem a második részt. Ha minden igaz, akkor pedig hamarosan jön magyarul a 3. kötet is. A negyedik pedig most szeptemberben jelent meg angolul.




Megjelenés: Guild Hunter 1.- Angel's Blood (2009.)/ Angyali vadász- Angyalvér (2010. Egmont Kiadó)
Sorozat: Angyali vadász- 1. rész
Oldalszám: 440
Ára: 3999

2011. október 4., kedd

John Grisham: Theodore Boone a kölyökügyvéd

október 04, 2011 0 Hozzászólás
John Grisham (A cég; A Pelikán ügyirat; stb. szerzője) neve biztos sokatoknak ismerősen cseng. Én legalábbis nagyon sokszor futottam bele a könyvtárban a könyveibe (egy teljes polc az övé, ha jól emlékszem), de odáig már nem jutottam, hogy valamelyiket el is olvassam. Igazán "szenzációnak" számított, amikor 23 felnőtteknek szóló története után tavaly megjelent az első ifjúságnak szóló krimije, thrillere, a Theodore Boone a kölyökügyvéd. Na de azért az alma nem esett messze a fájától.

Theo 13 éves, ügyvéd szülők gyermeke, aki maga is híres törvényszéki ügyvéd szeretne lenni. Úgy jár be a bíróságra, mint más a zöldségeshez, nagyon vágja a dolgokat. :o) Segít a "jogi" ügyekben a barátainak is, aztán belecsöppen egy perbe.
A vádlott Mr. Duffy, akit azzal vádolnak, hogy megölte a feleségét 1 millió dolláros életbiztosításért, de bizonyíték nincs ellene. Ekkor Theo munkához lát. ...


Egy nagyon aranyos ifjúsági krimi, igazi csemege, szórakoztató volt még számomra is, de a célközönsége szerintem a 12-15 éves fiatalok.
Tetszett, hogy nagyon jól bemutatja, hogyan is zajlik le egy per, mindent elmagyaráz, bár az írónak ez nem ismeretlen pálya, hisz maga is jogász, akinek az írói karrierje 1988-ban indult be.
Aranyos, szórakoztató, könnyed ifjúsági krimi, ebben a műfajban tényleg igazi csemege a fiataloknak.
Elviekben egy sorozatról van szó, kíváncsi leszek, hogy mikor fog megjelenni a folytatása.


Megjelenés: Kid Lawyer (2010.)/ Theodore Boone a kölyökügyvéd (2010. Geopen Könyvkiadó)
Oldalszám: 200
Ára: 2990

2011. október 3., hétfő

Októberi várható megjelenések

október 03, 2011 0 Hozzászólás
Tudjátok minden csak akkor biztos, amikor már a kezetekben van az adott könyv.

"Hét zarándok indult útnak a Hyperion távoli bolygójára, hogy a Shrike színe elé járulva választ találjanak kérdéseikre. De vajon melyikük kívánságát teljesíti a félig szerves, félig gép szörnyeteg? És mi lesz a többi hős sorsa?
Az emberek lakta világegyetem fordulóponthoz érkezett. A Hyperion félreeső bolygóján az időben visszafelé haladó, rejtélyes Időkripták megnyitják kapuikat, hogy a Shrike, a fájdalom és a megtorlás félistene emberek millióinak sorsa felett döntsön. A Számkivetettek ostrom alá veszik a Hegemóniát, míg az általunk teremtett, megbízhatatlan MI-k azon fáradoznak, hogy létrehozzák a Végső Intelligenciát, Istent. A gépek istenét, mely pusztulásba taszíthatja az egész emberiséget.
Dan Simmons klasszikus regényének, a Hyperion című űroperának a folytatása még az első kötetnél is grandiózusabb távlatokat nyit a technológiai fejlődés és az emberi civilizáció jövőjéről, de a gépek, fajok, vallások és filozófiák eposzi léptékű háborújában sem veszíti szem elől az egyént."

Megjelenés: okt. 6.

"Párizs, a II. világháború vége. A divat fővárosa felszabadult, és lassan ébredezik kényszerű álmából. A harmincas évek legkeresettebb modellje, az orosz származású Xénia Osszolina most mégis a szétbombázott Berlinbe tart, hisz csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: viszont kell látnia Maxot, az egyetlen férfit, aki valaha is megérintette a szívét. A koncentrációs táborból szabadult egykori sztárfotós azonban csak halovány árnyéka önmagának... A romba dőlt városokban már egy újabb nemzedék próbál szembenézni sorsával. Natasa, Xénia lánya rájön, hogy apja a nácikkal kollaborált, és hogy édesanyja születésétől fogva hazudott neki. A Franciaországban bujkáló fiatal testvérpárnak, Lili és Felix Lindnernek pedig az elfogadhatatlant kell elfogadniuk: hogy szüleik és kishúguk meghaltak a gázkamrákban. De vajon mennyi fájdalmat bír elviselni az emberi szív? E New Yorkban, Berlinben és Párizsban játszódó tragikus és hiteles családregényben megelevenednek előttünk a háború utáni korszak komor és mégis reményteljes évei."

Megjelenés: okt. 15.

"Az Igazából mennyország az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, 2010 novembere óta vezeti az amerikai sikerlistákat. Nemcsak azért, mert egy tüneményesen megírt történet, hanem mert Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú esete a szkeptikusokat is elbizonytalanította, a viták megtöltötték a sajtót, hírtelevíziók is foglalkoztak vele.
Egy négyéves kisfiúnak műtét közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük. Amikor magához tért, csupa olyasmiről kezdett mesélni, amiről valójában nem is tudhatott. A mennyországban járt, és arról beszélt, hogy lenézett az orvosra, aki operálta, és látta a várószobában imádkozó apját is. A családja nem tudta, mit gondoljon, de a kisfiú megdönthetetlennek látszó bizonyítékokkal állt elő. Elárulta, hogy találkozott meg sem született nővérével, akiről senki sem tett említést neki. Találkozott dédapjával, aki születése előtt harminc évvel halt meg, a beszélgetéseikből pedig olyan részletek derültek ki, amelyekről senkitől sem tudhatott. Colton leírja a lovat, amit csak Jézus tud megülni, mesél arról, milyen „igazááán nagy” Isten és a trónusa, és hogy a Szentlélek hogyan „bocsát le fentről erőt”, hogy segítsen rajtunk. A történet, amelyet édesapja mond el, de gyakran Colton saját szavaival, megindítóan egyszerű üzenetet hordoz arról, hogy a mennyország valóban létezik. És arról, hogy az embereknek fel kell készülniük a végső összecsapásra."

Megjelenés: okt. 20.

"2034.
Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat.
Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással - így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve.
A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt...
S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink - akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik - egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését...
A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett, és a két regényből népszerű számítógépes játék is készült."

Megjelenés: okt. 20.

"Hiába menekült el anyja otthonából Dana Hathaway édesapjához a távoli Avalonba, egy hajszállal sem lettek könnyebbek, felszabadultabbak és mókásabbak a mindennapjai. Nem elég, hogy az életét egy bunkerszerű rejtekhelyen kell töltenie, félelmetes testőre még az engedélyezett randikról is sorra elijeszti az iránta érdek­lődő fiúkat. Nem vitás: egy vérbeli kamasz lány ezt nem hagyhatja annyiban, itt az ideje, hogy kereket oldjon. Elvégre nem kuksolhat otthon a legjobb barátnője születésnapi bulija helyett, ahol mellesleg ott lesz a sze­relme, Ethan is...
Csakhogy szökésével Dana még nagyobb bajba jut: időközben ugyanis a Rémkirály és gyilkos csapata, amit birodalomszerte Vad Hajtás néven emlegetnek, megszállja Avalont. A vérszomjas, természetfeletti hatalommal rendelkező Rémkirály, a kegyetlen férfi, akitől állítólag még Tündeföld királynői is félnek, már régóta rettegésben tartja a tündevilágot. Az egyetlen dolog, ami miatt nem dúlja fel és hányja kardélre a birodalmat, ahol egymás mellett élnek a tündék és az emberek, egy törékeny egyezség a Tündekirálynővel, aminek a felfedését bűvös átokpecsét akadályozza meg.
Dana ezúttal mindenki másnál szorultabb helyzetbe kerül. Nem számíthat védelemre, hiszen köztudott, mennyi­re gyűlöli őt - és ritka Tündejáró képességét - a Tündekirálynő. Márpedig az ellenállhatatlanul vonzó Rémkirály kiszemeli magának Danát. De vajon csak a halálát kívánja, vagy sokkal sötétebb terveket forgat a fejében?"

Megjelenés: okt. 25.

"A félreeső budai utcában álló romos házat, amely a homlokzatán lévő angyalszobrokról kapta a nevét, a XXI. század első éveiben életveszélyesnek nyilvánítják, és le akarják bontani, hogy szállodát, vagy lakóparkot építsenek a helyére. A közelben lakók azonban civil mozgalmat indítanak a patinás épület megmentéséért. Az elszánt csapat vezetője Zsuzsa, a gimnáziumi magyartanár, akit – bár nem ott lakik – személyes élmények fűznek az angyalos házhoz. Több mint tíz éve, egyetemista korában ugyanis rendszeresen látogatta az egyik lakót, a százéves Hilda nénit, aki lediktálta neki az emlékeit.
Ezek a feljegyzések repítik vissza az olvasót az 1910-es évekbe, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Akkoriban nem csak a szobrok miatt nevezték így, hanem az ott lakó négy lány okán is. Hilda, Klári, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint a vele járó elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. A ház titokzatos új lakója révén azonban akaratukon kívül még a korszak politikai cselszövéseibe is belekeverednek."

Megjelenés: okt. 26.

"A "Drága Tess!" idehaza a tavaly ősszel indult - és máris több sikerkönyvet listáján tudó - Carta Light-sorozat részeként jelenik meg. Elbeszélője a New Yorkban élő angol Beatrice, akinek vasárnapi ebédjét riasztó hír szakítja meg: édesanyja telefonál Londonból, és közli, hogy Tessnek, Beatrice húgának néhány napja nyoma veszett. A "Drága Tess!" óriási sikerének legfőbb titka az, hogy a regény egyszerre feszültségteli, érzelemgazdag családi dráma és fordulatos, gyomorszorítóan izgalmas detektívtörténet, e két eleve népszerű műfaj igen eredeti és páratlanul ügyesen kivitelezett ötvözete."

Megjelenés: okt. 30.

"Ararát hegység, Törökország, napjainkban
Nova talál egy térképet, amely egykor nagyon fontos volt az édesanyja számára. A térkép egy 5000 méter magasan fekvő katonai övezetet ábrázol, amelyet szinte lehetetlen megközelíteni. Csakhogy Novának senki és semmi nem állhat az útjába! Feltétlenül ki akarja deríteni, mit rejt a titokzatos térkép, miközben abban reménykedik, hogy az Ararát hegy csúcsán végre választ kap az édesanyja halála után felmerült kérdésekre.
Nova éppen az Ani nevű örmény romváros felé tart a Greenpeace egyik oszlopos tagjával, Benjaminnal, amikor valaki váratlanul hátba támadja őket. Nova kómába esik, és csak egy hét múlva tér magához egy stockholmi kórházban. A lány semmit sem ért, de leginkább az foglalkoztatja, hogy hová tűnt a fiú.
Nova az orvosok figyelmeztetésére fittyet hányva elhatározza, hogy visszautazik Törökországba, hogy megkeresse a barátját, és kiderítse, hogy mit jelentenek az édesanyja lakásában talált, Noé bárkáját jelképező misztikus jelek."

Megjelenés: okt.

"Stockholm, Svédország, napjainkban
Nova Barakel, az elszánt Greenpeace-aktivista betör a Vattenfall AB energetikai cég vezetőjének otthonába, hogy különféle szlogenekkel írja tele a falakat. Svédország első számú környezetszennyezője végre megkapja, amit érdemel! Csakhogy valaki csapdába csalta a lányt. A cégvezetőt ugyanis meggyilkolták, méghozzá felettébb brutális módon. Nova elmenekül a bűntett helyszínéről, de sajnos hátrahagy néhány árulkodó nyomot, így ő lesz a gyilkosság legfőbb gyanúsítottja.
A mindenre elszánt lány megpróbálja kideríteni, ki bízta meg a gyilkost, és hogy miért éppen az általuk feketelistára helyezett környezetszennyezőkre vetett szemet. De vajon mit jelentenek a vízözönre és Noé bárkájára utaló jelek? Ki kutatta át Nova stockholmi lakását? És mindenekelőtt: ki akarja Novára kenni a gyilkosságokat?"

Megjelenés: okt.

Szavazni ismét oldalt tudtok arról, hogy mely könyv megjelenését várjátok leginkább. Én A hársak felett az eget. A Párizs fehér fényei is nagyon tetszett. :o)
Frissítve! (2011. 10. 16.) A szavazás eredménye:


Szegény Varázsütés egy szavazatot se kapott, látom, nem nagyon várjátok a Káprázat folytatását. ;o) Elgondolkodtatónak tartom, hogy a szavazók több, mint fele kíváncsi az Igazából mennyországra, tán érdemes jobban odafigyelni erre a könyvre.

2011. október 2., vasárnap

Szeptemberi összegzés

október 02, 2011 0 Hozzászólás
Amikről szeptemberben írtam

Szépirodalom


Szerb Antal: A Pendragon legenda (5*) c. regényének olyan 10 éve egyszer már nekiálltam, de befejezni nem tudtam. Viszont éreztem, hogy MOST eljött az ideje. Olvastam a buszon, vonaton közlekedve, fürdőkádban, Gyerkőcöm nappali alvása során, éjszakánként. Magába szippantott, elvarázsolt. Így kell regényt írni!
Madách Imre: Az ember tragédiája (5*) az egyik kedvenc kötelező olvasmányom volt a gimiben. Így 10 évvel az első olvasása után is ugyanannyira tetszett.
Nagyon kíváncsi voltam a sokak által legjobb Jodi Picoult regénynek tartott A nővérem húgára (5*). Fantasztikusan megírt, sokkoló, döbbenetes, elgondolkodtató történet arról, hogy mire képes a szülő a gyermekéért, hol lehetnek a határok, amiket nem szabadna átlépni. Kérdések, válaszok, de leginkább kétségek. Olvasmányos, magába szippant és nem ereszt. Tényleg a legjobb Jodi Picoulttól, olvassátok el!
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája (5*) c. regényéről csak áradozásokat olvastam és épp emiatt, kicsit félve vettem kézbe. Muriel Barbery fantasztikusan ír. Könnyed, gördülékeny a stílusa, olvastatja magát. Nem lehet rá azt mondani, hogy szenzációs, de mégis ad valami pluszt a gondolataival.

Történelmi


Sok jót olvastam már a romantikus regények kedvelőitől Anya Seton: Katherine 1. (4*) c. regényéről. A történet olvasmányos, érdekes, romantikus volt, de nem aratott maximális győzelmet nálam. Ettől függetlenül a folytatásra is kíváncsi vagyok.
Amikor először láttam a könyv borítóját és olvastam el a fülszövegét, az alapján teljesen más történetet festettem le magamban. Inkább nevezném a Pillangó a szélbent (3*) életrajzinak, mint "sima" regénynek.

Krimi/thriller/fantasy/szórakoztató irodalom


S. J. Watson: Mielőtt elalszom (5*) c. regénye nem egy romantikus kis tingli-tangli, hanem vérbeli thriller. Sokkoló, döbbenetes. Nagyon tetszett!
Diana Rowland: A Démon jele (4*) c. regénye nem volt rossz sőt, összességében nézve jó volt, de mégis nagyon lassan haladtam az olvasásával, egyszerűen nem éreztem késztetést a folytatására. Pedig az írónő mesterien felépítette a regény világképét, jól fogalmazott, igazán nem volt baj a történettel, de valami plusz nekem hiányzott belőle.

Ifjúsági regény/manga


Az Alaska nyomában (3,5*) különösebben nem fogott meg és nem hagyott bennem maradandó nyomot, ugyanakkor olyan hangulata van, amit kevés író tud elérni. Tipikusan olyan regénynek érzem, ami mindenkinek mást tud sugallni. Engem az élet elmúlására emlékeztetett.
Svetlana Chmakova: Esti tagozat 1. (5*) c. mangája nagyon tetszett, nem hittem volna, hogy ennyire el fogja nyerni a tetszésemet. Izgalmas, fordulatos, az illusztráció nagyon jól kidolgozott. Néhol humoros, néhol feszültséggel teli, nagyon jó!
Arra számítottam, hogy az Éjféli bál (3*) hasonló lesz a Beastly-hez. Mese átdolgozva, átültetve a "mindennapokba" úgy, hogy a mese hangulata ne vesszen oda. Nos, megmaradt egyszerűen csak mesének, a szó szoros értelmében.
Nagyon tetszett Krystyna Kuhn sorozatának első része. A játék, bár lassan indult be, de izgalmas, rejtélyes és legfőképpen misztikus volt. Nekem amolyan "Lost" fílingje volt az egésznek. Nagyon vártam, hogy kézbe vehessem A katasztrófát (3,5*), ugyanazt a hangulatot reméltem, mint az első részben.
Dagmar Chidolue: Toni, te drága! (2,5*) 80-as évekbeli ifjúsági füzetecske. Teljesen más, mint a mostanság olvashatóak, de tán pont emiatt érdekes. Igaz, hogy nem izgalmas, nincs olyan jól megfogalmazva, érzed, hogy nincs minden a helyén, túl darabos, az érzelmek sem az igaziak, ugyanakkor meg mégis úgy ahogy van, elfogadod.

Gyermekirodalom


Nálunk nagy kedvenc a Bori sorozat, az újabb 3 rész is elnyerte a tetszésünket. A Bori, a balerina inkább a kislányok titkos álmait eleveníti meg, a Bori a fogorvosnál szerintem az egyik legnélkülözhetetlenebb rész a sorozatból, a Bori születésnapja pedig az édes gyerekzsúrokat eleveníti fel.
A Játékok Mickeyvel és barátaival 1. nagyon jó ötleteket ad arra, hogy miket lehet játszani a szabadban, a lakásban és bizonyos ünnepekkor, alkalmakkor.

Ez a hónap most inkább a felnőtt irodalomról szólt, mint a gyermek-és ifjúsági irodalmi könyvekről. A legnagyobb kedvenc az új olvasásokból A nővérem húga és a Mielőtt elalszom lett. A legkevesebb csillagot pedig a Toni, te drága! kapta.

És amiket szeptemberben kaptam, vettem, vagyis egyszer majd ezekről is írok (bár A völgy 2. már sorra került):


Aminek legeslegjobban örültem, az a Spellman nyomozóiroda volt, amire nagyon rég óta fájt a fogam és 399 Ft-ért sikerült hozzájutnom az Auchan akciói között. Ugyanígy járt a Titkok is, 499 Ft. A Dafke 500 Ft, a Kedves Zoe! pedig 600 Ft volt az újságos pavilonokban. A Jézus szeret engemet molyon keresztül vettem 1000 Ft-ért, a másik 3 recenziós példány.

Ami a blog életét illeti, kezdetét vette Az Olvasók Viadala 1.. A muffinos díj hozzám is eljutott, köszönöm újra azoknak akiktől megkaptam, ill. sabloncsere is történt az ősz jegyében (Itt van az ősz, itt van újra ...). A közös könyvesünkön kérdőíves játék folyt egy Alaska nyomában 1 példányért, tegnap nyertest hirdettünk.

Mire számíthattok októberben?
Nos, már elolvastam 7 könyvet amikkel adós vagyok még bejegyzés tekintetében, ebből 2 mindenképp sorra fog kerülni (Akit egy angyal megcsókolt; Theodore Boone a kölyökügyvéd), már megírtam a bejegyzéseket, de még kotlok rajtuk. Az Angyalvér és a Ha maradnék is az elolvasott könyvek között szerepel, nagyon tetszettek, igyekszem ezekről is "megszülni" a bejegyzéseket minél előbb. :o)