2013. február 1., péntek

In My Mailbox (11.)- A postás mindig kétszer csenget

Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.

Mikre tettem szert januárban? Nézzük akkor.

könyvtárból
Januárban kétszer jártam meg a könyvtárat, de az első körben nem nagyon volt szerencsém.
Akkor vettem ki a Megbosszult szeretőt (J. R. Ward) és még 2 másik könyvet is, de azok nem nyerték el a tetszésemet, így visszavittem őket anélkül, hogy befejeztem volna az olvasásukat. Ne kérdezzétek, hogy mik voltak azok! Elkezdtem egy bejegyzést, amiben azokat a könyveket gyűjtöm össze, amiket nem tudtam végig olvasni. 5 könyv lesz egy bejegyzésben, ha ez meglesz, akkor közzé teszem. Egyelőre 2-nél tartok. ;o)
Második körben kárpótolni akart az élet, ugyanis nagyon sok olyan könyv jött velem szembe, amik nagyon érdekeltek és választanom kellett, hogy mit hozok haza magammal, mitől mondok könnyes búcsút. Így se tudom hogy fogok végezni 3 hét alatt ezekkel, de sebaj, valahogy majd csak lesz. ;o)
Így került hozzám Iny Lorentz A szajhája (ami várólista csökkentéses könyv), A Szent Johanna gimi 6. része (el se akartam hinni, hogy bent volt, hihetetlen! Már el is olvastam és imádom!), Nalini Singh Borzongása, J. R. Ward Halhatatlan szeretője (ez John könyve, nem tudtam benn hagyni a Megbosszult szerető után) és a Sóvárgása (Bukott angyalok 2. része), Tessa de Loo Ikrek (az írónőtől az Ágy a mennybent olvastam már, jó volt), Monaldi és Sorti Salai tojásai, valamint a hazai szerzők egyik újabb diákprostis története, vagyis az Egyetemista lány támogatót keres.

csere
Molyos csere révén került hozzám a Csodák kora, amiért áldani tudom a szerencsémet, ugyanis nagyon-nagyon tetszett






recenziós könyvek

Két recenziós könyvet is kaptam a hónapban.
Az egyiket a FUMAX Kiadótól, a nagyon várt Partials- Részben embert (hamarosan írok is róla), a másikat pedig A. O. Esthertől, az Elveszett lelkeket.

Venni nem vettem semmit, pedig majdnem elcsábultam egy Cinderre, de most gyűjtögetni próbálok. Nagyon be szeretném szerezni A Szent Johanna gimi 7. kötetét és hamarosan itt a március, jön a befejező rész is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése