2012. július 13., péntek

Para 1-2-3

Ahogy közeledik az indulás időpontja, úgy kezdek egyre jobban kétségbe esni, hogy melyik 2 könyvet vigyem magammal nyaralni. Igen, kettőnél több nem fér bele, szóval jól kell választanom.
  • Para1: kevés lesz a 2 könyv és agyérgörcsöt kapok majd
  • Para2: sok lesz a 2 könyv és a felesleges cipekedés miatt kapok agyérgörcsöt
  • Para3: naná, hogy pont olyan 2 könyvet viszek majd, amik nem fognak tetszeni és agyérgörcsöt kapok majd, hogy miért nem mást vittem
Mondjuk igazából lényegtelen, mert csak akkor nem kapok agyérgörcsöt, ha mind a 2 könyv tetszeni fog és mind a kettőt pont befejezem ezalatt az 1 hét alatt. :o)
Igen ám, de dönteni viszont nem tudok. Már napok óta esténként a könyvespolc előtt ecpecezek, de nem sok sikerrel. Végül sikerült a kb. 20 nem olvasott könyvemet 10-re csökkenteni, de ebből a 10-ből választani meg sehogy se tudok.
  • Spellman nyomozóiroda: annyira vártam, hogy be tudjam szerezni, erre meg azóta se vettem kézbe.
  • A Bankár: sikerkönyv volt, mint ahogy Frei másik könyve is, végülis kíváncsi vagyok arra, mit alkotott.
  • Katherine2: történelmi romantikus. Az első rész nem volt rossz, ez bejönne vajon?
  • Jézus szeret engem: ha jót lehet rajta nevetni, akkor tuti választás lenne.
  • Trónok harca: érdekel rég óta, viszont láttam sorozatban, így nem is tudom, hogy most kéne-e.
  • A tizenharmadik történet: olyan sokan írtatok róla jót.
  • Van valaki odaát?:  nyaralós könyv lenne vajon?
  • Vérbe öltözött Anna: nagyon húz a szívem felé, de most kéne a nyaraláskor?
  • Pemberley-krónikák: nem írtak róla túl jókat, viszont nagyon szeretem a Büszkeség és balítéletet. Agyérgörcsöt kapnék utólag, ha ezt vinném?
  • Hello, London: ez már egy külön történet, hogy találtunk egymásra. Most kéne vajon? Annyira nem vonz.
  Ti melyik kettőt vinnétek magatokkal?

A szavazást lezártam, köszönöm, hogy próbáltatok segíteni dönteni. ;o)
Érdekesen alakult ez a 2 nap. Nem tudom tényleg ennyien szavaztatok-e vagy ennyire szerettétek volna, hogy az a könyv "nyerjen" amelyiket szerettétek volna, mindenesetre íme az eredmény:

Kezdetben a Vérbe öltözött Anna és A 13. történet vezetett, majd szép fokozatosan jött fel a Pemberley-krónikák és a Van valaki odaát?.
Most elkezdek pakolni, aztán később jövök majd a szerencsésekkel. ;o)

11 megjegyzés:

  1. Én Tizenharmadik történetre és a Van valaki odaátra szavaznék, de csak 1-t lehet.

    VálaszTörlés
  2. Én is a Van valaki odaátra szavazok, a másik pedig a Vérbe öltözött Anna lenne. A Bankár is olvasmányos, de nem annyira nagy szám (olvastam) A jézus szeret engem írójától nekem a Pocsék karma sem jött be, de ettől még lehet hogy tök vicces és nyaralásra való. Amúgy megértem a gondodat. Én is parázok, hogy mikor melyik könyvet vigyem magammal ha hosszabb útra indulok!

    VálaszTörlés
  3. Részemről a Vérbe öltözött Annára szavaztam, mert jó kis pörgős történet. Nyaralásra, strandos olvasásra tökéletes. És ugye minden szentnek maga felé... Kíváncsi vagyok,hogy mi a véleményed a Pemberley-krónikákról, ezért ez lett a második szavazatom.
    Tutira jól jártál, hogy minket kérdezel? :))

    VálaszTörlés
  4. A Pemberley-krónikákat nem ajánlanám. Én elkezdtem olvasni aztán a 40 oldaltól már csak bele-bele olvastam és végül fel is adtam. Szerintem unalmas.

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat a Trónok harca viszont bejött, pedig én is előbb láttam a sorozatot.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm az eddigi szavazatokat, egyre érdekesebben alakul. ;o) Ahogy látom, jelenleg az első 2 helyen A 13. történet és a Vérbe öltözött Anna áll.

    Lobo: ha minden igaz, elviekben lehet kettőre szavazni, de csak külön. Frissíteni kell az oldalt szerintem az első szavazás után.

    zakkant: nekem bejött a Pocsék karma, ezért reménykedem a Jézus szeret engemben is. Viszont, amire te szavazol, azokon érdemes komolyan elgondolkodnom, van, hogy elég hasonló a véleményünk egy-egy könyvről. :o)

    Shanara: szerintem a Vérbe öltözött Anna benne lesz az első két helyen, nálam is egyre esélyesebb.
    Hogy jól jártam-e? :o) Majd utólag kiderül. :oDDD

    Fleriel: Sokan mondták, hogy unalmas a P.-krónikák, pedig én nagyon reménykedek benne. Olyan rossz lenne, ha elrontották volna a Büszkeség és balítélet filingjét. :oS

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. A Pemberley-krónikák szerintem tetszene neked. Már én is olvastam.


    Csodálkozok, hogy Fejős Éva könyv is van a listádon... Kíváncsi vagyok, hogy hogyan találkoztatok, mert már említetted, hogy nem jött be neked a fejősévás stílus.

    Mivel én nagy Fejős Éva rajongó vagyok, így ezt ajánlom neked. Nyaralásra pont kiváló.

    A Van valaki odaát? c. könyvet javaslom még. Igaz, ezt még nem olvastam, de nemrég kivettem a könyvtárból és már csak arra vár, hogy elkezdjem.... A fülszöveg alapján jónak tűnik.

    Ha a könyvek súlyát vesszük figyelembe, akkor ebből a 3 könyvből a Hello London és a P. krónikák a befutó.

    VálaszTörlés
  9. Bár mindenki mást ír, én a Jézus szeret engem-re szavazok, sztem nyaraláshoz könnyű, poénos könyv is kell. A többit nem nagyon ismerem. A bankárt egyből kilőném, én nem bírtam elolvasni, és nem is nyaraláshoz való sztem.
    Jó utat!

    VálaszTörlés
  10. Abból kiindulva, hogy eddig többnyire a P.-krónikákról negatív véleményt olvastam, nem értem miért pont ő vezet jelenleg. :o) Most vagy ennyire kíváncsian vagytok a véleményemre, vagy az agyérgörcsre hajtotok. ;o)
    Holnap este lezárom a szavazást, akkor már pakolni fogunk. Elválik majd, addig hogy alakul a molekula. :o) Amúgy biztos voltam abban, hogy a Vérbe öltözött Anna benne lesz az első kettőben, hát eléggé lemaradt. Jelenleg a 4. helyen áll.

    Törpilla: Fejős Évával semmi bajom nem volt az Eper reggeliig, utána úgy döntöttem, hogy hanyagolom. Most is csak azért vettem ki a könyvtárból, mert totál kifosztották zárás előtt és egyszerűen semmit se találtam. Ez meg rám kacsintott és gondoltam adok neki egy esélyt, meg mérges is voltam. :o)

    koalány: mi volt a problémád A Bankárral?
    Köszi, Hétfőn reggel indulunk, de majd írok mailt, ha hazaértünk. ;o)

    VálaszTörlés
  11. Hú, csak ezt az "agyérgörcsöt" ne!!!!
    Mert ha sokat emlegetik, egyszer csak megérkezik!!

    VálaszTörlés