2011. július 13., szerda

Külföldi megjelenések- július

Új "rovat" indul a blogon, aminek a lényege egyrészt az lenne, hogy bemutassak pár új külföldi megjelenést, másrészt meg kicsit felfrissítsem az angolomat. Egyelőre havi 1 bejegyzést tervezek, természetesen nem az összes megjelenéssel, csak azokkal, amik valamiért szemet szúrtak.
És akkor az első ilyen a júliusiakkal:

Július 12-én jelent meg Maggie Stiefvater Mercy Falls trilógiájának befejező része angolul, Forever címmel. Magyarul a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában olvasható a Shiver és a Linger. Előre láthatóan októberben jelenik meg nálunk az új rész.
Én egyelőre csak a Shivert olvastam és írtam róla. Annyira nem voltam odáig érte, de a második részről nagyon sok pozitív véleményt olvastam, így majd tán egyszer. Ahogy néztem a Forever eddigi osztályozását a Goodreads-en, inkább 5 és 4 csillagot kapott.


Bár még nem olvastam George R. R. Martin sorozatát, de az ebből készült filmes sorozatnak az első évadát végig néztem és odáig vagyok érte, nagyon várom a második szériát. És persze szeretnék majd egyszer a könyvekre is sort keríteni.
Július 12-én jelent meg A Jég és Tűz dala (vagy van ahol A Tűz és Jég dalának van fordítva) 5. része, A Dance with Dragons c.-mel. Az értékelése pedig szintén 5 és 4 csillag között van.


Jennifer Weiner első regénye 2001-ben jelent meg, magyarul pedig 2009-ben, Jó az ágyban címmel. Itt írtam róla. Nagyon kellemes olvasmány volt.
Az írónő új regénye, Then Came You július 12-én jelent meg.






Még januárban írtam arról, hogy Meg Cabot új vizekre evezett és egy vámpíros sorozattal rukkolt elő. Magyarul idén jelent meg az első rész a Ciceró Könyvstúdió gondozásában, Olthatatlan vágy címmel. Angolul pedig július 5-én jelent meg a második, az Overbite.






Jojo Moyes Tiltott gyümölcs c. regényéről itt írtam. Annyira nem ájultam el a történettől, de mégis olyan hangulata, varázsa volt, ami teljesen megdöbbentett. Tavaly júliusban jelent meg először The Last Letter from Your Lover c.-mel az új regénye, amit idén július 7-én újra kiadtak.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök ennek az új rovatnak, maradjon!! :)

    VálaszTörlés
  2. @Nita: Biztos maradni fog és tervezek angol könyvek olvasását is. Bár, ahogy most állok, mire csak 1-et elolvasok angolul, az tuti vagy 3 hónap, de idővel tuti gyorsabban fog majd menni. :oD

    VálaszTörlés
  3. Jujj, a Stiefvater Forever-jét már nagyon várom! :) És hálás köszönet a postért, szomjaztam már valami ilyemsire!

    VálaszTörlés