2011. július 16., szombat

Csukás István: A Nagy Ho-ho-ho horgász nyáron

Amikor kislány voltam, megszokott esti menetrendünk volt, hogy megnézhettem az esti mesét, közben megvacsoráztam, majd pedig mentem is aludni a fogmosás után. Élénken emlékszem, ahogy ülök az ágyon, majszolom a párizsis kenyeret (amit ma már amúgy nagyon utálok) és közben nézem A Nagy Ho-ho-ho horgászt és társait. Annyira kedvenc volt, hogy nem tudok fejből sok mese zeneszöveget, de ezét igen. Pocakosan sokszor énekelgettem (többnyire fürdés közben, hogy a fantasztikus hangomat azért tompítsa a zubogó víz, bár ettől függetlenül nem úsztam meg, hogy ne halljam, amint az alattunk lakó kisfiú megjegyezte, hogy a fenti néni már megint kornyikál), így szerencsétlen Gyerkőcömnek nem volt menekvés, kénytelen volt már akkor is végighallgatni, a "Ha itt a nyár ..."-t. Viszont, mikor még csecsemő volt, úgy bírta ki a fürdést sírás nélkül, ha elénekeltem neki. :oD

A mesesorozatról tudni lehet, hogy 2 szériából állt, az elsőt 1982-ben kezdték vetíteni, a másodikat 1984-ben és ez a könyv az első széria meséit foglalja magában, vagyis 13 kis történetet:

A csalafinta csali
A repülő hal
Reszkessetek halacskák
A sötét lelkű orvhorgász
Születésnapi ajándék
A gumihal
A falánk pelikán
Az éjszakai horgászat
Teknősháton lovagolva
Mindent vágó rákolló
A titokzatos békaember
Nászajándék
Virágcsokor a horgon

Mindig nagyon tetszett, ahogy szerencsétlen Ho-ho-ho horgászon kifogtak a halak, rendesen sajnáltam szegényt, hogy hal nélkül tér haza állandóan. :o) És volt plüssből Főkukacom anno, imádtam. Bár a narancssárga hajával elég érdekesen nézett ki. :oD
Egy szó, mint száz, nagyon szerettem és olyan jó, hogy ezek a "régi" mesék (nekem az igaziak) nem tűnnek el, meg tudjuk mutatni őket a gyermekeinknek is.

Gyerekek könyvespolcán egyszerűen kötelező a könyvecske, úgyhogy tessék gyorsan beszerezni. Gyerek hiányában felnőttek polcáról se hiányozhat (max. eldugjátok, hogy más ne lássa), néha olyan jó nosztalgiázni, nem? Imádtam, imádom és szerintem imádni is fogom. :o)
A történeteket Sajdik Ferenc illusztrálta, bár gondolom ezzel nem írtam nagy újdonságot.
És íme az egyik A Nagy Ho-ho-ho-horgász rész, vagyis a Reszkessetek halacskák:




Megjelenés: A Nagy Ho-ho-ho horgász nyáron (2010. Könyvmolyképző Kiadó)
Oldalszám: 91
Ára: 1999

2 megjegyzés:

  1. Ho-ho-hooo, szintén hatalmas kedvenc! :)
    Amúgy igazad van a régi, "korunkbeli" ;), vagyis a mi gyerekkorunkban népszerű mesékkel kapcsolatban! Valóban értelmesebbek és értékesebbek, mint a mai rajzfilmek zöme, melyeket borzasztó mennyiségben zúdítanak a gyerekekre!

    VálaszTörlés
  2. Jaja, a bőség zavara léphet fel náluk. Nekünk anno volt az esti mese és ennyi.

    VálaszTörlés