2010. június 15., kedd

Takami Kósun: Battle Royale

"- Gondolom, már tudjátok, a szabályok egyszerűek. Nem kell mást tennetek, mint legyilkolni egymást. Semmi sem szabálytalan."

Képzeld el, hogy harmadikos középiskolás vagy, osztálykirándulásra indultok. Majd amikor magatokhoz tértek egy "jó kis alvás" után, egy osztályteremben ébredtek, ahol közlik veletek, hogy meg kell ölnötök egymást, csak 1 valaki maradhat életben.
Emlékezz az osztálytársaidra, emlékezz a jó kis közös murikra, a barátnőkre, barátokra, a titkos osztálybeli szerelmekre.
És most gondolj arra, hogy meg kell ölnötök egymást, mert ha te nem gyilkolsz, akkor téged ölnek meg.
Mit tennél? Hogy tennéd?

Itt olvastam először erről a könyvről, majd szemezgettem vele jó pár hétig a könyvtárban, mire úgy döntöttem, legyen, kedvem van most már elolvasni.
Nem csalódtam.
Izgalmas, véres volt, ugyanakkor emberi, megható, elgondolkodtató. Az a 18-as karika a könyv elején nem véletlenül van kint, tényleg nagyon véres, sokkoló.
De a vérengzésen kívül olvashatunk nagyon mély érzésekről, szerelmekről, barátságokról. Nem is tudom mi sokkolóbb. Az, hogy lemészárolják egymást, vagy a bepillantás az érzelmeikbe azzal a tudattal, hogy csak 1 maradhat életben.

A történet nagyon jól ki van találva, a térképen tudod jelölni magadnak is, mely területek lesznek a tiltott zónák, az osztálynévsorból ki tudod húzni a megöltek nevét, így szinte te is szereplőjévé válsz a történetnek.
Igaz, néha kicsit vontatottnak éreztem, arra számítottam, hogy "hullani fognak, mint a legyek", közben meg akár 60 oldal is eltelt a következő gyilkosságig. (Hű, most nagyon vérszomjasnak tűnhetek, de erre számítottam.)

A könyvből film is készült. Látni még nem láttam, de szeretném majd.

"Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes.
Takami Kósun regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának – botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg."


Tartalom: *****
Borító:
*****
Megjelenés: 2006/1999
Eredeti cím: Battle Royale
Hivatalos magyar oldal: http://www.battleroyale.hu/

4 megjegyzés:

  1. Nekünk is meg van ez a könyv, én sem olvastam még. De a srácok jókat mondtak róla :-) Lehet, hogy elolvasom, úgy sincs most mit olvasnom :-)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ne hagyd ki, tényleg jó könyv, bár gyerkőc mellett nem olyan egyszerű olvasni. 1 hétig én is bújtam. ;o)

    VálaszTörlés
  3. Ez a könyv engem is nagyon érdekel! Hasonlít az alapsztori a Hunger games-éhez (amit IMÁDOK),csak ez sokkal kegyetlenebb. Az ugye nem igaz, h olyan mint az Amerikai psycho??(fujjj)

    VálaszTörlés
  4. Az A.P.-t még nem olvastam, így nem tudom. ;o)

    VálaszTörlés