2015. október 14., szerda

Jane Shemilt: Lányom

Eredeti címe: Daughter (2014.)
Kiadta: General Press (2015.)
Oldalszám: 338
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Már a várható megjelenése előtt felkeltette a könyv fülszövege a figyelmemet. Édesanya vagyok, belegondolni se akarok abba, miken mehet keresztül egy olyan szülő, akinek eltűnik a gyermeke. Azt a kétségbeesést, félelmet, szerintem nem lehet kellőképpen szavakkal leírni, átadni.

A történet folyamatosan ugrál a múlt és a jelen között. Egyik percben a jelenben vagyunk, kb. egy évvel Naomi eltűnése után, a másik percben meg a múltban, pár nappal az eltűnés bekövetkezte előtt és fokozatosan haladunk előre az időben.
Megismerjük Naomi családját, az állandóan elfoglalt orvos házaspárt, az ikerfivéreket -Ed, Theo-. A cselekményeket az édesanya szemén keresztül látjuk, aki háziorvosként dolgozott, amikor is bekövetkezett a "bekövetkezhetetlen".
Az olvasó érzékeli a lányban a folyamatos változást, felfogjuk a jeleket, az édesanya is érzékeli, de mindennapok monotonitásában, a rohanásban szemet huny felettük. Biztos nincs semmi baj, egyszerűen csak elindult a lány a felnőtté válás útján. Nem ismerjük meg kellőképpen tán pont emiatt sem a szereplőket. Nem jönnek át kellőképpen az érzelmek, a személyiségek és nem azért, mert az írónő nem dolgozta volna ki ezeket, hanem azért, mert mindent egy elfoglalt, állandóan rohanó anya szemén keresztül látunk, aki nem tud mélyre látni az időhiány miatt a családja mindennapjaiban sem. Szóval a jelek ott vannak, hogy valami baj felé közeledünk, csak szemet hunyunk felette, mert a baj velünk sose történhet meg, mindig csak mással.

"Nem is gondolnánk, milyen gyakran nem vesszük észre az igazán fontos dolgokat."

Aztán bekövetkezik Naomi eltűnése és olyan titkok kerülnek elő, melyekre senki se számított volna.
De mi történt a lánnyal? Elrabolták vagy önszántából ment el? Ha elrabolták, akkor meghalt? Ha önszántából, akkor miért? Miközben az anyuka nyomozni kezd a lánya eltűnése miatt, egyre mélyebbre ás, egyre több minden kerül felszínre, majd a történet végén mindent megértünk. Vagy legalábbis majdnem mindent.

Amikor befejeztem a könyv olvasását, millió kérdés cikázott a fejemben, melyeket az értetlenkedés szült leginkább. 
Naomi szülei megtestesítik szerintem a legtöbb mai szülőt, akik látástól-mikulásig dolgoznak. Állandó rohanásban vannak, próbálnak otthon is helyt állni, részt akarnak venni a gyermekeik életében, tudni akarják, hogy mi van velük, mert szeretik őket, a legfontosabbak számukra, de egyszerűen a mindennapok teljesen leszívják az energiájukat és amikor hazaérnek, összeomlanak a fáradságtól és hipp-hopp, nincs energiájuk beszélni a gyerekkel, meghallgatni őket. Ez pedig egy idő után mihez vezet? A gyerek egy ideig próbálkozik, aztán feladja, mert tudja, hogy úgy is elutasításban fog részesülni. De ki a hibás? A szülő, hogy miért nem tart ki tovább? A társadalom, melyben látástól-mikulásig kell dolgozni, hogy meg tudjuk adni a gyermekeinknek a biztonságot? Nagyon összetett kérdés.
Mint ahogy fentebb már említettem, nem ismerjük meg teljesen a szereplőket és pont ez vezetett ahhoz, hogy egyszerűen nem értettem Naomi tettei mögött a miérteket. Nem értettem meg és nem tudtam elfogadni. A könyv végén pedig egy hatalmas kérdőjel villogott a fejemben: mi van? Micsoda? Miért???? Miért így kellett? És megint csak a Miért????

Annak ellenére, hogy Jane Shemilt első regénye a Lányom, nagyon jól megírt történetnek tartom. Végig fenntartotta az érdeklődésemet, szerettem és akartam olvasni. Jó volt újra és újra elővennem a táskámból miközben reggel vonatoztam be a munkahelyemre, délután pedig haza. Mindig vártam ezeket a perceket, hogy folytathattam a nyomozást Naomi eltűnése után.
Kellemes olvasmány a Lányom, az egyetlen problémám csak az, hogy nem kaptam válaszokat a Miért?-jeimre. Valamint a borító első pillantásra csalóka, hisz Naomi 15 éves, a borítón pedig egy kisgyermek kezét látjuk. Mindezek ellenére csak ajánlani tudom a kötetet olvasásra, ne hagyjátok ki! ;o)

2 megjegyzés:

  1. Talán azért nem kaptál választ, mert az író sem?
    M.é.g. nem olvastam, köszönöm az ajánlót!

    VálaszTörlés
  2. @Thea: remélem, ha lesz alkalmad elolvasni majd, tetszeni fog a könyv. És akkor megérted, hogy mit szerettem volna megfogalmazni.

    VálaszTörlés