2011. október 31., hétfő

Karen Chance: Megérint a sötétség

Mindig nagyon kecsegtető egy adott könyv borítóján egy olyan szerzőtől való ajánlás, akinek a munkájában nem csalódtál még. Első sorban pont emiatt, Kelley Armstrong 2 mondata keltette fel az érdeklődésemet a borítón. Pedig többnyire csalódott véleményekbe botlottam a könyvvel kapcsolatban, egy ideig pihentettem is a polcomon, de aztán úgy éreztem, hogy eljött az ideje.

Cassandra látja a jövőt vagy épp a múltban találja magát, ezért egy erős vámpír fogságban tartotta gyermekkorától kezdve, hogy a képességeit kihasználja. Aztán a fiatal nő megszökik és bujkál a fogvatartója elől, aki természetesen szeretne a nyomára bukkanni és sikerrel is jár...

És a bejegyzés írása közben itt jött a nagy krakk. Elfelejtettem, hogy mivel is folytatódott. :oS Volt benne menekülés, egy barátról kiderült, hogy kicsoda, kiderült, hogy mi is Cassi és puff. Nem látom tisztán magam előtt már a történteket. Ez amiatt van, hogy rettentően untam, lehet végigaludtam.
Nem tudom már, hogy mikor voltam úgy egy könyvvel kapcsolatban, hogy ebbe nagyon kéne a szexjelenet, hogy egy kicsit felpörögjenek a történtek, a Megérint a sötétséggel kapcsolatban ezt éreztem. Aztán mikor sor került rá idéző jelben, olyan szinten kiábrándító volt, hogy hihetetlen. Egy szóval tudnám jellemezni a történetet: UNALMAS. Olyan szinten untam, hogy nagy nehezen fel tudnám vázolni miről is szólt, de nagyon meg kéne magamat eröltetnem, mert el is felejtettem már.
Viszont többen is írták, hogy tartsak ki, mert a másik 2 rész fokozatosan jobb lesz, szóval ha ezt kihevertem, akkor folytatni fogom a sorozatot.
És miért is kapott akkor 2,5 csillagot? Mikor befejeztem akkor úgy éreztem, hogy gyengébb, mint közepes, 2 és fél csillag. Most úgy érzem, hogy 1 csillagot kellett volna rá adnom, de szerintem hitelesebb a friss élménykor való értékelés.
,5

Megjelenés: Touch the Dark (2006.)/ Megérint a sötétség (2010. Kelly Kiadó)
Sorozat: Cassandra Palmer sorozat- 1. rész
Oldalszám: 330
Ára: 2980

6 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy furcsa, de nekem nagyon tetszett.:D

    VálaszTörlés
  2. @Johanna.: Á, nem furcsa, sokan voltak így ezzel a könyvvel. ;o) Én pl. most a Tündérkrónikák 3. részét olvasom, a környezetemben mindenki odáig volt érte, én meg valahogy nem értem ezt. Jó meg minden, de az agyamat nem dobtam el tőle. :oP

    VálaszTörlés
  3. Nekem a tündérkrónikák összes része "úristen de jó" kategóriába került be. Úgy tűnik én oda vagyok az ilyen stílusú könyvekért.:)

    VálaszTörlés
  4. @Johanna.: :o) Már el is képzeltem, hogy titokban harcos amazon vagy. ;o)

    VálaszTörlés