2010. június 25., péntek

Az időutazó felesége- film

Kinek fordult már meg a fejében, hogy milyen jó lenne néha vissza-visszamenni a múltba?
És arra gondoltatok már, hogy milyen lenne, ha a gyermekkorotoktól kezdve bizonyos időközönként felbukkanna a jövőből a férjetek/feleségetek?
Jó dolog lenne időutazónak lenni akkor is, ha nem tudod kontrollálni az utazások időpontját, pl. a saját esküvődön tűnsz el, és ki tudja mikor érsz vissza, na meg ha minden alkalommal meztelenül érkezel az adott időbe?
Milyen lehet együtt élni egy időutazóval? Az egyik percben még boldogan ugráltok az ágyban, előkészítve a nászéjszakára, majd hopp, a következő percben, már csak a ruhája hever az ágyon és ki tudja épp hol van, mikor tér vissza hozzád?

Már a könyv is nagy hatást tett rám, nagyon tetszett, de úgy érzem, hogy látni is kell, hogy igazán kerek legyen.

A 2 főszereplőt Eric Bana (aki pl. a Trójában Hectort játszotta) és Rachel McAdams (akit először nem tudtam hová tenni, csak ismerős volt az arca. Aztán kiderült, hogy az Ünneprontók ünnepéből volt ismerős, de ő játszott a Tökös csajban is, csak ott szőke volt.) játssza.

További szereplők:
Michelle Nolden
Ron Livingston
Jane McLean
Brooklynn Proulx (Clare 6 és 8 évesen)
Alex Ferris (Henry 6 évesen)

2009. október 29-én kezdték játszani a hazai mozik.
forrás: port.hu

2 megjegyzés:

  1. Nálam a könyv van még várólistán, a film nekem is nagyon tetszett:)

    VálaszTörlés
  2. Akkor a könyv is tuti tetszeni fog. Bár több helyen olvastam, hogy könyvben a férfi főszereplő nem volt annyira szimpatikus nekik, mint a filmben.

    VálaszTörlés