2018. május 2., szerda

Áprilisi összefoglaló

Forrás
Végre egy kívánságom teljesült, amiben március végén reménykedtem: eljött az igazán jó idő. Tán jobb is, mint amire számítottam. Tavasz helyett szinte azonnal nyárba toppantunk majdnem. Lazán 28-30 fok felett van a hőmérséklet napon, már vagy 1-2 hete. 

Mint ahogy az előző hónapban az összegzéskor is írtam, kisebb olvasói válságban szenvedtem, így túl sok könyves bejegyzés nem jelent meg áprilisban. Májusban se fog sok, de most nem az olvasói válság miatt. Nagy örömömre feléledt az új tagok csatlakozásával a közös könyves blogunk, a Könyvfalók. Ez pedig a kevés szabadidőmet is leköti egyenlőre. De már túl vagyunk az első próbahónapon, a május már gördülékenyebb lesz.

Bíztam abban is, hogy a Kicsi áprilisban felül majd magától. Nos, ez megtörtént, sőt, rá is tett egy lapáttal, ugyanis a Kincsem 8 hónaposan felállt! 😍 Emlékszem, a Nagy ezt 7 hónaposan tette meg és indult el egyedül 10 hónaposan. Kíváncsi leszek, hogy a Kicsi mikor fog elindulni majd. 😉

A hónap képe az Instán

Igyekszem egyre aktívabb lenni
az Instán, úgyhogy gyertek
és kövessetek OTT is!

3 gondolat, ami áprilisban történt velem

① Április 3-án 18:02/03 perckor elérte az oldal az 1 milliomodik látogatást! 🎉 😍 Köszönöm ezt nektek! Sajnos az 1 milliomodik látogató nem jelentkezett azóta sem, pedig bíztam benne. 
② Muszáj újra kiemelnem a jó időt! Annyira élvezem a hosszú bezártság után, hogy végre lehet menni a Kicsivel sétálni. Nincs rossz idő, nincs hideg, nem kell 66 réteg ruhát ráadnom szenvedések árán! Elég csak egy body, naci, max pulcsi és már mehetünk is. Ráadásul nagyon szeret nézelődni. (és sikongatni az alagutakban!) És persze lehet végre fagyizni, amiért pláne odáig vagyok. 😋
③ Glamour napok voltak a hónap elején. Évekig úgy voltam vele, hogy ezeken a napokon a plázababyk vesznek részt, utána se néztem, hogy mit foglal magában. Aztán tavaly áprilisban az egyik ismerősöm figyelmeztetett, hogy lesz kupon kismama ruhákra is. És mivel épp aktuálissá vált a beszerzésük, gondoltam próbát teszek. Magam is megdöbbentem, hogy sok hasznos kupon is van az újságban. Bevásároltam ősszel is és most is felkészültem rendesen. Lényegében több hónapra előre (remélhetőleg a következő G-napig) megvettem a piperéket, öblítőt, krémeket, sminkcuccokat, könyvet, vettünk cipőket, ruhákat, stb. Oda kell figyelni az árakra, hogy biztos akciós-e a kuponnal az adott termék, de ha odafigyelünk és logikusan vásárlunk, akkor tényleg sokat tudunk spórolni.

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

5 könyv olvasását fejeztem be a hónapban, ezek közül a 3 legjobb:
↪ Jane Fallon: Szabadulj meg a pasitól!
↪ Jane Corry: A férjem felesége
↪ Daisy Goodwin: Viktória

És amiknek az olvasása folyamatban van még

Igen, az Anne az élet iskolájában már múlt hónapban is olvasás alatt volt, hát még mindig. De nem azért, mert nem tetszene, egyszerűen csak mindig belekezdek másba és így tolódik a folytatása.

Blogélet a hónapban

Áprilisban 29 bejegyzés került közzétételre, ebből 7 volt könyv, amiből pedig 2 volt gyermekirodalom.
A hónapban újra volt nyereményjáték, köszönhetően a Maxim Könyvkiadónak. Az Éjjeli napfény premier előtti vetítésére lehetett páros mozijegyet nyerni.
A hónapban a legolvasottabb bejegyzés egy könyves volt, ami méghozzá áprilisban került közzétételre, szóval mind a 3 kitételnek megfelel. (Legolvasottabb, könyves és még áprilisi bejegyzés is.) Ez a bejegyzés pedig nem más volt, mint az Anne otthonra talál.
A legtöbben itthonról kattintottatok a blogra, második helyen az USA volt, a harmadik helyen pedig Szlovákia. Ez kicsit számomra meglepő, mert még nem volt benne a TOP3-ban, ráadásul majdnem 400 látogatással.
Kimondottan vicces keresőkifejezéssel nem tudok szolgálni, bár az "elrablós könyvek" kicsit fura nekem és azt se értem valaki hogy kerülhetett el a "mit eszik a sündisznó"-val ide. 😀

3 gondolat, amit májustól remélek

Ebben a hónapban előre láthatóan semmi extra nem várható, így nem is tudom mit reméljek tőle.
  1. Maradjon a jó idő!
  2. Lassan elkezdődnek a suliban a dolgozatok. Remélem, hogy a Nagy újra nagyon sikeresen fogja zárni a tanévet!
  3. Le szeretnék faragni magamról pár cm-t szélességben, remélem sikerrel járok. Bár most is Pilota kekszet eszek ... abba hagyom. 😜

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése