2016. április 7., csütörtök

Lakatos Levente: Elillanó remények

Szigor #3

Amikor Levente megkeresett, hogy el szeretném-e olvasni a Szigor 3. részét, kicsi szívem nagyot dobbant örömében. A Feltörő ösztönök olyan pillanatban ért véget, hogyha ténylegesen téptem volna a hajamat, akkor nem sok maradt volna belőle, pedig el vagyok látva séróval rendesen. Főleg, ha a göndör fürtjeimet nem zabolázom meg a hajvasalóval. ;o)
Szóval kapva kaptam az alkalmon és nekiestem. De ezt szó szerint értsétek, mint amikor egy kiéhezett állat ráveti magát a végre megszerzett/megkapott élelemre. Falni szerettem volna a történetet, annyira kíváncsi voltam hogyan fog alakulni Igor és Liza kapcsolata.
Most hála az égnek az eddigi két részhez képest többet kaptunk a szereplőkből, mert a harmadik kötet 100 oldalas már, nem pedig 40. Na de a vége? Igen, Levente megint alakított -de ezt már megszokhattunk- olyan pillanatban hagyta abba a kötetet -na milyenben?-, hogy hajam már nem maradt egyszerűen. :oP

A Feltörő ösztönök ott ért véget, hogy Igor és Liza lebukik Olivér előtt. Majd azzal folytatódik, hogy a kis szemétláda (juj, nagyon nem szimpatikus karakter!) zsarolni kezdi a lányt: 
  • vagy beveszi Igor a cégébe 
  • vagy lefekszik vele a csaj 
  • vagy tök egyszerűen kitálal és akkor vége lesz mindennek
Liza persze nem hajlandó beadni a derekát, de nem tudja, hogy mit tegyen, ráadásul Igor is eltűnik a színről. Hol van? Mit csinál? Segít neki megoldani a problémát vagy teljesen egyszerűen ő generálta, hogy meggyengítse őt?

"Életem egyik legnagyobb baklövése volt az éjjel követnem őt a takarítószertárba. És nem elsősorban azért, mert tetten értek, hanem mert ott létrejött közöttünk valamiféle, a szexnél bensőségesebb kapcsolat. Olyan, ami a bőr alá férkőzik, a húsba eszi magát, az ember lényéig hatol, és táplálás nélkül is évtizedekig élősködik odabent."

Míg az első részben Lizát tartottam kulcsszereplőnek, a másodikban Igort, a harmadikban egyenragúan szerepelnek. Ugyanannyira kulcsfontosságú szereplők mind a ketten, ráadásul a történteket mind a két főszereplő szemén keresztül is olvashatjuk.

"– Olyan vagy, mint a Duna – mondatja velem az elragadottság.
– Ha azt mondod, hogy olyan nedves, Isten bizony, belelöklek – mormogja."

Megjelent: Magánkiadás (2016.)
Oldalszám: 100 (e-book)
Forrás: szerző
Értékelésem:
Na és a szenvedély? Úgy érzem, hogy most kicsit háttérbe húzódott Levente ilyen téren. Mármint kapunk belőle, de most nagyobb szerepet kapott a politika, a párt élete, a "történet", a körítés, a félelem, majd a végén egy hangos csattanó. A folytatás pedig? Nagyon kíváncsi leszek Levente hogyan fogja keverni a szálakat.

Milyen is összességében eddig a Szigor három kötete? Levente egy nagyon izgalmas, fordulatos, jól kidolgozott, szenvedélyes történetet hozott össze, aminek mindenki adjon esélyt, aki kedveli ezt a műfajt. A Szigor tényleg egy olyan sorozat, amit olvasni kell a műfaj kedvelőinek. Mert igen, nem csak a külföldi szerzők tudnak nagyot alkotni ilyen téren, hanem a hazaik is. ;o) Olvassátok el!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése