2012. június 21., csütörtök

Barangolás 3.- Chichago történelme és Al Capone

Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy igyekszem majd mindig az abban a hónapban olvasott, egyik könyv helyszínéről "beszámolni" nektek.

A Megbűvölvéhez kapcsolódva ebben a hónapban a történelmi Chichagot szeretném nektek egy kicsit bemutatni és Al Caponet.

Chichago:
"A potawatomi indiánok által lakott területen első „európai” telepesként egy afrikai származású haiti személy, Jean-Baptiste Pointe du Sable telepedett le a helyi törzsfőnök lányával kötött házassága révén, az 1770-es évek elején. 1833 elején 350 telepes költözött a Chicago folyó partján fekvő egykori Fort Deaborn helyére. Telepüket még abban az évben, augusztus 12-én, Chicago néven önálló településsé szervezték. A község néhány év alatt közel négyezressé nőtt, így 1837. március 4-én városi rangra emelkedett. Az 1860-as elnökválasztáson a Republikánus párt itt mutatta be saját jelöltjét, Abraham Lincolnt a posztra, aki később el is nyerte az elnöki széket, intézkedéseivel nem sokkal később kirobbantva az amerikai polgárháborút. A polgárháború alatt semmilyen katonai eseményre nem került sor a városban, vagy környékén. Chicago rendezhette meg az 1893-as világkiállítást, melyen egyúttal Amerika felfedezésének 400. évfordulóját is ünnepelték. A kiállítás helyszínének vitája során kapta a város a New York-i újságíróktól a szeles város (Windy City) gúnynevet, ám a vicc fordítva sült el, a chicagóiaknak annyira megtetszett, hogy átvették és csakhamar a város kedvenc öndefiníciójává vált. Az 1920-as évek kétes hírnevet hoztak Chicagónak, mikor a gengszterháborúkból győztesen kikeveredő Al Capone gyakorlatilag a teljes várost az irányítása alá vonta egészen 1931-es bebörtönzéséig."

Al Capone (1899. január 17. – Florida, 1947. január 25)
"Az 1894-ben emigrált nápolyi szülők kilenc gyermeke közül negyedikként látta meg a napvilágot. Az általános iskola hatodik osztályában megverte egyik tanárát, s miután viszonzásul az igazgató őt verte meg, végleg otthagyta az iskolát, tizenévesen munkába állt. Többek között bolti eladóként, tekepályán, lőszergyárban és könyvkötőnél is dolgozott, majd hamarosan csatlakozott a hírhedt Five Points Bandához, melynek vezetője – Al későbbi példaképe – Frankie Yale volt. Legjobb barátja, Lucky Luciano is vele tartott, aki később szintén az alvilág egyik híres-hírhedt alakjává vált. 1918-ban Capone feleségül vette a nála két évvel idősebb Mae Coughlint, egy ír lányt, majd Brooklynba költöztek, és még abban az évben megszületett fiuk, Albert „Sonny” Francis Capone. 1919-ben A Long Island-i Amityville-be költöztek, még mindig Frankie Yale 'alkalmazottjaként'. 26 évesen már több ezer embert irányított. Egymás után intézte el ellenségeit. Az 1920-as évek végén sikerült a rendőrségnek elkapnia őt, 1934-ben Alcatrazba szállították. 39 évesen helyezték szabadlábra, de nem volt már önmaga soha többé."

Lexington Hotel a 20-as években
A Valentin-napi mészárlás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése