2018. április 10., kedd

Kitekintő 60.

Eddig a Kitekintőben olyan könyvekre hívtam fel a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak találtam őket a külföldi értékelések alapján és reménykedtem abban, hogy megjelennek majd magyarul is. A rovatban bemutatott könyvek közül végül jó pár megjelent itthon is.
Most viszont változtatásra vágyom, mint a Várólistára esetében is. Mostantól kezdve a rovat havonta 1X fog frissülni, de akkor amolyan hírlevél formájában, külföldi könyves hírekkel fogok jönni. 
Remélem, hogy a változtatás után is rendszeres olvasói maradtok a rovatnak. 😊

A február nem szólt másról a Goodreadsen, mint a romantikáról. Így most bőven lesz ebben a bejegyzésben is belőle.

Forrás
Kezdjük azzal, hogy Romantikus hét volt az oldalon. Ennek során kaphattunk különböző könyvajánlásokat, ha pl. szerettük a Büszkeség és balítéletet vagy az FTT sorozatot vagy a Szürke 50 árnyalatát, stb. Érdekes ajánlókhoz lehet szerencsétek, ha megnézitek az oldalt.

Ebben a bejegyzésben pedig 16 pontban összehozták, hogy honnan tudhatod, hogy romantikus olvasó vagy. Mintha amúgy bárkinek is ezen kellene gondolkodnia, ha szereti a műfajt. Romantikus olvasó vagyok vagy sem? 😨

Ez a játék viszont nagyon cuki! Add meg a monogramodat és lássuk, hogy mi lehetne az álneved egy romantikus íróként. Az enyém Cameron leFay Wildhall. Nem is rossz szerintem. 😋 Nektek mi jött ki?

Pár külföldi februári megjelenés


Untitled trilógiájának első része The Queen's Rising címmel jelent meg február 6-án. Érdekesnek és izgalmasnak tűnik. A történet főszereplője Brienna, aki izgatottan néz a 17. nyári napforduló elé. Míg egyesek született tehetséggel születnek, Brienna még keresi az övét, de sajnos a napforduló nem úgy alakul, mint ahogy szerette volna.


One Last Time-ja február végén jelent meg. Érdekesnek tűnik a történet. A főszereplőnk egyedülálló édesanya, aki a legjobb döntést hozta azzal, hogy elvált. Igen ám, de az élete ettől könnyebbé nem vált, új munkát kell keresnie. Ami jön is, egy híresség blogírója lehet és innentől minden nagyon izgalmassá válik. 


Marina Zapata regénye február elsején jelent meg From Lukov with Love címmel. Jasmine 26 éves korcsolyázó, akinek a karrierje veszélyben forog. Új partnert kell találnia a versenyekhez, de ez nem olyan könnyű. Aztán lehetőséget kap arra, hogy a világbajnok Ivan legyen a partnere. Csakhogy ez nem olyan könnyű, ugyanis kölcsönösen nem szimpatikusak egymásnak annak ellenére sem, hogy Jasmine legjobb barátnője Ivan testvére.

Igaz, hogy nem februári hír, hanem 2017 decemberi, de ha már ilyen romantikus hangulatban vagyunk, akkor gondoltam kaptak egy kis ízelítőt abból, hogy az Easy írónőjét mikről faggatták az olvasói.

Q: Hogy érzed magadat, amikor az új könyved első szavát írod le?
A: [...] Szinte biztos vagyok abban, hogy az első leírott szó soha nem marad meg annak.

Q: Ki a kedvenc fiktív párod?
A: Darcy és Elizabeth a Büszkeség és balítéletből.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése