2013. augusztus 12., hétfő

Raine Miller: All in

Tudom azt mondtam, hogy majd akkor olvasom el a Meztelenül folytatását, ha piros hó esik, de ha már hozzám vágták, nem hagytam ki. ;o)
A véleményem most se változott: katasztrófa a történet, egy rakás bizbasz. Egy nulla, egy nagy semmi. Önfeláldozás volt a részemről, hogy elolvastam, hogy aztán lebeszéljelek titeket egy pofára eséstől, higgyétek el. ;o)

A Meztelenül cselekménye ott ért véget, hogy Ethan csúnya módon lebukik Brynne előtt. A lány természetesen, egészen a történet végéig nem sejtette, hogy a pasit az apja állította rá, így egy hangyányit kiakad és faképnél hagyja a magát átkozó Sötét Veszedelmet.
Ethan persze totál maga alatt lesz, kivetkőzik magából, hiányzik neki a lány. De mivel sejteni lehet, nagy meglepetést nem fogok azzal okozni, ha megsúgom: újra összejönnek. És innentől kezdve végigbizbaszolják a könyvet. ...

A karakterek nem sokat fejlődtek (jobban mondva szemernyit sem) az első részhez képest.
Ethan továbbra is hatalmas kecskeszakállas állat, aki csak a bizonyos testrésze után futkos, amiben amúgy szerintem az agyát is hordozza. De kiegészíthetjük a repertoárját azzal, hogy ő akkora "férfi" (vagy állat, kinek hogy), hogy még a rémálmai közben is áll neki az a bizonyos (mert a rémálmok ugye fontos tartozékok). Őt semmi se tudja eltántorítani, hogy azonnal bevetésre induljon. De hogy milyen is ő? Íme:
- vicces (blüáááá)
"Úgy szeretem azt a kikúrt falat! Ez vicces. Belül nevettem is egyet a saját kis viccemen."
- egyedi és utánozhatatlan (szerencsére)
"-Te annyira más vagy, mint a többi, Ethan Blackstone. Ilyennek születtél?"
- igényes (ha-ha-ha, bárcsak az agyát lehetne betenni a mosógépbe)
"Kicsit sem érdekelt, hogy dzsuvás lett a lepedő. Ki lehet mosni. Az agyamat nem." 
- és hogy milyen nőket szeret?
"Parancsra élvez. Ez az én csajom, akkor megy el, amikor mondom neki."
Na és milyen Brynne? A zsák megtalálta a foltját, röviden. :oS

Nem is írok erről a könyvről többet, mert felesleges, totál kiakasztott. Főleg a szerző utószava, hogy köszöni az olvasóknak, amiért otthon maradhatott főállású íróként. Mondjátok meg: MIÉRT?

_______________
Eredeti címe: All in (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 332
Sorozat: Blackstone-affér #2
Ára: 3499
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
0,5 csillag


3 megjegyzés:

  1. Én csak az első részt olvastam...olvastam?Na jó, ez túlzás, abbahagytam kb. azután miután az első... megvolt köztük, és Ethan olyan "gyönyörűen" fejezte ki magát közben, akkor mondtam hogy ez nem az aminek én elsőre gondoltam, és úgy látszik bölcs voltam hogy nem folytattam. Az Ulpius nagy ráállt erre, mindenhonnan az ilyen témájú könyvek néznek vissza rám sajnos, bezzeg a várható megjelenésnél nem látom a Pretty Little Liars-t :(

    VálaszTörlés
  2. @Yvonne: Ezzel tényleg nem veszítettél semmit. E. egy r.hadt állat, itt se valami választékos a stílusa.
    Most az Ulpius nagyon ígérget, hogy folytatja a megjelenő sorozatait, jön Rose és Cole is (így rémlik), szóval hátha sorra kerül a te kívánságod is majd. Bár én úgy vagyok velük, hogy hiszem, ha látom, mert amúgy a hazai piacon a legkiszámíthatatlanabb kiadónak tartom őket.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés