2013. június 5., szerda

Samantha Young: Dublin Street

Már akkor Kívánságlistámra került a Dublin Street, amikor a várható megjelenések közt megpillantottam. Miért is? Mert a fülszövegéből úgy jött le, hogy egy nagyon erotikus regényhez lehet majd szerencsénk, és ugyebár nem vetem meg ezt a műfajt. Igen ám, de mostanság el vagyunk árasztva az erotikus könyvekkel, ami szerintem a minőség rovására is ment. Szeretem, de elegem van abból, hogy mindegyik történet egy kaptafára épül, csak más nevekkel. Vágyom a különlegességre, amit pl. A szirén megadott. Na de hogy kapcsolódik a képbe ez a könyv? A fülszövegéből kiindulva semmi különlegességre nem számítottam. Amiért megelőlegeztem a bizalmat, az a hazai kiadója volt.
Nagyon kevés olyan könyvet olvastam a Könyvmolyképző Kiadótól, amit ne szerettem volna. Sőt, utána számolva, a Kiadó a második a listámon, akiktől a legtöbb könyvet olvastam, mióta a blog létezik. Nyilván, ez annak is köszönhető, hogy az egyik kedvenc műfajomat itthon ők uralják, ők adják ki a legtöbb ilyen könyvet.
Egyszerűen most is megbíztam a választásukban. Hogy csalódtam-e? Nem. Az már más kérdés, hogy a Dublin Street nem is az, amire számítottam. ...

A történetről röviden: Joss 22 éves. 14 éves korában meghaltak a szülei és a húga, azóta se tudta feldolgozni az őt ért veszteséget. Elmenekült Amerikából, egészen Edinburgh-ig meg sem állt. Lediplomázott, egy bárban dolgozik és mellette írja az épp készülő fantasy regényét.
Albérlet után kutatva, megismerkedik Ellievel, aki kiadná a luxuslakásának egyik szobáját. A lakásba betoppanva azonnal beleszeret, és bár eddig nagyon megfogta az örökségét, mégis kiveszi a szobát. Ellievel persze azonnal összebarátkoznak, bár amilyen cukorborsó a csaj, ezt tán kivédeni se lehetett volna.
Aztán összefut a lány dögös bátyjával, aki naná, hogy gazdag és persze azonnal szikrázni kezd köztük a levegő. Igen ám, de Joss sehogy se tudja feldolgozni a múltat, kerüli az állandó kapcsolatot. Ezért a 30 éves Branden kitalálja, legyen köztük 3 hónapig "csak szex, más semmi". Persze titokban arra készül, hogy időközben majd megpuhítja a lányt és Joss beadja majd az érzelmeinek a derekát. Vajon sikerrel fog járni? ...

A véleményem: nem tudom más hogy van vele, de amikor megpillantottam a borítón látható "Cseppet se szürke" feliratot, egyből az Ötven árnyalat trilógia ugrott be. El is könyveltem, hogy tuti ebben is a szex lesz a középpontban, csak tán nem Szürkésen. Lényegében igazam lett, de még sem.
Elég sok ágyjelenet van a Dublin Streetben, de teljesen másképp. Inkább a romantikus irodalomhoz kategorizálnám, mint az erotikushoz.

Nem hibátlan a történet, több zavaró dologra is bukkantam benne, de a legnagyobb problémám az volt, hogy bár a cselekmény "nagyon kis kafa", olvasmányos, pörgős, izgalmas, erotikus, de eközben a szereplők nincsenek annyira kidolgozva, mint maga a cselekmény. Egyszerűen, ha megkérdeznétek tőlem, hogy nézett ki Joss és Braden, nagyon nagy bajban lennék. Annyi maradt meg bennem, hogy a csaj 160 valahány centi, D kosaras melltartója van és hosszú haja. A pasi meg dögös, isten és 180 akárhány centi. És ennyi. Semmi másra nem emlékszem a külsejükről.

Joss menekül a múltja elől, de igazából önmagának nem tud megbocsátani. Elhiszi, hogy akit megkedvel, annak rosszat hoz a fejére, ezért próbál senkihez se közel kerülni. Viszont megismeri Elliet és ezzel minden felfordul. Mert megszereti a lányt, és bár a végletekig próbálja saját maga elől is titkolnia, de beleszeret Bradenbe.
Braden. Végre nem az a fajta karakter, akiket az erotikus regényekben meg lehet ismerni. Igaz, hogy "hatalmas állat", de az érzőbb fajtából. Nem a magát macsónak megjátszó egyed, hanem olyan, aki ki meri mutatni az érzelmeit a lány iránt. Az már más téma, hogy néha persze ő is követ el hülye lépéseket, de megbocsátottam, mert végülis szimpi volt nekem.

Ami az agyamra ment még, az a szexjeleneteknél az állandó "lucskos bugyi", meg a "fütykös". A falat kapartam már tőlük, de tényleg. Arról nem is szólva, amikor egymást követő 3 mondatban szerepelt a pasi neve. Kb. olyan szinten, hogy Braden lehúzta a nadrágját. Braden elővette a fütyköst. Braden nyakán lüktetett az ér. Minek ennyiszer a nevet kihangsúlyozni? Enélkül is tudja az olvasó, hogy ki veszi elő a fütykösét! :oS

Maga a történet amúgy érdekes volt.
Adva van egy fiatal lány, aki menekül a kapcsolatok elől. Aztán ott a pasi, aki beleesik első látásra, akarja magának és nem csak egy éjszakára. Joss múltja, a lelki sérülése pedig olyan szál volt, ami valahogy illett is a történetbe és nem is. Igazából idegesít már, hogy mostanában ha hasonló történetet olvasok, valamelyik szereplőnek tuti van lelki sérülése. (Meg a saját neméhez vonzódó barátja, ami kivételesen itt nem szerepelt.) Aztán egy idő után megjelent a terapeuta, aki néha belekotyok pár sor erejéig a történetbe, de kb. olyan szinten volt, mintha én adtam volna tanácsokat egy másik nőnek, mit tegyen és mit ne.
Szóval van azért kivetni való a történeten, egyáltalán nem tökéletes, de mégis olvastatta magát, tudni akartam, hogy mi lesz a vége. Joss mikor fogja végre elismerni, hogy beleszeretett a pasiba?
Ami még nagyon érdekelt, az Ellie szála. Ugyanis párhuzamosan Jossékkal, Ellienek is van egy kis külön története, aki nem másba szerelmes, mint Braden barátjába. Aranyos volt a csajszi, olyan kis tünd-bündi, akiről próbál a kiszemeltje tudomást se venni, mert hát mégis a haverom húga, de közben meg agyonverne mindenkit, aki szemet vet rá. Szóval nem egyszerű az ő esetük sem, és nagyon kíváncsi voltam, hogy be fog-e teljesedni a kapcsolatuk.

Összességében: a Dublin Street egy romantikus történet, sok ágyjelenettel, de nem sorolnám még az erotikus kategóriába. Olvasmányos, pörgős, izgalmas, de nem hibátlan. Ettől függetlenül viszont, végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. És akár most is újra tudnám még egyszer olvasni. ;o)
Azoknak bátran merem a figyelmükbe ajánlani, akik kedvelik ezt a műfajt és nagyon remélem, hogy a második része is meg fog jelenni magyarul majd a szériának.


Eredeti címe: On Dublin Street (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Ára: 2999
Forrás: kiadó- előolvasás
Értékelésem:


2 megjegyzés:

  1. Én is mindjárt kiolvasom, úgyhogy a bejegyzésedet csak átfutottam (bár tudom hogy nem spoilerezel) Hasonlóan látom én is a dolgokat, bár én hátrányban indulok mert a 50 szürkét még mindig nem olvastam :( :D

    VálaszTörlés
  2. @zakkant: Pedig az ma már alap, az erotikus műfajban. :oP

    VálaszTörlés