2011. november 14., hétfő

Michelle Zink: Prófécia

Michelle Zink 4 gyermek édesanyja. A Prófécia volt az első regénye, amivel berobbant a sikerlistákra 2009-ben. A Ciceró Könyvstúdió őszi megjelenései közül erre a könyvre és a Matchedre voltam leginkább kíváncsi.
Amikor először pillantottam meg a könyv borítóját, túlságosan nem hozott lázba. "Szép, szép, de semmi extra."- mondtam magamban. De mikor olvastam a fülszöveget is, nagyon kíváncsi lettem. Ikrek, akiket egymás ellen fordít a sors? Él róluk bennem egy olyan kép, hogy annyira egyformák, annyira kiegészítik egymást, meghatározhatatlan kapcsolat van közöttük, mintha egy lélek lenne két testben, hogy számomra fura egy esetleges ellenségeskedés közöttük. Épp emiatt az
"... évszázadok óta ikrek generációit fordította egymás ellen"
résznél olyan kecsegtetőnek tartottam a fülszöveget, hogy teljesen lázba jöttem.

Az olvasása előtt próbáltam lefesteni magamban, hogy vajon miről is fog szólni a történet és bizony már az első oldalakon meglepetés ért. Ugyanis a próféciából kiindulva biztos voltam abban, hogy a jövőben fog játszódni, így jól megdöbbentem amikor szembesültem azzal, hogy az 1890-es években. Igazán a kort nem sikerült annyira visszaadnia az írónőnek, tán mellékes is és nem is értem igazán, hogy miért pont az 1800-as években játszódik, de gondolom ennek a későbbiekben valami jelentősége csak lesz, na meg miért is ne?

Megjelenés: Prophecy of the sisters (2009.)
Magyarul: Prófécia (2011.)
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 322
Ára: 2990
Az írónő oldala ITT
Értékelésem: 5*
1890-ben járunk, amikor a történet kezdetét veszi. A 16 éves Lia és Alice, ill. a mozgássérült öccsük Henry, évekkel ezelőtt elveszítették már az édesanyjukat, most pedig édesapjukat kellett eltemetniük, aki teljesen váratlanul távozott az élők sorából.
Hamarosan Lia egy különös jelet vesz észre a csuklóján és Alice is egyre rejtélyesebben viselkedik. Ráadásul előkerül egy eldugott könyv és a Prófécia feltárul a lány előtt. Ki ő és mi a jelentősége a próféciában? Ő lenne az, akinek a gonoszt meg kell állítania vagy épp ellenkezőleg, neki kell őt átsegíteni a mi Világunkra?
Miközben próbál rájönni a küldetésére, 2 jó barátnőt is szerez, de Alice egyre jobban eltávolodik tőle. ...

A Próféciával egy trilógia vette kezdetét és őszintén szólva, én kellemesen csalódtam benne. Egy egyszerű kis ifjúsági irodalomra számítottam, de jóval több, mint amire elsőként gondolna az olvasó.
Nagyon jól van felépítve, maximálisan lekötött a jövendölés, a karakterek nagyon jól ki vannak dolgozva, az egész történet pörgős és izgalmas, egy percig sem unatkoztam az olvasása közben, olvastatta magát.
A kedvenc szereplőm Lia két barátnője közül az egyik lett. Ami fura lehet, hisz többnyire az olvasó valamely főszereplőhöz vonzódik inkább, de mégis.

Onnantól kezdve, hogy felocsúdtam az első döbbenetemből, hogy nem a jövőben játszódik a történet, egy ideig elég kiszámíthatóan folytatódott. Ikrek, akik az első pillanattól kezdve mások, érezni lehet a jó és a rossz párharcát. De aztán egy olyan fordulat következett be, amikor a szám tátva maradt és nem jutottam szóhoz, egyáltalán nem számítottam ilyen fordulatra. Sőt, igazán az "olvasó énem" elvárta volna, hogy minden úgy alakuljon, ahogy logikusnak tartottam, de a "kalandor énem" sikongatott az örömtől, "Micsoda fordulat, hűha!" Erről többet elárulni nem szeretnék, mindenesetre egyáltalán nem számítottam rá, ettől lett csak igazán izgalmas és tartogat gondolom meglepetéseket a folytatása. (Viszont a vége felé volt egy olyan esemény benne, ami nagyon elszomorított és nem értem miért került bele, de oka biztos van, majd a folytatásokban kiderül. Mint ahogy a könyvben is le van írva, semmi se történik ok nélkül.)
Természetesen a szerelem se maradhatott ki a történetből. Kicsit ártatlannak, ugyanakkor néhol merésznek tartottam ahhoz képest, hogy még csak 1890-ben járunk.

Újabb nagyon szuper sorozat vette kezdetét, nem csalódtam a kiadóban. Izgatottan várom ennek is a folytatását. Remélem az eredeti borítók maradni fognak. ;oP Külföldön mind a 3 rész megjelent már.

4 megjegyzés:

  1. Váááá, és csak duzzad a karácsonyi listám... Ez így nem okés. :)

    VálaszTörlés
  2. @Mónika: Sebaj, majd beszerez a Jézuska egy utánfutót. :oD

    VálaszTörlés
  3. Én is felírtam a listámra. Most a Tövispusztával végeztem Kepestől, az is nagyon jó volt.

    VálaszTörlés
  4. @nagyancsi: Én még nem olvastam, de nagyon dicsérik azt a könyvet is. :o) Egyszer sorra fog kerülni mindenképp.

    VálaszTörlés