2015. szeptember 28., hétfő

Ti kérdeztétek (63.): Kedvenc könyvsorozatod?


Még egy RÉGEBBI bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, most pedig válaszolok közülük egyre.

Kedvenc könyvsorozatod?

Ha kedvenc sorozat, akkor nálam egyértelműen a Harry Potter. ;o) Pedig nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy én tuti nem fogom elolvasni, hisz nem az én korosztályomnak (20-as évek eleje) íródott, mese, milyen hülyén venné már ki magát, ha felnőtt fejjel mesét olvasnák. Aztán történt, hogy egy könyvtári látogatásom alkalmából kivettem az első részt a testvéremnek, aki elég nagy antikönyvmoly, hátha. Nem jártam sikerrel, még csak ki se nyitotta. Én meg úgy voltam vele egy estén, ha már kikölcsönöztem, akkor belekukkantok. Nos, ennek a belekukkantásnak az lett a vége, hogy másnap már rohantam is a második részért és onnantól kezdve nem volt megállás. :o) Ja, és 20 éves voltam ekkor! (Nem ma volt.) :oP

2 megjegyzés:

  1. Én most leszek húsz éves, és bár hosszú idő után, de elkezdtem újraolvasni HP-t, kitudja hányadszorra. Jelentem, még mindig nem untam meg, és még mindig ugyanúgy élvezem, mint amikor tíz évvel ezelőtt először olvastam. Hát igen...Rowling aztán tud valamit, amit mi nem. :D

    VálaszTörlés
  2. Nos, én 31 vagyok (bevallom), de a mai napig ha leadják a TV-ben valamelyik részét, mindig megnézem, pedig, ha 120X nem láttam mindegyiket, akkor 1X sem. :oP

    VálaszTörlés