2013. december 21., szombat

Mely 3 könyvet szeretnéd nagyon-nagyon a fa alá? 2.

Kérdezz! Felelek! (46.) 

Tavaly is megmutattam, hogy mely 3 könyvet szerettem volna nagyon-nagyon a fa alá (egyik se jött össze, később kaparintottam meg őket), gondoltam idén is megmutatom nektek. Tudom-tudom, tudok számolni, de nem tudtam dönteni, hogy melyik maradjon le. ;o)
- Bár A párválasztó eddig elég vegyes fogadtatást kapott itthon, engem már a borítójával elvarázsolt azonnal, egyszerűen kell és kész! Olvasva a fülszövegét pedig, nem várok sokat, de jónak tűnik.
- Végre megjelent Elkeles trilógiájának 3. része! Imádtam az előző két részt is, naná, hogy a Láncreakciót se hagyhatom ki! Jelenleg úgy érzem, hogy tán ezt a könyvet szeretném a legeslegjobban.
- A rossz lányok nem halnak meg, már a megjelenése előtt a címével felkeltette a figyelmemet, a borítója pedig csak dobott rajta. Zizisnek tűnik, de nagyooooon szeretném!
- Igazából a Féktelen az, ami 4.-ként került fel a listámra, de levenni se tudom, mert kíváncsi vagyok rá. Bár lehet, nagy szerepet játszik abban, hogy a figyelmem középpontjába került az, hogy a molyon újra fel-feljön a karcokban. És bár nem voltam elájulva az első résztől, ennek ellenére érdekel, hogy vajon hogyan folytatódott Kiera-ék kapcsolata.

És veletek mi a helyzet? :o) Mely 3 könyvet szeretnétek nagyon-nagyon a fa alá?

14 megjegyzés:

  1. A féktelen c. könyvön kívül jöhet bármelyik :-)

    VálaszTörlés
  2. Az én hármas listám:Hozleiter Fanny Mosolyka Te döntesz című könyve,
    Dorogi Gabriella :Kőleves
    Ajmal-Papp Csilla: Életörömkönyv... ♥

    VálaszTörlés
  3. @mayertimi: :oDDD Miért, mi a baj a Féktelennel? :oP

    VálaszTörlés
  4. @julcsi: Jaj, Mosolyka könyvére én is kíváncsi vagyok! :o)

    VálaszTörlés
  5. A szmájlikból ítélve szerintem Te is tudod , hogy mi a gond a Féktelennel. :-D

    VálaszTörlés
  6. @mayertimi: Tudom. :oP De állítólag a 3. részre a csaj kikupálódik. :oD

    VálaszTörlés
  7. Én a The Selectionre szavazok:D

    VálaszTörlés
  8. @Johanna.: :o) Olyaaaan szééép a borítója, ugye? ;o)

    VálaszTörlés
  9. Szerintem is. A borító láttán már rögtön tudtam, hogy kell, nem is annyira érdekelt a fülszöveg.:D Az csak egy plusz, hogy a leírása is tetszik.:)

    VálaszTörlés
  10. @Johanna.: És megvan már? ;o) Engem ott várt a fa alatt. :oP

    VálaszTörlés
  11. Mázlista. Nekem még nincs. Legalább majd el tudod mondani, hogy megéri-e megvennem.:D

    VálaszTörlés
  12. @Johanna.: :oD Ebben van valami. ;o) Még a végén kiderül, hogy sajnálni fogom, amiért ezt kaptam meg. ;o)

    VálaszTörlés
  13. Én is kíváncsi vagyok a véleményedre a Párválasztót illetően. Nálunk a lányok már olvasták ...
    Én tegnap előtt a Libriben félórán keresztül szorongattam, aztán mást választottam ... Lehet megbánom :-DDD

    VálaszTörlés