2013. augusztus 22., csütörtök

Papp Diána: Szerdán habcsók

Igen-igen, szkeptikus vagyok a mai hazai szerzőkkel szemben, de azt senki se vetheti a szememre, hogy nem adok esélyt a bizonyításra. ;o) Most pl. megadtam Papp Diánának is.

Az írónőnek már 3 könyve megjelent, az első a Szerdán habcsók.
Főszereplője a 33 éves Eszter, akit megcsalt a férje, így most új életet igyekszik kezdeni egy albérletben, immár egyedül. PR-os egy nagy tévétársaságnál, hobbiból pedig gasztroblogot ír. Na de térjünk vissza egy percre a tönkrement házasságához. Eszter nyilván csalódott, de viszonylag normális kapcsolatot igyekszik ápolni az exel (én végig szurkoltam, hátha újra összejönnek. Ne kérdezzétek a miértet!), és többen is ott állnak mellette, hogy támogassák az új életében.
Először is itt van a húga, Hajni (azt hiszem 5 év van köztük), aki egy tündéri süteményesboltot üzemeltet a IX. kerületben. Igen ám, de úgy tűnik a fiatal nő túlvállalta magát, és ez fog még izgalmakat okozni a történetben.
Másodszor ott van Piroska, az idős barátnő, aki a jóslatai alapján igyekszik egyengetni az útját. De mit ad ég, az idős néni egy napon kórházban köt ki, és nem tudja a tanácsaival ellátni Esztit. Feltűnik a színen a fia is, és hát naná, hogy arra is gyanakodtam, tán ő lesz a nagy ő.
Aztán ott van még Balázs, az ex (mármint nem a férje, hanem egy pasi a múltból, még 18 éves korából), akivel furcsa módon ért véget a kapcsolatuk. A pasi most újra felbukkan az életében, vajon ő lesz az igazi?
De a színre lép egy bankos ürge, meg egy barát is, szóval férfi szereplőkben nem szűkölködünk.
Történésekben se nagyon, mert van ebben a könyvben minden: megcsalás, válóper, első szerelem, banki tartozás, eltűnés, leépítés, új állás keresése és nem mellesleg az igazi keresése. ...

Elég jól indult Papp Diána első története. Kellemes, olvasmányos volt, tipikus tingli-tangli, ami abban a pillanatban jól esett, ahogy olvastam. Tényleg sokáig nem is volt vele semmi bajom, de a 2/3-nál azt vettem észre, hogy egyre kevésbé csúszik. Már nem azért vettem elő, mert élveztem az olvasását, hanem azért, mert be akartam fejezni. Valahogy odalett a varázs, túl zsúfolt, és néhol túl idealizált lett.

Mindezektől függetlenül a Szerdán habcsók egy kellemes, közepes, csajos olvasmány. Egyszerre épül fel a történet e-mailekből, SMS-ekből és magából a "történetből". Kikapcsol, elszórakoztat, de azért senki se várjon többet annál, mint ami. Közepes, csajos, kellemes, szórakoztató olvasmány, de a vége felé már túl sok volt.

_________________
Kiadta: XXI. Század Kiadó (2012.)
Oldalszám: 272
Ára: 2990
Forrás: saját
Értékelésem:

3 megjegyzés:

  1. Ugyanígy éreztem én is a regényt kb. 5/3 :) Hihetetlen, hogy mennyire egyezik a véleményünk.

    http://zakkantolvas.blogspot.hu/2013/03/szerdan-habcsok.html

    VálaszTörlés
  2. @zakkant: Te vagy az egyik könyves lelkitársam. :oP Már nem is csodálkozok a hasonló véleményen. :oD
    És tényleg, a recepteket kihagytam a bejegyzésből, pedig bele akartam venni! Ahogy olvastam őket, arra gondoltam, hogy ezt nekem is muszáj lesz egyszer kipróbálnom, megkóstolnom. :o)

    VálaszTörlés
  3. @zakkant: És látom megint variáltál a sablonoddal. ;o) Eddig szerintem ez a legszebb. Csajos és letisztult.

    VálaszTörlés