2011. június 4., szombat

Nalini Singh: Vonzódás

Nalini Singh elég nagy magyar rajongótáborra tett szert, miután megjelent magyarul is az Angyali vadász sorozata első (majd második) kötete. Aztán jött a hír, hogy megjelenik a Psy Changeling első része is. Többnyire olyan véleményekbe botlottam, melyek szerint az Angyali vadász 1.-2. nagyobb sikereket ért el, mint az Egy világ-két faj-állandó küzdelem 1. (elviekben hamarosan megjelenik a sorozat 2. része is magyarul).
Kíváncsian vártam, hogy a kezeim közé kerüljön valamelyiknek az első kötete, végül csere folytán a Vonzódással kezdhettem. :o)

Igazán vegyesek az érzelmeim és nem is. Ha összességében nézem a 34 éves írónő történetét, akkor azt kell írnom, hogy nagyon jól felépítette, Sascha karaktere maximálisan ki van dolgozva, az egész világképe emészthető, sikerült úgy átadnia, hogy lássam magam előtt ezt a jövőt.
De ha részletekben nézem, akkor voltak mélypontjai, amikor kicsit el is veszett a könyv felé az érdeklődésem.

Nagyon jól indult, letenni se tudtam, faltam a sorokat. Aztán olyan éles váltás következett be a stílusban (amikor sor került a szexjelenetre), hogy úgy éreztem, most két végletet olvasok. Az egyik oldal finom, olvasmányos, amikor úgymond húzza az agyát a férfi a nőnek, a másik pedig olyanfajta erotikát sugall, amire nem is számítottam a történet kezdeti finomságából. Úgy éreztem, hogy valahogy nem illik bele a történetbe. Mintha elkezdenénk olvasni egy egyszerűbb romantikus könyvet, aztán átvált fullasztóan erotikussá és hirtelen nem érted, mert annyira más, mint az eleje.
Aztán persze megszoktam ezeket a váltásokat, egy idő után ezek el is maradoztak, a történet újra olvasmányossá, könnyeddé vált.

A történet 2079-ben játszódik. Lényegében az emberek 3 fajba tömörültek. Vannak az alakváltók (leopárdok, farkasok, stb., akik át tudnak változni), az emberek és a mentálok. A mentálokról lehetne mondani, hogy a tökéletes emberi egyedek. Igen ám, a bibi az velük, hogy túl racionálisak, nincsenek érzelmeik, olyanok, mint az élő számítógépek.
A mentálunk a 27 éves Sascha, aki érzi, hogy más, mint a többi, az érzelmei kezdenek felszínre törni és ez rémülettel tölti el, mert ha ez kiderül, könnyen az életébe kerülhet.
Az alakváltónk Lucas, aki egy falka alfahímje, mellesleg leopárddá tud változni.
Ahogy lennie kell, Sascha és Lucas egymásba szeret, bonyolítja a történetet, hogy az alakváltók között egy mentál sorozatosan gyilkol. Igen ám, de a mentálok elviekben nem gyilkolnak. Akkor most mi a helyzet? Ki a gyilkos? Mi lesz Saschaval a "hibája" miatt?

A legjobban kidolgozott karakter Sascha. Az elejétől kezdve szimpatikus volt.
Lucas érzelmeibe, gondolataiba annyira mélyen nem lehet belelátni, ő olyan alfahímes végig. Játszadozik Saschaval, meg akarja hódítani, birtokolni akarja, miközben az elején a nő próbál a képességeinek megfelelően hidegnek, tartózkodónak mutatkozni, de a vibrálás az első pillanattól ott van köztük.
Lényegében egy erotikusabb (de ne durvára gondoljatok) fantasy, érdekes világképpel. Semmi extrát nem érzek benne, olvasmányos, kikapcsolt (eltekintve a mélypontoktól) és ennyi. Nincsenek benne harcok, vérengzések, inkább amolyan elmék, majd pedig szexuális vágyak csatája.

A borítóra kitérve, akárhányszor rá nézek, mindig mosolyra húzódik a szám, mert egyből beugrik, hogy mit írt @Nima, szerinte mit nézhet annyira a felhők között olyan elmélyülten a pasi. :oD De még mindig jobb, mint ez a rózsaszín-lilás, nem? ;o)

Megjelenés: Psy Changeling- Slave to Sensation (2006.)/ Egy világ-két faj-állandó küzdelem- Vonzódás (2011. Egmont Kiadó)
Oldalszám: 384
Ára: 3999
Az írónő oldala ITT.

6 megjegyzés:

  1. Éppen nagy dilemmában vagyok, hogy mit is rendeljek magamnak. (mármint olvasnivalót :-))) Örültem, hogy valami fantasyvel jössz :-))
    De nem vagy túl lelkes, szóval nem tudom ...
    Ward hiányom van. Most fejeztem be a Halhatatlan szeretőt és a következő részig még várnom kell.
    A Futótűzet rendeltem meg éppen, általában a vámpíros sztorik után jól esik egy kicsit más témában kikapcsolódni. De tudom, hogy 1 hét és megint kell valami vérszívós :-))
    Szóval bújom a blogot, moly-t, hogy mit is ... tudsz valamit ajánlani????? :-))))

    VálaszTörlés
  2. @Timi és Blanka: Úgy vagyok a Vonzódással, hogy nem volt rossz, de annyira nem vagyok oda érte. 1X el lehet olvasni, de nagyon nem akarnám még egyszer. Viszont ahhoz elég jó volt, hogy kíváncsi legyek a folytatására. :o)
    Mit ajánlanék? Hm, vérszívósokban nem vagyok most képben, rég olvastam már ilyet, így mást ajánlanék. Pl. az Outlander nekem bejött, időutazásos. Vagy tegnap fejeztem be a Párizs fehér fényeit. Ez inkább szépirodalom, történelmi, többnyire a II. vgh. idején játszódik, nagyon szép. Most így hirtelen ez a 2 ugrott be. Vagy most kezdtem el olvasni a Gyerekgyárat, ez egy elég régi könyv, a Könyvudvarban vettem pár száz Ft-ér, viszont hihetetlen. Igaz az elején tartok, de döbbenetes, hogy megtörténtek ezek is a II. vgh. alatt.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen a javaslatokat. Az Outlander lesz a következő könyv amit megveszek. De közben lőttem a tesz-veszen is ma pár könyvet :-))

    Ami felkeltette a figyelmemet az most a Könyvudvar, mint lelőhely :-)) Mert nagyon szeretek olvasni, csak egy hónapban max. 1-2 könyvet veszek újonnan, mert nem bírom anyagilag. Pedig így is mindenféle kedvezményekkel vásárolok, hogy olcsóbb legyen :-) Sajnos én nem vagyok egy ilyen cserélős, kölcsönzős típus, mert fáj a szívem értük ... jó látni őket a polcomon :-))
    Még egyszer köszi ...

    VálaszTörlés
  4. @Timi és Blanka: Remélem tetszeni fog! :o)
    Én nagyon szeretem a Könyvudvart, igazi kincsekre lehet találni.

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagyon tetszett! És - valószínűleg egyedül vagyok - jobban bejött, mint az Angyali vadász sorozat.:)

    VálaszTörlés
  6. @Johanna.: Nyugi, nem vagy ezzel egyedül, más is mondta nekem ugyanezt. :oP

    VálaszTörlés