2011. május 13., péntek

Aranykönyv 2010.

A tavalyi után idén is megrendezte a Libri az Aranykönyv szavazást. A bólogatások és az értetlen fejvakargatások idén se maradhattak el.

Szórakoztató irodalom
Bár sem a magyar, sem a külföldi irodalomnál szereplő első helyezetteket nem olvastam, de valahogy éreztem, hogy ezek fogják elvinni a pálmát. Frei Tamás könyvét nagyon dicsérik, Ken Folett sikerére is számítani lehetett A katedrális sikere után.
A második és harmadik helyezettet egy-egy Fejős Éva könyv nyerte el. Amit valahol furcsának tartok, hisz szinte csak negatív véleményekbe botlok a könyvei tekintetében, ugyanakkor meg az egyik legolvasottabb mai írónőnek tartják sokan, így ugyanakkor számítani lehetett arra, hogy egy könyve biztos fent lesz a 10-es listán.
Ami viszont Lőrincz L. Lászlót illeti, bár nagyon szeretem a regényeit, de azért bevallom megdöbbentem, hogy 3 könyve is felkerült.
A külföldihez nagyon hozzászólni nem tudok, mert csak a Hamuvárost, Pocsék karmát és az Eat, Pray, Love-ot olvastam, mind a három tetszett. De a Hamuvárosnak nem inkább az ifjúsági irodalomnál lenne a helye? ;o)

Szépirodalom
Annyira cikinek érzem, de a 20 könyv közül csak 1-et olvastam és az sem a magyarok közül volt. :oS Bár arra már rájöttem, hogy elég kevés mai hazai irodalmat olvasok.
Ami viszont megdöbbentett, az 2 regény besorolása ide. Nem olvastam a Gyémántfiút és nem is tervezem, de ahogy olvastam mások véleményét róla, szerintem nem a szépirodalomhoz tartozna. És ugyanez vonatkozik a 13 okom volt ...-ra is. Szerintem az is inkább ifjúsági irodalom.

Ismeretterjesztő irodalom

Ebben a kategóriában nagyon nem vagyok képben, de Ranschburg Jenő könyvére nagyon kíváncsi vagyok.


Gyermekirodalom
Ez kiegészítve az ifjúsági irodalommal történt a szavazás. Nekem a magyarok közül hiányzik Bartos Erika valamelyik kötete pl.
Ami a külföldi irodalmat illeti, számítani lehetett a Hajnalhasadás győzelmére. Meg Cabot 8. helyezetének kimondottan örülök, bár a lagzis Locsifecsit még nem olvastam, de az előző 2 része is nagyon tetszett. :o)


Gasztronómiához megint nem tudok hozzászólni, nem nagyon szoktam szakácskönyveket bújni, inkább a neten keresek új recepteket, ill. minden hónapban megveszem a Nők Lapja Konyhát, nagyon szeretem ezt a főzős újságot. :o)


Klasszikusok

Érdekes. A tavalyihoz képest csak az Indul a bakterház maradt meg a magyaroknál. A külföldi mezőnyben tavaly a 6. helyen végzett az Üvöltő szelek, idén megnyerte. Tavaly a Büszkeség és balítélet nyert, idén a 6. helyre csúszott vissza, helyet cserélt az Üvöltő szelekkel. Az Egy gésa emlékirata tavaly a 2. helyen volt, idén a 4. helyre került, de legalább szerepel a listán. Több megegyezés nincs.
És tavaly a Vuk a gyermekirodalomnál vitte el a pálmát.

A tavalyi eredményekről ITT írtam.

4 megjegyzés:

  1. A Fejős Éva: Cuba Libre című könyve tényleg jó...
    Szerintem a szórakoztató irodalom első 10 helyezettje között pont a 2 legellentétsebb könyve van Fejős Évának: a Cube Libre az eddigi legjobb könyve, amit olvastam tőle, A mexikói pedig szerintem a legrosszabb...

    VálaszTörlés
  2. A mexikó még az Eper reggelinél is rosszabb? ;o) Hűűű. :oS

    VálaszTörlés
  3. Nekem az Eper reggelire tetszett. Számomra eddig A mexikói volt a legrosszabb könyv, amit Fejős Évától olvastam.

    VálaszTörlés
  4. @Nixy: Legalább tudom, mit ne olvassak. :o)

    VálaszTörlés