2010. augusztus 21., szombat

Jodi Picoult

Mint már említettem, ha úgy adódik, írni fogok olyan szerzőkről akiknek a műveit különösen szeretem. Az első ilyen bejegyzésem Jodi Picoult-ról fog szólni.

Bevallom, az írónőről először a molyon hallottam. Addig valahogy nem futottam bele a könyveibe. Viszont olvasva a sok-sok pozitív kritikát, nagyon kíváncsi voltam a történeteire.
Először a Tizenkilenc percet olvastam. Nagyon megfogott, elgondolkodtatott. Mint valamikori diákként, mint szülőként, és próbáltam Peter szüleinek a helyébe is képzelni magamat.
A Törékeny volt a második olvasott regényem tőle. Szintén nagyon tetszett, nagyon feszegette a morális határokat ebben a könyvében.
Majd az Elrabolt az apámmal folytattam, és itthon vár már rám a Szívtől szívig.

Az írónő mesterien választja ki, hogy mikről is szóljanak a történetei. Elgondolkodtató, tán felháborító, nagy vitákkal kapcsolatos történetekről ír. Legyen szó arról, hogy fordulhat elő, hogy egy diák az iskolatársai ellen fordul; vagy az abortusz morális határairól, és így tovább.
Művei szerintem érdekesek, olvasmányosak, elgondolkodtatóak.

Na de akkor az írónőről.
Felhasznált irodalom:
wikipédia
az írónő oldala

Jodi Lynn Picoult 1966-ban született New Yorkban. Elég korán próbálkozott az írással, már 5 évesen írt egy kis könyvet, A rák aki félreértette címmel.
A Princeton Egyetemen tanult kreatív írást, 1987-ben diplomázott.
Férjével az egyetemen ismerkedett meg.
1992-ben jelent meg az első könyve.
A 2004-ben megjelent Nővérem húga c. regényét meg is filmesítették, Cameron Diaz főszereplésével 2009-ben.
Eddigi legnagyobb sikerű könyve a Tizenkilenc perc.
Könyvei hitelességért, próbál belebújni a kitalált szereplői bőrébe. Így pl. vonult már be 1 napra a börtönbe is.

Művei:
Songs of the Humpback Whale (1992)
Harvesting the Heart (1994)
Picture Perfect (1995)
Mercy (1995)
The Pact (1998)
Keeping Faith (1999)
Plain Truth (2000)
Salem Falls (2001)
Perfect Match (2002)
Second Glance (2003)
A nővérem húga
(My Sister's Keeper) (2004)
Elrabolt az apám
(Vanishing Acts) (2005)
The Tenth Circle (2006)
Tizenkilenc perc
(Nineteen Minutes) (2007)
Wonder Woman (vol. 3) #6-10 (2007. május - augusztus)
Wonder Woman: Love and Murder (2007) (hardcover volume collecting Wonder Woman #6-10)
Szívtől Szívig
(Change of Heart) (2008)
Törékeny (Handle With Care) (2009)
Házirend (House Rules) (2010)

Olvasott könyveim az írónőtől:
Tizenkilenc perc
Törékeny
Elrabolt az apám
Jodi Picoult: Házirend
Jodi Picoult: A nővérem húga

4 megjegyzés:

  1. Én még csak A nővérem húgát olvastam tőle, az tetszett, és a polcon van a Salem Falls. :)

    VálaszTörlés
  2. Ezeket még nem olvastam tőle. Most a Szívtől szívig van a polcomon.

    VálaszTörlés
  3. Én mosat az elrabolt az apámat olvasom, de a nővérem húgára nagyon fenem a fogam, mert mindenki azt mondja, hogy az a best of Picoult.

    VálaszTörlés
  4. Jaja, én is így "hallottam".

    VálaszTörlés