2016. október 1., szombat

Hogyan olvasom Tag

Ezt a Taget Macsii blogján találtam és mivel már a címe is nagyon figyelemfelkeltő volt illetve a kérdések is tetszettek, így gondoltam, hogy én is kitöltöm. ;o)

Hogyan találsz rá új olvasnivalóra?
Az esetek többségében a molyon keresztül. Az ottani értékelések, blogos bejegyzések keltik fel az érdeklődésemet egy-egy könyv irányába és amint lehetőségem adódik, beszerzem őket vagy kikölcsönzöm őket a könyvtárból.
Van olyan is, amikor teljesen véletlenül akadok egy könyvre bóklászva a sorok között, amiről lehet, hogy mindazidáig még csak nem is hallottam. De akkor és ott annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy a kosaramban landol.
Viszont többnyire olyan könyvet olvasok amiről valahol, valamilyen formában hallottam, olvastam már.

Hogyan szeretted meg az olvasást? 
A nagymamám volt nagy olvasó, engem pedig kislányként mindig elvarázsolt, hogyan képes az olvasásra, míg én nem. Úgy éreztem, hogy az egész egy hatalmas varázslat és nagyon vágytam arra, hogy én is minél előbb megtanulhassak. Aztán amikor eljött az ideje annyira belelendültem, hogy azóta is imádom a könyveket. ;o)

Hogyan változott meg az ízlésed a könyvek iránt, ahogy egyre idősebb lettél? 
Mindig egyfajta korszakaim voltak, melyek bizonyos időközönként változtak. Olyan 3-4 évvel ezelőtt faltam a YA történeteket, ma már csúsznak, de annyira már nem. Már kezdem felfedezni bennük a hibákat és valahogy kevesek.
Előtte jó pár hónapig Agatha Christie lázam volt, sorban faltam a könyveket. De volt Dumas, Lőrincz L. László, Benzoni "lázam is", amikor hónapokig képes voltam csak tőlük olvasni.
Aztán voltak olyan hónapjaim is, amikor a "kemény szépirodalmat" bújtam. Franciák, oroszok, mindegy volt, csak szépirodalom legyen.
Most pedig? Igazán nem is tudom most hol tartok. A szépirodalom most nem, jelenleg nincs "lázam" se, a YA valahogy kevés már, de az NA sem az igazi. Ami továbbra is fix és mindig is az volt, hogy nagyon szeretem a történelmi regényeket és a romantikusakat.

Milyen gyakran vásárolsz könyveket? 
Nagyon változó. Van, hogy havonta többet is, van hogy hónapokig semmit.

Hogyan lettél Bookblogger? 
Először egy közös könyvesblogot hoztunk létre pár blogos anyuka/nem anyuka ismerősömmel, ami jelenleg is működik, ez a Könyvfalók. Aztán egy idő után azon kaptam magamat, hogy a saját ego blogom is átalakult könyves bloggá, így jött létre a Könyvesem.

Hogyan reagálsz, ha nem tetszett egy regény befejezése? 
A hajamat tépem és legszívesebben a falhoz vágnám a könyvet. :o) De nem, csak szitkozódok. :oP

Milyen gyakran leszel annyira kíváncsi, hogy előrelapozol a könyvekben, hogy megtudd mi fog történni?
:oD Van, hogy megtörténik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése