2016. január 17., vasárnap

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Itt ülök a billentyűzet fölött tartva az ujjaimat és a monitort bámulva vagy öt percre, de egyszerűen egy billentyűt se tudtam eddig lenyomni. Nem tudom szavakba önteni, hogy ez a könyv mennyire megfogott és magával sodort.
A mai napig a molyon 419 csillagozása történt a könyvnek és 96%-ra van értékelve. Ez azért nagyon jó eredmény, nem gondoljátok? Én pedig úgy érzem, hogy a kötet meg is érdemli ezt a majdnem 100%-ot.

Érdekes a történelem nagyon. Miért van az, hogy egyes szörnyűségek nagyobb nyilvánosságot kapnak, míg másokról bár tudunk, de mégis kevesebb felháborodást keltenek vagy épp nem kapnak akkora hangzavart? Miért van ez?
Amikor először megpillantottam a borítót még a könyv megjelenése előtt és megláttam a szögesdrótot, az én agyam egyből összekapcsolta ezt a holokauszttal. Mintha csak ennek lehetne köze az egészhez, pedig nem. Az írónő a történelemnek egy olyan korszakát mutatta be, ami ugyanolyan szörnyű, mint ami a holokauszt idején történt. Csak a történelemnek mindig vannak nyertesei és vesztesei. Akik a "jó" oldalon állnak, azoknak a rémtettei valahogy nem kapnak kellő nyilvánosságot. Vagy csak mivel mi magunk is hosszú évekig orosz fennhatóság alatt álltunk, a történelmünkbe nem szivárgott be vagy épp nem mertek hangot adni a szovjet ... hogy is fejezzem ki magamat ... szóval a szovjetek olyan cselekedeteinek, melyek nem épp humánusak voltak.


"– Találkozunk majd – mondta.
(…)
– Nézz rám! – lépett közelebb Andrius. – Találkozunk majd – ismételte meg. – Csak erre gondolj! Gondolj rám, hogy elhozom neked a rajzaidat! Képzeld el, mert ott leszek!"

A főszereplőnk a 15 éves Lina és a családja, akik Litvániában éltek egészen 1941-ig, amikor is a szovjetek megszállták őket és valamiért elhurcoltatták a családot. Az édesapja egyetemi igazgató volt, ő volt az első, aki nem tért haza egy nap a családhoz. Aztán megjelent a háznál a szovjet titkosrendőrség és Linát, az öccsét és az édesanyját elhurcolták. Sokan másokkal együtt marhavagonokba terelték őket, majd hosszú utazás után Szibériába vitték őket munkatáborba.
A könyv nem csak a család küzdelmeit mutatja be az életben maradásért, hanem megismerhetjük a vagonban velük utazó, majd a velük együtt deportáltak életét is.
Valamint nem csak küzdelemről szól a kötet, hanem szeretetről, szerelemről, becsületről, hazaszeretetről, megalázkodásról, elnyomásról.

Forrás
Lina, az öccse és az édesanyja mind-mind nagyon szerethető karakterek voltak. Az édesanya, aki a nyomorúságban se felejtett el soha másokon segíteni. Inkább éhezett, szenvedett, de segített. Nagyon sokszor könnyeztem miatta az olvasás során, különösen akkor, amikor a története a vége felé közeledett.
Lina bár lázadó, makacs, de a korához képest nagyon kitartó és bátor fiatal lány. Nagyon sajnáltam, hogy az első szerelmet úgy kellett megtapasztalnia, amilyen körülmények között történt vele. Nagyon szorítottam, hogy ki tudjon tartani a bátor kis öccsével.
És bár voltak olyan szereplők, akikre sokszor haragudtam, de valahogy igazán még sem. Az egyensúly miatt kellettek olyanok is, akik fel merték vállalni a negatív gondolatokat, akik ki merték mondani a valóságot még akkor is, ha emiatt a pozitívabb hozzáállású szereplőket meginogtatták. Igen, kedveltem az eltört lábú, házsártos férfit. Aki csak "gonoszkodni", nyivákolni tudott, magát kiszolgáltatni, de amikor kellett, mégis talpra állt.
Kedveltem a sorstársakat, akik életüket kockáztatva segítettek Linaékon. Igazából több ez a könyv, mint a történelem egy kis darabja, kiegészítve a fenn már felsorolt dolgokkal. Ez a könyv a barátságról, az egymáson segítésről szól a legnehezebb időkben is.

Eredeti címe: Between Shades of Gray (2011.)
Kiadta: Maxim (2012.)
Oldalszám: 352
Forrás: saját
Értékelésem:
Miután befejeztem az olvasását, szégyelltem magamat. Történelem és földrajz óráim során, nem mondhatnám, hogy sokat tanultunk volna Észtországról, Litvániáról és Lettországról. Mármint persze, tudom, hogy hol helyezkednek el, némi történelmet is tudnék pár mondatban összeszedni róluk és ennyi is volt. Mintha ez a három ország lenne is a térképen, de valahogy nem is. Pedig hasonló cipőben jártak, mint Magyarország. A szovjetek elfoglalták, bekebelezték őket és sokáig a fennhatóságuk alatt is maradtak.

Döbbenetes, sokkoló olvasmány, amit egyszerűen nem tudtam letenni. Olvastatta magát, beszippantott, olvasni akartam minden percben, minden órában és tudom, hogy nem tudom szavakkal visszaadni, mennyire is tetszett. Így csak annyit jegyeznék meg így a végére: olvassátok el! Ne hagyjátok ki! Ha meglátjátok a könyvtár, könyvesbolt polcán a kötetet, jussak eszetekbe és ne hagyjátok ott árválkodni szegény.

És hogy miért is került fel a 2016-os várólista csökkentésemre ez a könyv? Még 2012-ben Mónika ajánlotta a figyelmembe a könyvet, már akkor a várólistámra került. De persze ahogy lenni szokott, jöttek az újabb megjelenések és szegény valahogy a feledés homályába került. Aztán amikor neveztem az idei várólista csökkentésre, akkor megláttam a polcomon és úgy éreztem, hogy most jött el az ideje. Jól tettem. Csak kár, hogy nem hamarabb hoztam meg ezt a döntésemet. ...


2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy emlékeztettél erre a könyvre! :D Az én várólistámon is rajta van, de valahogy elfeledkeztem róla... idén mindenképp el kell olvassam. :D

    VálaszTörlés
  2. Ennek igazán örülök, szinte biztosra veszem, hogy neked is tetszeni fog. ;o)

    VálaszTörlés