2011. szeptember 30., péntek

Krystyna Kuhn: A völgy 2.

Nagyon tetszett Krystyna Kuhn sorozatának első része. A játék, bár lassan indult be, de izgalmas, rejtélyes és legfőképpen misztikus volt. Nekem amolyan "Lost" fílingje volt az egésznek. Nagyon vártam, hogy kézbe vehessem A katasztrófát, ugyanazt a hangulatot reméltem, mint az első részben.

A játék befejezte óta a történetben 3 hónap telt el. Inkább Kate a főszereplő, aki elhatározza, hogy megmássza a Ghostot és a 70-es években eltűnt 8 diák nyomába ered. A kis 8-as csapatból Robert, Rose és Debbie nem vesz részt az expedícióban, helyettük csatlakozik hozzájuk egy titokzatos szereplő, Paul és Ana, a hegyi vezetőjük.
Megszállnak egy menedékházban, ahol Julia furcsa hangokat hall és Kate is érdekes dologra bukkan. ...


A lassúság az most is jelen volt a történetben, de ez a rész túlontúl lassú lett. Arra tudok gondolni, hogy ez a amolyan átvezető kötet, amiben most rájöttek, az remélhetőleg a folytatásokban nagyot fog ütni és ezért volt rá szükség. Bár nyilván ha átmeneti, ha nem, lehetett volna izgalmasabb, fordulatosabb, pörgősebb is. Mint egy kis csörgedező hegyi patakocska, folydogált szép lassan magának.
A misztikum és a hangulat most nem jött össze. Amit az első részben az írónő nagyon jól felépített, itt egyszerűen nem lehetett már érezni. Van egy olyan érzésem, hogy az egész ügy megoldása jóval egyszerűbb lesz, mint amire az első részből számítani lehetett és szó sincs "Lost"-os fílingről.
A szereplők egyszerűen csak szereplők maradtak, nem tudtak kiemelkedni, nem láttam magam előtt őket. Olvastam, hogy mit csinálnak, mi történik velük, de arctalan pacák maradtak. Nem sikerült most Kuhn-nak úgy lefestenie őket, mint A játékban.

A katasztrófában inkább Kate az, akit jobban megismerhetünk, Robert, Rose és Debbie szinte teljesen kimaradtak a történetből, aminek az okát nem is értem.
A megoldáshoz közelebb nem kerültem.
Nagyon ígéretesen indult a sorozat, de egyáltalán nem úgy alakult a folytatás, ahogy reméltem. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok a harmadik részre is, tudni szeretném, hogy mi miért történt, mi hova vezetett és ennek a résznek mi volt az értelme a történetben, ha összességében átlátjuk majd az egészet.
Könnyed a könyv stílusa, olvastatja magát, könnyen is lehet haladni vele, de másra számítottam. Amit leginkább hiányoltam, az a misztikus hangulat volt. Valahogy túlságosan "normális", átlagos lett ez a rész.
,5

Megjelenés: Das Tal, Season 1, Die Katastrophe (2010.)/ A völgy- 1. évad- A katasztrófa (2011. eMentor)
Sorozat: A völgy- 2. rész
Oldalszám: 263
Ára: 3490

5 megjegyzés:

  1. Ezt én nem fogom elolvasni már. Már az első sem tetszett annyira, ha ez meg még olyan sincs, mint az, akkor... Majd egyszer elmeséled, hogy mi lett a szereplőkkel, ugye? ^^

    VálaszTörlés
  2. @Mónika: Pedig lehet, hogy neked meg bejönne. :oP Én abban reménykedek, hogy ez a rész a sorozat "mélypontja" volt és a következő már újra jó lesz, mert nekem bejött az első is. :o)

    VálaszTörlés
  3. Én nem éreztem azt a lassúságot annyira, inkább csak az elején egy kicsit, biztos lefoglalt az a változás, hogy most Katie mesélt..:) Szóval örülök, mert nekem tetszett ez is majdnem ugyanúgy (ha az előző 5 pont volt, akkor ez mondjuk 4,7).
    A szereplők tényleg távoliak maradtak, de én nem is igényeltem túlzottan, hogy másként legyen, maradjanak csak a titkaiknál, az nekem itt elég.:)

    VálaszTörlés
  4. @sajtosrolo: És szerinted a "megoldás" egyszerű lesz vagy amolyan "Lost"os? :o)

    VálaszTörlés
  5. Hát, inkább egyszerűbb, mint Lostos.:)

    VálaszTörlés