Keith Roberts: Gőzkorszak

Eredeti címe: Pavane (1968.)

Kiadta: Metropolis Media (2018.)

Oldalszám: 264

Forrás: kiadó

Értékelésem:

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert a fülszövege kecsegtetőnek tűnt. Abban bíztam, hogy egy olyan történetről lesz szó, mely megmutatja, mivé is vált a Világ, amikor kisiklott a történelem. És bár rápillantást kaphattam erre, de egyáltalán nem olyan köntösben, mint ahogy számítottam rá.

A történet legvégén állt bennem össze egész kerekké a történet, addig olyan volt, mintha több novella lenne fejezetenként. Az egyik szólt X-ről, a másik fejezet Z-ről, a harmadik Y-ról, de a fejezetek között nem láttam átfedést. Lényegében novellák voltak, különálltak. Aztán a könyv vége felé kezdtek ezek a szálak összefutni. X, Z-nek a micsodája, Y meg Z-nek a kicsodája.

A fejezetek főszereplőin keresztül több élethelyzetet mutat be a szerző ebben az alternatív világban. Az egyikük mozdonyvezető, a másikuk egy szemafor kezelő, a harmadik egy pap és így tovább. Vannak nők és vannak férfiak.

Ami nagyon megmaradt bennem az az, hogy mindegyikben ott van a halál, az elmúlás. De mégis valahogy olyan bensőséges és egyáltalán nem rémisztő módon.

George R. R. Martin azt mondta erről a könyvről, hogy

„Mestermű… Az egyik legjobb alternatív történelmi regény, amit valaha olvastam.”

és egyfelől értem, mert hangulata van a Gőzkorszaknak. Lassú, sok benne a leírás (amit Martin is szeret ugyebár), kevés a párbeszéd ... olyan, mint az egyik jelenetben a táj, ahogy leírta. Hó van mindenütt és egy vonat halkan robog az elhagyatott, havas tájon. Ilyen volt ez a történet. Lassan haladó és néhol kicsit unalmas is. Kezdetben szép a havas táj, de amikor mérföldeken keresztül csak a havat látjuk, kezd unalmas lenni már.

Úgy gondolom, hogy a Gőzkorszak azoknak az olvasóknak a tetszését nyerheti el, akik szeretik a lassú történéseket, a hosszú leírásokat, a kevés párbeszédet. Az, aki szereti a pörgősséget, amikor a szereplők szavakkal zsonglőrködnek, nem pedig a szerző a leírásokkal, nos azoknak nem biztos, hogy annyira elnyerné a tetszését.

Amit még hiányolok, hogy mielőtt nekikezdtem a könyv olvasásának, a fülszöveg sugallta, hogy technikai lemaradás lesz, de nem számítottam arra, hogy ennyire. Arra gondoltam, hogy bizonyos részeken lesznek lemaradások, de máshol pedig pont ellenkezőleg, egy kis rápillantást kapunk esetleg a távoli jövőre is.

"…E sorok írásakor, a huszadik században a római katolikus egyház egyeduralkodóként regnál egy rendezett, idillikus világ fölött, de a technológia fejlődése még most is a gőzgépek, az írógépek és a primitív távközlés szintjén áll."

Összességében egy lassú, számomra néha eléggé unalmas történet a Gőzkorszak. De biztos vagyok abban, hogy annak az olvasónak el fogja nyerni a tetszését, aki kimondottan a lassú folyású történeteket kedveli.