2015. november 11., szerda

A mentőexpedíció (A marsi)- film

amerikai sci-fi
2015.
136 perc
Ha egy könyvből adaptáció készül, azonnal előtérbe kerül újra a könyv is. Ez történt az itthon tavaly megjelent A marsival is. Szinte folyamatosan az értékeléseibe botlottam a molyon illetve a blogokon, természetesen így én is nagyon kíváncsi lettem a történetre. Végül a filmhez hamarabb lett szerencsém, mint Andy Weir könyvéhez.

Miről is szól a film?
"A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni.
Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására.
De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban."
 
És hogy tetszett?
Nos, röviden és tömören: nagyon bejött! Tetszett az egész történet, Matt Damon alakítása, a történet humora, minden. Azt viszont szomorúan kellett nyugtáznom, hogy nekem esélyem se lett volna a Marson. Ha valami véletlen folytán kilőnének az űrbe és ott rekednék egy bolygón, nekem kampec, tuti nem jutnának olyan dolgok az eszembe a túléléssel kapcsolatban, mint a főszereplőnek.
Végig izgalmas volt a történet, csak ajánlani tudom a filmet a figyelmetekbe.

A könyvről nyilatkozni nem tudok, hogy vajon az is van-e ugyanolyan jó, mint a belőle készült film, de ami késik, az nem múlik ugyebár. ;o)

Egy problémát azért megjegyeznék: nem tetszik, hogy megváltoztatták a címét.

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon érdekes egybeesés: nekem is ma jelent meg A mentőexpedícióról írt cikkem. Pedig nem beszéltünk össze. :D Ha benézel hozzám, akkor választ is kaphatsz a kérdéseidre, mert én összehasonlítottam a filmet és a könyvet. :)

    VálaszTörlés
  2. Legközelebb majd beszéljünk össze. ;o)
    Azóta láttam a Papírvárosokat és Az emlékek őrét is, erről a két filmről is fogok majd írni, ha eljutok egyszer odáig. Te láttad már őket?
    (Megyek sasolok.) :oP

    VálaszTörlés