Maria Ángels Anglada: Auschwitzi hegedű

Mindig félve értékelem a koncentrációs táborokról szóló könyveket. Mert bár nem az ottani borzalmakat „értékelem”, hanem azt, ahogy a szerző mindezt megfogalmazza a történetében, de akkor is, mindez nem változtat azon, amiről olvasok. Jogom van-e értékelni? El tudok-e kellőképpen vonatkoztatni? Külön tudom-e választani a borzalmakat a könyvtől, a stílusától, tárgyilagosan, érzelemmentesen nézni? Megpróbáltam most is.
Csalódtam. Másra számítottam. Röviden ennyi lenne az értékelésem.
Úgy érzem, hogy egy mély, megható, megdöbbentő történet lehetett volna belőle. De valahogy számomra tárgyilagos, érzelemmentes, rideg történet lett. Pedig alapjáraton érzékeny vagyok, aki mindenen elsírja magát, de most valahogy nem.
Gyorsan haladtam az olvasásával, de nem hatott meg különösebben. És emiatt szégyenérzetet éreztem végig. Hogy maradhatok ennyire közönyös az olvasása során? Mi van velem? De mégis mit tehettem volna, ha nem sikerült megmozdítania az írónőnek semmit se bennem? Persze néha nagyot dobbant a szívem, de többnyire csak olvastam, mindenféle érzelem húrjának a pengetése nélkül. Amolyan ez is megvolt, mély nyomot nem hagyott bennem, pedig bíztam benne.

"Muzsikaszó és szerelem a történelem legsötétebb óráján.

1991 telén egy katalán zenész érkezik Krakkóba, ahol rögtön rabul ejti egy különleges hegedű hangja és a rajta játszó, szomorú tekintetű muzsikustól a hangszer eredetét tudakolja. Ennél sokkal többet kap: egy olyan történetet, amit soha többé nem fog elfelejteni…
Danielnek, az auschwitzi hegedűkészítőnek egy kegyetlen fogadás főszereplőjeként a haláltábor ban kell visszatalálnia egykori mesterségéhez, és meglelnie magában az erőt, amely szembeszegülhet az embertelenséggel.
Maria Àngels Anglada i d\'Abadal az emberi méltóságot dicsérő kisregénye költőien mutatja be a világtörténelem egyik legsötétebb korszakát. Az auschwitzi hegedű ma már érettségi olvasmány Katalóniában. 1995-ben elnyerte Az Év Regénye-díjat, és számos nyelvre lefordították."