2010. március 2., kedd

Camilla Lackberg: Jéghercegnő

Mikor a kezembe vettem a könyvet, látva a borítón eluralkodó fekete-fehér színt, a cím "jeges" feliratát, alul meg a "skandináv krimik"-et, rendesen libabőrös lettem.

Számomra egy jó krimi olyan, mint egy puzzle. Együtt nyomozol az aktuális nyomozókkal, és szép lassan helyrekerül előtted a kirakós a darabjaiból.
A Jéghercegnő számomra pedig jó krimi volt. Nem olyan hű de jó, de jó volt. ;o)

Nagy lendülettel estem neki, az első kb. 100 oldalt csak faltam, folyamatosan volt elméletem ki lehet a tettes, aztán folyamatosan rájöttem, hogy rossz nyomon járok és elkövettem a legnagyobb hibát amit egy krimi olvasása közben el lehet, ... igen, előre lapoztam a végére, ahol kiderült ki volt a tettes. Nem bírtam magammal. :o) Aztán jól meg is döbbentem. ...
Utána egy ideig lassabban csúszott, majd az utolsó kb. 70 oldal megint csak úgy pergett az ujjaim között, amikor rámutatnak mindenre, összeáll a kép teljesen.

Úgy érzem, hogy a regény nagy dobpergéssel indul, nagy lendülettel, a végén pedig kiderül, hogy az egész jóval egyszerűbb annál, mint amilyennek az elején tűnt.
Ennek ellenére megértem, hogy a The Bookseller 2009-es év 10 legjobb európai bestseller szerzőjének a listájára miért is került fel Camilla Lackberg neve.

"A fiatal nő a kádban feküdt. Körülötte a vízen jéghártya csillogott. Csuklói felvágva, a kövezeten vérfoltok. Így találnak rá a holtan is gyönyörű Alexre, akiről csakhamar kiderül, hogy nem magával végzett, hanem gyilkosság áldozata lett. Vajon kinek lehetett útjában ez a kiskorától fogva különösen viselkedő, visszahúzódó nő, akit férfiak és nők egyaránt csodálattal vettek körül? Arra lehet számítani, hogy hamar meglesz a tettes, hiszen a színhely egy tengerparti kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer. Vagy csak úgy tűnik... Patriknak, a rendőrtisztnek és Ericának, az írónőnek azzal kell szembesülnie, hogy fogalmuk sem volt, kikkel élnek együtt, milyen titkokat rejtegetnek a takaros házak, s hogy ki volt valójában az áldozat, akit pedig gyerekkoruktól ismerni véltek."


Sokat hozzátenni a fülszöveghez nem tudok, na meg nem is akarok. ;o)
A könyv Alex holttestének megtalálásával kezdődik, majd elindul a nyomozás, hogy ki lehet a tettes.
Erica, a régi barátnője szintén nyomozni kezd a gyilkos után, itt lesz egy kis romantika, majd végül összefutnak a szálak, kiderül egy szörnyű dolog a múltban, amit a szülők próbáltak eltusolni, ezzel szerintem fel sem fogva mit tettek a gyerekeikkel, majd persze kézre kerül a tettes, akire én pl. nem is gondoltam volna.

"Camilla Lackberg 1974-ben született Fjallbackában.
Közgazdászként végzett.
Első könyve a Jéghercegnő 2002-ben Isprinsessan címmel jelent meg (Itthon 2009-ben.), azonnal a svéd sikerlista élére került.
2005-ben elnyerte Svédországban Az Év Írója címet."

4 megjegyzés:

  1. csak ide tudom írni, de látom a Csernust olvasod, nekem meg van, barátnőmtől kaptam a babaváró bulin. Tanulságos!!

    VálaszTörlés
  2. Végeztem vele, egyelőre emésztgetem. :o) Elég vegyesek az érzelmeim ezzel kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  3. Miért vegyesek az érzelmeid Csernus könyvével kapcs? Én még nem olvastam.

    VálaszTörlés
  4. Hát. Egyrészt igazat adok neki, másrészt túlságosan általánosít és nekem emiatt túl pesszimista a könyv.
    De majd hétvégén megírom a bejegyzést róla.

    VálaszTörlés