Könyvesem

A trilógia első része után azonnal nekikezdtem a második kötetnek. Az első részben volt egy leheletnyi utalás Sebastian és Katherine lehetséges románcára, így amikor olvasva a fülszöveget biztos lettem abban, hogy igen, a második kötetben ők fognak összejönni, kíváncsian kezdtem neki az olvasásnak. Nagyon kecsegtetőnek tűnt a fülszöveg alapján az egész.

"Vajon ​a sötét múltú, javíthatatlan gazember meg tudja olvasztani a jégkirálynő szívét?

Sebastian Sherbrook – a királyság egyik legzüllöttebb alakja, egy igazi gazember – a gyűlölt nagybátyja halála után megörökli a Manwaring márkija címet. Így azzal a céllal tér vissza Londonba, hogy egyszer és mindenkorra rendbe hozza az imázsát. Arra nem számít, hogy önhibáján kívül szinte azonnal a szezon legnagyobb botrányába keveredik, és ezzel régóta titkolt terve, hogy udvarolni fog az egyetlen nőnek, akire valaha vágyott, dugába dől.

A fiatal Lady Katherine Manwaring, bár régóta vonzódik a férfihoz, hisz a néhai férje unokaöccséről szóló pletykáknak. Ezen az sem változtat, hogy a Times „London legszebb férfija” címmel illette Sebastiant, jogosan. Viszont amikor a sors Katherine kegyeire bízza a férfit, a nő két megdöbbentő igazságra jön rá: Sebastian talán mégsem annyira züllött, mint azt a híre sugallja, és hogy reménytelenül szerelmes… belé.

Egy feldühödött apa, egy végtelenül mogorva kutya, egy kis zsarolás, jó néhány pirkadati párbaj és minden lében kanál barát csupán néhány a problémák közül, amik a szerelmesek boldogságának útjában állnak. Vajon Katherine végül képes lesz elfogadni Sebastian szerelmét – és a férfi azután is akarja majd őt, hogy megismeri a nő sötét titkát?"

Csakhogy a történet nem váltotta be a reményeimet. 

1. A főszereplők karakterei nem voltak rosszak. Adva van a nőcsábásznak titulált Sebastian, akit a legvonzóbb férfinak kiáltanak ki és a kicsit szürke Katherine, aki nem mellesleg a férfi nagybátyjának a felesége, akit Sebastian mélyen gyűlöl.

2. Aztán ott van egy elég fura fordulat, amikor kiderül, hogy a nőcsábász nem is nőcsábász, sőt ellenkezőleg. Azt hittem, hogy ez valami morbid humor akar lenni, mert piszkosul elképzelhetetlennek találtam még így sorokon keresztül is, de mindegy.

3. Aztán ott a 2 titok. Mert van 1 titka Sebastiannak, ami kurta-furcsa és van 1 titka Katherinnek is, aminek lázba kellett volna hoznia engem, mint olvasót, de nem jött össze.

4. A kapcsolatuk meg olyan semmilyen. Van benne huza-vona, de ez különösebben nem izgalmas. Olyan elmegy kategória.

Az viszont tetszett, hogy többet megtudhattunk arról, hogyan alakult Astrid és a herceg kapcsolata. De túlságosan nem jött meg a kedvem a trilógia 3. részének az elolvasásához. .... Bár még úgy se jelent meg magyarul. 

Be kell vallanom, hogy 2 részletben olvastam a könyvet. Az első kb. 150-180 oldalt hónapokkal azelőtt, hogy folytattam volna. Akkor egyszerűen nem tudott lekötni és a tetszésemet se nyerte el maradéktalanul. Aztán az Auschwitz lánya után az olvasatlan könyveim közt keresgéltem, amikor bevillant, hogy befejezhetném ezt a könyvet. És milyen jól tettem!

Folytatva teljesen magával sodort. Aranyos, bájos, kellemes humorú és annyira szorítottam, hogy végre összejöjjön Astrid a herceggel! 

Klisék voltak benne bőven, hisz Astrid nem a kor szokásos nőideálja, de ezt megszokhattuk a hasonló történetekben már. Vörös a haja, telt idomú, a szemei különböző színűek, arról nem is szólva, hogy makacs, be nem áll a szája, kenterbe veri a férfiakat ... szóval nem tipikusan egy hercegné jelölt.

"Egy ​mindent irányítani akaró herceg.

A hűvös, szőrszálhasogató montfordi herceg elvárja, hogy minden úgy legyen, ahogy ő akarja: szép rendben, szigorúan a szabályok szerint. Ezért feldühödik, amikor megtudja, hogy az egyik hercegi birtok bérlője már egy éve meghalt, de valaki mégis irányítja, pedig egy ősi szerződés szerint az már a Montfordokat illeti. Amikor a herceg megérkezik Yorkshire-be, hogy utánajárjon a helyzetnek, rádöbben, hogy a birtokot egy vadóc nő vezeti – aki ráadásul még kékharisnya is.

A tűzvörös hajú Astrid Honeywell talpraesett és tanult. Évek óta ő irányítja a Honeywell család gazdálkodását. És nincs szándékában senkinek – még Montfordnak sem – átadni valami elavult szerződés miatt.

Montford és Astrid között azonnal fellobban a gyűlölet… és valami tagadhatatlan, leírhatatlan vonzalom. Ám ellen kell állniuk helytelen vágyaiknak, elvégre a hercegnek Londonban menyasszonya van. Viszont amikor Astrid élete veszélybe kerül, Montford azon kapja magát, hogy kész lenne mindenét kockára tenni, hogy megmentse a lányt.

Mélyedj el üdítő románcukban!"

Ha szeretitek a történelmi romantikus történeteket, akkor bátran ajánlom a figyelmetekbe! Én azonnal be is szereztem a második kötetet és már neki is estem az olvasásának. A kedvenc párosomról lesz benne szó, remélem izgis lesz, ahogy az írónő összehozza majd őket. 😉

Hogy lehetne kívülállóként megfogalmazni azt a rettegést, amit egy 4-5 éves kislány élt át a lengyel gettóban, majd pedig a koncentrációs táborban? Hogy lehetne édesanyaként ezeket az érzéseket csak megpróbálni visszaadni úgy, hogy a lelked ne törjön közben darabokra? ... Van egy 6 éves kislányom. ... Tova 2 évvel volt fiatalabb nála, amikor koncentrációs táborba került. Oly sokszor csak a szerencsén múlt az élete! Belegondolni az édesanya állandó rettegésébe is. .... Ó, te jó ég!

"Tova mindössze négyéves volt, amikor a közép-lengyelországi gettóból, ahol addig éltek, a szüleivel együtt egy náci munkatáborba került, és még nem volt hat, amikor az édesanyjával Auschwitz II-be, más néven a birkenaui megsemmisítő táborba deportálták.
A féléves birkenaui fogság alatt Tova olyan atrocitások szemtanúja volt, amelyeket soha nem tudott elfelejteni. Nemegyszer hajszálon múlt az élete. Amikor a náci gyilkos osztagok 1945 januárjában a tábor elhagyása előtt Birkenauban jártak, Tova és az édesanyja holttestek között rejtőztek el, így kerülhették el a véget. Miután az oroszok felszabadították a tábort, Tova a szüleivel együtt visszatért lengyelországi szülővárosába, később pedig Németországba, majd az Egyesült Államokba emigrált.
Tova Friedman megfogadta, hogy nem hagyja feledésbe merülni a holokausztot. Rendszeresen tart előadásokat a témában, és az egyik unokájának köszönhetően 2021 óta a TikTokon is jelen van, hogy a fiatal generációhoz is eljusson az üzenete. Videóit csaknem ötvenmillióan látták világszerte. Memoárja – melynek papírra vetésében jó barátja, a BBC egykori boszniai haditudósítója, Malcolm Brabant segített – egyszerre szívszorító és felemelő beszámoló a 20. század legsötétebb napjairól."

A könyv végigvezeti Tova életét a gyermekkorától nagymamává válásáig. Nagyon jól és élethűen visszaadja azt, hogy mik történtek a gettókban, majd pedig a táborokban. És hogy utána hogyan viszonyult a világ a zsidókhoz, mert a fájdalom nem ért véget nekik a felszabadítással, korántsem. Olvassátok el!

"Vivian Howe regényíró élete váratlanul és igazságtalanul ér véget. Mielőtt teljesen el kell hagynia a földi pályafutását, egy rövid ideig még nyomon követheti szeretteit: figyelheti, hogyan képesek megküzdeni a veszteséggel, a kísértéssel és az élet mindennapi kihívásaival. Miközben Vivinek esélye van felfedezni gyermekei és ismerősei titkait – s ezalatt kétségbeesetten próbál elkendőzni egy általa elkövetett szörnyű hibát –, meg kell tanulnia, hogy mikor van az a pont, mikor engednie kell, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak."

Vivian elvált, 3 gyermekes édesanya és nem mellesleg, híres, elismert írónő.

Van egy 24 éves lánya, aki nem rég ment férjhez és túl van a 3. vetélésén is már. Épp csak megtudja, hogy újra babát vár, amikor Vivian meghal.

A másik lánya 21 éves és igazi vadóc. Lázad, bulizik, egyéb káros szenvedélye is van, mindent próbál megtenni, hogy tönkretegye magát. Vajon miért? 

A legkisebb gyermeke pedig a 19 éves fia, aki lassan egyetemre megy. A történet elejétől sejteni lehet, hogy a fiúnak van egy titka, az olvasó gondolja is, hogy mi lehet az, aztán persze minden titokra fény derül.

Mint ahogy említettem, Vivian 10 évvel ezelőtt elvált, a férje ugyanis megcsalta az egyik alkalmazottával. A fiatal nő sehogy se tud beilleszkedni a családba, a gyerekek nem fogadják őt el, Vivianra mindig is riválisként tekintett. Vajon ő hogy éli majd meg Vivian halálát? És a volt férj?

Szóval Vivian váratlanul távozik. A halála körülményei is tisztázatlanok, csak a történet vége felé derül ki, hogy ki volt az elkövető. És pont emiatt, lehetőséget kap arra, hogy 3 hónapig láthassa a gyermekei fontosabb pillanatait. Sőt, 3 alkalommal közbe is avatkozhat, hogy segítse őket. 

Miközben írtam ezeket a sorokat, még így is könnybe lábadt a szemem. Tényleg annyira szép és megható! Annyira fájdalmas belegondolni, hogy mit érezhetett. Mennyire segíteni szeretett volna, ott lenni, beszélni hozzájuk, átölelni őket, de csak külső szemlélő lehetett. De közben Vivian mindvégig a humoránál maradt, emiatt pedig nem engedi, hogy az olvasót az érzései a mélybe rántsák. És van egy régi titka, ami a halálát követően feléled. ...

Először is: vicces, aranyos, kedves, szívet melengető.

Másodszor: inkább olyan, mintha egy film szövegkönyvét olvastam volna, mint egy regényt. Nincsenek benne nagy leírások, totál kidolgozott karakterek és maga a cselekmény is olyan, mint az 1*1, minden egy este alatt játszódik le.

Harmadszor: megható volt, ahogy Fecó barátai a bajban azonnal ott voltak és minden hülyeségben benne voltak, csak hogy segíthessenek a barátjuknak. Hülyeség, komikus helyzet pedig bőven volt ebben a történetben.

"Fecó, ​a jó fej, bár kissé hiú informatikus igazán szereti a feleségét. Élhetnének is boldogan holtomiglan-holtodiglan, ha az ifjú férj nem követne el egy ostoba hibát. De elköveti, ezért Erika megbántódik, elköltözik otthonról, és bejelenti, hogy válni akar. A srácnak egyetlen napja marad, hogy ráakadjon a feleségére, és meggyőzze róla, hogy nincsen vége a házasságuknak. Aznap este ugyanis Erikára élete felejthetetlen kalandja vár: egy nyereményjáték győzteseként együtt töltheti az estét, és talán az éjszakát is bálványával, a világhírű rocksztárral.

Szerencsére Fecónak nem egyedül kell végrehajtania a lehetetlennek látszó küldetést. Mellette állnak barátai: a kigyúrt szoknyavadász, Iván, a javíthatatlan álmodozó forgatókönyvíró, Ákos és az apaszerepre lelkesen készülő Gábor. Őrült versenyfutás kezdődik az idővel, miközben úgy tűnik, minden összeesküdött a négy jóbarát ellen, kőszívű recepciósok állják útjukat, unott taxisofőrök teszik ki őket a puszta közepén, zöld hajú fodrászok titkolóznak előttük, biztonsági őrök tartóztatják fel őket. Szerepet kap még a történetben néhány (jó néhány) pohár gin-tonik, egy bombanő, egy TikTok-influenszer, a város leghírhedtebb sztriptízbárja és egy flitteres fekete tanga is.

Kap-e Fecó második esélyt? Odaér-e a szülésre Gábor? Rátalál-e az igazi párjára Iván? Sikerül-e megírnia élete főművét Ákosnak? Mire a könyv végére érünk, minden kiderül! A Félkemény nagyon mai, hol szívfájdító, hol kacagtató ünneplése a szerelemnek, a barátságnak és a hűségnek."

Olvassátok el! Szórakoztató, könnyed, annyira hülyék a szereplők! 😂 De pont ezért mindvégig tövig rágod a körmödet értük, ahogy abszurdnál abszurdabb helyzetekbe kerülnek és szorítasz Fecónak, hogy sikerrel járjon. 

A Vértestvéreket, A férjem feleségét és A halott exet olvastam eddig tőle, de tuti sor fog kerülni a már megjelent, de még nem olvasott történeteire is. 

"Két nő a Willowmead House-ban.

Az egyik menekül.

A másik bujkál.

Mindkettő hazudik.

Emily egyszer rossz döntést hozott, és most lehet, hogy vége a karrierjének. Cornwallban, a tengerparton található családi otthon az egyetlen hely, ahol biztonságban érzi magát.

De amikor megérkezik, egy idegen nő él ott az apjával. Emily nem bízik a szép fiatal nőben, meg van róla győződve, hogy a nő szemrebbenés nélkül hazudik.

Emily kíváncsisága megszállottsággá erősödik: muszáj kideríteni az igazságot.

Azonban vannak titkok, amelyek jobb, ha soha nem kerülnek felszínre."

A történet 3 szálon fut.

Adva van Emily, aki szülésznőként dolgozik, de a sors úgy hozza, hogy hazamenekül a szülői házba. Az olvasó a történet elejétől kezdve tudja, hogy mi történt, de azért a végkifejletben van egy kis kavarodás.

A másik szálon Emily idős apjának fiatalkori történetét ismerhetjük meg, aki a II. vgh-ban harcolt. Azt sejteni lehet, hogy valami rossz dolog történt vele, de hogy mi, az lényegében a történetnek a vége felé derül csak ki. Vele kapcsolatban úgy érzem, hogy az írónő direkt többször is mellékvágányra viszi az olvasót és valahogy a története nem is nagyon illik a keretbe, mert igazán valahogy nem is passzol bele. Nem ad hozzá semmit és nagyon erőltetetten futnak össze a szálak. Ez valahogy fura volt, nem teljesen értettem, hogy miért kellett bele vagy miért így kellett, lehetett volna tán máshogy is a szálakat összekötni, de ez van.

A harmadik főszereplő pedig Francoise, aki ápolja Emily idős édesapját. A fiatal nő valamit titkol, sokáig nem lehet sejteni, hogy mi a valós célja, tett-e valami rosszat, de a végére természetesen ez a szál is kisimul.

Jane Corry rendesen meg tudja kavarni az olvasóját. Úgy érzem, hogy nem is a karakterek, nem is a jelen cselekménye volt igazán hangsúlyos, hanem a 2 (vagy 3) rejtély. Mi történt Emilyvel? Igaz, amit Francoise állít?

Olvasmányos volt, szerettem olvasni, végig sikerült fent tartania az érdeklődésemet, de azért az "aha" érzés elmaradt újra. Jó volt, kíváncsi vagyok a még nem olvasott történeteire is, bátran tudom a figyelmetekbe ajánlani. 

Az pedig zseniális húzás volt a szerzőtől, hogy képes volt a legvégén még egyet csavarni az egész történeten. 😉

"Egy ​kapcsolat története három különböző időpontban: mi történne, ha ugyanaz a pár találkozna az 1940-es, 1960-as és 1980-as években?

A regény a 20. század második felének hatalmas társadalom változásait mutatja be. Violet munkásosztálybeli walesi családból származik, és a regény során új osztály- és nemi elvárásokkal néz szembe. Albert egy arisztokrata yorkshire-i családból származik, magánoktatásban részesült és gazdag, de a kötelesség, az illendőség és a státusz iránti elvárások terhelik, amelyektől meg szeretne szabadulni."

Nos, leszámítva azt, hogy a női főszereplőt mind a 3 történetben ugyanúgy hívták és, hogy a férfi főszereplő meg mindig gazdag, arisztokratikus volt, én más hasonlóságot nem találtam a karakterekben. Ennyi hasonlóság lehet köztem és a szomszéd között is, egyáltalán nem érzem, hogy ugyanaz a pár találkozik a 3 különböző korban.

A 3 korszak megjelenítése is annyira fura.

Az még rendben, hogy a 40-es években Nagy-Britanniára nagy hatást gyakorolt a Munkáspárt megalakulása, olvasmányos is volt úgy ahogy, ennek az időszaknak a bemutatása.

A 60-as évek "szabad szex" korszakát is úgy ahogy megértem, rendben, mondhatjuk, hogy ez tényleg nagy hatást gyakorolt az akkori társadalomra, de itt már éreztem azért, hogy a 60-as évek nem csak ennyiből állt azért, hogy mindenki mindenkivel, szabadon lehetett, stb. Itt már hiányérzetem volt, gyenge volt a korszak bemutatása, meg valahogy fura volt az egész.

A 80-as évek bemutatása pedig teljesen élvezhetetlen lett. Értelmetlen, unalmas, gyenge, kevés.

Egyik történetben se kedveltem meg a főszereplőket, végig semlegesek maradtak nekem.

Az adott "történelmi" korszakokat se érzem kereknek, jól bemutatottnak, felépítettnek. Igazából ez jellemzi az egész történetet. Tipikus példája annak, amikor van egy jó alap, ott van benne a lehetőség, de nem jön össze. A fülszöveg messzemenőleg érdekesebb és izgalmasabb, mint maga a regény, ez pedig elég gáz.

Unalmas, gyenge, semmilyen, ... igazából időpocsékolás volt az egész, nem is tudom miért nem hagytam abba az olvasását. 

Számomra teljesen ismeretlen volt a szerző, amikor nekikezdtem ennek a könyvnek. És bár a krimi/thriller annyira nem az én műfajom, ennek ellenére egy jó fülszöveg rá tud venni az olvasásukra. Ennek a könyvnek pedig elég figyelemfelkeltő volt a fülszövege.

Nora Davis a jelenben sikeres sebész.

A múltban viszont egy sorozatgyilkos lánya, aki a házuk pincéjében fiatal nőket kínzott meg, miközben a házban a lánya mit se tudva élte mindennapjait.

Ahogy lenni szokott, a sorozatgyilkos rács mögé került, Nora felnőtt, próbálta a háta mögött hagyni a múltat, elfelejteni a történteket. Csakhogy a múlt most feltámad! Egy sorozatgyilkos újra szedni kezdi az áldozatait ugyanazzal a módszerrel, mint Nora apja. A gyanú először a nőre terelődik, így szinte versenyt fut az idővel, hogy kiderüljön ki a tettes, még mielőtt őt kiáltják ki ország-világ előtt gyilkosnak.

A moly.hu-n sokáig gondolkodtam azon, hogy 3 vagy 4 csillagot adjak a könyvre, de végül 3 csillagot adtam annak ellenére is, hogy nagyon olvasmányos, izgalmas történetről van szó. Őszintén szólva több minden is zavart benne, melyek rontottak az olvasmány élvezetén:

Először is, végig ott motoszkált a fejemben, hogy egy nagyon hasonló történetet olvastam már. Természetesen elkerülhetetlenek az ilyen átfedések, miért ne pattanhatna ki más író agyából is a gondolat, hogy egy sorozatgyilkos családos ember és bemutatja a történteket illetve az utóéletet a gyereke, felesége, kiskutyája, stb. szemszögén keresztül is. Mire befejeztem az olvasását, leesett, hogy melyik könyv volt az, amire végig emlékeztetett, így már nyugodtan tudok aludni. 😀

Másodszor a vége rendesen dühített. Az utolsó 30 oldalon mintha az addig normális mederben csörgedező történetet író írónőre valaki rákiabált volna, hogy "Szedd össze magad és fejezd most bár ezt a könyvet, mert különben nem adjuk ki!", mire McFadden hipergyors sebességre kapcsolt és az utolsó 30 oldalban megoldotta az egész esetet, kiderült ki a tettes, miért és mi történt utána. .... Vágás, vége és ennyi.

Lényegében sokkot kaptam a gyors lezárástól.

És ami kicsit dühített még, az a megoldás volt, hogy ki a tettes.

Krimit/thrillert olvasva az olvasó joggal várja el a kacifántos megoldást, amikor összegubancolódnak a szálak, mindenki mindenkire gyanakodhat. Túl könnyű megoldás, ha a szerző a végére egy olyan embert vet az olvasó orra elé, akire amúgy nem is gondolt volna. Túl egyszerű a megoldás, nem igényelt munkát a szerzőtől. Kicsit olyan, hogy "Fogadd el, ő a tettes, azért mert és ez van." Lehetett volna kicsit bonyolultabb, rafináltabb.

Amúgy nem rossz a történet. Tényleg olvasmányos, izgalmas, de lehetett volna jobb is. 

Fontos kiemelnem, hogy először ezt a történetet írta meg és csak utána következett időrendben a fentebb említett könyve.

Nem okozott csalódást ebben a kötetben sem az írónő. Érezni lehet rajta, hogy nem annyira szép kerek, kidolgozott, mint a "Rendhagyó szabályok ingázáshoz", de ahhoz képest, hogy ez volt az első megjelent könyve, szerintem fantasztikus!

Hasonló a történet felépítése, mint a második könyve esetében. Itt is van 5 szereplő, akik egy bizonyos dolog történéséig (jelen esetben itt egy kis füzetecskéről van szó) soha nem beszéltek egymással, de a sors összehozza őket, barátok lesznek.

Itt van pl. az idős, bohókásnak tűnő, művész öregúr, aki a felesége halála óta nem találja a helyét a világban.

A családra, gyermekekre vágyó magányos, kávéházi tulajdonos.

A nőcsábász és függőségekkel küzdő, nagymenő pasi.

Egy kapcsolatra kiszemelt fiatal férfi.

A népszerű instamami, akinek az élete csak látszólag csili-vili.

Őket hozza össze az "Őszinte szavak" füzete. 

A történet nagyon bájos, aranyos, kedves, a szereplők pedig nagyon szerethetőek. Mindig vártam, hogy legyen időm folytatni az olvasását, teljesen beszippantott.

Ugyanazt tudnám megemlíteni, mint a másik könyv esetében is. A történet felhívja arra a figyelmet, hogy napi szinten több tucat emberi sors sétál el mellettünk. Amikor ránézünk a velünk szemben utazó másik utasra, akkor csak a külsőséget látjuk. Hogy néz ki, milyen lehet a kedve, van-e gyűrű az ujján, stb. De azt nem tudhatjuk, hogy milyen az élete. Ha tudnánk, akkor lehet, hogy megdöbbennénk.

Ahogy reggel beharangoztam már, délelőtt össze is hoztam a bloghoz tartozó Insta oldalt.

Gyertek, kövessetek be itt is 😊

Tudom-tudom, nem is kell gondolnotok semmit, rég jelentkeztem már bejegyzéssel, de most már tán (de ígérni már nem is merem) sikerülni fog visszatérnem. 😉

Júliusban végre leállamvizsgáztam, túl vagyok az egyetemen, ami az elmúlt 3 és fél évben felőrölte minden maradék erőmet, ami maradt a család, gyerekek, háztartás, főállás mellett. Nem is nagyon olvastam szórakoztató irodalmat. Voltak próbálkozások, de többnyire semmi se tudott lekötni. Kevés könyvet fejeztem be az elmúlt 7 félévben. 

Most viszont tényleg igyekszem visszatérni az olvasáshoz, mert a vágy ott munkálkodik azért bennem és igyekszem a blogot sem elfelejteni. Sőt, kacérkodok Instagram oldallal (ami csak a bloghoz kapcsolódna), de még a TikTok is megfordult a fejemben, ... majd alakul.

Biztos sokan vagytok, akik munka vagy iskola miatt rendszeresen ingáztok. Legyen szó vonatozásról, távolsági buszról, BKV-zásról. 

Én távolsági busszal közlekedem és BKV-val. 

Leginkább reggel figyelhető meg, hogy 80%-ban ugyanazok az emberek ülnek a buszon (nyilván mennek ők is dolgozni), de nagyon ritka, hogy szóba állnának egymással. Lényegében arcról mindenkit felismerünk, csak épp azt nem tudjuk a másikról hogy hívják, mivel foglalkozik, a felszállás alapján az hogy, hol él belőhető, de értitek. És ez a történet is ezt dolgozza fel.

Egy reggeli vonatjáraton, egy bizonyos számú kocsiban, mindig ugyanazok az arcok "köszönnek" egymásra. Az elsőre szexistának tűnő bankár-féleség; a megnyerő modorú, kedves fiú; az elegáns, fiatal nő; a diáklány; [a láthatatlan férfi, aki nyilván nem láthatatlan, de mintha senki se látná] és az idősebb hölgy. 

Egy napon a "bankár" félrenyel egy szőlőszemet, a többi utas pedig a megmentésére siet. Innentől kezdve elkezdenek beszélgetni egymással. Felárulnak a sorsok, melyek külsőre nem láthatóak és barátok, szövetségesek lesznek.

A történet nagyon bájos, kedves, olvasmányos. Mindennapi, hisz bárkivel megtörténhet. 

Gondolkodtál már te is azon, hogy a rendszeresen látott elegáns, fiatal nő, vajon mivel foglalkozhat? Vagy az idősebb Hölgy, hová siet rendszeresen? Egyedül él-e vajon az a jóképű pasi? Mit tanulhat az az egyetemista lány?

Miközben olvastam a könyvet, nagyon sokszor gördült mosolyra a szám, de sokszor lábadt könnybe is a szemem. Napi szinten több tucat sors megy el mellettünk, melyek kívülről nem láthatóak.

Olvassátok el ezt a könyvet, ha egy könnyed, szórakoztató, megható és mégis elgondolkodtató történetre vágytok! Én már alig várom, hogy olvashassam az írónő másik magyarul is megjelent regényét. 😉

Nagyon rég volt már tavaly május, amikor utoljára jelentkeztem itt az oldalon. Hónapok teltek el úgy, hogy egyszerűen a blog létezése is kiment a fejemből. De aztán 1-2 héttel ezelőtt, miközben közeledett a Nagy születésnapja, elfogott a nosztalgia.

Eszembe jutott, hogy 1 éves se volt még, amikor nekikezdtem ennek a blognak. 2009. október 22-ei az első bejegyzésem, 2009 januárjában született a Nagy, aki nem olyan rég lett 14 éves. ... Vagyis a Könyvesem idén októberben 14 éves lesz már!

Ahogy ez végigfutott bennem, épp hazafelé tartottam a munkahelyemről - jó kis 40 perces buszút - és bár ilyenkor vagy szundítani szoktam egy picit, vagy olvasok, vagy épp játszok a telefonomon, most a blogot nyitottam meg és elkezdtem visszaolvasni a régi bejegyzéseket. Elfogott az érzés, milyen jó is, hogy van, különösen a havi összefoglalók, amikor egy picit írtam személyesebb dolgokról is - mint egy naplóban - , hogy mi minden történt velünk. A szülinapi bejegyzéseket is olyan jó volt visszaolvasni, látni, hogy kezdődött, mivé fejlődött az oldal, milyen is volt a fejlődése évről évre. Azért ebből a 14 évből 10 évig elég aktívan frissült az oldal. Eszembe jutott, hogy mennyi energiát fektettem bele, mennyire pörgettem, hogy elérjem, amit szerettem volna. Hogy mennyi mindent köszönhetek az írásának. És mikor idáig eljutottam a nosztalgiázásban, egyszerre hiányérzetem lett.

Sajnáltam a blogot, hogy így magára hagytam. 

Úgy éreztem, hogy nem csak a blogot hagytam magára, hanem azt a 25 éves anyukát is, aki nagy lendülettel nekikezdett, fogalma se volt arról, hogy mivé fog kiforrni az egész ... és fogalma se volt még arról, hogy milyen lesz az élete, mi minden vár rá, mikor 39 éves lesz majd - mint én most a jelenben - . Egyszerre fogott el egy nagyon mély szomorúság és hiányérzet is.

Ugyanakkor mégis egyfajta boldogság is átjárt. Mert itt vannak megörökítve az emlékek. És amikor ránéztem a statisztikára, azt is láthattam, hogy a blog nélkülem is él tovább. Napról, napra jönnek a látogatók, pörgetik az olvasószámot, könyvekre keresnek rá, érdeklik a véleményem őket. Sőt, volt aki ebben a hallgatásos időszakban e-mailben keresett meg, hogy mi a véleményem X könyvről. Ezek azért megmelengedték a szívemet.

Úgyhogy most újra itt vagyok. Nem ígérek semmit, mert már nem merek. Most épp itthon vagyok a betegeskedő Kicsivel, könnyű lenne azt mondani, hogy rendszeresen frissülök az olvasott könyvekkel, de már megtapasztaltam, hogy amikor visszatérek a hétköznapokba - hajnalban kelek, munka, aztán rohanás az óvodába a Kicsiért, tanulás otthon a Naggyal, foglalkozás a Kicsivel, készülés az iskolára, házimunka, vacsora készítés + az egyetem is, ráadásul az utolsó félévem kezdődik, vagyis szakdolgozatot írok, záróvizsgázom nyáron - ... mindezt így leírva és visszaolvasva ... nem is tudom jó-e, hogy megírom ezt a bejegyzést, mert tényleg nem ígérhetek semmit. De igyekezni fogok.

Igaz, hogy lassan már az áprilisi beszámolóval jöhetek, de jöjjön akkor a márciusi olvasmányaimnak a listája, ami a februárihoz hasonlóan, most sem lesz hosszú. 

Egyszerűen nem találok olyan könyveket, amik igazán lekötnének, amiknek az olvasását ne unnám meg 50-100 oldal - vagy még annyi sem - után. Így márciusban is csak 1 könyvet fejeztem be és ezen kívül még 2 márciusban megkezdett van folyamatban.

Amit befejeztem

Jackie Kabler: Tökéletes pár

Adva van egy tökéletes házaspár, Gemma és Danny. Új helyen, új életet kezdenek, majd egy napon váratlanul Danny eltűnik. Lényegében Gemma arra tér haza a munkahelyéről, hogy a férjének hűlt helye, se üzenet, semmi, hogy hol van. Aztán kiderül, hogy van egy sorozatgyilkos, akinek az áldozatai hasonló karakterek, mint a férje. És bár holttest nincs, a rendőrség még is úgy véli, hogy a férfi az újabb áldozat. Megkezdődik a nyomozás, furcsa nyomok bukkannak elő. Köze lehet a feleségnek a férje eltűnéséhez? Danny vajon hol lehet? Tényleg ő lenne a sorozatgyilkos újabb áldozata? És ki a sorozatgyilkos egyáltalán?

A történetet hol a feleség, hol a nyomozó szemén keresztül láthatjuk. Az elején még sikerült megvezetnie ennek a váltott nézőpontnak abban a tekintetben, hogy mi történhetett Dannyvel és mi köze lehet az egészhez Gemmának, de aztán be kellett látnom, hogy valószínűleg nem az az igazság, ami logikus lenne. 

A vége felé van benne egy elég nagy csavar, ami elrontotta az egészet. Addig úgy ahogy megadtam volna rá a 4 csillagot, de annyira elcseszett, kapkodó lett a lezárása, hogy még a 3 csillagot is kegyelemnek érzem.

Összességében nem siralmas, de lehetett volna jobb is, ha jobban odafigyel a szerző a végére, nem kapkodja el.

Amik folyamatban vannak

Két márciusban megkezdett könyv olvasása van folyamatban, de nem tudom még, hogy mi lesz a sorsuk. 

Mivel nagyon kedvelem Julia Quinnt, azt hittem, hogy a Botrány Kentben el fogja nyerni a tetszésemet, de nem nagyon sikerült lekötnie eddig. 

Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni c. könyvéből se sokat olvastam, mert szintén nem tudott lekötni. Pedig biztos voltam abban sikeres lesz nálam, mert szeretem a hasonló történeteket, de valahogy még sem. 

Az első mesében megismerhetünk egy kis tündérlányt, aki akaratlanul sokszor bajt csinál, de a barátai tudják, hogy mindez nem szándékos és mellette állnak, elfogadják, szeretik őt.

A következő mesében sorra kerül egy kis számolás is, 10-ig gyakorolhatják a gyerekek a mese segítségével a számokat.

A harmadik mesében egy kislány és a kutyája közti kapcsolat van bemutatva. Nagyon megható a kutyus szeretete és ragaszkodása a kislányhoz.

Az utolsóban újra egy kis tündér szerepel a középpontban, aki sajnos nem lát jól, de ezt nem meri bevallani a barátainak, fél, hogy csúfolnák, ha szemüveges lenne. Így viszont a varázslatai rendre balul sülnek el. Végül természetesen lesz egy csodaszép szemüvege, a barátai pedig odáig lesznek érte. 

Ajánlom a figyelmetekbe ezt a könyvecskét, aranyos, kedves példákon lehet felhívni a gyerekek figyelmét ezekre az értékekre. 

A könyvet köszönjük a Napraforgó Könyvkiadónak!