2010. május 18., kedd

Fejős Éva: Eper reggelire

"Tizenkilenc év telt el, mire újra le tudtak ülni egy asztalhoz.
..."
Emlékszem, mikor megjelent az első Fejős Éva könyv, ki volt plakátolva vele a Nyugati-téri "Skála". Minden reggel munkába menet, kómásan várva a 4-es 6-osra "gyönyörködhettem" a reklámban. Pár nap elteltével már annyira a könyökömön jött ki, hogy a késő villamost is rá fogtam. El is határoztam akkor, én bizony nem fogom elolvasni bosszúból.
Aztán tavaly mégis a kezembe vettem az egyiket, és bejött nekem. Kellemesen csalódtam.
Na de ez. :oS

Egy mondatba is sajnos bele tudom zsúfolni a véleményemet erről a könyvről:
Kár volt megírni.
A Hotel Bali tetszett, de ez nagyon erőltetett, unalmas, elcsépelt volt. Most egy kicsit le is lombozott. Jobbra számítottam.
Az lett volna a legjobb, ha szépen le lett volna zárva az első rész, mert ezzel a könyvvel kicsit lejjebb húzta azt is.
Most csalódtam, és már a Mexikóit se várom.

Folytatódik Gabi, Dóra, Szilvi, Judit története, útjaik persze kereszteződnek köszönhetően a tenisznek és a túszejtőknek. (Ez a túszejtés. ... Ez egy kicsit már sok volt.) De ugye minden jó, ha a vége jó.
Mindenki boldog lesz, mindenki szerelmes, Judit szexuálisan bepótolja a lemaradását, sőt, egy kis emberrablás is beleszövődik a történetbe, valami izgalom is legyen a szexen kívül. ...

"A Hotel Bali című nagysikerű regény rengeteg kérdést hagyott megválaszolatlanul. Az ott megismert négy barátnő élete immár végérvényesen összefonódott, talányosabb utakon, mint hinnénk. Milyen drámai kihívás elé állítja a sors Szilvit, karrier vagy szerelem a fontosabb Gabi számára, vajon Dóra búcsút int-e Balinak, a földi paradicsomnak az elképzelt boldogság reményében, és legfőképpen, helyrehozható-e a múlt szörnyű tévedése Judit számára, van-e újrakezdés a barátságban és a szerelemben? Fejős Éva immár negyedik sikerkönyvével jelentkezik, és ezúttal a rajongói által legjobbnak tartott Hotel Bali folytatásával, melyben beavatást nyerünk férjek, szeretők és szerelmek történetébe, bocsánatos és helyrehozhatatlan bűnök, valóra váltott és elszalasztott álmok, életreszóló leckék és szerelmek világába."
Egyszerűen nem is tudom mit írjak. Ez a könyv nagyon nem jött be. Bár, legalább értem miért az a címe ami, mert ugyebár a Hotel Balinál erre nem tudtam rájönni. ;o)
Én anno úgy tanultam, hogy a cím próbálja meg mindig összefoglalni az adott témát, és legyen figyelemfelhívó. De akárhogy agyalok, a Hotel Balit akkor se értem.
Az Eper reggelire sem egy csillagos ötös cím szerint, de so-so, fogjuk rá, hogy értem, és nem is olyan vészes. Gondolkodom azon, hogy a bejegyzéseknél mindig kitérek majd a cím magyarázatára, már ha érteni fogom egyáltalán. ;o)
Na szóval, a cím magyarázata: két szereplő szerelmes epret reggelizett. Eper-szerelem-mindenki szerelmes-reggelire, így jött össze az Eper reggelire. Gondolom legalábbis én.
És ha már cím magyarázata, akkor egye fene, ezen is töröm már egy ideje a kobakomat, itt is értékelni fogok, épp úgy, mint a moly-on, csak a tartalom értékelését kibővítem a borító értékelésével is, a magam kis egyszerű nézőpontjából természetesen.

Tartalom: **
Borító:
***
Megjelenés: 2009.

Olvasott könyveim még az írónőtől:
Bangkok, tranzit
Csajok
Hotel Bali

4 megjegyzés:

  1. Úúúú én is nagyon sokat bámultam a Skálán azt a plakátot 3 éve nyáron (csak én a 6-os buszt vártam-azóta már az sem hatos asszem ^^) és egyszerűen megutáltam az egész felhajtást. Aztán rájöttem, hogy az írónőt a munkahelyemen is látom nap mint nap (1 irodaházban dolgozunk) így minden kedvem elment, hogy bármelyik könyvét is elolvassam. Talán jobb is így :) Majd lesz aki helyettem is rajong érte.

    VálaszTörlés
  2. Hát, én eddig sem akartam Fejős Évát olvasni (nem szimpi nekem ez a nő, meg a nagy felhajtás, amit körülötte csapnak), most csak még biztosabbá tetted az elhatározásom!:)

    VálaszTörlés
  3. Már vártam ezt a beszámolót :)
    Hát... asszem én sem fogom elolvasni.
    (A Hotel Balit jövő héten fogom kölcsönkapni elvileg...)

    VálaszTörlés
  4. Na tessék, elvettem mindenkinek a kedvét az olvasásától. :oS
    De a Hotel Bali jó. ;o)

    VálaszTörlés