2019. október 3., csütörtök

Szeptemberi összefoglaló

Nem saját készítésű kép,
de már fogalmam sincs
honnan töltöttem le,
így elnézést a
forrásmegjelölés hiánya
miatt.
Rég jelentkeztem havi összefoglalóval, legutóbb májusban. Nem most volt. 😅
A nyár gyorsan eltelt és azt figyeltem meg az évek során, hogy szeptembertől egészen Karácsonyig csak úgy repülnek a napok és ezt idén is így érzem. Ez a hónap szemhunyásnyi idő alatt elröppent. Hihetetlen, hogy már október van. Lassan november, december és hipp-hopp Karácsony, aztán újra nyári szünet. 

3 gondolat, ami szeptemberben történt velem

① A Nagynak elkezdődött újra az iskola, idén már negyedikes lett. Belegondolni is olyan fura, hogy jövőre már felsős lesz. Lassan elballag, te jó ég!
② Míg a nyaramat leginkább a filmsorozatok nézése tette ki, ebben a hónapban újra a könyvekért volt a főszerep, csak úgy faltam őket.
③ Tini korom óta kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha szőke lenne a hajam. Mert a szőke szép, lágy, nőies. Eddig sose mertem belevágni, eléggé hozzám nőtt a majdnem fekete hajam, de az elmúlt években melíroztattam és egyre több szőke csík került bele. Most pedig vettem egy nagy levegőt és bizony szőke lettem teljesen. És jól áll. 😉

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

9 könyv olvasását fejeztem be a hónapban. Ez a három jött be leginkább:
↪ Amy Harmon: Homokból és hamuból
↪ Paullina Simons: A bronzlovas
↪ Diane Chamberlain: Egyetlen nővérem

És aminek az olvasása jelenleg folyamatban van:

 

Blogélet a hónapban

6 bejegyzés került közzétételre, de rengeteg könyvről várhattok hamarosan bejegyzést, ugyanis nagyon le vagyok maradva. Jelenleg 33 bejegyzésem van piszkozatban.
Továbbra is a legolvasottabb bejegyzésem a Helló ​újra, kedves exem!, amit egyszerűen nem értek. 2018-ban tettem közzé és a blog indulása óta ezalatt az 1 év alatt a 2. legolvasottabb bejegyzés az oldalon. Már csak a 2011-es 3096 nap előzi meg.
Ha azt nézzük, hogy a hónapban közzétett bejegyzések közül melyik keltette fel az érdeklődéseteket leginkább, akkor az a Ki ​van a lombikban? volt.
Vicces keresőkifejezések annyira nincsenek, bár a "fiúk szerszáma" kicsit fura, nem értem hogy jutott el ezzel idáig a kedves érdeklődő. Nem nagyon szoktam barkácsfelszerelésekről írni. 😋
Látogatás tekintetében a TOP3 ország Magyarország, USA és Bulgária volt.

3 gondolat, amit októbertől remélek

① Kellemes őszt. Tény és való, hogy nem bírom a kánikulát, de a hideget se szeretem, az esőt meg pláne.
És nem jut eszembe más. Az október olyan holtszezon számomra. Még nincs bennem a karácsonyi láz, inkább csak vegetálok ilyenkor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése