Sylvain Neuvel: Védtelen ​halandók

Eredeti címe: Only Human (2018.)

Kiadta: Agave (2018.)

Oldalszám: 364

1. rész: Alvó óriások

2. rész: Ébredő ​istenek

Forrás: kiadó

Értékelésem:

Egy év telt azóta, hogy olvashattam a trilógia második kötetét. Akkora függővéggel ért véget, hogy elképzelni se lehetett volna. Nagyon kíváncsian vártam, hogyan is fog folytatódni a történet.

Ha összességében nézem a trilógiát - ami ezzel a kötettel egész kerekké vált -, azt kell mondanom, hogy nem kimondottan pörgős történet. Lassú, néhol hosszabb, mint lennie kellett volna, de fordulatokban nem szűkölködik. 

Sylvain Neuvel elképzelése, hogy egy másik bolygó lakói egyszer hatalmas gigászi robotok maradványait rejtették el itt a Földön, már eleve érdekes és izgalmas kiindulópont. Mi célból? Mikor? Hogyan fog reagálni az emberiség erre a hatalmas erőre? Természetesen úgy, ahogy megjósolható. Kapzsi, hatalomra éhes módon. A robot lehetőséget ad arra, hogy egy nemzet tényleg a Világ Ura legyen.

Aztán a második kötetben hipp-hopp több ilyen robot bukkan fel a Földön az égből és emberek millióival végez. Vajon miért? Most ki fog törni egy hatalmas űrháború?

Aztán jön a harmadik kötet, az utolsó. Páran bent ragadnak Themiszben és hirtelen egy másik bolygón találják magukat, ahol 9 évet töltenek el, mire vissza tudnak jönni a Földre. Hogyan élték meg ezt a 9 évet? Milyen volt az a bolygó és a lakossága? Mi történik miután visszajöttek a Földre?

Izgalmas, fordulatos a harmadik kötet, de kicsit úgy érzem, hogy hosszabbra lett írva, mint lennie kellett volna. 

Izgalmas belegondolni, hogy 4-en, köztük egy 9 éves kislánnyal, hirtelen egy másik bolygón találják magukat. Ráadásul nem egy lakatlanon, hanem egy népessel. Már eleve találkozni az "űrlényekkel", amikor bizonyossá válik, hogy léteznek rajtunk kívül más értelmes (értelmesebb) ember-féle lények is ... nos már ez eleve ütős. És akkor ott van, hogy hogyan illeszkedtek be, mi történt velük ez idő alatt.

Aztán a menekülésük és az az időszak, amikor Themisszel visszatérnek a Földre. És minden kezdődik elölről. A harc a hatalomért, bi-bi-bi, most már nekem is van robotom, leigázlak, ha nem hajolsz meg ... nos, semmit se változott az emberiség 9 év alatt. Lényegében ugyanazt a kört futjuk le, mint az előző kötetekkel. Aki birtokolja a robotot, a Világ Ura akar lenne. És persze az űrlények megint közbe szólnak, egyszer csak megjelennek újra a Földön. 

Egyik szereplőt se éreztem közel magamhoz. Bíztam abban, hogy az Ébredő istenekben felbukkant Evat kedvelni fogom, de olyan kis hisztis p.csa lett, na jó, tini, megölik a szerelmét, értem én, de akkor is. Nyavajog, hogy az apja tönkretette az életét, aztán meg könyörög, hogy mentse már meg. Persze, nem különbözik más tini lányoktól, akik millió számra teszik meg ugyanezt, de akkor is kicsit kiakasztó volt. 

A cselekmény? Izgalmas, fordulatos volt, de vontatott is. Ráadásul úgy érzem, mintha a szerző ugyanazt a kört futotta volna még egyszer, csak némi változtatással.

Ugyanakkor elégedett vagyok a történet alakulásával és a végével. Igen, így volt jó, jó vége lett. A kérdés az, hogy tanult-e belőle hosszabb távon vajon az emberiség?

A borítóra muszáj kitérnem, mert nagyon jól sikerült és nagyon jól mutatja, hogy miről is fog szólni a befejező rész. Ahogy áll ott egymással szemben a női és a férfi robot, köztük pedig a hegycsúcson egy alak. Nos igen.

Ami fölött szintén nem lehet elsiklani az az, hogy rengeteg a szerkesztési hiba a könyvben. Egészen pontosan szóközök lettek elfelejtve és nagyon sok szó egyben lett írva. NAGYON SOK! Ez nem kicsit zavaró és fájdalmas, mert eléggé hanyag, nem törődöm érzetet keltett bennem. Túl sok volt ahhoz, amit el tudtam volna fogadni és rántani egyet a vállamon. Ha ezt kellene külön értékelnem, bizony egy csillag lenne.