Ez a kis regényke amolyan "hirtelen felindulásból" került ma este a kezeim közé.Szerettem volna befeküdni egy kád jó meleg-habos vízbe olvasni, de amilyen szerencsétlen tudok lenni néha, jobbnak láttam, ha nem könyvtári könyvvel vonulok be.
Már elég rég óta itt hevert az íróasztalon, olvasásra várva, negatív kritikát nem is olvastam róla, így szépen elvonultam vele édes kettesben.
93 oldalas kis könyvecske, lazán végezni lehet vele fél óra alatt.
Teljesen magával ragadott, potyogtak a könnyeim, egyszerre volt humoros, fájdalmas.
Szinte látni lehet az olvasása közben magunk előtt az egész életet.
A gyermekkor finomságát, a tinikor lázadását, a huszas évek lázadását, tombolását, a harmincas évek megpihenését, a negyvenes és ötvenes évek próbálkozásait, majd a megértést, az elfogadást, az öregedést ... és a halált.
"Oszkár kilencéves kisfiú, leukémiában szenved, tizenkét napja van hátra. Tanácstalanul áll előtte a doktor, szülei fejvesztve menekülnek beteg gyermekük és a rájuk váró fájdalom elől. Csak egy nyugalomba vonult prostituált, „Rózsa mami” áll Oszkár mellett. Ő az egyetlen, aki nem tagadja a halált Oszkár előtt. De nem mindegy, magyarázza Rózsa mami, hogy úgy halunk-e meg, mint aki jól végezte dolgát, vagy haraggal, nehéz szívvel. Eljátszatja hát Oszkárral, hogy azon a napon született, amelyiken megtudta, hogy meghal, és minden napja tíz évet ér. Megélheti a kamaszkort, a szerelmet, a házasságot, a hitvesi ballépéseket, a magányt és erejének vészes hanyatlását. Oszkár belemegy a játékba. A játék eredményéről levelekben számol be a Jóistennek. A játék eredménye: izgalmak és örömök, barátság, szerelem, család, munka, egy teljes élet. „Csak a Jóisten ébreszthet fel” – üzeni Oszkár egy utolsó cédulán, a tizenkettedik nap estéjén, elalvás előtt."
Eric-Emmanuel Schmitt neve a magyar közönség előtt sem ismeretlen, a budapesti stúdiószínházak két darabját is színre vitték már. 1960-ban született.
Az Oscar la dame rose 2002-ben jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése