Könyvesem

Kiadta: Partvonal (2017.) Forrás: könyvtár Értékelésem:

Van egy fiam és van egy lányom. A fiam a Nagy, a lányom a Kicsi. Elég nagy korkülönbség van köztük, de sose terveztem, hogy kicsi lesz. Köztem és a tesóm közöttt is 10 év van, el se tudtam képzelni magamat egyszerre két kicsivel. 

Még mindig látom magam előtt, amikor a Kicsi "előtt" ultrahangra jártam az ovuláció környékén és közölte velem a nőgyógyász, hogy hoppácska, mind a két petefészekben érik valami, ebből bizony lehet két kilökődés is. Még mindig érzem a pánikot a torkomban, hogy te jó ég, nem akarok ikreket, két kicsit egyszerre, én nem bírnám. Aztán másnap már látni lehetett, hogy az egyik kezd sorvadni, ebből bizony nem lesz két petécske. Nos, így lett a Kicsi, akinek kicsin múlt, hogy nincs ikertestvére. 

Szóval van egy fiam és van egy lányom. Amikor a fiam született 25 éves voltam, a lányommal 33. Teljesen más volt a két terhesség, teljesen másképp éltem meg és teljesen más a 2 gyerek. Tűz és víz.

A fiam vízöntő. Hihetetlen jó természet. Tipikusan az, aki órákig elvolt egy kocka nézegetésével. Nyugodt, lelkiismeretes és szépen halad előre mindig, ha valamit eltervez. Rá mondják azt, hogy bárcsak több ilyen fiú lenne a Világon, sokkal szebb lenne az élet. Ő az, aki egy fiatal, első gyerekes anyukának tökéletes gyerkőc.

A lányom oroszlán. Irányító, tipikusan most azonnal mindent fajta. Ha kell földhöz vágja magát a bolt közepén. Akaratos, erős személyiség. Biztos vagyok abban, hogy ő is szépen fog haladni előre az életében, küzdeni fog majd és megszerzi amiről úgy gondolja, hogy jár, kell neki. Nem fog félni a harctól. Vele küzdök én is és bár még kicsi, de néha nagyon nehéz vele. Ő olyan, aki ha egy első gyerkőcös, fiatal anyukának születik meg, kihullott volna szerencsétlennek az összes haja. Néha, még én is tépem a sajátomat.😅
Fiú, lány, teljesen különbözőek. Így amikor megláttam ezt a könyvet a könyvtárban, nem is gondolkodtam azon, hogy kikölcsönözzem-e, pedig nem rajongok az ilyen könyvekért.

Amit fontos kiemelnem az elején, ez nem gyerekneveléssel foglalkozó könyv. Tényleg inkább arról szól, hogy mire kell figyelni lányok esetében egészen kicsi kortól a serdülőkor végéig. Miben mások, miben kell erősítenünk őket, mire kell odafigyelni a nevelésük során. 
A lányok érzékenyebbek, mint a fiúk, másképp van szükségük az életükben az anyákra és az apákra, mint a fiúknak.
A könyv lényege, hogyan segítsük a lányok kibontakozását, hogy felnőttként erősek, magabiztosak, határozottak és boldogok lehessenek.

Ha van lányotok, ajánlom a figyelmetekbe!

Majdnem egy évvel ezelőtt írtam a Banyavészről és most volt szerencsém a második kötethez is. 😊 Míg az első kötetet nehezemre esett hová is tenni, nem tudtam, hogy mi is fog ebből az egészből kisülni, valóság ami történik a gyerekekkel vagy csak álomvilág (?), ... nos addig ilyen téren ezzel a kötettel nem volt problémám. Nagyon olvasmányos, nagyon mai, nagyon aktuális és nagyon jól megírt mese a kisiskolás korosztálynak. Továbbra is a 8-12 évet lőném be a célközönségének.

Na de nézzük akkor a történetet.

A Banyavészhez képest nem folytatásos, teljesen más kalandban van részük a gyerekeknek, Zizuzak, Bátinak és Ankának. És mi is ez a kaland? Manapság hatalmas rajongótábora van a különböző "craft" PC-s játékoknak, a történetünk pedig a Nyanyacraftról szól. A lényege, hogy Báti kap egy PC játékot, ami teljesen beszippantja. Zizu és Anka pedig elhatározzák, hogy kiszabadítják a fiút a játék fogságából. Ők is csatlakoznak a játékban, harcolnak, küzdenek és természetesen a végén kiszabadítják Báti lelkét.

Maga a történet nagyon egyszerű, de továbbra is az egyszerűsége mögött nagyszerűség van. Fantasztikus az üzenete a mesének. Mindennapi és nagyon aktuális, hisz a mai fiatalok egészen kicsinek teljesen rá tudnak függeni a PC játékokra. A könyv üzenete pedig az, hogy ezt nem szabad hagyni. Lehet, hogy az adott játékban olyan karakter vagy, aki a való életben is lenni szeretnél, de ez csak egy játék és nem a valóság. Ha a játékban egy bátor harcos vagy, de a valóságban bátortalannak érzed magadat, csak rajtad múlik, hogy a valóságban mivé teszed önmagadat. Nagyon klassz üzenete van és pont emiatt fontosnak tartanám, hogy szülők is elolvassák a könyvet, aztán beszélgessenek a lurkókkal a tanulságokról. 

Ami az üzenetén kívül hatalmas piros pont még, azok az irodalmi idézetek. A Banyavészt is sok-sok idézettel tarkította az írónő és most is így volt ez. Nagyon jó dolognak tartom ezeket a figyelemfelhívásokat, utalásokat, figyelemfelkeltéseket más irodalmi művek irányába.

Ami a karaktereket illeti, kimondottan közel kerültek hozzám ebben a részben. Megértettem a bennünk folyó vívódásukat önmagukkal és egy álomvilággal szemben, ahol minden szebb és jobb lehet. Nagyon aranyosak a gyerekek és nagyon bölcsek is. 

Miután befejeztem az olvasását, továbbadtam a könyvet a Nagynak, aki az első részt is olvasta. Azonnal felcsillantak a szemei, jó ötlet volt egy Craft világra építeni az egész történetet, hisz leginkább ez áll most közel a mai fiatalokhoz.

Ajánlom a könyvet nem csak a 10-12 (több és kevesebb) éves korosztály számára, hanem a szülők figyelmébe is! Nem folytatásosak a történetek, ugyanakkor érdemes elolvasni az első részt is, mert így értjük meg igazán azt, hogy miről is szól a Nyanyacraft.

Eredeti címe: A Spark of Light (2018.) Kiadta: Athenaeum (2018.) Oldalszám: 368 Forrás: könyvtár Értékelésem:

Egy időben faltam az írónő könyveit, aztán odalett a láz. Picoult könyveihez kell az odafigyelés és fel kell készülni arra, hogy falhoz fog vágni. Mindig morális kérdéseket feszeget, nagyon kemény témákat és ez most se volt másképp. Az Életszikra nem másról szól, mint az abortusz témaköréről. 

Fordított időrendi sorrendben íródott a történet, ami számomra egy kicsit zavaró volt. Jobb lett volna, ha ez nem így van.

Egy napon fegyveres férfi ront be egy abortuszklinikára és ejti túszul az ott levőket. Több túsz élete is fontossá válik a történetben.

Először is ott van egy 15 éves lány, aki nem más, mint a túsztárgyaló lánya. Mit keres az abortuszklinikán az apja tudta nélkül?

Ott van ezzel a lánnyal a nagynénje, akiről csak a történet végén derül ki, hogy milyen titkot őriz magában már hosszú évek óta.

Ott van a nőgyógyász, aki a terhességmegszakításokat végzi és emiatt folyamatosan ki van téve sértegetéseknek, bántásoknak. Vajon ennek ellenére mégis miért teszi meg?

Ott van egy nővér, aki sanyarú körülmények között nőtt fel és most gyermeket vár. Fogalma sincs, hogy mit is kéne tennie, megtartsa-e a babát.

Ott van egy fiatal nő, aki teherbe esett és azért ment a klinikára, hogy elvetesse a magzatot. Ezért pedig sok szenvedésen kellett keresztülmennie.

Ott van egy idős nő is, aki nyilván a kora miatt nem az abortusz miatt ment a klinikára. Miért van akkor ott?

Ott van egy aktivista is álruhában. Egy nő, aki azért ment be, hogy titkokra jöjjön rá, amiket fel tudnak használni majd az aktivisták és bezárhatják a klinikát. De ő is titkokat őriz.

És ott van a férfi, aki a fegyvert tartja rájuk. Miért vetemedett erre?

A fegyveres férfi bent a túszokkal, kint a túsztárgyaló, aki versenyt fut az idővel. Minél előbb ki akarja hozni a lányát, mielőtt bekattan a férfi és megöli őt.

Mint ahogy fentebb írtam, most is morális kérdést feszeget az írónő. Van-e joga egy nőnek úgy dönteni, hogy elveteti a gyermekét? 
Nem volt abortuszom soha, de volt spontán vetélésem a terhesség korai szakaszában. Pont ezért, amikor várandós lettem a Kicsivel, nagyon sokáig nem tudtam átadni magamat az örömnek. Minden reggel rettegve húztam le az alsóneműmet, rettegve néztem meg minden egyes mosdólátogatás során, hogy nem-e vérzek. Nagyon sokáig nem engedtem, hogy közel kerüljek a terhességemhez, nem engedtem, hogy beleéljem magamat.
Aztán a 12. heti ultrahangon a nőgyógyászom rendellenességet látott a szívénél, de ekkor még próbált megnyugtatni, hogy magától rendeződni fog, mire megszületik. A kombinált teszt eredménye bár nem volt tökéletes, de az UH rendben volt (a szívénél látszott a probléma, de a specialista is megnyugtatott), a vérteszt eredményét pedig a koromra fogták, nem a vészes tartományban volt még.
Aztán jött a 18. heti UH, először a specialistánál, majd a saját nőgyógyászomnál. És ekkor jött a feketeleves. Ugyanis nem csak a szívénél látták a problémát, hanem agyi felritkulása is volt. Tájékoztattak arról, hogy a protokoll kimondja, ha 2 minor jelet találnak az ultrahangon, akkor nagy eséllyel Down szindrómás a baba és javasolniuk kell a magzatvízvételt a pontosítás miatt. Ott feküdtem az ágyon és egy világ dőlt össze bennem. A doktornő, aki az UH-t végezte nagyon kedves volt, többször, több percig nézte a Kicsit és kijelentette, hogy szerinte egészséges, de akkor is ott a 2 minor jel. Dönteni kellett azonnal, hogy mi legyen.
Pillanatok alatt született meg a döntés, teljes pánikban voltam, kértem a magzatvízvételt. Egyedül hagytak amíg behozták a kellékeket, a férjemet kiküldték mondván, hogy kisműtétnek felel meg, majd tájékoztattak a vetélés lehetőségéről, stb. és nekikezdett. Először még egyszer ellenőrizte az UH-t, majd nekiállt. Néztem a hatalmas TV-t a falon, nagyon mocorgott a Kicsi, láttam, ahogy a tű behatolt a feje mellett, rettegtem, hogy nehogy megszúrja. A testi fájdalom elenyésző volt, de a lelki leírhatatlan.

"A gyermekvállalás mindig hatalmas kockázat. Talán egészséges gyermek születik, akinek később szívbetegsége lesz, vagy cukorbetegsége, vagy valami kábítószer-függősége. Talán összetörik a szívét, vagy elvetél, vagy háborúban veszíti el a férjét. Ha csakis olyan gyermekeink születhetnének, akiknek soha semmi nehézsége nem lesz az életben, akkor bizony soha nem születnének gyermekek."

A poklok poklát éltem át 2 hétig. Szenvedtem. Rettegtem attól, hogy beteg, mert ha az, nem tudtam mit csináltam volna. Csak az volt előttem, hogy él, érzem a mozgását, olyan sokszor láttam ultrahangon, ÉL, hogy tudnám "megölni"? De az is ott volt bennem, hogy nem, nem, én gyenge lennék egy beteg gyerek felneveléséhez és egy beteg kistesó milyen hatással lenne a Nagy életére.  És persze, ilyenkor jön az, hogy mások megnyugtatnak, dehogy lennél gyenge, erős vagy, menni fog, majd meglátod, meg nézd meg ezt és azt, ő is Down szindrómás és milyen boldog, ÉL. Igen, de én ÉN vagyok és én tudom, hogy mire vagy épp mire nem vagyok képes.
Szörnyű volt az a 2 hét, amíg az eredményre vártam. Szinte végig bőgtem és próbáltam a terhességemtől elhatárolódni. Nem simogattam, nem reagáltam a mozgására, próbáltam nem is gondolni rá, de közben meg mégis. Szörnyű volt és szörnyű volt a reakcióm. Gyűlöltem magamat, hogy így viselkedtem a gyerekemmel, de közben meg meg is értettem magamat, védekezni próbáltam.
Aztán hívtak telefonon, hogy megvan az eredmény és bevallom őszintén semmit se hallottam. Olyan volt mint a filmekben, csak zúgás, hallottam a fülemben a szívem dobogását, és csak egy szót fogtam fel: "Egészséges". Semmi másra nem emlékszem. Az a megkönnyebbülés határtalan volt. És végre 20 hetesen átadhattam magamat a Kicsi várásának.
Hogy hogyan döntöttünk volna, ha kiderül beteg? Nehéz erre válaszolni, főleg, hogy itt van, tudom milyen.

Na de visszatérve a könyvhöz. Joga van-e egy nőnek eldöntenie, hogy akarja-e a gyermekét világra hozni? Vagy joga van-e döntenie arról, hogyha beteg a Kicsi, a betegsége miatt nem hozza világra? Nehéz kérdések. Én inkább azt vallom, hogy felelősségteljesen kell gondolkodni a fogamzásgátlásról. Ha valaki még nem akar gyereket, akkor tegyen érte. Vagy ne feküdjön le senkivel vagy védekezzen! Persze vannak olyan sajnálatos körülmények, amikor a nő nem sokat tehet. De mi a helyzet akkor, ha várnak egy babát, aztán kiderül, hogy beteg? Joga van-e a szülőnek a magzat betegsége miatt a terhesség megszakításához? ... Annyira nehéz téma. Annyira összetett, felkavaró. ... Egy biztos: minden nőnek már az hatalmas teher, hogy együtt kell élnie egy abortusz emlékével. Döntse el mindenki saját maga, hogy együtt akar-e ezzel élni! És senkinek nincs joga felette ítélkezni!

"Minden gyermek megérdemli, hogy megszülethessen?
Minden nő megérdemli, hogy maga dönthessen a testéről?
Hol lehet a közös nevező?"

A könyv nagyon olvasmányos, nagyon jó volt, ajánlom a figyelmetekbe!

Hááááát .... Még nem olvastam a szerzőtől más könyvet és lehet hatalmas hiba volt ezzel kezdeni. De nagyon megtetszett a címe, rövid volt, tetszett a megszokottól eltérő betűtípus, a fura illusztrációk ... nem is tudom. ... Nem ezzel kellett volna kezdenem.

Bajban vagyok, mert igazán azt se tudom mi a fenét is olvastam. Persze, az megvan, hogy egy magányos fiú fura könyvet keres a könyvtárban és így egy fura, eldugott, ismeretlen részlegre kerül, aztán cellába vetik, gyorsan el kell olvasnia ezt a könyvet, hogy aztán kiszívják az agyvelejét. Értem én, hogy mit olvastam, tudom, hogy valahogy mögé kéne látnom a történetnek, biztos tele van szimbólumokkal, mögöttes jelentésekkel ... de b@sszus, nem értem.

Nem tetszett a történet a rövidsége ellenére sem. Komor volt, baljóslatú, félelmetes. A könyvtár, ahol elrabolnak, aztán kiszívják az agyvelődet. Bizarr, durva, ilyet a könyvmoly énem elképzelni sem akar. 

Amikor pedig olvastam, hogy eredetileg gyerekeknek készült ez a történet ... még jó, hogy nem esti mese lett belőle. Ilyen meséken nőnek fel a tömeggyilkosok, az tuti. 

A fene se gondolta volna, hogy a NIOK első kihívása ennyire gondolkodóba fog ejteni, napokig agyaltam azon, hogy mit is olvassak, aminek a szerzője francia vagy Franciaországban játszódik vagy csak bármi köze is van hozzá. (A közös olvasás nem hozott lázba, hisz A kis herceget már olvastam és nem nagyon akartam újra annak ellenére sem, hogy szeretem.) Ami eszembe jutott, azt már vagy olvastam vagy nem lehettem abban biztos, hogy köze lesz hozzá. Végül eszembe jutott ez a kötet és nagyon örültem neki, hisz Franciaországban játszódik, megfelel a kihívásnak. Hogy megbántam-e az elolvasását? Igazából nem, de nem is ✘eltem be az Olvasónaplómban, hogy újraolvasandó. 😌

SPOILER található a bejegyzésben!

Sorozat első kötetéről van szó.

Emmy a 30-as évei elején jár, Angliában lakik és menedzserként dolgozik. A munkahelyén a felettese kihasználja a tudását, a magánélete meg jobban hasonlít a langyos lábvízre, mint a szenvedélyes kapcsoltra. Nathannal évek óta élnek együtt, de a kapcsolatuk eléggé ellaposodott. 

Ezért Emmy kitalálja, hogy utazzanak el nyaralni Franciaországba, mert ⒈ annyit dolgoztak mostanság, hogy megérdemelnek egy kis lazítást és ⒉ bízik abban, hogy sikerül visszahozniuk a szenvedélyt a kapcsolatukba. Csakhogy ez a nyaralás nem épp jól sül el. Ugyanis ⑴ a pasi összefekszik a panzió tulajdonosának a feleségével, ⑵ aztán gondolnak a nővel egyet és le is lépnek közösen. 

Emmy rettentő sajnálja kezdetben önmagát, de Rupertet is - az idős tulajdonost -, így úgy dönt, hogy amíg a férfi lábra áll, addig segít neki a panzió körül. Ezzel pedig az uncsi élete kicsit mozgalmasabbá válik, ráadásul a szenvedély is bekopogtat az ajtaján.

Összességében egy aranyos, csajos történet A kis francia panzió, a baj csak az vele, hogy hosszabb lett, mint lennie kellett volna. Kb. a felénél tartottam, amikor végigfutott bennem, hogy most már le is lehetne zárni a kötetet, mi a fene fog történni a következő 200 oldalban akkor? Nos, nem túl sok és kicsit zavart az időhúzás és a lappocsékolás. Ez a történet lazán 250 oldal, a többi már csak szócsépélés.

Szimpatikus volt Emmy, bár nem túlzottan értettem mi a fenéért is vár magyarázatot a megcsalás miatt Nathantól, úgy dobtam volna ki azonnal a pasit, mint macskát sz@rni, nem még futkosni utána, hogy na de miért tette. 😠

Nathan meg egy kis suttyó. Akiben annyi nincs, hogy egy kérdésre válaszoljon, ha már csúnyán lebukott, inkább elkezdi kerülni a csajt, no comment ehhez is.😤

Örültem annak, hogy Emmy maradt a panzióban és örültem annak is, ahogy folytatódott ott az élete. Mivel utánaolvastam a második kötetnek, így tudtam, hogy végül hogyan fog dönteni, de azért érdekes volt az ehhez vezető út annak ellenére is, hogy szerintem rövidebben kellett volna összehoznia az írónőnek.

Egy szó, mint száz, számomra nem újraolvasandó történet, jelenleg a folytatásra se vagyok kíváncsi, ez a rész is egyszer elment, holnapra nagy eséllyel elfelejtem, de azért aranyos volt. Ha kedvelitek a könnyed, csajos történeteket, akkor adjatok neki egy esélyt! 😏

Elégedett vagyok a 2019-es teljesítményemmel, szerintem pár évig nem fogom tudni überelni. 😅

65 könyv olvasását terveztem be és  

89 könyv olvasását fejeztem be, összesen kb . 20-30. 000 oldal között valahol. 
 (Elfelejtettem felírni az oldalak számát, amikor a moly.hu ezt kiadta és megmondom őszintén, a hajam is kihullana, ha most elkezdeném összeszámolni egyenként őket.)

És lássuk akkor, hogy mely könyvekről van szó:

Továbbra is nagyon jószívű voltam, többnyire 4-5 csillagokat osztogattam. 

Összesen 1 könyv kapott 1 csillagot, ezzel el is nyerte ezt a helyet. Ez pedig: 

Julius J. Coach: Lánynak lenni veszélyes

Hát b@sszus, nem is tudom mikor nyúltam ennyire mellé egy könyvvel, mint ezzel. Pedig már sejtető volt a borító és a fülszövegben a „finoman erotikus” kifejezés is, de a címből kiindulva azt hittem, hogy egy komolyabb történethez lesz majd szerencsém, nem pedig egy rakás szerencsétlenkedéshez.
Egyszerűen nem tudom hová tenni a sztorit. Nem értem miért íródott meg, mi volt a szerző célja vele és nem értem, hogy a fenébe lehetett ezt kiadni.
Ez a sztori ezer sebből vérzik. Annyi benne a szex, hogy az nem „finoman erotikus”, de annyira szánalmasan, hogy azt elképzelni nem lehet. Elképzelhetetlen, felháborító és annyira szánalmas ez a fajta erotika. Még erotikának se lehet nevezni. Bagzó nyuszikák a fűben, akik azt se tudják mit hová kell dugni, csak dugni akarják valahová. Még jó, hogy a kulcslyuk túl szűk. Szánalom. Egy rakás lókupac.
A sztori végén derül ki – mondjuk ez erős túlzás, egyszerűen csak van rá célzás –, hogy miért is veszélyes lánynak lenni. Hát ne gondoljatok világrengető dologra! 

 

Itt már nehezebb dolgom volt, ugyanis sok könyvre adtam 5 csillagot, de csak 4 volt, amit betettem a kedvencek közé.

1. Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ​ima

Ha van könyv, ami nagyon tud ütni, akkor ez a könyv az!
Egyszerre néztem a sorozatot az HBO-n, vártam hétről hétre az újabb részeket és olvastam közben ezt a könyvet, ami egyrészt egyfajta átfedést nyújt a filmsorozattal, ugyanakkor sokkal mélyebben, részletesebben belelátunk a történtekbe és megértünk olyan dolgokat is a sorozatból, amit látva annyira nem lehetett. Így együtt a kettő döbbenetes, sokkoló, félelmetes és millió kérdés cikázik az ember fejében közben.
Szvetlana Alekszijevics 20 éven (!) keresztül írta ezt a könyvet, ami másokkal folytatott beszélgetésekből, emlékekből épül fel. Nagyon durván belepillanthat az olvasó abba, hogy mi történt az emberekkel Csernobil után. 

2. Sinéad Moriarty: A ​jó anya

Ó Istenem, ez a könyv darabokra tépett!
Kilenc évet kellett várnunk arra, hogy újabb történetet olvashassunk az írónőtől, de maximálisan megérte.
Sok-sok évvel ezelőtt, még meg se volt a Nagy (aki ma már 11 éves), amikor először találkoztam az írónő történeteivel. Azonnal, egymás után faltam be az akkor már megjelent 3 regényét (Babablues, Egyről a kettőre, Született szülők) és imádtam őket! Életszagúak voltak, mindennapiak, tanulságosak, humorosak. Egyedi humorral írt az írónő a gyerekvállalás nehézségeiről vagy épp a gyereknevelésről. Tudjátok, nem a szirupos tündérmeséről, hanem a valóságról. Amikor hajnalban a százhuszadik ébredése után a kicsinek, nekimentek kómásan a falnak, amikor úgy szoptatsz, hogy fel se ébredsz, amikor sót teszel a reggeli kávédba cukor helyett. Pont azt szerettem a történeteiben, hogy a valóságról írt kendőzetlenül, és a humorának köszönhetően képes voltál nevetni a saját sutaságodon is.
Aztán A földre szállt nagynéni már érezhetően más volt. Komolyabb, de ugyanakkor mégis könnyed. Mint amikor Bridget Jones elkezd felnőni. És akkor jött A jó anya. Az a történet, ami már nem humoros volt, de mégis életszagú és fájdalmas. Az a történet, amit olvasva szerintem minden szülő, testvér, nagyszülő, rokon, barát, darabokra hullik. Ez a könyv beléd mar, szenvedsz a betűktől, de nem tudod letenni, mert tudni akarod. És úgy csukod be, hogy minden lapján ott vannak a könnycseppjeidnek a nyomai.
Furán hangzik azt írni erre a történetre, hogy szép, tekintve arra, hogy miről szól, de mégis az. Az írónő egy szép családot hozott össze. Életszagúak. Vannak problémáik, nehézségeik, veszekednek, harcolnak, olyan valóságosak. És sajnos valóságos az a probléma is, amiről szól. Magyarországon a 15 éven aluliak között évente kb. 150 új daganatos betegséget diagnosztizálnak. Ezeknek a 24%-a leukémia, a Gyermekleukémia Alapítvány adatai szerint.
Nem lehetett letenni ezt a könyvet, faltam és faltam. Még akkor is, hogy szinte végigsírtam. Az utolsó oldalaknál folyamatosan sírtam, a férjem azt se tudta, hogy mi bajom van. (Este, lefekvés előtt olvastam az ágyban.) Egyszerűen a kínok kínját éltem át csak a TUDAT miatt.
Nagyon ajánlom a figyelmetekbe! Nagyon sírós, nagyon megható, nagyon darabokra tépi a szívedet, de az írónő megint egy csodát alkotott és ezt olvasni kell!  

3.  Michelle Obama: Így ​lettem

Bejegyzésem a könyvről

Az önéletrajzi könyvekkel mindig az a bajom, hogy tudja a fene mi igaz bennük és mi nem. Hisz milyen könnyű megmásítani a múltat! Egyszerűen csak másképp írom le és az olvasók többsége úgy is elhiszi, mert csak az villog a fejük felett, hogy ez egy önéletrajzi könyv, minden igaz benne. Aztán meg csak az tudhatja, akinek az életéről ténylegesen szól.
Na de vonatkoztassunk el ettől és nézzük Barack Obama feleségének az önéletrajzi könyvét, ami bizony levettem a lábamról teljesen. Annak ellenére is, hogy tudja a fene mi igaz belőle és mi van felturbózva. Mindenesetre bekajáltam belőle mindent, mert jól van megírva, mert olvasmányos, mert Michelle szerethető és mert CSAK.
A könyv Michelle gyerekkorától kezdve egészen addig tart, amíg át nem adták a stafétabotot Trumpéknak.  


4. Beth O'Leary: Az ​ágybérlő

Bejegyzésem a könyvről

Ó, annyira, de annyira vártam, hogy olvashassam ezt a könyvet! Már a megjelenése óta vártam, azonnal felkeltette a figyelmemet a fülszövege.
Sem filmben, sem könyvben nem találkoztam még az ágybérlős alapszituációval és nagyon kíváncsi voltam arra, mit fog ebből kihozni az írónő. Ráadásul romantikusnak is találtam és izgatott voltam, hogy vajon a főszereplők hogyan fognak végül összejönni.
Szóval meglett a könyv és még aznap este nekikezdtem. Izgatott voltam, ugyanakkor féltem is. Olyan sokszor előfordult már velem, hogy nagyon kíváncsi voltam egy történetre, majd hatalmas csalódás lett belőle! Féltem ettől, féltem a csalódástól. És örülök annak, hogy nem kellett csalódnom.
Az ágybérlők egy nagyon kedves, aranyos, bájos történet, kellemes humorral.
Nem csalódtam a cselekményben, tetszett a felépítése. A kezdeti üzengetés, a véletlen találkozás, majd a fokozatosan kialakuló kapcsolat.  

Nagyon tetszett a trilógia első része, így kíváncsian vártam a folytatást. Nem vagyok oda különösebben a sci-fiért, számomra legtöbbnyire megemészthetetlen műfaj, nem tudom úgy elképzelni magam elé, hogy élvezetes legyen az olvasása. Ugyanakkor Octavia E. Butler ezzel a trilógiájával teljesen levett a lábamról. Nem csak egy sci-firől van szó, hanem nagyon komoly témákat feszeget az emberiséggel, a jövőnkkel kapcsolatban. Ha kicsit körülnézünk a Világban, a most, a közelmúltban történő/történt természeti katasztrófákon elgondolkodunk, akkor be kell ismernünk, hogy tényleg ássuk a sírunkat folyamatosan.

Nehezemre esik sokszor elképzelnem azt ebben a műfajban, hogy eljönnek az űrlények és akkor mi lesz velünk emberekkel (menekülésre kényszerítenek, kiirtanak minket, átveszik az uralmat, segíteni akarnak, stb., melyik szerző épp melyik elméletet szeretné feldolgozni), de a szerzőnek ezt is sikerült megemészthetővé tennie számomra. Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy közbeavatkoznának egy ilyen szituációban (ha léteznek), hogy megmentsék a génjeinket és megemészthető számomra mindaz, ami ebből következett, még ha az elején fura is volt a gondolat.

A kötet főszereplője Akin, Lilith fia, akinek öt szülője van: egy férfi és egy nő, egy hímnemű és egy nőnemű oankáli, valamint egy nemtelen óloj. A fiú külsőleg nagyon emberi és tán emiatt is folyamatosan vívódik az emberi és a földönkívüli része között. 

Az emberiség nincs könnyű helyzetben, ugyanis nem tudnak szaporodni egymás között, hacsak nem lépnek kapcsolatba az idegenekkel. Sokan viszont ettől viszolyognak, undorodnak, így kisebb falvakban élnek, távolabb az idegenektől. Ugyanakkor a haragjuk nem csillapodott irányukba, hisz az egyik legfontosabb dolgot vették el tőlük: a szaporodást, a génjük továbbadását. 

Akint egészen kicsiként elrabolják az ellenállók, így a fiú megismerkedik egy olyan emberi közösséggel, akik nem akarnak együttműködni velük, akik mások, mint ők. Mély nyomot hagy benne ez az egész, felnőve se tudja megszakítani az ellenállókkal a kapcsolatot. Mindenáron meg szeretné menteni őket a pusztulástól. És eközben lassan elkezd felnőni.

Akin a történet elején egy kisbaba, mondhatni "tudatlan", mint az emberiség egy része. Szomjazik a tudásra és ezt az ellenállóknak köszönhetően meg is kapja. Ők azok, akik felnyitják a szemét az emberiség múltjával kapcsolatban. Olyanok ők az olvasóknak, mint egy tükör. Belenézel és szégyenkezel, hogy ezt tettük a bolygónkkal.
Aztán Akin cseperedni kezd és olvashatunk az ezzel kapcsolatos vívódásairól is. Kezd kialakulni a nemiség nála, ami néha zavarba ejtő volt számomra.

Olvasmányos a történet, nagyon jól felépített a világképe, de néha vontatottnak éreztem és lassabban csúszott, mint az első kötet. Nagyon sok olyan jelenet van benne, amit az olvasónak meg kell emésztenie, el kell gondolkodnia rajta és tanulni kell belőle. Az emberiség vesztét, mi magunk okoztuk a történetben (is).

Ugyanakkor az is elgondolkodtató, helyén van-e az, hogy rendben, mi okoztuk a vesztünket, köszönjük, megmentenek minket a haláltól az idegenek, de az rendben van, hogy milyen áldozatot kérnek érte? Biztos rosszak azok, akik lázadnak ez ellen?  Mély morális kérdések is vannak a történet mögött, ha az olvasó sokszor megáll egy-egy pillanatra, jobban belegondol és elkezdi kivesézni az egészet. Igen, ez egy sci-fi, de nagyon mély mondanivalója van, ha fogékony erre az olvasója.

A történet először 1988-ban jelent meg, de továbbra se éreztem azt, hogy majdnem 32 évről beszélünk. Kortalan, ráadásul kicsit olyan, mintha a szerző a 80-as években előre látott volna az időben. Gondolok pl. arra, hogy felhívja a figyelmet arra, a műanyag milyen veszélyt rejt magában. A 80-as években nem nagyon gondoltunk erre, szinte megelőzte ez a gondolat a korát. 

Ajánlom a figyelmetekbe a trilógiát akkor is, ha nem kedvelitek annyira ezt a műfajt. Ha pedig kedvelitek, akkor kihagyhatatlan! Érdekes, elgondolkodtató utalások vannak benne, más, mint a többi hasonló történet. 

Tuti nincs olyan kisgyerekes család, akinek ne lenne olyan könyvecskéje a Kicsinek, ami a színekről szól! Vagy ha nincs, akkor tuti kölcsönöztek ki neki a könyvtárból, kértek kölcsön, stb. Egyszerűen automatikusan szerzi be a szülő az ilyen könyveket, hisz valahogy meg kell tanítani a gyereknek, hogy melyik szín micsoda.

Szeretem a Scolar Mini sorozatot, ami a legkisebbeknek (2-5 éves korosztály) amolyan ismeretterjesztő könyvecske. Most viszont csalódott vagyok. 

A könyvben összesen 4 színre térnek ki. A pirosra, kékre, sárgára, zöldre illetve a fekete-fehér és a színes állapotra. És ennyi. Nos, ennyi színt a 2 éves gyerek is ismer már, így az ajánlott 5 éves korig mennyi újdonságot tud a könyv nyújtani, fogalmam sincs. Nagyon az alapok vannak benne, másfél- 2 évesek szerintem már felismerik ezeket a színeket. Lehetett volna kicsit tágítani a tudást: barna, lila, rózsaszín, narancssárga, stb. Elég minimalista lett az egész. 😟 A Kicsit nem is kötötte le. Egyszer megnézte, aha, becsukta, okosabb nem is lett tőle. 

Újabb olyan könyv, amit egy nap alatt faltam be, letenni se akartam. Az igazság, amiről olvashatunk benne, ugyanolyan falhoz vágós, mint Will Berthold: Gyerekgyár-ja. Sokkoló, hogy ilyesmik megtörténtek, megtörténhettek. 

SPOILER található a bejegyzésben!

A történet két szálon fut.

Az egyikben 1939-ben vagyunk, amikor a 12 éves Rill és 4 testvére pár órára felügyelet nélkül marad. Ezt használja ki a hatóság, akik a tennessee-i árvaházba viszik a gyerekeket mondván, hogy rossz körülmények között élnek, a szüleik nem tudnak róluk megfelelően gondoskodni. Az árvaházban viszont szörnyű körülmények uralkodnak. Kifelé a leendő szülőknek azt mutatják, hogy minden szép és jó, de igazából terrorban élnek a gyerekek, éheznek, verik őket, nem ritka, hogy egy-egy gyerek eltűnik és hát csúnya bácsi is van a sztoriban. Az árvaház nem törvényes úton adja örökbe a gyerekeket, gyerekkereskedelem folyik a falak között. 

A másik szálon a jelenben vagyunk. Avery politikus családban nőtt fel, az édesapja kormányzó, ő maga pedig szövetségi ügyész. A családja mindig reflektorfényben állt, vigyázniuk kellett a hírnevükre, így bele se gondol abba, hogy bármi titkolni valójuk lenne, mert ez mindent tönkretehetne.

Rill és Avery szála összefonódik a történetben, Avery nyomozni kezd a családja múltjában, miután egy idős hölgy felhívja arra a figyelmét, hogy lehet vannak dédelgetett titkaik. 

Az Elrabolt életek egyszerre szórakoztató olvasmány, ugyanakkor az igazságtartalma miatt nagyon fájdalmas történet. Belegondolni se akarok abba, hogy mennyi életről van szó. Hány olyan felnőttről, akik azt se tudják honnan származnak. És szomorú belegondolni, hogy biztos nem csak a tennessee-i árvaházban volt gyerekkereskedelem. Sőt, a mai napig léteznek ilyen "szervezetek". Szörnyű, embertelen. Teljesen más az a szituáció, amikor egy gyermeket bántalmaznak egy családban, éheztetik, verik, nem gondoskodnak róla. Még ha fájdalmas is, de ilyenkor jobb a kiemelése a családból. De teljesen más az a szituáció, amikor gyerekeket rabolnak el a szüleiktől abból a célból, hogy ebből anyagi hasznuk legyen. Embertelen!

Nagyon izgalmas volt a két szálon futó cselekmény, számomra hangsúlyosabb volt a múlt, közelebb is került hozzám.

Ugyanakkor Avery is szimpatikus lett, neki egy párkapcsolati problémáról is döntenie kell a történet végére.

És ha már a vége. Így volt jó, így lett szép, így volt kerek.

Olvassátok el!

AniTigernél bukkantam erre a Book Tagre. 😉

Eredeti címe: The Hatching (2016.) Kiadta: Agave (2017.) Oldalszám: 288 Forrás: kölcsön kapott Értékelésem:

Ó b.sszus, imádtam ezt a könyvet! Teljesen befaltam, egy nap alatt kivégeztem. Rákattantam, letenni se akartam, legszívesebben egyhuzamban elolvastam volna. Fantasztikus volt! És épp ezért nagyon meg vagyok döbbenve, hogy jelenleg csak 76%-on áll a molyon és túl sokan nem is olvasták még, holott 2 éve megjelent már. Mondjuk ebben szerepe lehet annak is, hogy a kiadó nem tervezi a trilógia további részének a magyar kiadását, amin fel vagyok háborodva. 😡 Ez egy hihetetlenül izgalmas, olvasmányos, pörgős történet, ami persze olyan ponton ér véget, hogy most rendesen fáj, amiért nincs magyar folytatása. Nagyon-nagyon ritkán szoktam gondolkodni azon, hogy angolul olvassak, de most muszáj lesz. Tudnom kell mi lesz a második kötetben!

Amit már az elején meg kell említenem, félek, undorodok a pókoktól. A kisebbekkel még elvagyok, azokon segít a porszívó vagy a seprű tisztes távolságból, de a nagyobb példányoktól kővé dermedek és sikítani is elfelejtek. Nem tudom  konkrétan kijelenteni, hogy félek vagy undort érzek, de nagyon nem bírom őket. A testem reakciója alapján inkább azt mondanám, hogy félek, pánikba esek tőlük annak ellenére is, hogy tisztában vagyok azzal, nem fognak megenni, de akkor is.
Már a könyv borítója láttán kivert a víz, viszont nagyon kíváncsi lettem rá a fülszövege alapján.
Éjszakába nyúlóan olvastam és bizony sokszor néztem körbe a hálószobában közben, hogy nincs-e belőle valahol. De azért élveztem az olvasását! 😂

A történet sok-sok szálon fut, néha ez igazából már követhetetlen volt, de a lényeg.
Egy rég kihaltnak vélt pókfajta újra életre kel és az a sajátossága, hogy vérre szomjazik. Állatokra, emberekre vadászik csapatostul és felzabálja, ami/aki az útjába kerül. Egyre többen vannak, egyre többen halnak bele, egyszerűen megállítani se lehet az áradatot.
Az egyik szálon egy kutatónő a főszereplő, aki odáig van a pókokért. Az ő feladata lesz, hogy rájöjjön milyen pókok is ezek, hogyan lehet védekezni ellenük.
Aztán egy másik szálon ott van az USA elnöknője, akinek szembe kell néznie ezzel a katasztrófával és menteni a népét.
Aztán vannak olyan szereplők, akik bunkert építettek és ott próbálnak túlélni.
Vannak katonák, akik azt se tudják mivel kell szembenézniük.
Van egy lakatlan kis sziget, ahol nagypapa az unokájával és a menyasszonyával próbálja meghúzni magát.
És van sok-sok helyszín: Peru, Kína, India, Skócia és USA, ahol felbukkannak ezek a szörnyecskék és emberek ezreit, millióit irtják ki.

"Tüsszentett, s látta, hogy vér spriccelődött a falra. Az orrából takony csöpögött. Úgy érezte, mintha valami mozogna benne, és amikor odanyúlt, hogy megtörölje, talált valamit, ami kifelé mászott. Megfogta a kemény, szőrös lábat és kihúzta. A rohadt életbe! Egy pók!
Egy kibaszott pókot húzott ki az orrából. Az egyik lábánál fogva tartotta, az ujjai között.
A rovar oldalra lendült és rácsettintett."

Zavaró tényező volt a sok-sok szál, de annyira izgalmas, lebilincselő volt a sztori, hogy ezen fent se akadtam. Befaltam, imádtam!
És a vége! Nos igen, baromi jó a vége, igazi függővég és ki vagyok akadva, hogy magyarul nem lesz folytatása.

Ó, igazán jól esett ez a történet most! Teljesen másra számítottam, mint amit végül kaptam, de ennek ellenére nem vagyok csalódott. Aranyos volt, varázslatos, kellemes.

Nézzük először a történelmi tényeket:

VIII. Henrik halála után egyetlen fia, Edward (VI. Eduárd) került a trónra, aki 16 éves korában elhunyt tüdővészben. Mivel nem volt örököse, halála előtt még rendelkezett a trónutódlásról.

Két féltestvére volt, a későbbi I. Mária és a későbbi I. Erzsébet, de őket megkerülve az unokatestvérét, Jane Greyt tette meg örökösének, aki I. Johanna néven mindössze 9 napig uralkodott Edward halála után. 

Janet követte a trónon I. Mária, aki 5 évig, haláláig uralkodott. Őt I. Erzsébet az újkori Anglia egyik legnagyobb uralkodója, a Tudor-ház utolsó tagja követte a trónon.

Ezek a történelmi tények.

A szerzőpárosok pedig gondoltak egy merészet és átírták a történelmet. Kicsit tinis lett, varázslatos, aranyos és azt kell mondanom, hogy ez a vég jobb lett volna, mint ami a valóságban lett.

Addig minden stimmel történelmileg, hogy Edward haldoklik és Janet nevezi meg utódjának, aztán jönnek a fordulatok és az eltérések.

A történetbe beköltözik a varázslat. Ugyanis néhányan képesek állati alakot ölteni, ők az E∂ian-ok. Vannak akik üldözik őket és így nagyon nem mindegy, ki kerül utána majd a trónra. A király tanácsnoka úgy mesterkedik, hogy a másodszülött fiához hozzáadják Janet, így Edward halála után a fia vagy jobban mondva ő fog majd uralkodni. Eddig ez még nem is fura, de Gifford nappal LÓ, amit a család természetesen próbál eltitkolni és Jane se tud erről semmit, egészen a nászéjszakájáig. 

Vannak hirtelen átalakulások, menekülés, ármánykodás, egy nagyon mozgalmas, kellemes, üde, fiatalos történet a Lady Jane.

Tetszett a kis szerelmi szál is benne, Jane és Gifford könnyed és sokszor vicces évődése igazán feldobta a történetet. 

Szeretem a történelmi regényeket, szeretek tudni a valóságról, de ennek ellenére most jól esett ez az alternatív múltú történelmi regény. Érdekes volt az E∂ian szál és a metaforák az átalakulással kapcsolatban. 

Aranyos volt, szerettem olvasni, olvassátok el ti is!

Az utóbbi időben a könyvtárlátogatások során igyekszem nem csak mesekönyveket kikölcsönözni a Kicsinek, hanem kimondottan ismeretterjesztő könyvecskéket is. Jön az ovi, egyre több mindenre kíváncsi, egyre több mindent lehet megmutatni neki és érti meg. Tökéletes választás a Scolar mini sorozat a legkisebbeknek (2 éves kortól).

Nagyon szerette ő is ezt a könyvecskét és én is, hosszú percekig tudta elnézegetni, hosszú percekig tudtam neki magyarázni, hogy mit lát a képeken és miért, és hosszú percekig tudott mutogatni, magyarázni a látottakkal kapcsolatban. Érezni lehetett rajta, hogy kezdi érteni az évszakokat, hogy miről mit lehet tudni és kezdte felismerni őket a képek alapján. És pont ez volt a célom ezzel a könyvecskével.

Oldalak tekintetében nem épp egy Háború és béke, 16 oldal az egész, de az vastag kartonpapíron, kimondottan a kis kezeknek. Könnyű lapozni, nem gyűrődik, nem szakad és ez a 16 oldal bőven elég arra, hogy bemutassa a 4 évszak változását ennek a korosztálynak.

Szépek az illusztrációk és sok-sok kihajtható fülecske van benne, amikre ez a korosztály szerintem nagyon rá tud kattanni. 😅 A Kicsi legalábbis imádta nézegetni, hogy mi lapul a fülecskék alatt.

Nagyon tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt a sorozatot és ezt a könyvecskét is, ha kisgyereketek van!

A december is nagyon gyorsan eltelt. Emlékszem, amikor a hónap elején végigfutott bennem, hogy a hónap végétől már csak 1 hónapot lesz itthon a Kicsi, aztán kezdi az ovit és megyek vissza én is dolgozni. Egyszerre szerettem volna csigalépésekben megtenni a hónapot, hogy minél több időm legyen még vele, ugyanakkor siettetni is, hisz nagyon vártam arra a pillanatra, amikor kibontják, meglátják a karácsonyi ajándékaikat. Úgy érzem, hogy végül elrepült ez a hónap. 😊

9 könyv olvasását fejeztem be a hónapban, ami nem is volt olyan rossz arány.

Ezek közül a TOP3:

„A ​lány a vonaton óta egyetlen pszichothriller sem ragadott magával ennyire.” (Tess Gerritsen, a New York Times bestseller szerzője) - olvasható a fülszövegben. Hát, nem volt egy nagy szám sztori az a történet, ebből kiindulva nem sokra számítottam ezzel kapcsolatban sem és kész szerencse, mert legalább nem csalódtam. Harmatgyenge.

Az események 3 szálon futnak. 

Az egyik szál Amyé, akit 1995-ben megtámadtak és a jelenben (2010-ben) is vegetatív állapotban van egy kórházban.

A másik szál Alexé, aki alkoholproblémákkal küzdő ex sztár újságíró. A nőnek mindene megvolt anno, sikeres volt a munkájában, férjnél volt, de a pia fontosabb volt és mindent elveszített. Egy idős Amyvel és szabadúszó újságíróként próbál visszatérni. Cikket kellene írnia a vegetatív állapotban levő betegekről és ekkor botlik bele Amybe, akinek az állapota teljesen felkavarja. Elhatározza, hogy kideríti mi is történt 1995-ben a lánnyal, ugyanis senki se tudja. Mármint azt igen, hogy megtámadták, de hogy ki és miért, fogalmuk sincsen.

A harmadik szál Amy volt iskolai szerelmének a szála. Hogyan alakult az élete, túl tette-e magát Amy, stb.

A munka során Alex találkozik a férfival és közösen kezdik felgöngyölíteni a szálakat, ami túl sok izgalmat nem okozott nekem, ugyanis az elején lelőttem a poént magam előtt, hogy ki a tettes.

Történt, hogy véletlenül a könyv rossz oldalon nyílt ki és megláttam egy bizonyos nevet, ami felkeltette az érdeklődésemet, hogy is kerül oda. Így elolvastam pár oldalt a történet végéből. Így az elejétől kezdve tudtam, hogy ki volt a tettes és mi történt. És jó, hogy ezt tettem, ugyanis cafatokra téptem volna a könyvet, ha a sztori végén szembesültem volna csak a névvel.

Seddon nem bonyolult pszichothrillert alkotott. Tipikusan az a krimi, amikor a tettesre azzal hívja fel a figyelmet a szerző, hogy rettentően mellőzi őt. Már gyanúsan. Ugyanez volt ebben a könyvben is.

Kiszámítható, nem túlságosan izgalmas könyv. Egy langyos lábvíz. Rettentően felejthető. Elolvasod, de másnap már azt se tudod miről szólt.

Tavaly is írtam egy ilyen bejegyzést, jöjjön hát az idei. 😀

Továbbra se teszek fogadalmat, mert magamat ismerve úgy se fogom tudni betartani. Na meg úgy érzem, hogyha az ember változtatni szeretne bármin is, azt nem időponthoz kell kötni (majd új évkor, majd nyáron, majd ha 30 éves leszek, majd ha ezt és ezt elérem), hanem csinálni kell és ennyi.

A tavalyi terveimből majdnem mindent sikerült megvalósítanom. 

✓ Sikerült leadnom azt a plusz súlyt, amit le szerettem volna adni és sikerült is tartanom.

✓ Szerettem volna különválasztani a blogot, a blog FB oldalát, az Instát és a Twittert. Ez az FB - blog kivételével sikerült is. 

✓ Tartottam a 30 oldalnyi esélyt a könyvekkel kapcsolatban.

✓ Spóroltam is, 2019-ben magamnak nem vettem egy könyvet sem. Aktívan jártam könyvtárba, kaptam kölcsön és kaptam könyvet.

✓ Az Instán a heti 1 bejegyzés nem mindig jött össze, de aktívabb voltam, az biztos, a képek minősége nem fejlődött. Ez van. 😅

✓ A magammal foglalkozás úgy ahogy, de összejött. 2019-ben nagyon odafigyeltem az egészséges táplálkozásra, sportolni is kezdtem - itthon -, rendszeresen beiktattam a szépítkezős napokat a hónapban és a lelkemnek nagyon jót tett egy új szokás, a havi 1 anya-fia nap bevezetése. Mivel 2019 leginkább a Kicsiről szólt a műtétje miatt, szerettem volna összehozni havonta legalább 1 olyan napot, amikor csak a Nagyra koncentrálok. Ilyenkor vele vagyok csak, elmegyünk oda, ahová szeretne, mozizunk, kiállításokra járunk, stb., mindegy, csak vele legyek és érezze, hogy ő is ugyanolyan fontos számomra.

✓ A tanulás. Hát ... körvonalazódott 2019-re, de nem jött össze a felvételim. Elrontottam, figyelmetlen voltam. 😔 Tanultam belőle, de nem adtam fel. 

✘ A napló írása egyáltalán nem jött össze. Remélem idén sikerül majd. 😋

És akkor tervek 2020-ra

🌟 Továbbra is tartani a súlyomat ebben az évben.
🌟 Jó lenne a blog - Facebook oldalt különválasztani, de mivel tudom, hogy idén kevesebb időm lesz blogolni, nem vagyok abban biztos, hogy ez össze fog jönni.
🌟 Továbbra is marad a 30 oldalnyi esély a könyveknél.
🌟 Spórolás, éljen a könyvtár és a kölcsön könyvek!
🌟 A havi minimum 1 anya-fia nap tartása továbbra is.
🌟 Én se vesszek el a mindennapokban. 😅
🌟 Napló vezetése. Vagy legalábbis próbáljak kitartani.
🌟 Összehangolni sikeresen a munkába járó anyuka életét a 2 gyerkőccel, háztartás vezetésével és ki tudja mi jön még ebben az évben.
🌟 Szelektálni az emberi kapcsolataimban is. Tudom, hogy vannak olyan kapcsolataim, amikre túl sok energiát fordítok és nem kellene, mert nincs viszonozva.
🌟 És újra az elengedés megpróbálása.
🌟 Rendszeres sportolás, még ha csak itthon is ugri-bugrizok hetente párszor, de legalább csináljam.
🌟 Jó lenne újra visszaszokni a vezetésre. Oviba is könnyebb lenne így járni a Kicsiért majd.

A könyves számom erre az évre? Tavaly 65 könyv olvasását terveztem be és 89 jött össze, aminek nagyon örültem. Nos, 2020-ban ez tuti nem így lesz. 😂 Fel vagyok készülve arra, hogy idén nem sok időm és nem sok energiám lesz a könyvekre. Márciusban megyek vissza dolgozni és biztos időbe fog telni, amíg visszailleszkedek a dolgozó anyukák mindennapjaiba, amíg lesz időm és energiám olvasni egyáltalán. Így 2020-ra
könyv olvasását terveztem be.

És ami egy kis különlegesség lesz erre az évre, hogy csatlakoztam a Nincs időm olvasni!/Van időm olvasni! kihíváshoz. Szeretném idén teljesíteni mind a 12 hónap témáját. Lássuk is ezeket:
Közös könyv: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Elolvasott könyvem a témához: Helen Pollard: A ​kis francia panzió

Közös könyv: Javier Marías: A szívem fehér
Elolvasott könyvem a témához: