Könyvesem

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez. 

Várható megjelenése: nov. 14.
Kiadja: Alexandra Kiadó
Ára: 3699

Kérdezz! Felelek! (52.)

Nem véletlenül esett a választásom pont erre a kérdésre, ugyanis napok óta hasonló kérdéskör zakatol a fejemben könyvek és a blogolás terén. Mint ahogy írtam már, igyekszem visszatérni a blogéletbe. Elkezdtem újra könyves blogokat olvasni, figyelem a várható és a friss megjelenéseket, valamint végre újra olvasok. És az olvasással kapcsolatban nagy "meglepetés" ért.
Azok a műfajok, melyek a blogéletből való kiesésem előtt bejöttek, most valahogy lassan csúsznak. Mintha nem találnám a helyemet abban a műfajban már, amiért tavaly annyira odavoltam még. És ebből következik a kérdés: vajon miért?
Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy az ember folyamatosan változik. Új élményekre, tapasztalatokra tesz szert az életében, és ez szerintem hatással van azokra a témakörökre és könyves műfajokra is, amelyek bejönnek neki. Nem véletlenül kedvelünk egy adott műfajt az életünknek egy adott szakaszában. Vannak, akiknél egy ilyen szakasz tart pár hónapig, van akiknél évekig, de jelentősége van annak, miért is kedvelünk egy műfajt. Nyilván, megtalálunk benne valami olyan pluszt, ami az adott körülményeink között pihenést, kikapcsolódást nyújt. De ahogy változunk, változik az életünk, a körülményeink, teljesen természetes, hogy ami addig pont jó, elég volt, hirtelen kevéssé válik. Többre, jobbra vágyunk, már "nem nyújt kielégülést".
Én ezt tapasztalom a mostanában olvasott YA, NA, romantikus-erotikus könyveimnél. Valahogy kevéssé váltak. Vagy teljesen egyszerűen sorozatban pont rossz könyvekbe botlok bele, bár ennyi véletlen fura lenne azért. 
Na de hogy visszatérjek az adott kérdéshez. 

Kép forrása

Egyértelműen "igen" a válaszom. Volt már velem olyan, hogy oda és vissza voltam egy könyvért, újraolvasva meg egyszerűen nem értettem, hogyan is jöhetett be. De olyan is volt, hogy túlságosan nem hatott meg, újraolvastam (igen, van, hogy késztetést érzek a pocsék könyvek újraolvasására, ez van), és döbbenten tapasztaltam, hogy most meg tetszik. Így biztos vagyok abban, ha elkezdeném szép sorjában újraolvasni azokat a könyveket, melyekről ömlengtem itt a blogon, lehet, hogy másodjára teljesen más lenne a véleményem róluk, mert változott az életem, és vele együtt én is. Ezeket a változásokat pedig el kell fogadni.
És akkor itt jön a blogolással kapcsolatos elmélkedésem is. Az itt olvasott értékelések mennyire helytállóak? Hisz a pillanatnyi élményből születnek az értékelések, melyek pár hónap, vagy pár év múlva már nem feltétlenül a valós gondolatokat és érzéseket tükrözik. Tán ki kéne tenni az oldalra egy figyelemfelhívást:

"Vigyázat! A blog pillanatnyi gondolatokat és érzelmeket fogalmaz meg -mely a nyomokban tartalmazott mogyorók miatt-, nem feltétlenül közvetítené az újraolvasás után is az adott véleményt."

A csábítás kilenc szabálya az egyik legszórakoztatóbb történelmi-romantikus regény volt, amit jó ideje olvastam már. Egyszerűen minden megvolt benne, és pont a kellő mértékben, amire szüksége van ennek a műfajnak a kedvelőjének. 
A szereplők bájosak, szerethetőek, és bár maga a történet már ismerős, hisz 88 ezren írták már meg A rút kiskacsa történetét, Sarah Maclean mégis újat tudott mutatni.

Lady Calpurnia hihetetlenül bájos karakter. Tény és való, hogy egyszerűen elképzelni nem tudtam őt milyen is lehet, mert bár többször van arra említés, hogy nem épp a külsejével hódít, de a személyisége a hangsúlyosabb és ez teszi igazán szerethetővé. Az írónő rajta keresztül mutatta be, hogy nem a külsőség a fontos, hanem a belső érték, és igazán az tesz mindenkit széppé és varázslatossá.
Gabriel pedig az ilyen romantikus történetekben már megszokott karakter. Vonzó, gazdag, minden nő álma és naná, hogy ha tetszik neki, ha nem, bizony beleszeret a szürke egérkébe. Persze az ehhez vezető út egyáltalán nem zökkenőmentes, na de pont ezzel érte el az írónő, hogy a történetének egy oldalát se untam, hanem szívem szerint faltam volna.

Lady Calpurnia 28 éves és vénkisasszony. Hiába művelt, kedves, szórakoztató, csak olyan férfiak legyeskedtek eddig körülötte, akik inkább a vagyonára vágytak, mint sem rá. Calpurnia viszont romantikus lélek, vágyik a szerelemre, a szerelmi házasságra, így inkább választotta a vénlányságot, mint a boldogtalan házasságot. Beletörődött sorsába, de eljön az a pillanat amikor úgy érzi, hogy nincs már veszíteni valója, miért is ne tehetne meg olyan dolgokat, melyekre igazán vágyik? Így létrehoz egy listát, 9 ponttal, melyen persze csupa olyan dolog szerepel, melyet egy előkelő hölgy nem tehetne meg. Na de Calpurnia nem táncol vissza, elkezdi pontról pontra való váltani az álmait, ezzel pedig felhívni magára annak a férfinak a figyelmét, akiért már 10 éve epekedik a szíve. ...

Kellemes az évődés a főszereplők között, a romantika egyáltalán nem csöpögős, aki kedveli az erotikusabb leírásokat, az megkapja, de nem átesve a ló túloldalára. És ami a történet egyik legnagyobb plusz pontja, az a kellemes humor, ami nagyon feldobta a kötetet.

Szívből ajánlom a műfaj kedvelőinek ezt a könyvet! :o)
_________________________
Eredeti címe: Nine Rules to Break When Romancing a Rake (2010.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 496
Sorozat: Love By Numbers #1
Ára: 2999
Forrás: saját
Értékelésem:

Én tényleg próbáltam nekiállni hosszabb bejegyzésnek is, külön-külön taglalva az olvasmányélményeimet, de egyszerűen most a rövid szöszös bejegyzéses időszakaimat élem, így most egy egyveleggel jelentkezem, viszont ígérem, hogy igyekszem visszarázódni egyrészt a rendszeres jelentkezésbe, másrészt a hosszabb értékelésekbe. ;o)

Az elmúlt hónapokban olvasási, majd blogolási válságban szenvedtem, ami végre úgy tűnik, kezd tovaszállni.
Kezdetben egyszerűen egy könyv se tudott lekötni. Pedig olvasni szerettem volna, sőt, vágytam arra, hogy magába tudjon szippantani egy-egy történet, de egyszerűen nem jártam sikerrel. Nekikezdtem ennek, nekikezdtem annak, de nagyon hamar azon kaptam magamat, hogy azt se tudom miről olvasok, sőt, nem is olvasok, csak bámulom az adott oldalt, a gondolataim pedig teljesen máshol járnak. Bevallom, hogy amilyen könyvmoly voltam, annyira könyvkerülő lettem. Hónapok teltek el úgy, hogy könyvet se vettem a kezembe.
Aztán kezdett visszajönni a kedv, és örültem annak, hogy végre be is tudok fejezni egy-egy olvasmányt. Viszont jött az újabb probléma, egyszerűen nem akartam írni róluk, nem születtek komolyabb méretű gondolatok a fejemben az adott olvasmányról. Egyszerűen csak nyugtáztam a végén, hogy ez jó, avagy sz.r volt és ennyi.
Most ott tartok, hogy írni szeretnék, szeretnék visszatérni a blogéletbe, de hosszabb elmélkedés még mindig nem megy. Nincs hozzá kedvem. Így amíg visszarázódom, be kell érnetek a rövidebb szöszökkel. Remélem, hogy azért ezeket is szívesen fogjátok olvasni. ;o)

Nézzük akkor, hogy miket olvastam az elmúlt időszakban, melyekről nem írtam még az oldalon:

Hű, nagyon nagy bajban vagyok a Szerelmi csatározások sorozat második részével, a Beteljesült vágyakkal.
A sorozat nem volt ismeretlen előttem, pont ezért is emeltem le a polcról, mert tudtam, hogy mire számíthatok. Tudtam, hogy történelmi romantikus lesz, kellemesen fog izzani a szenvedély, egyszerű történet lesz, a hangulatomhoz is pont illett, ilyen történetre volt szükségem. Mi is a baj akkor? Az, hogy eltelt jó pár hét és fogalmam sincs, hogy miről szólt a könyv. Olyan szinten nincs, hogy úgy kellett a fülszöveget átolvasnom, mielőtt beillesztettem, mert semmit se tudtam feleleveníteni belőle, pedig eskü, hogy olvastam. :oP Sőt, tudom, mert az érzés megmaradt, hogy nem volt rossz, bár annyira elájulva se voltam tőle, de ne kérdezzetek, hogy mi is volt a problémám, mert arra sem tudnék válaszolni már, hogy miről szólt, hát még erre a kérdésre.
Ezek alapján túl mély nyomot nem hagyott bennem. Egyszer jó volt, elment, gyorsan felejthető. Legalábbis számomra.


Ezt követően pedig rákattantam újra a Könyvmolyképző Kiadó ilyen-olyan pöttyös könyveire, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Kezdtem a sort az Elválaszt az idővel.


Nem volt rossz egyáltalán, de b.sszus, jobbra számítottam, ez van. Kellemes volt, egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, de valamiért újra hiányérzetem maradt. Úgy érzem, hogy bár az alapötletet kismillióan megírták már, átszőtték a saját verziójukra -legyen szó akár az Időutazó feleségéről, vagy épp Musso történeteiről-, jobbat is össze lehetett volna hozni.
Hangsúlyozom, hogy kellemes történet, egyszerű, már az elejétől kezdve ért mindent az olvasó, túl nagy meglepetés nem éri az oldalakkal való haladás során, de sokat azért senki se várjon tőle.

Ezt követően folytattam a sort a Szeretni bolondulásiggal. Megmondom őszintén, ez volt az a könyv, ami már akkor se tett rám nagy hatást, amikor még csak a várható megjelenések közt volt. Nyugtáztam, hogy jönni fog, de túlzottan nem lelkesedtem be. Viszont a megjelenése után sorra botlottam bele ,jó véleményekbe róla, így bevallom, hogy ezek hatással voltak rám, és én is nekiálltam. Véleményem?
Röviden annyi, hogy elolvastam. Ennyi. Eltelt pár nap és azt se tudom már lényegében, hogy miről szólt. :o( Pedig a memóriámmal semmi probléma nem lett az eltelt hónapok alatt, egyszerűen csak nem gyakorolt rám semmilyen hatást. Tipikusan az az eset amikor nyugtázza az olvasó, hogy "na igen, ez is megvolt és ennyi".
El fogom-e olvasni a folytatást? Őszintén? Kétlem. Legalább lehetett volna benne több titokzatosság, már az elején tudni lehet mindent, és emiatt baromi csalódott voltam.