Könyvesem

Forrás

Kivételesen nem éreztem úgy, hogy a január is hipergyorsan eltelt volna, mint ahogy pl. a december. Sőt, néha kicsit vontatottnak éreztem, mintha csak nem akarna a nap a végére érni.

7 könyvről írtam ebben a hónapban és többnyire kellemes, szórakoztató olvasmányokhoz volt szerencsém, melyek tetszettek. Írtam a Szobákról, ami más volt, mint a Delírium trilógia az írónőtől, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb. Nekem tetszett és őszintén szólva nem értem, hogy miért nincs nagyobb olvasótábora, mint amit eddig tapasztaltam a molyon. Kim Harrington: A tisztánlátó c. könyvecskéje kicsit vegyes érzelmeket keltett bennem. Tetszett, hogy volt benne egy kis egyediség, de ugyanakkor különösebben nem hatott meg, nem amolyan többször elolvasós, figyelemfelkeltő történetnek tartom. Ennek ellenére az utolsó pár oldalon történt valami, ami kíváncsivá tett a folytatása iránt, így benne van a pakliban, hogy a második résznek valamikor esélyt fogok még adni. ;o) A Bakker, azok a csodddálatos férfiak! humoros, elgondolkodtató pszichológiai/önsegítő könyv, amit tudok ajánlani nem csak a női olvasók figyelmébe. Szerintem a férfi olvasók olvasva a könyvet jobban megérthetik a női gondolkodást, a női olvasók meg jókat tudnának derülni a saját tükörképüket olvasva. A Tíz apró lélegzet felejtős volt számomra, nem az, amire számítottam. Az Árnyalatnyi remény nagyon elgondolkodtató, megható, sokkoló olvasmány, amit maximálisan csak ajánlani tudok mindenki figyelmébe! A Fedőneve Verity is kellemes második világháborús olvasmány, a könnyedebb irodalom keretein belül. A  Jók és Rosszak iskolája nagyon különleges, szórakoztató mese, amit szintén csak ajánlani tudok mindenkinek. Nagyon várom a folytatását!

A rovatok is rendszeresen frissítésre kerültek, így a Ti kérdeztétek keretében válaszoltam azokra a kérdésekre, hogy Miért döntöttem úgy, hogy elindítom a blogot, Van-e könyves bakancslistám, Ha választhatnék, melyik már nem aktív írótól olvasnék legszívesebb, valami csoda folytán újat, Mi a célom a blogom vezetésével.
A Kitekintő és az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! is frissült heti váltásokban.
Valamint sikerült egy adaptációval is jönnöm, ugyanis megnéztem a Megmaradt Alice-nek c. filmet.

Összesítést is készítettem arról, hogy miket olvastam 2015-ben és hogy mely kihívásokat vállaltam be 2016-ban.

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. 

Senki ne kapjon a szívéhez látva a "polcomat", nem mind vásárolt példányok. ;o)

A hónap legvégén vittem vissza a könyvtárba a már meghosszabbított könyveimet, miután mind a 3 példányt elolvastam. Rég volt már ilyen, de egyszerűen nem találtam olyan könyvet, amit tényleg el is szerettem volna olvasni, így rendesen szenvedtem a sorokat róva. Üres kézzel nem akartam hazamenni, így nagy késztetést éreztem, hogy valami akkor is a kosaramban landoljon. Így végül a Soha nem eléggel és a Scarral távoztam. Túlságosan egyik se hozott lázba, előfordulhat, hogy olvasatlanul fognak visszakerülni.

Recenzió keretében kaptam meg a GABO-tól a Vigyázz rámot, ami a fülszövegét olvasva nagyon bejövős nálam, remélem, hogy tetszeni is fog majd. A közös könyves blogunkon a Könyvfalókon keresztül kaptam meg a Bookandwalktól A bosszúállót, miután úgy éreztem, hogy eljött az ideje újra egy kis történelmi romantikusat olvasni. Nem csalódtam, kellemes olvasmány volt. Szintén tőlük kaptam a lehetőséget elolvasni a Lenn, a nyúl üregébent is.

A többi példány pedig saját beszerzés.
Moskát Anitáról sok jót olvastam már, így bízom abban, hogy a Horgonyhely tetszeni fog nekem.
A Született éjfélkor hirtelen felindulásból történt beszerzés, remélem nem döntöttem rosszul. ;o)
A Bontásra ítélve már a megjelenése előtt felkeltette az érdeklődésemet a fülszövegét olvasva és bár annyira Kívánságlistás könyv nem volt, de ha már úgy alakult, hogy lehetőségem nyílt beszerezni, hát akkor beszereztem.
A tenger háza is hirtelen felindulásból elkövetett tett. Ilyenkor csak abban bízom, hogy nem fogom később a fejemet a falba verni. :oP
A Miután első részéről többnyire pozitív és figyelemfelkeltő értékelésekbe botlottam, ezért esett a választásom rá.
A Greyt kihagyni nem tudtam, hisz nekem többé-kevésbé a Szürke is elnyerte a tetszésemet. Bár fel vagyok készülve mások értékelései alapján arra, hogy tán nagyobb eséllyel nem fog bejönni.
Miután befejeztem A bosszúállót, nagyon szerettem volna olvasni a sorozat többi kötetét is, végül az első részt, A könyörtelent sikerült beszereznem.
A Szeress jobban pedig a Barbibébi miatt landolt nálam, kíváncsi vagyok, hogy a történet és vele együtt Levente is mennyit tudott fejlődni az évek alatt.

Lehet, hogy túl sok erotikus regényt olvastam, de amikor a megjelenése előtt megláttam ezt a borítót arra számítottam, hogy erotikus regény lesz majd. Tudjátok kikötözés, fedőnév (na jó, menekülőszónak kellene lennie), össze is raktam magamban, hogy erotikus regény lesz a Fedőneve Verity. Aztán jól megdöbbentem amikor elolvastam a fülszövegét és szembesültem azzal, hogy egy történelmi regény. Így befejezve a könyvet, a borítón szereplő megkötözött kezet is értem és nagyon illik rá.

Többször hangoztattam már, hogy nagyon kedvelem a II. vgh. ideje alatt játszódó regényeket, így nagyon bizakodva kezdtem neki az olvasásának és nem is csalódtam benne.

A történet két fiatal nő barátságát mutatja be, akik valószínűleg az életben sose kötöttek volna barátságot, ha nem tör ki a háború. 
Maddie Stockportban él (Észak-Anglia) és nagy álma, hogy pilóta lehessen, amikor kitör a háború. Igen ám, de kezdetben nők nem vezethettek gépeket, viszont ahogy a háború rákényszeríti erre a hadsereget, nőket is alkalmaznak erre a munkára.
Queenie Skóciában él és nemesi családból származik. A fiatal lány nem csak nagyon csinos és művelt, tökéletesen tud németül. A sors úgy hozza, hogy a háború során a hadsereg igénybe veszi a képességeit.
A két fiatal lányt a véletlen sodorja egymás közelébe és barátságot kötnek. Aztán úgy alakul, hogy Maddine-nek titokban Franciaországba kell szállítania egy küldetés miatt Queenie-t. Az akció viszont balul sül el. Queenie-t elfogják és arra kényszerítik, hogy elárulja a hazáját. Vajon megteszi? És mindeközben hol van Maddie?

Lysanderek

A történet egyből azzal kezdődik, hogy megismerjük Queenie-t és a körülményeit. Fogságban tartják, brutálisan bántalmazzák, végül rákényszerítik, hogy írja le a visszaemlékezéseit, áruljon el kódokat, mindent, ami a németek segítségére lehet Anglia elleni. A fiatal nő pedig napról-napra leül egy asztalhoz és mesél.
Visszaemlékszik arra, hogyan ismerkedett meg Maddie-vel, mit tud a repülésről, kódokat árul el és mindeközben készül a halálra, mert tudja, hogy mindez csak időhúzás, a vége úgy is az lesz, hogy megölik.

Aztán eljutunk odáig az olvasásban, hogy Queenie befejezte az elmesélést. Vajon mi fog vele történni.
A következő részben pedig Maddie-vel találjuk szembe magunkat, akiről mindezidáig az olvasó azt hiszi, hogy halott. Az ő elbeszélése alapján sok minden helyére kerül Queenie-vel, a kihallgatóival kapcsolatban. Egyszerűen semmi sem az, aminek elsőnek látszik. 

Eredeti címe: Code Name Verity (2012.) Kiadta: Könyvmolyképző (2015.) Oldalszám: 392 Forrás: könyvtár Értékelésem:

Mivel a történet főszereplője Verity, vagyis maga Queenie, a legnagyobb szerepet is ő kapta. Érthető módon a szimpátiámat is leginkább ő nyerte el. Kedveltem a lányt, de sikerült végig tévútra vezetnie, így amikor Maddie megmutatja, hogy minden mögött  mi rejtőzik, eléggé szégyelltem magamat.
Maddie is szimpatikus karakter és bár Queenie sokat mesél róla a visszaemlékezései alapján és a történet vége felé ő is nagyobb szerepet kap, ettől függetlenül különösebben nem lopta be magát a szívembe.

Nagyon kellemes olvasmány a Fedőneve Verity, szerettem olvasni. Viszont hiányérzetem is maradt. Vágytam a könnyeim megindulására, hogy elérzékenyülök, szitkozódok majd a rémtettektől, de ezt nem tudta elérni az írónő, pedig elég érzékeny olvasó vagyok. A könyv szerintem nagyon jól vissza tudja adni a világháború kémeinek életét és mivel számomra ez újdonság volt így könyv terén, így különleges volt az olvasása. De érzelmileg nem tudott megérinteni, pedig erre számítottam. 
Ajánlom minden olyan olvasónak, akit érdekel a történelemnek ezen időszaka, a kémek élete és az, hogyan bánhatott velük az ellenség, ha fogságba kerültek. Mindez persze a könnyed irodalom keretein belül.

A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2015. május

Melissa F. Olson: Boundary Crossed 

Allison „Lex” Luther „veterán” őrnagy, akinek az ikertestvérét, Sam-et brutálisan meggyilkolták, majd a tizennyolc hónapos unokahúgát, Charliet el akarták rabolni. Kiderül, hogy Lex nem más, mint egy boszorkány és halhatatlan. Charlie pedig egy „null”, aki azzal a csodálatos képességgel rendelkezik, hogy a természetfeletti erőket csökkenteni tudja. Lex, hogy garantálni tudja az unokahúga biztonságát, alkut köt a vámpírokkal és nyomozásba kezd. Az egyik segítője egy vámpír lesz, Quinn, akinek a személyében a szerelmi szál is beleszövésbe került a történetbe. 

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre. 

"Mi a célod a blogod vezetésével? Konkrét okkal kezdtél bele az egészbe, esetleg érdekelt a körülötted élők véleménye? Ők is olvassák a blogodat?"
(Vajda Kitti)

Konkrét célom kezdetben nem volt a blog vezetésével, csak szerettem volna egy helyet, ahol vezethetem az olvasmányélményeimet. Aztán persze ahogy ennek lennie kellett, jött bennem a vágy, hogy másokat is rá tudjak venni egy-egy könyv elolvasására, hassak rájuk. Így a célom ma már azon kívül, hogy a saját magam örömére, kikapcsolódására leírom az olvasott könyveimről a véleményeimet, hogy hassak az olvasókra, ösztönözzek az olvasásra, kedvet hozzak egy-egy könyv elolvasásához, népszerűsítsem az olvasást, stb. :o)

Nem titok a környezetemben, hogy blogot vezetek, de nem is tájékoztatok mindenkit erről. A szűk környezetem természetesen tudja, de azért nem híresztelem és tetováltatom magamra, hogy én szerkesztem a Könyvesem blogot. ;o)

Forrás

Én még ilyen különleges, varázslatos, megkapó, szeretnivaló könyvet sose olvastam még. Pedig koránt sem indult jól a kapcsolatunk. ...

Sophie és Agatha jó barátnők. Különös barátság az övék és nagyon fájdalmas így felnőtt szemmel.
Sophie a gyönyörű, a kedvenc, a tökéletes, a kedves. De igazából minden tette mögött érdek áll. Nem őszinte fiatal lány.
Agatha pedig az ellenkezője. Csúnyácska, az emberek elfordulnak tőle, így inkább magányosan él az édesanyjával, magába forduló, mogorva, barátságtalan. De a felszín alatt őszinte és nagyon mély érzésű.
Két ennyire eltérő személy ritkán szokott barátságot kötni, de náluk mégis így alakult. Pontosítva Sophie érdekből barátkozik Agathaval, de Agatha őszintén a barátjának tartja a másikat.
A fentiek alapján lehetne ez akár egy rövid kis bevezetője a szokványos YA regényeknek, csakhogy itt jön a különlegesség. A Jók és Rosszak iskolája mese. Olyan mese, melyben minden évben kiválasztásra kerül egy "jó" és egy "rossz", akik a híres Jók és Rosszak iskolájába kerülnek. Ott pedig nem más válik majd belőlük, mint mesehős. Igen, itt tanult a későbbi Hófehérke, Csipkerózsika és a társaik is.

Eredeti címe: The School for Good and Evil (2013.) Kiadta: Twister Media (2015.) Oldalszám: 584 Forrás: kiadó Értékelésem:

Sophie természetesen hercegnő szeretne lenni, hisz Jónak tartja magát. Azért cselekszik érdekből, hogy bekerüljön ebbe az iskolába, ahol megtalálja a hercegét és egy mese fog köréjük szövődni.
Agathanak nincsenek ilyen jellegű vágyai, mert bár a barátnője szemében ő a rosszat testesíti meg, Agatha egyáltalán nem rossz.
És akkor következzen a fordulat. A két kiválasztott a két barátnő lesz. Igen ám, de Sophie legnagyobb döbbenetére, ő nem a Jók iskolájába kerül, Agatha pedig nem a Rosszba, hanem pont fordítva. Vagyis a magát jónak tartó hercegnő a rosszak közé kerül, a "boszorkány" pedig a jók, a hercegnők közé. Micsoda kavarodás, ugye? ;o)
Maga az iskola kicsit Harry Potteres. Bentlakásos, varázsolni tanulnak, titkok vannak, gonosz évfolyamtársak, stb., és persze hercegek. Igen ám, de Sophie hogyan találhatna magának herceget, ha a rossz oldalán áll? Melyik magára valamennyit is adó herceg választana egy boszorkányt? Milyen mese lenne az olyan, melyben a Herceg Hófehérke helyett a bibircsókos Boszorkányba szeretne bele? Összedőlne a Világ!
Sophie azon küzd, hogy átkerüljön a Jók közé, Agatha meg azon, hogy megmentse a barátnőjét. Közben észrevétlenül a meséjük elkezdődik. Egy olyan mese, melyben a jó és a rossz barátok. A kérdés csak az mindvégig, hogy ki a jó és ki a rossz?

"– És tudod, miért nem lehet egy hercegnő egy boszorkány barátnője, Agatha? – kérdezte, miközben lassan feléje fordult. – Azért, mert a boszorkányoknak nincs saját meséjük. A boszorkány akkor boldog, ha tönkretehet egy mesét."

Shoman Chainani csodálatos világot hozott össze. Elképesztő, ahogy a mesék szinte valóságot öltenek. Ezt az élményt nem lehet így sorokon keresztül visszaadni, egyszerűen fantasztikus volt. És annyira bájosan humoros!

"– A Meseíróversenyre olyan mesét írtál, amiben Hófehérkét felzabálták a keselyűk, és Hamupipőke belefojtotta magát egy kád vízbe."

De mint ahogy említettem, nem voltam mindig ennyire oda a történetért. Ugyanis viszonylag lassan csúszott az első 100 oldal. Vontatott, unalmas volt számomra, de aztán minden felpörgött és egyszerűen letehetetlenné vált. Sőt, a végére fájdalmat éreztem, hogy ennyi volt és a folytatás olvasására még várni kell. Annyira szerettem volna olvasni! Annyira szerettem volna tudni, hogyan folytatódik a Hercegnő és a Boszorkány élete!

És mivel lett felpörgetve a történet? Először is itt van a Mesetlon. Itt egyfajta Éhezők Viadala beütést éreztem, de ne véresen képzeljétek el. Egyszerűen csak megküzdenek egymással a Jók és a Rosszak. Itt válik el, hogy kik a legjobbak és tudni lehet, hogy a jól végző tanulókból híres meseszereplők lesznek majd, a rossz tanulókból viszont mellékszereplők. Akár növények vagy állatok képében leélve az életüket.
Aztán ott van a Bál, amikor a Hercegeknek, Hercegnőket kell választaniuk. De mi van akkor, ha a csúnyák, a Rosszak is Bált szeretnének? Széppé válni, szeretni? Ekkora felfordulást!

Imádtam Agathat. És ne felejtsétek el: a mesékben a Boszorkánynak vagy a Hercegnőnek szurkolunk?
Sajnáltam és taszított Sophie. Egyszerűen nem veszi észre, nem tudatosodik benne, hogy az igazi jóság teljesen más, mint ami benne van.
És a Herceg? Természetesen ő is eljön a mesében. Kicsit összezavarodva, de eljön. És választ a történet végén.

A Jók és Rosszak iskolája remek tanmese is lehet a XXI. században. Ebben a Világban, amikor minden a külsőségre épül, a szerző megmutatta, hogy mi az igazi jóság és mit jelent a barátság.

Csak ajánlani tudom a sorozat első részét elolvasásra! Szerezzétek be, olvassátok el és legyetek újra álmodozó, rácsodálkozó gyermekek belépve a Jók és Rosszak iskolája kapuján. :o) Nem fogtok csalódni az ott történtekben. ;o)

Teljes véletlen volt, hogy rátaláltam erre a filmre, nem is tudtam a létezéséről. Éjszaka volt, kapcsolgattam a TV-t, közben nézegettem a műsorújságot és akkor megláttam a címét. Egyből beugrott, hogy hoppá, van egy ugyanolyan című könyv is, amire már rég óta kíváncsi vagyok. Gyorsan elolvastam a film tartalmát és elégedetten nyugtáztam, hogy a könyvből készült adaptációról van szó. Így felvettem és a hétvégén megnéztem.

Miről szól a film?

Alice Howland, a neves nyelvészprofesszor boldog házasságban él, három felnőtt gyermeke van. Ám minden megváltozik, amikor kezd elfelejteni szavakat, dolgokat. Eleinte csak belezavarodik a gondolatmenetébe az egyetemi előadásain, és pánikba esik, amikor futás közben rájön, nem tudja, merre jár. Az orvos Alzheimer-kórt diagnosztizál nála, kevéssel az 50. születésnapja után. Alice nehezen fogadja el helyzetét, és azért küzd, hogy a lehető legtöbb ideje maradjon a családjára.

Véleményem?

Nagyon tetszett. Azt nem mondhatom, hogy különösebben bármelyik szereplő is belopta magát a szívembe, de ettől függetlenül volt pár olyan jelenet, amit megkönnyeztem. Szerintem érdemes megnézni. Nem nagy extra, de mégis van benne valami. A vége viszont nagyon fura lett, nagyon lezáratlan. Mintha hirtelen elszakadt volna a filmszalag a film 2/3-nál, így hiányérzetem maradt.

 

* Alice egyik lányát nem más játssza, mint Kristen Stewar, csak az érdekesség kedvéért. ;o)

Forrás

Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.
Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.
A mostani könyvajánló ENNEK a bejegyzésnek köszönhetően futott be hozzám.



Kedves Niki! 

Ajánlom Susan Ee-től az Angelfallt. Nagyon izgalmas könyv, egyedi világgal és lélegzetelállító fordulatokkal. Néha kicsit ijesztő, meg horrorisztikus, de nagyon szerethető könyv! Annyira, hogy megérte várni a folytatását :D

Üdvözlettel:
Benke Lili 


Kedves Lili!

Még nem olvastam a könyvet, de már egy ideje a várólistámon szerepel, így ami késik az nem múlik, egyszer sorra fog kerülni. ;o)

Forrás

Tíz apró lélegzet #1

Nálunk a könyvtárban a Könyvmolyképzős könyveknek külön polcuk van, nem a megszokott könyvespolcok soraiban találhatóak meg ABC sorrendben.
Amikor ellátogatok a "szent helyre", amint leadtam a visszaadandó könyveimet, első utam az újdonságok polchoz vezet. Miután jól átnéztem, folytatom az utamat a Könyvmolyképzős könyvekhez és csak utána kezdem átrágni a sorokat.
Ez akkor is így történt, amikor kivettem a Tíz apró lélegzetet. Hallottam már a könyvről, bár nagyon nem mélyedtem bele a róla írt blogbejegyzésekbe, értékelésekbe, de nem volt ismeretlen előttem. Megfogott a borítón is olvasható "Megható, gyönyörű olvasmány. Nevettem, sírtam, olvadoztam, és én is vettem tíz apró lélegzetet!" ajánlója a Szakítópróba írónőjének, így hát vágytam erre a megható, gyönyörű olvasmányra, ami számomra nem jött össze. :o(

Eredeti címe: Ten Tiny Breaths (2013.) Kiadta: Könyvmolyképző (2014.) Oldalszám: 352 Forrás: könyvtár Értékelésem:

Négy évvel ezelőtt Kacey egy autóbalesetben elveszítette a szüleit, a legjobb barátnőjét és a szerelmét, egyedül ő élte túl. Valamint szerencsés módon aznap a húga otthon maradt, így már csak ő maradt neki. A két árva a nagynénjükhöz és annak a férjéhez került és addig ott is maradtak, amíg Kacey nagykorú nem lett és dobbantani nem tudtak. A dobbantás pedig sürgető lett, ugyanis a nagybácsi egy éjszaka belopódzott a gyönyörű és nagyon ártatlan 15 éves Livie szobájába. Ezt követően a testvérek titokban összecsomagoltak és Miamiba utaztak.
Kacey mindent megtesz annak érdekében, hogy fel tudja nevelni a húgát, iskoláztatni tudja, meg tudjon neki adni mindent. Az egyik szomszédjuk segítségével csaposként kezd dolgozni egy bárban. Aztán ahogy lennie kell, feltűnik a színen a végzet is, egy szomszéd srác szerepében.
A gubanc se maradhat ki természetesen a történetből. Kacey nem tudja 4 év elteltével se feldolgozni szerettei halálát, így folyamatosan szenved. Ez pedig megnehezíti a kapcsolatát Trenttel is, aki nem rest bonyolítani a dolgokon. És hogy jó-e a vége mindennek? Nem gondoltam volna, de igen. ...

"– Csak lélegezz! – mondta mindig anyu. – Tíz apró lélegzet… Ragadd meg őket!
Érezd őket! Szeresd őket! – Valahányszor csak ordítoztam, vagy dühömben
toporzékoltam, vagy a tehetetlenségtől kisírtam a két szemem, vagy rosszul
lettem az idegességtől, anya csak nyugodtan elismételte ezeket a szavakat.
Minden egyes alkalommal. Mindig ugyanúgy."

A történetben igazán két szimpatikus szereplő volt. Livie az ártatlanságával és a jóságával, valamint a szomszéd édesanya, Ciklon. Tipikusan a ne ítélkezz elsőre kategória. Nagyon kedveltem mind a két karaktert és nagyon örülök annak, hogy a sorozat következő része Livie-ről szól.

De miért is érzem úgy, hogy számomra nem jött össze a megható, gyönyörű olvasmány?
Nos, ha csak azt nézem, hogy Kacey min ment keresztül és mindezek ellenére mennyi mindent megtesz a húgáért, küzd érte, anyja helyett anyja lett neki, akkor azt kell mondanom, hogy igen, ez egy nagyon megható történet. Csak hogy nem ennyiből áll.
Kacey beteg. Küzd a démonaival, ami a maguk módján szintén meghatóak lennének. A problémám az volt, hogy egyszerűen nem bírtam már, hogy 300 oldalon keresztül másról se olvastam, mint arról, hogy vagy a csaj ugrik rá a pasira, majd ugrik le róla, mert nem szabad vagy a srác veti rá magát a csajra, majd löki el magától, mert a csaj beteg és nem szabad. Izgis lehet a macska-egér harc, de 300 oldalon keresztül ez már nem sok, hanem sokk. Nálam maximálisan ez tette be a kaput. Ha nem civódtak volna ennyit, akkor az értékelésem is jobb lett volna, mert nekem ez ment az agyamra a történetben csak, de az nagyon.
Ugyanakkor a vége felé bekövetkezett egy változás bennem, amikor elgondolkodtam azon, lehet, hogy ebben a történetben mégis csak ott van a gyönyörűség. De ha összességében nézem az egészet, akkor ez egy közepes történet, rengeteg felesleges nyűglődéssel és pár szép gondolattal. Egyszer elolvashatós, de néhol számomra falhoz vágós volt.

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre. 

"Ha választhatnál, melyik már nem aktív írótól olvasnál legszívesebb, valami csoda folytán újat?"
(Tóth Róbert)

Az életemben három olyan időszak volt, amikor hónapokig kimondottan csak egy szerzőre kattantam rá és sorban olvastam végig a munkásságaikat. Más szerző ilyenkor szóba se jöhetett. Ilyen korszak volt az AC lázam, LLL és a Dumas korszakom. Amikor olvastam a kérdést, gondolkodás nélkül Dumas jutott eszembe. Tőle olvasnék valami újat, ha csoda történne. ;o)

Itt ülök a billentyűzet fölött tartva az ujjaimat és a monitort bámulva vagy öt percre, de egyszerűen egy billentyűt se tudtam eddig lenyomni. Nem tudom szavakba önteni, hogy ez a könyv mennyire megfogott és magával sodort.
A mai napig a molyon 419 csillagozása történt a könyvnek és 96%-ra van értékelve. Ez azért nagyon jó eredmény, nem gondoljátok? Én pedig úgy érzem, hogy a kötet meg is érdemli ezt a majdnem 100%-ot.

Érdekes a történelem nagyon. Miért van az, hogy egyes szörnyűségek nagyobb nyilvánosságot kapnak, míg másokról bár tudunk, de mégis kevesebb felháborodást keltenek vagy épp nem kapnak akkora hangzavart? Miért van ez?
Amikor először megpillantottam a borítót még a könyv megjelenése előtt és megláttam a szögesdrótot, az én agyam egyből összekapcsolta ezt a holokauszttal. Mintha csak ennek lehetne köze az egészhez, pedig nem. Az írónő a történelemnek egy olyan korszakát mutatta be, ami ugyanolyan szörnyű, mint ami a holokauszt idején történt. Csak a történelemnek mindig vannak nyertesei és vesztesei. Akik a "jó" oldalon állnak, azoknak a rémtettei valahogy nem kapnak kellő nyilvánosságot. Vagy csak mivel mi magunk is hosszú évekig orosz fennhatóság alatt álltunk, a történelmünkbe nem szivárgott be vagy épp nem mertek hangot adni a szovjet ... hogy is fejezzem ki magamat ... szóval a szovjetek olyan cselekedeteinek, melyek nem épp humánusak voltak.

"– Találkozunk majd – mondta.
(…)
– Nézz rám! – lépett közelebb Andrius. – Találkozunk majd – ismételte meg. – Csak erre gondolj! Gondolj rám, hogy elhozom neked a rajzaidat! Képzeld el, mert ott leszek!"

A főszereplőnk a 15 éves Lina és a családja, akik Litvániában éltek egészen 1941-ig, amikor is a szovjetek megszállták őket és valamiért elhurcoltatták a családot. Az édesapja egyetemi igazgató volt, ő volt az első, aki nem tért haza egy nap a családhoz. Aztán megjelent a háznál a szovjet titkosrendőrség és Linát, az öccsét és az édesanyját elhurcolták. Sokan másokkal együtt marhavagonokba terelték őket, majd hosszú utazás után Szibériába vitték őket munkatáborba.
A könyv nem csak a család küzdelmeit mutatja be az életben maradásért, hanem megismerhetjük a vagonban velük utazó, majd a velük együtt deportáltak életét is.
Valamint nem csak küzdelemről szól a kötet, hanem szeretetről, szerelemről, becsületről, hazaszeretetről, megalázkodásról, elnyomásról.

Forrás

Lina, az öccse és az édesanyja mind-mind nagyon szerethető karakterek voltak. Az édesanya, aki a nyomorúságban se felejtett el soha másokon segíteni. Inkább éhezett, szenvedett, de segített. Nagyon sokszor könnyeztem miatta az olvasás során, különösen akkor, amikor a története a vége felé közeledett.
Lina bár lázadó, makacs, de a korához képest nagyon kitartó és bátor fiatal lány. Nagyon sajnáltam, hogy az első szerelmet úgy kellett megtapasztalnia, amilyen körülmények között történt vele. Nagyon szorítottam, hogy ki tudjon tartani a bátor kis öccsével.
És bár voltak olyan szereplők, akikre sokszor haragudtam, de valahogy igazán még sem. Az egyensúly miatt kellettek olyanok is, akik fel merték vállalni a negatív gondolatokat, akik ki merték mondani a valóságot még akkor is, ha emiatt a pozitívabb hozzáállású szereplőket meginogtatták. Igen, kedveltem az eltört lábú, házsártos férfit. Aki csak "gonoszkodni", nyivákolni tudott, magát kiszolgáltatni, de amikor kellett, mégis talpra állt.
Kedveltem a sorstársakat, akik életüket kockáztatva segítettek Linaékon. Igazából több ez a könyv, mint a történelem egy kis darabja, kiegészítve a fenn már felsorolt dolgokkal. Ez a könyv a barátságról, az egymáson segítésről szól a legnehezebb időkben is.

Eredeti címe: Between Shades of Gray (2011.) Kiadta: Maxim (2012.) Oldalszám: 352 Forrás: saját Értékelésem:

Miután befejeztem az olvasását, szégyelltem magamat. Történelem és földrajz óráim során, nem mondhatnám, hogy sokat tanultunk volna Észtországról, Litvániáról és Lettországról. Mármint persze, tudom, hogy hol helyezkednek el, némi történelmet is tudnék pár mondatban összeszedni róluk és ennyi is volt. Mintha ez a három ország lenne is a térképen, de valahogy nem is. Pedig hasonló cipőben jártak, mint Magyarország. A szovjetek elfoglalták, bekebelezték őket és sokáig a fennhatóságuk alatt is maradtak.

Döbbenetes, sokkoló olvasmány, amit egyszerűen nem tudtam letenni. Olvastatta magát, beszippantott, olvasni akartam minden percben, minden órában és tudom, hogy nem tudom szavakkal visszaadni, mennyire is tetszett. Így csak annyit jegyeznék meg így a végére: olvassátok el! Ne hagyjátok ki! Ha meglátjátok a könyvtár, könyvesbolt polcán a kötetet, jussak eszetekbe és ne hagyjátok ott árválkodni szegény.

És hogy miért is került fel a 2016-os várólista csökkentésemre ez a könyv? Még 2012-ben Mónika ajánlotta a figyelmembe a könyvet, már akkor a várólistámra került. De persze ahogy lenni szokott, jöttek az újabb megjelenések és szegény valahogy a feledés homályába került. Aztán amikor neveztem az idei várólista csökkentésre, akkor megláttam a polcomon és úgy éreztem, hogy most jött el az ideje. Jól tettem. Csak kár, hogy nem hamarabb hoztam meg ezt a döntésemet. ...

Eredeti címe: Clarity (2011.) Kiadta: Könyvmolyképző (2013.) Oldalszám: 256 Forrás: könyvtár Értékelésem:

Clarity #1

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért épp ezt a könyvet emeltem le a könyvtár polcáról, amikor annyi más még nem olvasott Könyvmolyképzős példány volt, de mégis emellett döntöttem. Tán azért, mert már annyiszor elsétáltam mellette, megnéztem a borítót és birizgálta a fantáziámat ... vagy nem is tudom. Egyszerűen csak döntöttem abban a pillanatban és hazavittem. Megbántam-e? Nem. Még annak ellenére sem, hogy végül közepesre értékeltem és kicsit más is lett, mint amire számítottam. De mindezek ellenére nem volt rossz olvasmány. Gyorsan haladtam vele és viszonylag jó is volt olvasni. Csak épp nem fogott meg. De kezdjük az elején.

Egy YA regényről van szó, ami csatlakozott azon könyvek táborába, melyekben van egy kis extra. Ugyanis Clarity családja különleges. A lány 16 éves és tisztánlátó, a 18 éves bátyja médium, az őket egyedül nevelő édesanyjuknak pedig  telepatikus képességei vannak. Ezekből tartják fenn magukat és ahogy számítani lehet rá, városuk lakói fura szemmel néznek rájuk.
Aztán egy napon gyilkosság történik az addig csöndes városkában.

Igen kérem szépen, ez a könyv krimi, a YA műfaján belül. Mint egy YA Agatha Christie, ugyanis Clarity nyomozni kezd a polgármester felkérésére. Kérdezhetitek erre, hogy na de egy polgármester miért egy 16 éves lányt kér fel egy gyilkosság felgöngyölítésére, de nem ez az egyetlen furcsasága az amúgy nem olyan rossz történetnek ám.
Szóval Clarity nekikezd a nyomozásnak, a városba mostanság érkezett nyomozó fiával és a polgármester fiával, aki amúgy az ex pasija. És naná, hogy a végén kiderül ki tette el láb alól a fiatal turista lányt és miért is. Volt-e a végén döbbenet benne? Nem. Időben kapizsgálni kezdtem, hogy mi lehet a háttérben, szóval egy kis odafigyeléssel egészen jól fel tudja göngyölíteni az olvasó is az ügyet.

"Tudom, mit jelent a család iránti elkötelezettség, lojalitás. Én is tanultam erről pár dolgot az elmúlt napokban. Visszatartottam az információt a rendőrség elől, kihasználtam embereket, és még hazudtam is, csak hogy óvjam a családomat."

Miért is közepesre értékeltem a könyvet, ha nem tartom annyira rossznak? Nos, a legnagyobb problémám a szereplők koravénségével volt. Rettentően zavart, hogy 16-18 éves fiatalok úgy vannak előállítva a történetben, mintha legalábbis egy 10-essel többek lennének. Nyomoznak, nyomozhatnak. Nem, nem tetszett. 16-18 évesek ne gyilkos után nyomozzanak engedéllyel, hanem készüljenek az érettségire. ;o) Úgyhogy ez lazán levett 1 csillagot az értékelésemből. A másik 1-et meg azért vontam le, mert egyszerűen egyik szereplő se lett szimpatikus és maga a történet sem. Elolvastam, nem volt rossz, de nekem nagyon egyszer elolvashatós. És egészen az utolsó oldalig biztos voltam abban, hogy nem vagyok kíváncsi a folytatásra sem. De akkor történt valami, ami megadta az esélyt magának arra, hogy egyszer kézbe vegyem a második kötetet is. ;o)

A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2015. május

Catherine Chanter: The Well 

A történet helyszíne Anglia. Maga a Well egy birtok, ahol Ruth és a férje él, miután ide de menekültek Londonból, hogy a nyilvánosság nélkül élhessenek, csendben, nyugalomban, hátha így meg tudják menteni a haldokló házasságukat.
Igen ám, de három éve nem esett már eső Nagy-Britanniában, kivéve a birtokon levő kút környékét. Az emberek emiatt egyfelől féltékenyek Ruth-ékra, másfelől pont a „csoda” miatt bizalmatlanok. Újra a figyelem középpontjába kerül a házaspár, holott pont ezt akarták elkerülni.
Aztán megjelenik két csoport a birtokon és valaki meghal. ...

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre. 

"Van könyves bakancslistád, például olyan könyvekkel, amiket életed során valamikor szeretnél elolvasni?"
 (Csontos Anita) 

Nem, nincs kimondottan könyves bakancslistám, de a molyon vezetek egy olyan polcot a Kívánságlista mellett, melynek az a neve, hogy "Szeretném majd elolvasni". Ide 2010 óta olyan könyveket pakolok fel, melyekre lehet azt mondani, hogy a bakancslistámon szerepelnek. ;o)

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. 

A december leginkább a könyvtározás hónapja volt, kétszer is jártam a "szent helyen". ;o) Egyszer a hónap legelején, egyszer pedig a legvégén. Az első körben érkezett hozzám a Clarity első része -ami végülis nem volt rossz, de az agyamat se dobtam el tőle-, a Nem akartam vele élni -ami meg is fogott, meg nem is, tetszik is, meg van is benne kivetni valóm- és a Tíz apró lélegzet -ami számomra közepes történet volt-.
És mivel végeztem az első kör mind a három kötetével, így a hónap végén újra zarándokoltam. ;o) Ekkor került a kosaramba a Fedőneve Verity, Az Ezüst Csillag és a Hajótöröttek.

Recenzió keretében a hónapban egy könyvet vettem át, ami Lauren Olivertől volt a Szobák. Nem értem miért olvasták eddig ilyen kevesen ezt a könyvet, mert nekem tetszett és csak ajánlani tudom a figyelmetekbe.

Karácsonyi ajándékozás keretén belül kaptam Mónitól Az olasz feleséget, mert hát Furnivallt mind a ketten szeretjük. ;o) Kíváncsi vagyok erre a könyvére is az írónőnek.

Kiadta: Athenaeum (2015.) Oldalszám: 304 Forrás: kiadó Értékelésem:

Hát én totál tévhitben éltem ezzel a könyvvel kapcsolatban, de még mennyire! Olvasva a fülszöveget számomra totál az jött le, hogy egy humoros REGÉNYHEZ lehet szerencséje annak, aki nekikezd a Bakker, azok a csodddálatos férfiak! olvasásának. Már láttam is magam előtt, ahogy jókat nevetek majd, hogy mennyire megkedvelem a főszereplő nőt és akkor tessék. Már az előszó olvasásakor éreztem, hogy nem kicsit elkalibráltam magamat és hát igazam lett.
Lássuk akkor, hogy milyen könyv is a Bakker, azok a csodddálatos férfiak!, így 3 "d"-vel:

• nem regény. Akkor mi is? Pszichológiai könyv? Önsegítő könyv? Valahogy a kettő ötvözete. És most ne ijedjen meg senki, aki az ilyen kategóriájú könyveket nem szereti, mert annyira én se vagyok oda értük, ez viszont nagyon belopta magát a szívembe. Ráadásul az ilyen könyvekkel is úgy vagyok, mint a gyerekneveléssel foglalkozóakkal. Olvassuk őket ha kedvünk tartja, de nem kell mindent úgy megfogadni benne, ahogy le van írva. Hanem átalakítva a mi életvitelünkre, a mi stílusunkra, esélyünk van tán a siker elérésére.
• a címből kiindulva a főszereplők azok a csodálatos férfiak lennének. Mindezek ellenére viszont szerintem a középpontban mi álltunk, a csodddálatos (3 "d"-vel) nők. Mert hát mint ahogy tudjuk, minden csodálatos férfi mögött, egy csodálatos nő áll. És hogy tényleg csodálatosak vagyunk-e? Nagyon sokszor könnyesre nevettem magamat és egyáltalán nem azt éreztem, hogy olyan csodálatosak vagyunk, hanem hogy inkább egy hormonoktól duzzadó hárpiák. Akik persze nagyon-nagyon tudnak szeretni, megbecsülni, küzdeni, de akkor is csak hormonbombák vagyunk, akiket lazán bevethetne a hadsereg, amikor épp olyan napokat élünk. :oD És hogy a férfiak csodálatosak-e? Összegezve a könyvben leírtakat úgy érzem, hogy maga a párkapcsolat a csoda. Annak a szépsége, amikor két ember egymásban megtalálja az igazit. Elfogadják egymás hülyeségeit és életük végéig kitartanak egymás mellett. Ez a csodálatos.
• az írónő nagyon jól ír és nagyon-nagyon humorosan fogalmaz. Nem egyszer és nem kétszer könnyesre vihogtam magamat a röhögéstől.
• teljesen átéreztem, átéltem a benne leírtakat, mintha csak az én gondolataim köszöntek volna vissza a lapokról, így gondolhatjátok, hogy mennyire élveztem az olvasását. Olyan volt, mintha önmagammal kellett volna szembesülnöm, önmagam hülyeségeivel néha-néha. :oP
• de hogy ne csak jót írjak ám, van egy negatív észrevételem is: az írónő nagyon sokszor ismétli önmagát, ez pedig már zavaró volt, néha nem is kicsit. A legfurább, amikor elmesélt egy szituációt, majd 3 oldallal később megint elmesélte ugyanazt. Miért is?

Mint ahogy láthatjátok, tetszett ez a humoros hangvételű könyvecske, szerettem olvasni. Ráadásul néhol annyira gyönyörű gondolatok voltak benne, hogy nem a nevetéstől könnyeztem, hanem a megfogalmazott megható, elgondolkodtató és igaz gondolatoktól.

"Én még hiszek abban, hogy létezik valaki, akinek az érintésébe beleremegek. Aki úgy ér hozzám, úgy csókol meg, hogy beleszédülök, és elcsendesedik minden körülöttem. Létezik valaki, aki titokban nézi, ahogy alszom, s simogatja közben az arcomat. Akinek tényleg minden gondolata én vagyok, és várja, őrülten várja, hogy mikor ölelhet át, húzhat magához olyan szorosan, hogy összeroppant. Létezik valaki, aki ugyanúgy vágyik arra, hogy kócos fejjel odaégessük reggel a pirítóst, hogy elázzunk együtt az esőben, hogy forraltborozzunk a szakadó hóesésben, hemperegjünk a homokban a tengerparton. Aki vágyik arra, hogy levakarhatatlan vigyorral a fejünkön csak nézzük egymást hosszú-hosszú percekig. Arra, hogy egy órákig tartó dugóban összevesszünk valami baromságon, majd egymás nyakába borulva kibéküljünk, és elmondjuk századjára, ezredjére is, hogy nem tudok nélküle élni."

Amiért még sem adtam meg neki a maximális 5 csillagot az azért volt, mert a gyakori ismétlésektől úgy éreztem magamat, hogy egy olyan nő vagyok, akiről azt hiszik, hogy 88X kell elmondani neki valamit, hogy megjegyezze. Nem, nem kell. OK, ismétlés a tudás anyja, de nem minden esetben és minden mennyiségben. ;o)

És hogy így a végére mit üzenek nektek Hölgyeim? :o) Keressetek! Ne érjétek be más filmmel, mint amit megálmodtatok kislányként. Még ha nehéz és fájdalmas is, de küzdjetek érte, mert túl hamar a filmtekercs végére érünk annak ellenére, hogy megéltük volna a rajta rejtőző pillanatokat.

"Létezik valaki, aki nem akar megváltoztatni, nem kritizál, nem oktat ki, nem prédikál,hanem csak szeret, szeret és szüntelenül szeret, úgy, ahogy vagyok, olyannak, amilyen vagyok. Valaki, aki odaadja a dzsekijét, ha fázom, aki letörli a könnyemet, ha sírok, és aki velem együtt nevet, ha megbotlom és orra esek. Aki kicseréli az izzót a kocsiban, betakar éjszaka, és néha hoz egy szál kórót, akkor is, ha nincs szülinapom, mert tudja, hogy szeretem. Létezik valaki, akinek én leszek a szerelme, a lelki társa, a legjobb barátja, a szeretője, a kedvese, a párja, a cimborája, a mindene, az élete. Aki nem úgy gondol rám, mint az élet szükséges velejárójára, mert ugye nem akarunk egyedül meghalni, és nem úgy, mint egy házisárkányra, egy hisztis nőre, vagy a hátán egy púpra. Hanem úgy, hogy én jelentem neki azt a valamit, ami nélkül az ő élete üres és értéktelen lenne. Mint az enyém, ha ő nem lenne."

Uraim? Igen, ez a könyv nem csak nőknek szól, igenis olvassák el a férfiak is, hogy jobban megértsenek minket, hasznos lehet.
Igen, lehet, hogy néha hisztizünk, hárpiák vagyunk, nem értenek minket, de ismerjék el: mihez kezdenének nélkülünk? ;o)

Forrás

Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.
Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.
A mostani könyvajánló ENNEK a bejegyzésnek köszönhetően futott be hozzám.



Kedves Niki! 

Szeretném figyelmedbe ajánlani Charles Dickens Két város regénye című könyvét - mert egyszerűen zseniális, amit mindenkinek olvasnia kéne :) A címben említett két város London és Párizs, a történet pedig az 1789-es francia forradalmat megelőző években játszódik. Főbb szereplőink Charles Darnay, a Franciaországból Londonba menekült arisztokrata, Sydney Carton, a sokak által elítélt életmódot folytató londoni ügyvéd és a lány, akibe mindketten szerelmesek: Lucie Manette. A regény mégsem csak hármukról és a köztük kialakuló "szerelmi háromszögről" szól - ott van Alexandre Manette, a Defarge házaspár, Lorry, Miss Pross és még sokan mások. Ártatlanul elítéltek, forradalmárok, hétköznapi emberek, akik mind próbálják a lehető legtöbbet kihozni azokból a körülményekből, amik épp jutottak nekik. Ami nekem a legjobban tetszett ebben a könyvben, az a hangulata volt. Nagyon magával tudja ragadni az embert: van benne egyfajta eleve adott feszültség, ami végigkíséri az egész művet, de bőven akadnak boldog, megható jelenetek is. Bár a mai könyvekhez szokott olvasóknak (mint én is) a szöveg sokszor tűnhet unalmasnak, a leírások pedig végtelenül hosszúnak és feleslegesnek, de a stílusa nagyon-nagyon szép, és ha hozzászokunk, kifejezetten élvezhetővé válik. Mindenképp megéri végigolvasni, mert végül minden apró részlet meg fogja találni a helyét és rájövünk, hogy egyetlen mondat sem volt lényegtelen: hiszen minden és mindenki szerepet játszik abban, ami végül történni fog. És akkor mindannyian eldönthetjük maguknak, hogy ki is volt a regény igazi hőse :) 

Üdv és szép napot: art3mis


Kedves art3mis!

Köszönöm szépen a nagyon figyelemfelkeltő könyvajánlót, nem fogom elfelejteni a könyv címét. :o) Bevallom, kicsit pironkodva olvastam végig a soraidat, ugyanis az utóbbi években szinte egyáltalán nem olvastam klasszikusokat és erre nem vagyok büszke. :o(

Forrás

Nem nagyon szoktam aktívkodni könyves kihívások terén a molyon, de most úgy határoztam, hogy felkötöm azt a bizonyosat és erre az évre bevállalok 3-at is. :o) Remélem, hogy sikerül is teljesítenem őket, mert nagyon megfontoltam böngészgettem végig a Kihívások zónát és direkt választottam egy nehézre, egy közepesre és egy könnyűre értékeltet.

És hogy mely kihívásokról van szó?
1.) Csökkentsd a várólistádat 2016
Ennek a lényege, hogy 12 db könyvet kellett kiválasztaniuk a résztvevőknek a várólistájukról -melyek fél évnél régebbi megjelenések- és azokat elolvasni 1 év alatt.
Lobo eme kihívására 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is neveztem. Eddig fele-fele arányban értem el sikert, ugyanis 2011-ben és 2013-ban sikerült teljesítenem a kihívást, 2012-ben és 2014-ben nem. Ha követem a rendszert, akkor 2016-ban sikeresnek kell lennem. ;o) Íme a választott könyveim:

Igyekeztem nagyon megfontolni, hogy mely könyvek kerüljenek fel a listára, így remélem, hogy a lendületem meglesz akkor is, amikor majd sorra kerülnek.

Elolvasva: 
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Guillaume Musso: Mi lesz velem nélküled?
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől
Kerstin Gier: Keresztanya
Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya
Sarah Addison Allen: A ​barackfa titka 
Kody Keplinger: The ​DUFF – A pótkerék


2.) Olvassuk el 2014 kedvenc könyveit 
Elhaym évről-évre az olvasói szavazatok alapján összehoz egy listát az adott év kedvenc könyveiről. A kihívás keretében pedig bizonyos kritériumok alapján erről a listáról kell elolvasni minimum 10 könyvet.

Elolvasva:
Rachel Van Dyken: Egyetlen
Beth Revis: Túl a végtelenen
Samantha Young: London Road
Katy Evans: Real- Valós 
Anna Banks: Poszeidón
Julia Quinn: És boldogan éltek
K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet
Monica Murphy: Második esély pasi
J. A. Redmerski: Az örökké határa
Leiner Laura: Akkor szakítsunk
Kresley Cole: Poison Princess – Méreghercegnő
Veronica Roth: A hűséges
Gayle Forman: Ha maradnék
Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő
John Green: Csillagainkban a hiba
Veronica Roth: A beavatott
Kiera Cass: The One – Az Igazi

3.) Gyereknek lenni jó
Sajnos évről évre egyre kevesebb gyermekirodalomról írok az oldalon. És bár Gyerkőc miatt bőven olvasunk ilyen műfajú könyveket is, mégis a blogon ez nem mutatkozik meg. Így ez a kihívás egyfajta fogadalom, hogy írjak gyermekirodalomról is. Mert hát mi szülők neveljük ki a következő generáció könyvfalóit. ;o)

Elolvasva: 
Füzesi Zsuzsa: Vakációs füzet 1.
Lori Lite: A dühös polip
Francz Magdolna, Ősz Gábor: Otthonunk, Magyarország
Walt Disney – Donald Kacsa szakácskönyve
Friederike Wilhelmi: Miért sós a tenger? - Izgalmas kérdések és megdöbbentő válaszok a természetről
Nógrádi Gábor: Mit jelent a piros kerek?
Rotraut Susanne Berner: Őszi böngésző
Lori Lite: A Vidra-öböl
Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére
Szabó Magda: Marikáék háza
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (illusztrált kiadás)
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre. 

"Miért döntöttél úgy, hogy elindítod a blogot?"
(Holtság Dóra)

Régi motoros vagyok a bloggerek között, vezettem ego blogot, majd kismama és babablogot, végül megint ego blogot, mely mellett létrehoztam egy könyves blogot -a Könyvfalókat- pár anyuka blogos ismerősömmel. Nagy könyvmoly lévén ott vezettem az olvasmányélményeimet, de csakhamar azon kaptam magamat, hogy a saját blogomra is kezdtek beszivárogni a könyves élményeim. Így szép lassan hagytam, hogy átalakuljon az oldal a saját könyves blogommá. Így jött létre a Könyvesem.  :o) De hogy maradjak szigorúan a kérdésnél, miért indítottam el? Kisgyermek korom óta falom a könyveket -olvasónaplót írni is mindig nagyon szerettem-, aztán jött a vágy felnőtt fejjel is, hogy újra leírjam az olvasmányélményeimet, csak máshogy. És mivel a blogvilágban akkor már évek óta jelen voltam, így ötvöztem a bloggerinaságot és a könyveket. Eredmény? Könyvesblog, mint láthatjátok. ;o)

Eredeti címe: Rooms (2014.) Kiadta: GABO (2015.) Oldalszám: 384 Forrás: kiadó Értékelésem:

Miért is voltam annyira kíváncsi erre a könyvre? Nem kicsit értetlenkedve vettem tudomásul, annak ellenére, hogy a Delírium-trilógiának itthon mekkora rajongó tábora van/volt, ezt a könyvet eddig összesen a mai napig 3-an értékeltük a molyon. Miért ilyen kevesen olvastuk? Hisz ha egy nagy népszerűségre szert tevő könyv után a szerzőnek megjelenik egy frissebb munkája is, a rajongók már vetik is rá magukat bízva abban, hogy ugyanazt az élményt kapják, mint az előző olvasásakor még akkor is, ha a történet teljesen másról szól. Akkor a Szobák miért ilyen mellőzött jelenleg?

Mikor kézbe vettem a könyvet az első gondolatom az volt, hogy mennyire nem tetszik a borító. Túl piros, meg mi is van rajta? Egy fa vagy egy ház? Mi ez az egész? Aztán amikor befejeztem a történetet és becsuktam a könyvet, újra megnéztem a borítót, akkor már teljesen más szemmel láttam. A piros és a fa/ház annyira találó! Maximálisan visszaadja azt, amiről szólt a Szobák. De kezdjük akkor az elején.

Ahogy a fülszövegben is olvasható, meghal az elvált édesapa és megérkeznek a házba az örökösök. A nem kicsit alkoholista volt feleség, az édesanyává vált nem kicsit szexmániás lánya a kislányával, valamint a kamasz fia, aki egy baleset élt túl és eléggé magába van fordulva egy iskolai beégése után. Igen ám, de a házban két szellem is él (Alice és Sandra), akik egykor szintén a ház lakói voltak.
Szóval a család megérkezik, hogy felszámolják a hagyatékot, mindeközben Alice és Sandra élettörténetéből egyre többet tudunk meg. Aztán jön a nagy meglepetés, kiderül, hogy a kamasz fiú érzi őket és betoppan egy titokzatos lány is a történetbe. És mi lesz a vége? Tűz, a mindent megváltó tűz.

Miért is Szobák a könyv címe? Nagyon egyszerű erre a válasz, ugyanis a fejezetek a ház különböző helyiségei köré íródtak.

Nehéz lenne kiemelni, hogy ki is a történet főszereplője, mert szerintem ilyen nincs. Sőt, arra sem lenne egyszerű válaszolni, hogy a központban az élők vagy a holtak állnak. Egy biztos, én leginkább azokat az oldalakat szerettem, melyeken Alice és Sandra élete tárult fel. Izgalmas volt olvasni az életüket még akkor is, ha néha teljesen belebonyolódtam a két életbe és idő kellett, amíg át tudtam hangolódni arra, hogy most kinek a sorsát is olvasom. Az élők számomra a háttérben maradtak, ők csak egyfajta körítések voltak a történetben, ráadásul mind a hárman sérültek.
Az elvált feleség igazán sose tudott elszakadni a férjétől és bár látszólag utálja a házat, igazából imádja. Miért kell megjátszania magát?
Minna és az állandó kufircolása visszataszító volt. Ez a nő mindenkin átment, aki megjelent a házban. Legyen az tetőfedő, csőszerelő, postás, ha valaki betette a lábát a házba és férfi volt, az a következő percben már letolt gatyával állt valahol.
Trenton. Melyikőnk nem égett be tiniként a középiskolában? Ki nem tett, mondott olyat, amitől legszívesebben elsüllyedt volna és rettegett a másnapi iskolába menéstől? Na ugye! Csakhogy ami akkor hatalmas szörnyűségnek tűnik, felnőtt fejjel egy vállrándítást ér. Az egyetlen élő szereplő akit kedveltem, az Trenton volt. És természetesen Minna kislányát, de ő olyan értelemben nagy szerepet nem kapott a történetben.
És akkor jöjjön a két szellemünk, akik valamilyen oknál fogva kötődnek még a házhoz. Mind a kettőjüknek van egy-egy titka és csak akkor tudnak tovább lépni, ha a titkuk felszínre kerül és ők végre felszabadulhatnak. Vajon ez meg fog történni?

Nem hibátlan történet a Szobák, de nagyon szerettem olvasni. Magába szippantott és vártam a percet, hogy folytathassam. Annyira kíváncsi voltam Alice és Sandra titkaira! Aztán persze mikor minden kiderült, a titkok fájdalmasak voltak.

"De épp ez a szép az életben, hogy az idő a mienk, és megváltoztatható. Pár perc is elég, hogy új utat törjünk benne. Csak pár perc, és a semmi máris megfékezhető. Örökké fogunk élni ezen az új, belső úton, amely a láthatáron derengő hely felé vezet.
Ezt jelenti az élet. Nem fúj a szemünkbe a por. Az utak megmaradnak. Ez a csoda. A legrövidebb, a pillanat legmulandóbb szilánkjánál is rövidebb ideig sikerül dacolnunk a végtelennel.
Bár idővel úgyis a végtelen győz."

És miért is tökéletes a borító? A piros a tisztító tüzet juttatja eszembe. A tűz, amitől megtisztulnak a bűnösök. Központban a ház áll, melyhez a szereplőink kötődnek. És hogy ház vagy fa-e? Ha fának nézzük, akkor is tökéletes. A gyökerek a szerteágazó titkok, a múlt, az eltemetett fájdalom. A gallyak a gyermekek, a jövő, az élet.

Nem értem, hogy miért nem olvasták eddig többen ezt a történetet, így remélem sikerült hozzá meghoznom a kedveteket, ne féljetek tőle! :o) Más, mint a Delírium-trilógia, sötétebb, komorabb, kicsit tán sok benne a szexualítás, egy más oldala az írónőnek. Tegyetek vele próbát, kellemes órákat fog okozni nektek.

Forrás

Tán az ünnepek és az azokra való készülődés miatt, hipergyorsan eltelt a december is.  Időm olvasni volt, hisz továbbra is vonattal járok dolgozni, így a befelé vezető úton és hazafelé is mindig olvasni szoktam. Ezek az olvasásra szánt napi perceim. :o) Viszont leülni a gép elé és pötyögni róluk, annyira már nem volt időm.

Decemberben olvashattatok az oldalon A háború jegyeseiről -ami ezennel elnyerte tőlem a hónap legjobb könyve címet-, a When It Rains – Amikor esik…-ről -ami akkora hatást nem tett rám, pedig arra számítottam-, A fagyöngy alattról -ami kellemes ráhangolódást nyújtott az ünnepekre-, az AnyukaLandról -ami bár fergeteges nem volt, de kellemes, rövid olvasmány-, a Függőségbenről -ami indulásnak jó volt és felkeltette az érdeklődésemet a folytatás iránt is-, valamint a Nem akartam vele élniről -ami nyújtott is, meg nem is-.

Rovatok tekintetében a hétfőnkénti Ti kérdeztétek továbbra is frissült, így válaszoltam azokra a kérdéseitekre, hogy emlékszem-e még rá, hogy melyik könyvet olvastam legelőször teljesen magamtól, szórakozásból, volt-e olyan könyv, ami olyan pocsék volt, hogy be se fejeztem, előfordult-e már velem, hogy a könyv végére lapoztam, hogy megtudjam mi lesz a vége, mi a kedvenc műfajom, a legleg.
Keddenként/szerdánként (mikor hogy) váltásokban jelentkeztem a Kitekintővel és az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! rovatokkal.
Adaptációval is jelentkeztem a hónapban, méghozzá Az emlékek őrével, ami nagyon tetszett, így csak ajánlani tudom a figyelmetekbe.

Díjat (Dorothy Blog Award) is kaptam a hónapban, amit még egyszer köszönök és tovább is adtam. ;o)

Valamint természetesen nem maradhatott el a Karácsonyi nyereményjáték sem, mely során Oroszi Anett 1 példányt nyert a Twister Media felajánlásából a Jók és rosszak iskolájából. És még a posta is hipergyors volt, így mégis csak odaért időben a fa alá a könyv és a kis extra meglepetések. ;o)