Könyvesem

"1837-ben ​egy százötven centis fiatal lány került Nagy-Britannia trónjára: a szőke, kék szemű, akaratos Viktória. Nagy szerencséje volt: alig egy hónappal korábban lett tizennyolc éves, tehát önállóan uralkodhatott.
Anyja, a kenti herceg özvegye, és kegyence, John Conroy, addig a széltől is óvták, elzárták a világtól és az emberektől. Társaságba nem vitték, barátnőt nem szerezhetett. Most szívesen irányították volna, ha hagyja magát. Minden férfi, aki rokonságban állt vele, azt híresztelte, hogy szubnormális és hisztérikus. Boldogan megkönnyítették volna hát az életét: ők uralkodnak, Viktória meg pihenjen.
Egyetlen ember bízott benne: a miniszterelnök, Lord Melbourne. Tehetséges, jellemes politikus volt, aki életéből négy évet szentelt annak, hogy az uralkodásra fel nem készített gyereklányból a maga lábán megálló királynőt faragjon. Ma már tudjuk, hogy mekkora királynőt.
Erről a négy évről szól a regény. Udvari intrikákról, összeesküvésekről, hatalomsóvár rokonokról és két szerelemről."

A téli könyvjelzős bejegyzésemnél már kitértem arra, hogy aki elsajátítja Red Ted Art origami könyvjelzőkészítésének alapjait, onnantól kezdve csak a képzelete szab határt az elkészítésüknek. 

Ettől függetlenül ez a baglyos, kutyás és rókás könyvjelző nem a saját ötletem szülötte, hanem Red Ted Art videói között találtam őket. 

A hajtogatás alapja ugyanaz, mint mondjuk a télinél is, csak a díszítése lesz más és így nyeri el az adott állat alakját.

Szkeptikusan kezdtem neki a történetnek, elolvasva a fülszövegét, mert már előre sejteni lehet, hogy mi történt a főszereplő lánnyal, így a történet túl sok meglepetést nem okozott. 

Oakley Farrell öt éves kora óta (tizenegy éve) nem beszél és senki se érti ennek az okát, mert szervi baj nem akadályozza ebben. Sejteni lehet, hogy valami baj történt a lánnyal, ami kiváltotta nála a „némaságot”, de senki se tudja, hogy mi az. 

Cole Benson a lány gyerekkori barátja, aki mindig Oakley mellett állt az elmúlt években, és ahogy ilyenkor sokszor lenni szokott, a gyermekkori barátság átváltozott szerelemmé. Cole maximálisan elfogadja a lányt olyannak amilyen, de nagyon szeretne neki segíteni. Egyedi módon kommunikálnak, majd eljön az a pillanat, amikor a lány megnyílik előtte és elmeséli, hogy miken ment keresztül. 

Ami pedig a nagy titkot illeti, egyáltalán nem nagy titok, mert tényleg már a fülszöveget elolvasva sejteni lehet, hogy szexuális zaklatás áldozata lett a lány. Már csak az a kérdés, hogy ki követte el, ez ad egy kis rejtélyt a történetben. 

Vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban. Egyrészt úgy gondolom, hogy mivel egyre több szexuális zaklatás történik gyermekekkel szemben, igenis írni, olvasni, hallani kell róluk. A probléma az ezen a téren, hogy Natasha Preston nem nyújtott újdonságot a történetével és a tettessel kapcsolatban sem. 

Vagyis maga a történet fontos lenne. Lenne, ha nem próbált volna meg a new adult műfajában megszokott lelki mizériát a young adult műfajába átvinni. A Silence lényegében nem más, mint egy new adultnak készült young adult. A két főszereplő 16 és 18 évesek. Ott a lelki probléma, ami nagyon súlyos okot rejt, de igazán valahogy nem is ez tűnik hangsúlyosnak az olvasó szemében, hanem Oakley és Cole között kibontakozó szerelmi szál. 

És ha már szóba került a két főszereplő. Oakley egyáltalán nem volt szimpatikus. Természetesen nagyon sajnáltam, amiért keresztül kellett mennie mindazon amin keresztül ment, de mint karakter egyáltalán nem fogott meg. 

Cole szimpatikus karakter lehetne, mert nagyon aranyos ahogy viselkedik a lánnyal, kiáll mellette, megvédi. De néha ő meg átesett a ló túloldalára és csöpögőssé vált a szememben, ami meg kiakasztott. 

Az egyetlen igazán pozitív szereplő szerintem Oakley bátyja volt. Humoros, mókás, vidám szereplő és ez tetszett. Vagyis a cselekmény kiszámítható, nem nyújt semmi újdonságot a karakterek nagyon gyengék és nem szimpatikusak, valamint gyengén vannak kidolgozva is. Összességében nem egy izgalmas és fordulatos történet viszont ott van benne a DE, mert fontos témát dolgoz fel, csak nem jól sült el. Kicsit olyan semmilyen, gyerekes. Szerintem egy iskolás izgalmasabb fogalmazást tudna összehozni.

Bosszantöpp. Amikor először olvastam el a címet töpp helyet törpöt olvastam, de aztán gyorsan felfogtam, hogy 2 p-hez van szerencsém és jól látok. Ki is az a Bosszantöpp, mik a furcsaságok és ki is az a Rebi?

Mivel az írónőtől kaptam .pdf-ben a történetet, így esténként a laptoppal az ölemben kucorogtunk be a Naggyal az ágyába és olvastam fel neki esti meseként. Féltem attól, hogy mivel a főszereplő kislány, nehogy túl lányosnak találja a meséket - és hát abban a korban, amiben épp van, az összes lány szerinte nyafka és fúj, lány -, de ez nem következett be, sőt. Így belőle kiindulva Rebimesék ide vagy oda, de ajánlom a kötetet kisfiúknak is.

Na de akkor nézzük a kötetet. 

5 mese található benne, tényleg sok furcsasággal. Vegyük először Bosszantöppöt, aki az éves rosszaságversenyeket folyamatosan megnyeri, ugyanis nagyon bosszantó töpp. Ő az, aki eléri a gyerekeknél, hogy mindenféle rosszaságot csináljanak, holott nem is ők voltak. Tudom, bonyolult ezt szülőként felfogni. Amikor idáig eljutottunk az olvasásban, megkönnyebbültem kiáltott fel a Nagy:

Látod, mondtam, hogy nem én borítottam ki a kakaót! Tuti Bosszantöpp volt. ... Na igen.

Tudjátok ki Por Tibi, Por Lidi és a gyerekeik? Nos ők azok, akiknek köszönhetően a zoknik valahogy fél párúak lesznek, akik eldugnak bizonyos tárgyakat. A cipőfűzőitekre vigyázzatok, nehogy meglepetés érjen titeket!

És akciócsigákról hallottatok már? Nos ha még nem, akkor ebben a kötetben egy egész mese révén olvashattok róluk.

Vagy épp Zebulonról. Szerintetek ő ki lehet? Megsúgom: egy zámpírzokni. És az mi a szösz? Olvassátok el a Rebimeséket!

A történetecskék nagyon bájosak és a fenti idézet nem csak a gyerekekre igaz, hanem  Nádasi-Ozsvár Andreára is. Az ő ötleteire is lehetetlen felkészülni. Gondolta volna a fene, hogy megmagyarázza, hogy a gyerekek miért is rosszalkodnak, miközben nem rosszalkodnak vagy hogy miért is tűnik el állandóan épp az, amit keresek éppen. 

Szórakoztató volt olvasni az öt mesécskét.

Egyetlen negatívumot tudok csak felhozni, az illusztrációt. Nekem nem tetszett. Lehet, ha a könyvecske nem magánkiadásban jelenik meg, hanem egy kiadó felkarolja és jobban dolgoznak az illusztráció egyszerűségén, akkor nem így éreznék, de nekem valahogy nem volt a helyén. 

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Szokott olyan lenni, hogy olvasási "válságban" szenvedsz? Ha igen, hogy győzöd le?"
Macooka

Igen, többször előfordult már velem eddig. Legutóbb 2014-ben volt velem ilyen, akkor nagyjából 1 évig tartott a válság. Hónapok teltek el úgy, hogy még csak a kezembe se vettem könyvet.

Hogy győzöm le? Tapasztaltam, hogy az erőltetés ilyenkor nem segít nekem. Egyszerűen hagynom kell, hogy újra jöjjön a vágy.

Dorka hívott ki így az új év kezdetén erre a Book Tagra, amit ezúton köszönök neki. 😊 

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle 

Katarina Bivald lenne ez a bizonyos író, méghozzá a még 2015-ben magyarul megjelent Garantált ​hepiend c. könyve miatt. Nagyon meghozták a kedvemet az elolvasásához, így idén szeretnék rá sort keríteni.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni 

😅 Nos hát ... nem terveztem klasszikus olvasását.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni 

Mivel idén egy saját könyves kihívást terveztem be magamnak, így a Csipkerózsa újraolvasására gondoltam, amikor ezt a pontot is felvettem a listára. Igazából nem vagyok egy nagy újraolvasó, mert már ismerem a történetet, nem tud újdonságot nyújtani és hamar unni kezdem így, viszont ez a könyv nem hosszú, nagyon tetszett és kíváncsi vagyok arra, hogy 7 évvel később mi lenne a véleményem róla az első olvasásához képest. 

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre 

Az ördög köve már tényleg ezer éve van a polcomon (lassan 6 éve már, ó te jó ég!), mindig tervezem, hogy na most elolvasom, de aztán még sem. Úgyhogy most is tervben van, majd elválik, hogy sor fog-e kerülni rá.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél 

Kikölcsönöztem a könyvtárból A tizenketteket, úgyhogy ha így nézzük, akkor beterveztem, hogy elolvasom a közeljövőben. 

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél 

Julia Quinntől szeretnék és valamilyen szinten biztos vagyok abban is, hogy fogok is tőle, mert nagyon szeretem a történelmi romantikus történeteit.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén 

Nem kaptam Karácsonyra könyvet. Helyette kaptam egy szuper vasalót, így azt fogadom, hogy sokat fogom idén is használni. 😉

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2018-ban fogsz

Na ilyen tuti nem lesz! 😀 Mármint az előfordulhat, hogy idén elkezdek egy újabb sorozatot a ki tudja már hányadik sorozatom után, de hogy be is fejezem még ebben az évben? Hát ... elég kicsi rá az esély, hacsak nem valami mangáról van szó és csak pár kötetes az egész kevesebb, mint 100 oldallal kötetenként.

10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz 2018-ban fejezni 

Az Ambrózy báró eseteit szeretném befejezni. Még a Bitó és borostyán illetve a Nász és téboly van hátra.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni? 

2017-ben 59 könyvet olvastam el. Mivel nem hiszem, hogy több időm és energiám lenne ebben az évben majd a könyvekre lévén, hogy a Kicsi remélhetőleg ebben az évben már rohangálni fog, de azért mégis csak hozzuk már a tavalyi szintet, így ennyit terveztem be:

12. Bármilyen egyéb célkitűzés?

Ebben a bejegyzésben a könyves és a nem könyves terveimről. Izgalmas lesz év végén majd visszanézni, hogy mi jött össze belőle és mi nem. 😏

Eredeti címe: It ​Ends with Us (2016.) Kiadta: Könyvmolyképző (2017.) Oldalszám: 424 Forrás: saját Értékelésem:

Nagyon sok pozitív véleményt olvastam erről a könyvről. Hogy szívbemarkoló, sajnos mindennapi és olyan jó, hogy az írónő erről a témáról mert írni. Így amint lehetőségem adódott rá, elolvastam. Megbántam-e? Nem. Szinte befaltam, négy nap alatt végeztem vele.

Amikor a történet a kezdetét veszi, Lily az apja temetésén van túl, ahol valami nagyon csúnya dolgot tett. (Vajon mit és miért?) Egy épület tetőteraszára menekül gondolkodni, de ekkor feltűnik a színen egy szexi idegsebész rezidens srác (Ryle), aki előtt nem csak megnyílik, de veszélyesen közel kerülnek ahhoz is, hogy összegabalyodjanak. Aztán a srác elillan és az élet megy tovább.

A fiatal nő megvalósítja egy dédelgetett álmát és nyit egy virágboltot. Aztán amilyen a sors keze, az első nap besétál az üzletbe egy gazdag feleség, hogy munkát keres. Allysa nem egy kényeskedő cicababa, aki állandóan nyafog, hanem nagyon kedves, bájos, nem riad vissza a munkától. De ezzel valamit csak leplezni akar. Nagyon kedveltem az ő és a férje karakterét is, nagyon szimpatikusak voltak! Lily és Allysa azonnal összebarátkoznak, de itt jól bekavar az írónő, ugyanis kiderül, hogy Allysa testvére nem más, mint a szexi idegsebész srác, aki így újra feltűnik a színen.
Lily és Ryle egymásba szeretnek. A kapcsolatuk hevesen, boldogan indul, de ekkor feltűnik a színen Lily múltjából valaki és Ryleból a legrosszabbat hozza ki. A fiatal nőnek pedig el kell döntenie, hogy vagy kilép ebből a kapcsolatból vagy az édesanyja nyomdokaiba lép és eltűri az ütéseket.

Igen, Collen Hoover komoly témát feszeget ebben a történetben, méghozzá a családon belüli erőszakot. Miért tűri egy nő, hogy bántalmazza a férje? Miért nem hagyja el már az első pofon után? Miért hiszi el, hogy véletlen volt? Miért talál minden ütésre magyarázatot? Miért?

"Az embereket folyton az foglalkoztatja, miért nem lépnek le a nők. De hol vannak azok, akik azon elmélkednek, miért kell egyes férfiaknak egyáltalán agresszívnak lenniük? Nem kizárólag őket kellene hibáztatni inkább?"

Az írónő remek lélekrajzot nyújt arról, hogy a bántalmazott fél miken megy keresztül. Persze ilyenkor az olvasó fejében joggal fordul meg, hogy honnan tudná min megy keresztül az áldozat, de Hoover a története végén bevallja, hogy nagyon is tudja.



Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet. Azt hittem, hogy csak egy könnyed limonádé lesz, de amikor elkezdtek bedurvulni a dolgok akkor mát tudtam, hogy ennél jóval több lesz.
Lilyn keresztül nagyon jól láthatjuk, hogy egy erős, ambiciózus fiatal nőből, hogyan lesz egy gyenge, megalázott, rettegő nő. Aki behúzza a fülét, farkát. De azt is látjuk rajta keresztül, hogy egy ilyen nő képes újra megszületni főnixként a hamuból, új erőre kapni és kiállni maga mellett, lépni. Üzen vele az írónő, hogy senki se tűrje tovább a bántalmazást, merjenek lépni, segítséget kérni, véget vetni ennek. Mert hiába fogadkozik a másik, hogy ez volt az utolsó pofon, mindannyian tudjuk, hogy nem. ...

Nincs mentség Ryle tetteire még akkor sem, amikor kiderül, hogy a múltjából egy olyan titkot rejteget, ami lelkileg összetörte kisgyermekként és a felnőtt életére is a mai napig hatással van. A történet kezdetén nagyon bírtam a srácot és őszintén szólva nem számítottam arra, hogy ennyire kijön majd belőle az állat, na de a valóságban is kezdetben minden szépen indul. Sajnáltam őt az átélt traumája miatt, de ez sose lehet mentség arra, hogy kimagyarázzuk az erőszakosságot.

Mint ahogy már említettem, Allysa és a férje karakterét nagyon kedveltem. Bevallom, tán egy kicsit jobban is, mint Lilyét. De van még egy szereplő, aki mellett nem szabad elmenni egy szó nélkül. Méghozzá Atlas. Annak ellenére, hogy központi szerepe van Lily múltjában és a jövője alakulásában is úgy érzem, hogy az írónő az ő karakterének a kidolgozására nem sok energiát fordított. Egyszerűen nem érzem a srácot késznek és nagyon sok kérdést megválaszolatlanul hagy. Pl. csak úgy lelép otthonról és senki se keresi? Hogy tudott csak úgy beiratkozni egy iskolába? Nem kértek szülői aláírást vagy bármit?

Majdnem tökéletesnek mondanám a történetet. Atlas karakterének a hiányosságai miatt azért picit haragszom az írónőre, de amiért nem lett a kedvencem a kötet az azért van, mert nagyobb lelki hatást vártam tőle, a sok pozitív véleményt olvasva. Tudom, nem Hoover tehet arról, hogy az egekig volt magasztalva a könyv és nálam azért ez a magasság nem jött össze, na de akkor is. ... Ennyi pozitív vélemény után bekészültem a 100-as zsepivel és ennyi.

De jó a sztori. Olvasmányos, megható, fordulatos, a cselekmény, a karakterek is nagyjából a helyén vannak és tényleg jó témát választott CoHoo. Olvassátok el! Ez volt az első olvasott könyvem az írónőtől, de az biztos, hogy nem az utolsó.

Nekem egy kicsit furák és életszerűtlenek az élükre állított összehajtogatott ruhák tárolása, de lehet, hogy csak nevelés és szokás kérdése az egész. Számomra valahogy praktikusabbnak tűnik, hogy a szekrényben egymásra pakolom őket, minthogy élükre állítom és úgy rakom őket egymás mellé.

Viszont ettől függetlenül a könyvet csak ajánlani tudom a figyelmetekbe, nagy kedvenc lett, mert nagyon sok praktikát ad a ruhák hajtogatásával, tárolásával, rendszerezéssel kapcsolatban.

Nincs olyan szülő, aki ne próbálkozott volna a gyerkőceivel megszerettetni a saját gyermekkorából származó mesekönyveket. Mert van ebben a szituációban amolyan szívet facsaró, keserédes dolog, ami mégis olyan jó. 

Látjuk magunkat kisgyermekként, ahogy ugyanezt a könyvet olvasta fel nekünk anya/apa/nagyszülő és tessék, elröppentek az évek, ma már mi olvassuk őket a mi gyermekünknek. Képzeletben visszarepülünk az időben, látjuk magunkat, érezzük az ízeket, az akkori érzelmeket. Szeretnénk ezeket átadni a saját gyermekünknek is az olvasás közben. Ráadásul akkoriban annyira mások voltak még a mesekönyvek!

Nem csak azért, mert ma már a szívünkhöz kaphatunk látva, hogy egy-egy laporellón 8 vagy 21 Ft-os ár szerepel, hanem a történetek is megváltoztak. A maiakhoz képest régies a nyelvezetük, a ritmus, a rímelés se kapott nagyon központi szerepet, de a tanító jelleg ugyanúgy megmaradt. A könyvek többségét akkoriban Reich Károly illusztrálta (kb. 500 mesekönyvről van szó), így a rajzok könyvről könyvre ismerősként köszöntek vissza a gyerekeknek.

Valljátok be, hogy egyből beugrik melyik meséről van szó, amikor azt írom, hogy

vagy

Szinte fejből folytatjátok is a szavalást vagy ha ilyen szinten nem is ugrik be, amint látjátok a szöveget, egyből beugrik minden. Ez a két kis versecske amúgy az Iciri-piciri kötetben megtalálható. 

Emlékszem a Nagynak még a Tegnap, ma, holnap segítségével magyaráztam el ezeket a fogalmakat és a hét napjait. Marék Veronika remekül összehozta ezt a kis kötetet, a mai napig nem találtam még ehhez hasonlót. 

A többi kis könyvecske, melyek az illusztráción is szerepelnek (A náthás medve, A nagyhatalmú sündisznócska, Jön a Télapó, Virágom, virágom), összességében nem nagy szám könyvecskék, tán le se tudnák minden kisgyerek figyelmét kötni. Nehéz lenne nekik a megértésük, hisz más mondókákhoz, versekhez, illusztrációkhoz vannak hozzászokva, de ha lehetőségetek van fellelni őket a nagyszülők padlásán vagy könyvtárban, akkor már csak az emlékek miatt is olvassátok fel őket nekik. 😉

Mostanában eléggé rákattantam Margó receptjeire, így amint megpillantottam a házi ropiét már tudtam, hogy én ezt tuti elkészítem. Így is lett és nem csalódtam benne. 

Ízre totál olyan volt, mint a sajtos pogácsa csak sósabban, viszont hozzá kell tennem, ha a sajtos pogit estére kint hagyom úgy, hogy nem tettem be dobozba, reggelre kiszárad. Ez a ropi viszont nem.

Úgyhogy a recept szuper. 

Jó nagy tepsi lett belőle, 2, majdnem 3. Vasárnap délután olyan 4 körül végeztem a sütéssel, másnap reggelre kemény 3 db maradt csak belőle! 

Készítsétek el! A receptet ITT találjátok.

Ha visszapörgetem magam előtt az elmúlt nyolc évemet akkor azt kell mondanom, hogy hatalmas változás történt az életemben, de most fókuszáljunk csak azokra, melyek a blog miatt vannak.

Mint ahogy pl. ITT is említettem már, a blogot akkor kezdtem el vezetni, amikor a Nagy egy éves volt. Otthon ülő anyuka voltam, aki a napja jelentős részében egy babának gügyögött, felnőtt beszéddel nem is találkozott, max ha bekapcsolta a TV-t, kikapcsolódásképpen olvasott, netezett. Majd összehozva az olvasást és a netezést, létrejött a Könyvesem, ami üde folt lett az életemben. Egy új Világ tárult ki előttem.

Új embereket ismertem meg, egyfajta "célt" találtam az oldalban, ahogy nőtt a látogatottság, a rendszeres követők száma. "Szent küldetésként" tekintettem rá, hogy népszerűsítsem az olvasást, ajánljak könyveket ebben a rohanó Világban, ahol egyre kevesebben olvasnak.

Ahogy nőtt a rendszeres olvasók száma, úgy találtak meg a könyvkiadók, hazai szerzők illetve bátorkodtam én is felkeresni őket. Recenziós példányokat kaptam, ez pedig hatalmas büszkeséggel és boldogsággal töltött el. Visszajelzést kaptam arról, hogy amit csinálok, vannak akik szerint az jó. Nőtt a magabiztosságom. 

A magabiztosságom növekedésével sikerélményeim lettek a visszacsatolásoknak köszönhetően. Erre abban az élethelyzetben, amiben akkor éltem, nagyon nagy szükségem volt.

Mint ahogy említettem a fentebb belinkelt bejegyzésemben is, megtapasztalhattam a blogolás árnyoldalát is, ami egy nagyon komplex dolog, egy ördögi kör volt. A habzsolás, a látogatottság növelése, mindez pont a fentiek utáni vágy miatt: sikerélmény, magabiztosság. Mert ezekben akkor nem volt részem a magánéletemben, az oldalnak köszönhetően viszont megtaláltam itt. Lényegében szárnyaltam, de a mélybe is zuhantam az évek során.

Aztán jött a szünet, a csend, a pihenés, amikor sok minden átértékelődött az életemben, hatalmas változás állt be. Nem volt időm a blogra egyáltalán, nagyjából 2 évig. Míg addig sokszor kényszerből olvastam, hogy minél több bejegyzés legyen az oldalon és sokszor az olvasás nem nyújtotta már az örömöt és a kikapcsolódást, amikor eljött az ideje visszatérhettem úgy igazán a könyvekhez. Megtapasztalhattam, hogy milyen egy "függőséggel" szakítani.

Amikor elkezdtem újra vissza-visszatérni az oldalra meglepődve láttam, hogy a blog nem halt meg nélkülem. Igaz, nagyon lecsökkent a látogatottsága, de nem annyira, mint számítottam rá. Örömmel töltött el, hogy amin évekig "dolgoztam, küzdöttem", nélkülem is életképes és másoknak volt értelme benne.

Új "célt" találtam. Mint a főnix, visszatérni a hamuból. Szeretek küzdeni, dolgozni valamin és elérni a célomat. Boldogsággal töltött el, ahogy a visszatértem után visszatértek hozzám a rendszeres olvasók és a kiadóim is, illetve jöttek újak is.

Tanultam is az elmúlt évek hibáiból, melyeket igyekszem többet nem elkövetni. Igaz, a visszatértem annak köszönhető, ami anno nyolc éve elindította a Könyvesemet. Ugyanis újra itthon babázok. Lényegében a napjaim jelentős részében újra babának gügyögök és kikapcsolódásképpen olvasok, netezek, de mégis minden más, mint akkor volt. Eltelt nyolc év, mely alatt sok mindent megéltem. És már semmi sem lesz olyan, mint előtte volt.

A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Annie megrekedt az életében, de ekkor felbukkan a színen Polly. 

Polly elhatározzam, hogy felrázza Anniet és egy küldetés teljesítésére ösztönzi.

100 nap, 100 út a boldogsághoz. Annie kezdi észrevenni ahogy telik az idő, hogy tán mégis van boldogság. Mindeközben Polly pedig rájön, hogy nagyobb szüksége van Anniere, mint hitte addig.

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Mikor jut időd az olvasásra?"
Macooka

Hiába vagyok újra itthon - lévén, hogy egy fél éves csecsemő színesíti meg a mindennapjaimat -, amíg a Nagy iskolában van, olvasni akkor tudok a Kicsi mellett, amikor alszik. Ha a Nagy itthon van, akkor pedig még akkor sem, hisz olyankor pedig vele foglalkozom.

Leginkább este, az elalvásom előtt szoktam olvasni.

Ó te jó ég, bőgtem egy mesekönyvön. De úgy igazán! Hangosan, szívbemarkolóan, fájdalmasan. Amikor az ember utat enged a fájdalmának, az érzéseinek, a gondolatainak ... végül a könnyeinek is.

Ez a mesekönyvecske a gyászról szól. Az elengedés megtanításáról kisgyerekeknek.

Miután befejeztem a Rend a lelke mindennek-et, azonnal nekikezdtem ennek a könyvnek. Kondo felhívja a figyelmet arra, hogyha az olvasó nem olvasta az első könyvét, akkor kezdje azzal és csak utána folytassa a Tiszta örömmel, de szerintem senki se lesz kevesebb annál, ha egyből ezzel a könyvvel kezdi. Ugyanis az elején Kondo ugyanúgy kitér a módszere lényegére, mint a Rend a lelke mindennek esetében.

A Tiszta öröm sokkal kidolgozottabb, sokkal praktikusabb kötet, mint az előző volt, egyszerűen imádtam! Míg az első kötet nem volt rossz olvasmány, találtam benne pár érdekességet, ez a könyv teljesen beszippantott az elejétől a végéig. Nagyon tetszett, hogy illusztrálva van, hogy kitér a ruhák helytakarékos hajtogatására, nálam ez volt benne a legjobb. Bár ennél a gondolatnál tartva lehet, hogy tényleg célszerűbb az olvasást az első könyvvel kezdeni, mert a kettő kiegészíti egymást. Az első az elméletet nyújtja, alapot ad, míg ez a kötet már a megvalósításról szól. Hogyan hajtogassunk, hogyan rendszerezzünk, miket tartsunk meg és miket nem. Zseniális kötet!

Újra kitért az írónő a könyvektől való megválás témakörére. Bevallom, hogy bár nem gyűjtöm mániákusan a könyveket, minden lelki mizéria nélkül cserélek, adok el egy már olvasott példányt, de jó pár olyan "porosodik" a polcaimon, melyeket szerintem sose olvasnék el újra. Így elhatároztam, hogy összeszedem ezeket és megválok tőlük. 

Miután befejeztem Sarah Knight Nagy ívbenjét, szinte azonnal kézbe is vettem Marie Kondo könyvét. Már akkor elhatároztam, hogy ezzel fogom folytatni az olvasást, amikor a Nagy ívbent olvastam, mert Knight nagyon sokszor felhívta rá a figyelmemet és kíváncsivá tett.

A Nagy ívben után nagyon röviden össze lehet foglalni a Rend a lelke mindennek lényegét: ami nem tesz boldoggá, szabadulj meg tőle.

"…nem azt kell néznünk, hogy mitől akarunk megszabadulni, hanem azt, hogy mit szeretnénk megtartani!"

Míg Knight a lelki szemetesláda kiürítését vette célba, Kondo a felesleges tárgyaktól való megszabadulást szorgalmazza, valamint a rendszerezést.

Bevallom, hogy én eddig se voltam túlságosan gyűjtögető, mindenféle lelki mizéria nélkül váltam meg eddig is a megunt dolgaimtól. Viszont pl. a férjem teljesen más tészta. Ő szeret szinte mindent eltenni mondván, hogy majd egyszer jó lesz valamire. A falra tudok ettől mászni, úgyhogy kb. évente amikor épp rám jön, lényegében kikényszerítem, hogy itt-ott tegyen rendet, selejtezzen. Így a selejtezéssel kapcsolatos részek a könyvben nagyon meghatni nem tudtak.

A rendszerezéssel kapcsolatos részeket viszont érdeklődni olvastam, ugyanis nagyon szeretek rendszerezni és kíváncsi voltam, hogy ezzel kapcsolatban az írónő milyen ötleteket fog adni. Túl sok újdonságot nem tudott nyújtani, egyedül tán a ruhákkal kapcsolatos gondolatai voltak újdonságok. Kondo ugyanis úgy gondolja, hogy a ruháknak lelkük van és tisztelettel kell bánni velük. Babusgatni, simogatni őket, hogy szép fényesek legyenek, élénk színűek maradjanak és puhák. Hát bevallom, nem nagyon szoktam babusgatni a ruháimat és sose fordult meg a fejemben, hogy sajnáljam a zoknikat, amiért olyan sok mindenen mennem keresztül a nap folyamán. A ruhák rendszerezését viszont egyenesen furának találom. Kondo szerint ugyanis csak azokat akasszuk fel, melyeket az anyaguk miatt tényleg kell, amúgy meg hajtogassunk, mert az sokkal praktikusabb. Nem is ez volt a fura ötlet hanem az, hogy a ruhákat ne egymásra fektetve tegyük el a szekrényben, hanem oldalukra állítva, mert így többet tudunk ugyanabban a szekrényben tárolni. Hát ... lehet, hogy csak megszokás kérdése, de nekem fura lenne, ha a szekrényben oldalukra állítva lennének a ruhák.

Ha úgy érzitek, hogy szeretnétek átláthatóbbá tenni az otthonotokat, ha selejtezési, tárolási ötleteket szeretnétek kapni, akkor ajánlom ezt a könyvet a figyelmetekbe.

"…) ha rendet raksz az otthonodban, akkor az ügyeidet és a múltadat is rendbe teszed. Ennek eredményeként pedig világosan fogod látni, hogy mi az, amire szükséged van az életben, és mi az, amire nincs."

Újabb olyan történet, ami csak azért landolt a kosaramban a könyvtárban, mert a borítója totál megvett magának. Eleve a címe, hogy Anya randizni kezd, nem kicsit felkeltette az érdeklődésemet - no nem azért, mert én is randizni szeretnék, egy pár hónapos csecsemővel az oldalamon vagy a hátamon amúgy is elég érdekes lenne -, aztán a "hangosan röhögős, mégis szívhez szóló" The Daily Mail ajánlás, meg maga a borító egyszerűsége, lazasága, ugyanakkor bohósága is ... na mindegy, szóval olvasni akartam, megvett magának. Meg eszembe jutott az is, amikor én voltam hasonló szituációban, kezdhettem újra randizni tizenakárhány év után, egy kisgyerekkel a nyomomban. Hát igen, azt hittem, hogy Alice közel fog kerülni hozzám, hisz hasonló szituban voltam egykor én is.  Egy nagyon vicces Bridget Jonesos sztorira számítottam. ... De sajnos annyira nem jött össze.

Alice 6 évvel ezelőtt elvált a férjétől és azóta egyedül neveli a fiait, akik mára felcseperedtek. Az egyik 13, a másik 16 éves. Közben a férjének lett új felesége, született egy kislánya, de Alice egyedül van még és ezen nem is próbál változtatni.

Aztán a barátnői gondolnak egy merészet, hogy most már elég volt, beújítanak neki valakit. Leszerveznek neki 3 randit, Alice pedig beleveti magát. Így találkozik egy kislányát egyedül nevelő fogorvossal, egy újságíróval és egy nála fiatalabb gyakornok sráccal. Végül ki mellett fog vajon kikötni?

Könyvesem Niki (@nikikonyvesem) által megosztott bejegyzés, 2017. Dec 12., 03:07 PST

Hát megsúgom: egyik mellett sem. Jobban mondva a történet annyira nincs lezárva, ott van benne a kiskapu a végén, hogy lehet mégis csak alakulóban van valami az egyik pasival, de ez is inkább csak egy gondolat az olvasó fejében, mert az írónő konkrétan nem fejezte be ilyen téren a történetét. Ez pedig számomra hatalmas csalódás volt. Idegesítő számomra, hogy végigrágtam magamat ezen a majdnem 400 oldalon és Alice egyetlen nyomorult kapcsolatot se újított be rendesen. Szerintem joggal merülhetett fel bennem, hogy akkor mi a fészkes fene értelme is volt ennek a könyvnek a megírásának?

De nem csak ebben csalódtam hanem abban is, hogy egyáltalán nem volt hangosan röhögős fajta sztori. Konkrétan figyeltem, egyszer mosolyodtam el az olvasása közben. Amúgy meg nem volt humoros, inkább teljesen semleges. Annyi lehetőség lett volna ebben a történetben, de Gibsonnak nem sikerült összehoznia. Lehettek volna humoros jelenetek, melyek egyszerre tanulságosak, de szívet melengetőek is. Mondhatjuk, hogy próbálkozott ezekkel, de nem jött össze.

Senki se értse félre, végülis nem rossz. Olyan közepes sztori. Lagymatag, semmilyen, elolvasod, holnap azt se tudod miről szólt. Én többet vártam azért tőle.

"A ​24. századot immár mindenestül a tudomány és a technika irányítja. Az emberek egész életüket számítógép-vezérléssel élik le, és ez alól a párválasztás sem képezhet kivételt. A felicisztika tudományága szabályozza, ki kivel házasodhat az optimális eredmény elérése érdekében.
Manka és Milan, két prágai fiatal mégis egymásba szeret, és hogy kapcsolatukra a modern kibernetika is áldását adja, elmennek a kerületi genetikai központba. Pszichogramjuk azonban arról tanúskodik, hogy cseppet sem illenek össze, vagyis a gép szerint „nem kompatibilisek”.
A fiatalokat innentől kezdve a rendszer teljes technikai apparátusa próbálja meg más irányba terelni és egymástól távol tartani, ám őket valami műszerekkel nem mérhető mágnesesség újra és újra egymáshoz vonzza. Vajon győzhet-e a szerelem egy túltechnicizált, robotemberekkel és emberi robotokkal teli világban? Van-e helye érzelmeknek ott, ahol a követendő utat egyesek és nullák jelölik ki? Erről szól a cseh irodalom élő klasszikusának, a társadalmi látleletek idén 85 éves mesterének fantasztikus, és egyben romantikus regénye."

Mint ahogy említettem már pl. ITT is, könyvet nem kaptam Karácsonyra, de kaptam két olyan ajándékot a férjemtől, melyeknek közük van a könyvekhez. 💓

Amikor megpillantottam ezt az óra formájú nyakláncot, benne a könyves felirattal, már akkor tudtam, hogy nekem kell egy ilyen és kész. Amúgy is nagyon odáig vagyok a nyakláncokért és a fülbevalókért, minden féle láncom (és fülbevalóm is) van. Legyen csüngős, rövidebb, gyöngy vagy más formájú, medállal a végén vagy anélkül, baglyos vagy más, stb., minden féle ruhához és felsőhöz megtalálható nálam valamilyen nyakékszer. Pár éve láttam egy műsort a TLC-n, aminek a lényege az volt, hogy egy jól kiválasztott ékszer ugyanannyira fontos kiegészítője a reggeli öltözködésnek, mint maga az, hogy mit veszünk fel. Így ezt a tanácsot megfogadva egyik reggel se indultam úgy el munkába, hogy a felsőhöz passzoló nyakláncot ne tettem volna magamra. És mindig sokkal jobban éreztem magamat a kis bizsu ékszerekkel, mind azok nélkül.

Szóval ez a nyaklánc szerelem volt első pillantásra és hát meg is kaptam. 

A másik ajándékom ez a nemtudomminekisnevezik könyvlapot megvilágító üvegecske. Nagyon praktikus az éjszakai olvasásokhoz, ha nem szeretnénk lámpát gyújtani. Nem túl erősen világít, de nem is tompán. Könnyű, 3 db elemmel működik, melyeket könnyű cserélni. És nem kell megijedni a túlmelegedéstől sem, mert lényegében az egész úgy működik, hogy az egyik oldalán egy csőbe betesszük az elemeket, melynek a szélén vannak a kis lámpák és azok megvilágítja a lapot. Az olvasónak nincs más dolga, mint az üvegcsét ráhelyezni a lapra és lőn világosság, már olvashat is.

Már nem is tudom melyik csatornán vetítették októberben Az útvesztőt, de amint megláttam egyből beugrott, hogy adaptációról van szó és már tekertem is vissza. Ráadásul az is eszembe jutott, hogy nem is akármilyen könyvről van szó, mert többször ajánlottátok már a figyelmembe. Például Maja is az egyik Ajánlok egy könyved a figyelmedbe! során.

"Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni. "
✘ Bemutató dátuma: 2014. szeptember 18.
✘ magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 113 perc
✘ Eredeti címe: The Maze Runner
forrás: port.hu

Röviden: NAGYON!!!!!!! Ha szeretitek a disztópikus történeteket, akkor ne hagyjátok ki! Ugyanolyan, mint a többi ilyen (pl.: Beavatott), de mégis nagyon izgalmas és lebilincselő volt.

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

Hozzátartozik a történethez, hogy nekem nem a Könyvesem az első blogom. 2007-2008-ban (pontosan nem tudom már) kezdtem el az első oldalamat, ami akkor még ego blog volt. Aztán 2008 áprilisa körül gólyaváró bloggá változott, majd május végétől kismama bloggá, aztán 2009 januárjától pedig bababloggá, amit 1 évig vezettem. Utána jött létre a Könyvesem, ami kezdetben ugyanúgy ego blog volt, de aztán átalakult könyvesbloggá és maradt is. Számomra is fura, hogy több mint 8 éve kitartottam mellette. :)

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

A Könyvmolyképző Kiadó decemberben is aratott, ugyanis a legolvasottabb 10 könyv közül 7-et ők jelentettek meg. 

Dicsekedni megint nem tudok, hogy több könyvet is olvastam volna a legnépszerűbbek közül, de mivel nagyon ritka, hogy a friss megjelenésekre gyorsan sort tudnék keríteni, így igazából nem vagyok meglepve. A TOP10 közül egyedül a Karácsonyi éneket olvastam, amin csodálkozni nem is lehet, hisz régi klasszikus. 

És hogy mi a véleményem az élmezőnyről? A Nász és tébolyon, valamint az Ég veleden egyáltalán nem lepődtem meg, hisz nagyon sokan várták Mili történetének a folytatását, valamint LL új könyvét is. A többi Könyvmolyképzős könyvhöz hozzászólni nem tudok, amúgy se olvastam még őket. A marsi után az Artemisen se döbbentem meg, számítani lehetett arra, hogy nagyon sokan lesznek kíváncsiak a szerző újonnan magyarul is megjelenő történetére.

Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.

Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.

A mostani könyvajánló ENNEK a bejegyzésnek köszönhetően futott be hozzám.

Az iskolából heti rendszerességgel hozza haza a Nagy a kefirt, ugyanis utálja. Így eljutottunk odáig, hogy jelenleg 3 pohárral van a hűtőben, mivel egyikőnk se szereti. Gondoltam, ha már úgy is annyira belejöttem a kuglóf készítésbe, akkor elkészítem most joghurt helyett kefirrel és gyümölcsös verzióban. Így született meg ez az epres kuglóf epres cukormázzal a tetején.

Az elkészítése ugyanaz, mint az előző bejegyzésemben leírtak. 

Mivel még nyáron lefagyasztottam 3 doboz epret, így felnyitottam az egyiket és kivettem belőle kb. 10 db egyforma szemet, aztán kiolvasztottam őket. Valahol olvastam, hogyha a gyümölcsöt lisztbe forgatjuk, akkor nem fog lesüllyedni majd a tésztában sülés közben, hát nekem ez nem jött össze, ugyanis mindegyik lesüllyedt. De ettől függetlenül persze nagyon finom lett. 😊

Kezdek ráérezni a csúnya zöld szilikonformámra, vékonyan ki kell kennem a massza beleöltése előtt olajjal és így szinte ropogósra sül a kuglóf külseje. Majd miután elkészültem a sütéssel, tilos azonnal megpróbálni kiszedni a formából. Akármennyire is nehéz, meg kell várni, amíg szépen kihűl (vagy legalább langyos lesz), majd utána óvatosan elválasztani a tésztától a formát, aztán megfordítani egy tányéron és leemelni róla. Még látványra is gyönyörű. 😋

A cukormáz pedig. Most a könnyedebbik megoldást választottam, vettem a boltban Dr. Oetker kész epres ízű cukormázat. Sok dolgunk ezzel nincs. Folyékony a cukormáz a zacskóban, de használat előtt jól át kell gyúrni, mert van, ahol megkeményedik, mire használatra kerül a sor. Szóval jól átgyúrjuk, majd kivágjuk az egyik sarkát és rácsorgatjuk a kuglófra. Aztán csak várni kell (ha tudunk), amíg a máz megszilárdul.

Bevallom, hogy a könyv alcíme azonnal megfogott. Még akkor is, ha először nem esett le, hogy a kis csillagok helyére milyen betűket kellene beillesztenem és percekig csak gondolkodtam, hogy mim is van tele. Aztán persze megvilágosodtam.

Amikor nekiálltam Sarah Knight könyvének, még nem olvastam Marie Kondo Rend a lelke mindennek c. könyvét, amit a szerző többször megemlít, mint amilyen őskönyvet, amit ő maga is többször forgatott.

Miről is szól a Nagy ívben? Kicsit nehéz megfogalmazni. Míg Kondo a tárgyak szelektálásával éri el azt, hogy a módszer alkalmazója "megtisztuljon", új életet tudjon kezdeni, Knight a lelki szemetesláda kiürítését vette célba. 

Eleged van a munkahelyi intrikákból és szeretnél kimaradni belőlük? De hogyan érd ezt el, hogy a kimaradásod miatt ne váljál céltáblává?

Eleged van bizonyos családtagok heppjeiből, de ezt nem mered megmondani nekik, hogy nehogy veszekedés legyen belőlük és inkább tovább nyelsz ... évek óta?

Van olyan dolog az életedben, ami boldogtalanná tesz, de egyszerűen nem tudsz (nem mersz) változtatni rajta?

Knight ezeket a kérdésköröket dolgozza fel lényegében és próbál segíteni. A technikájának a kulcsa csak annyi, hogy ami nem tesz boldoggá, attól szabadulj meg, de nem bántó módon.

Eleged van a munkahelyi intrikákból? Határolódj el tőlük visszafogottan.

Közöld óvatosan, de határozottan a bizonyos családtaggal a véleményedet és zárd is le vele a témát, hogy ne legyen folytatása.

Ami nem tesz boldoggá, attól egyszerűen szabadulj meg!

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, hatalmas hatást gyakorolt rám. Olyan volt, mint egy energiaital, szinte pörögni kezdtem, hogy akkor én most mindentől búcsút veszek, amivel tele van a t...m.

De ahogy haladtam a könyv vége felé egyre inkább kezdtem magamhoz térni, hogy bizony nem minden fekete és fehér. Nem mindenki tud akkora lépéseket megtenni az életében, mint mondjuk Knight, aki lazán otthagyta a munkahelyét és nem zavarta, hogy nincs munkája, sőt örült, hogy végre aludhat reggelente és így tovább, mert megérdemli végre, hisz annyit dolgozott. Nos, azért a legtöbb ember, ha otthagyja a munkahelyét úgy, hogy nincs másik és közelednek a számlák befizetésének az időszaka, nincs megtakarítása, kétlem, hogy boldogan tudna reggelente sokáig lustálkodni a körömrágás helyett.

A Nagy ívben is egy olyan önsegítő könyv véleményem szerint, mint amilyenek például a gyerekneveléssel foglalkozó könyvek. Olvassuk őket, mert adhatnak nagyon jó ötleteket, tanácsokat, problémákra világíthatnak rá, de a bennük leírtak nem szentírások. Mindannyiunk élete más. Ha úgy érezzük, hogy szeretnénk megfogadni a tanácsokat, akkor azokat alakítsuk át a saját életünkre, mert különben hatalmas bukás lehet a vége.

Nekem túl sok újdonságot nem nyújtott már a könyv. Az elmúlt 3-4 évemben sok téren bevettem már a lesz.r.m kapszulát, de persze vannak még olyan területek, melyeken egyszerűen nem tudom és lehet nem is fogom tudni soha, ezt elismerem. De büszke vagyok magamra, hogy vannak olyan pillanatok, amikor igenis magasról tudok tenni dolgokra és képes vagyok a mi/saját érdekeimet nézni. Ilyen volt például az esküvőnk.

Nincs különösebb bajom a hatalmas családi esküvőkkel, akinek ez az álma. Az enyém sose volt, tán ezért is nem mentem férjhez sokáig. Gyomorgörcsöm lett már a gondolattól is, hogy lazán meg kell hívnom 200-300 embert, olyanokat is, akiket utoljára a születésemkor láttam kb., mert ha nem, akkor hatalmas harag lesz. Ha meghívod Jolánkát, akkor meg kell hívnod Icukát is, de ha ő jön, akkor már a Gizikét is. ... És így lesz az amúgy családiasnak induló esküvőből 200-300 fős lagzi, 2-3 milcsiért. Én ilyenre sose vágytam. Mikor megértem arra, hogy férjhez menjek, nagyon könnyen meg tudtam hozni a döntést, hogy én pici esküvőt szeretnék és ilyen is lesz. Így is lett. Nem érdekelt, hogy Icuka megharagszik-e Gizikével együtt, mert nem számított igazán a haragjuk és a véleményük. Akik a legfontosabbak voltak, azok voltak ott. Pici, meghitt esküvő volt és pont ettől volt szép, meghitt, családias. Amelyen jól éreztem magamat és nem volt gyomorgörcsöm, hogy 200-300 embert etessek, szórakoztassak. Na ne. És hogy Gizikéék megsértődtek-e? Fogalmam sincs, nem jutott el hozzám ezzel kapcsolatban hír. Lehet, hogy egy ideig puffogtak, na de minden csoda három napig tart.