Cora Carmack: Színjáték

Szakítópróba #2

Cora Carmack Szakítópróbája nem nyerte el maximálisan a tetszésemet. Úgy éreztem, hogy nincs kész, mintha csak egy novella lenne, és nagyon hiányoztak az igazi érzelmek. A szenvedély, a romantika, a levegő izzása, a főszereplők egymás agyának húzása. De mindezektől függetlenül olvasmányosnak találtam, végig fenn tartotta az érdeklődésemet és gyorsan haladtam vele. Viszont abból a történetből kiindulva, nem vártam többet a Színjátéktól egy közepes, romantikus NA történetnél. Kellemesen csalódtam, ugyanis a sorozat második része jobbra sikeredett, mint az előző.

Cade-t az előző részben már megismerhettük. Ő az a srác, aki Bliss második legjobb barátja volt, és évekig reménytelenül szerelmes a lányba. A kikosarazása elég érzékenyen érintette. 22 éves, tipikusan amolyan "aranyos, szomszéd fiú típus". Kisfiús a mosolya, mindig tudja mikor, mit kell mondania, jófiú, kedves, gyengéd, stb. Olyan pasi, akiért sok nő összetenné a két kezét.
Az előző részben ott maradt abba a története, hogy jelentkezett a Temple Egyetemre másoddiplomás képzésre, ezért elutazott Philadelphiába.
A Színjáték ott veszi kezdetét, hogy a fiú már 3 hónapja jár a mesterképzésre, de még mindig nem sikerült beilleszkednie az új életébe. Ráadásul továbbra se tud túl lenni Bliss-en. Örül a lány boldogságának, de azért vérzik a szíve rendesen.
Épp egy kávézóban ül -miután összefutott Blissel és Garrickel-, nézi a többi vendéget, amikor megakad a tekintete Maxon.

Max szintén 22 éves, és egy együttesben gitározik, illetve énekel. A zene a mindene, de másodállásban táncol is a bárban. A lány tipikusan egy zabolátlan, vad csajszi. Élénkvörös haj, tetkók, piercingek, minden amitől vadnak tűnik, de úgy, mintha egy ötvenes évekbeli poszterlány testébe lenne zárva. De ez a vadság csak a látszat. Max a múltjából, hatalmas fájdalmat cipel magával, amin még majdnem 10 évvel később se tud túllépni, bár a szülei se segítenek neki ebben.
És ha már szülők. Távol élnek egymástól, semmit se tudnak arról, hogy az addig tökéletes, szurkolólányos, szőke hajú kislányuk, vörös démonná alakult a távollétükben. Így enyhén szólva sokkot kap a lány, amikor a szülők bejelentik, hogy váratlanul meglátogatják őt. Méghozzá olyan váratlanul, hogy csak pár perce van a találkozóig. Ekkor Max körbenéz a kávézóban, találkozik a tekintete Cade pillantásával, és megszületik a fejében az ördögi terv. Odamegy a fiúhoz és megkéri őt, játssza el, hogy a barátja, mert hát egy tökéletes kislánynak, csak is tökéletes, jófiú barátja lehet.
Cade-nek tetszik a lány, így belemegy a játékba. Igen ám, viszont a szülőknek annyira szimpatikus lesz a fiú, hogy a kis színjáték nem arra a pár percre korlátozódik, folytatást követelnek. És miközben Cade és Max játssza a szerelmespár szerepét, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Igen ám, de vajon a sebeik nem fognak a boldogságuk útjába állni?

 

"Még sohasem jártam olyan lánnyal, mint ő, és valószínűleg ő sem randizott még olyan sráccal, mint én."

Nos, az írónő szerencsére nem húzta az időt, gyorsan bemutatta Cade-et és Maxot, majd a 27. oldalon fel is tűntek a szülők. Humoros volt ez a találkozás, Cora Carmack megalapozta a történet hangulatát, és arra számítottam, hogy végig a humor lesz a jellemző a kapcsolatukra. De ez nem így lett. Miután mosolyogtunk jó nagyokat, onnantól kezdve inkább a keserű hangulat uralkodott a történeten. Amit megértek, hisz Max szomorú emléket cipel magával, de nekem a történet kezdeti könnyedsége, humora után, túl nagy szélsőség volt a komolyság és a komorság, amivé alakult a Színjáték.
A történet váltott nézőpontként épült fel. Piros pont az írónőnek, mert jól kezelte a váltásokat, nem okozott számomra problémát, hogy összekutyultam volna, kiről is olvasok éppen.

Ami Max-el történt, az szörnyű tragédia. Többször éreztem azt vele kapcsolatban, hogy olyan, mint aki épp fuldoklik, és csak a feje van kinn a vízből. Kapálódzik, hol elmerül, hol feljön a víz felszínére. Nagyon sajnáltam őt, ugyanakkor kb. a történet 2/3-ától elég erőltetettnek éreztem már a problémáját és a vele járó menekülését. Szerencsére nem voltam ilyen helyzetben (és ne is legyek!), nem tudom hogyan élném meg, de a vége felé akkor is untatni kezdett a melankóliája.
Cade pedig egyszerűen imádnivaló. Tipikusan olyan pasi, akit az anyukák örömmel látnának a kislányuk mellett. Lehet tőle olvadni, lehet szeretni.

Maga a cselekmény bejött. Nagyon tetszett, hogy ebben a történetben fordított karakterek vannak, elüt az eddig olvasott NA történeteimtől. Ugyanis Max a "rossz kislány", Cade pedig a "jó fiú".
Tetszett az ál párkapcsolat, bár természetesen nem értettem ezzel egyet, de megértettem Maxet, hogy kitalálta ezt az egészet. (Ez előtt a könyv előtt fejeztem be a "Játék a házassággal" c. regény olvasását, amiben meg ál házasság van.) Megértettem, hogy ki akart törni a szülei által rákényszerített tökéletes kislány szerepéből, meg is tette, de félt felvállalni a szülei előtt ennek a következményét. Megértettem -pár percig-, hisz azért vannak olyan szituk, amikor felnőttként se olyan könnyű a szülők elé állni, hogy "Anya, nézd, mondanom/mutatnom kell valamit!", de utána azért elég erősen elagyaltam azon, hogy nem komplikálja-e túl az egészet. Hisz felnőtt nő, felnőtt emberekkel meg azért a szülők másképp viselkednek. De aztán felrémlett előttem, mit szólnék ahhoz, ha egyszer majd a 22 éves fiam hazaállítana tetkósan, piercingesen, holott addig "jó fiú" volt, hát lehet, hogy első körben infarktust kapnék a sokktól. Szóval egyfelől megértettem a félelmét, másfelől nem, néztem olvasóként, felnőtt nőként, de anyaként is az egészet, és hát igen, nem egyszerű szitu. Mindenki másképp reagálna egy ilyen helyzetben.
Élveztem a köztük levő szikrát, ami az első pillantástól élvezhető. Vágytam arra, hogy végre komolyra forduljon a kapcsolatuk, és nem lepődtem meg az események alakulásán. Kiszámítható volt, de ez nem zavart egyáltalán.

Milyen is akkor a Színjáték? Először is egy NA történet. Másodszor a műfajából fakadóan, könnyednek tűnik, de mind a két fél sebeket cipel magával -különösen Max-, ez meg rányomja a bélyegét a történetre. Olvasmányos a történet, az elején humoros, de utána inkább a keserűséget lehet rajta érezni. Ugyanakkor mégis könnyed, romantikus, aranyos. Nagyon gyorsan lehet haladni vele, lényegében másfél nap alatt befaltam, nagyon olvastatta magát.

Kinek ajánlanám a figyelmébe a Színjátékot? Az NA kedvelőinek. De azok se hagyják ki, akik olvasták a Szakítópróbát és elnyerte a tetszésüket! Sőt, azoknak is ajánlom a figyelmükbe, akiknek nem jött be annyira Bliss és Garrick románca, mert szerintem Max és Cade története erősebb, jobb lett. Itt már nem éreztem azt, hogy nincs kész, és az érzelmek is a helyükön voltak. A szenvedély lehetett volna több, de Cade jófiú karakteréből kiindulva, tán pont ennyi volt a tökéletes. A humort viszont megtarthatta volna végig az írónő!

A sorozat 3. része Bliss legjobb barátnőjéről fog szólni, akit szintén a Szakítópróbában megismerhettünk már. 

___________________

Eredeti címe: Faking It (2013.)
Kiadta: Content 2 Connect (2013.)
Oldalszám: 336
Sorozat: Szakítópróba #2
Ára: 2990
Forrás: kiadó
Értékelésem:

 

Képek forrása: 1, 2., 3.