2014. október 29., szerda

Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez. 

Várható megjelenése: nov. 14.
Kiadja: Alexandra Kiadó
Ára: 3699

"Kiben bízhatunk?
Kit szeressünk?
És ki az, aki még megmenthető?

1943-ban, a második világháború tetőpontján járunk, amikor Berlin szinte kizárólagosan a nők városa lett. Sigrid Schröder látszatra mintaszerű német katonafeleség: mindennap bejár dolgozni, a lehető legügyesebben használja fel az élelmiszerjegyeit, és kötelességtudóan gondoskodik kellemetlen, minden lében kanál anyósáról, miközben a rezsim vérfagyasztó erkölcstelenségeiről láthatóan tudomást sem vesz. Ám az álca mögött ott rejtőzik egy egészen másféle Sigrid: a nő, aki a szeretőjéről ábrándozik. Egy férfiról, akit a háborús káoszban szem elől vesztett, s aki zsidó.
Ám nem Sigrid az egyetlen, akinek titkai vannak.
A házba egy magas rangú SS-tiszt költözik a családjával, épp a folyosó szemközti oldalára, és az új szomszédok Sigridet akarata ellenére is bűvkörükbe vonzzák. A házban lakik a kötelező szolgálati évét töltő fiatal Ericha is, s egy veszélyes pillanatban Sigrid segítségét kéri.
Sigridet hamarosan beszippantja egy olyan világ, amelynek létezéséről mindaddig sejtelme sem volt. Fokozatosan ébred rá a szörnyű valóságra, s eközben a magány erődítménye, amelyet az évek során gondosan felépített maga köré, kezd összeomlani. Döntenie kell, mit cselekedjen. El kell döntenie, mi a jó, és mi a rossz, és mi az, ami valahol e két véglet közötti árnyékokban rejtőzik.

David Gillham lebilincselő regényében azt kutatja, mi történik, amikor hétköznapi emberek nem hétköznapi időkben és helyzetekben találják magukat, és a döntések, amelyeket meghoznak, sokszor nem kevesebbet jelentenek, mint a hajszálvékony határmezsgyét élet és halál között."
Izgalmasnak tűnik, nem? ;o)

2014. október 27., hétfő

Még egy RÉGEBBI bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, most pedig válaszolok közülük egyre.

Kérdezz! Felelek! (52.)

Nem véletlenül esett a választásom pont erre a kérdésre, ugyanis napok óta hasonló kérdéskör zakatol a fejemben könyvek és a blogolás terén. Mint ahogy írtam már, igyekszem visszatérni a blogéletbe. Elkezdtem újra könyves blogokat olvasni, figyelem a várható és a friss megjelenéseket, valamint végre újra olvasok. És az olvasással kapcsolatban nagy "meglepetés" ért.
Azok a műfajok, melyek a blogéletből való kiesésem előtt bejöttek, most valahogy lassan csúsznak. Mintha nem találnám a helyemet abban a műfajban már, amiért tavaly annyira odavoltam még. És ebből következik a kérdés: vajon miért?
Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy az ember folyamatosan változik. Új élményekre, tapasztalatokra tesz szert az életében, és ez szerintem hatással van azokra a témakörökre és könyves műfajokra is, amelyek bejönnek neki. Nem véletlenül kedvelünk egy adott műfajt az életünknek egy adott szakaszában. Vannak, akiknél egy ilyen szakasz tart pár hónapig, van akiknél évekig, de jelentősége van annak, miért is kedvelünk egy műfajt. Nyilván, megtalálunk benne valami olyan pluszt, ami az adott körülményeink között pihenést, kikapcsolódást nyújt. De ahogy változunk, változik az életünk, a körülményeink, teljesen természetes, hogy ami addig pont jó, elég volt, hirtelen kevéssé válik. Többre, jobbra vágyunk, már "nem nyújt kielégülést".
Én ezt tapasztalom a mostanában olvasott YA, NA, romantikus-erotikus könyveimnél. Valahogy kevéssé váltak. Vagy teljesen egyszerűen sorozatban pont rossz könyvekbe botlok bele, bár ennyi véletlen fura lenne azért. 
Na de hogy visszatérjek az adott kérdéshez. 

Volt már veled olyan, hogy újraolvastál egy könyvet és más lett a véleményed róla?

Kép forrása
Egyértelműen "igen" a válaszom. Volt már velem olyan, hogy oda és vissza voltam egy könyvért, újraolvasva meg egyszerűen nem értettem, hogyan is jöhetett be. De olyan is volt, hogy túlságosan nem hatott meg, újraolvastam (igen, van, hogy késztetést érzek a pocsék könyvek újraolvasására, ez van), és döbbenten tapasztaltam, hogy most meg tetszik. Így biztos vagyok abban, ha elkezdeném szép sorjában újraolvasni azokat a könyveket, melyekről ömlengtem itt a blogon, lehet, hogy másodjára teljesen más lenne a véleményem róluk, mert változott az életem, és vele együtt én is. Ezeket a változásokat pedig el kell fogadni.
És akkor itt jön a blogolással kapcsolatos elmélkedésem is. Az itt olvasott értékelések mennyire helytállóak? Hisz a pillanatnyi élményből születnek az értékelések, melyek pár hónap, vagy pár év múlva már nem feltétlenül a valós gondolatokat és érzéseket tükrözik. Tán ki kéne tenni az oldalra egy figyelemfelhívást:

"Vigyázat! A blog pillanatnyi gondolatokat és érzelmeket fogalmaz meg -mely a nyomokban tartalmazott mogyorók miatt-, nem feltétlenül közvetítené az újraolvasás után is az adott véleményt."


Köszönöm annak, aki a kérdést feltette! :o)
Várom a további kérdéseket ITT! ;o)

2014. október 18., szombat

A csábítás kilenc szabálya az egyik legszórakoztatóbb történelmi-romantikus regény volt, amit jó ideje olvastam már. Egyszerűen minden megvolt benne, és pont a kellő mértékben, amire szüksége van ennek a műfajnak a kedvelőjének. 
A szereplők bájosak, szerethetőek, és bár maga a történet már ismerős, hisz 88 ezren írták már meg A rút kiskacsa történetét, Sarah Maclean mégis újat tudott mutatni.

Lady Calpurnia hihetetlenül bájos karakter. Tény és való, hogy egyszerűen elképzelni nem tudtam őt milyen is lehet, mert bár többször van arra említés, hogy nem épp a külsejével hódít, de a személyisége a hangsúlyosabb és ez teszi igazán szerethetővé. Az írónő rajta keresztül mutatta be, hogy nem a külsőség a fontos, hanem a belső érték, és igazán az tesz mindenkit széppé és varázslatossá.
Gabriel pedig az ilyen romantikus történetekben már megszokott karakter. Vonzó, gazdag, minden nő álma és naná, hogy ha tetszik neki, ha nem, bizony beleszeret a szürke egérkébe. Persze az ehhez vezető út egyáltalán nem zökkenőmentes, na de pont ezzel érte el az írónő, hogy a történetének egy oldalát se untam, hanem szívem szerint faltam volna.

Lady Calpurnia 28 éves és vénkisasszony. Hiába művelt, kedves, szórakoztató, csak olyan férfiak legyeskedtek eddig körülötte, akik inkább a vagyonára vágytak, mint sem rá. Calpurnia viszont romantikus lélek, vágyik a szerelemre, a szerelmi házasságra, így inkább választotta a vénlányságot, mint a boldogtalan házasságot. Beletörődött sorsába, de eljön az a pillanat amikor úgy érzi, hogy nincs már veszíteni valója, miért is ne tehetne meg olyan dolgokat, melyekre igazán vágyik? Így létrehoz egy listát, 9 ponttal, melyen persze csupa olyan dolog szerepel, melyet egy előkelő hölgy nem tehetne meg. Na de Calpurnia nem táncol vissza, elkezdi pontról pontra való váltani az álmait, ezzel pedig felhívni magára annak a férfinak a figyelmét, akiért már 10 éve epekedik a szíve. ...

Kellemes az évődés a főszereplők között, a romantika egyáltalán nem csöpögős, aki kedveli az erotikusabb leírásokat, az megkapja, de nem átesve a ló túloldalára. És ami a történet egyik legnagyobb plusz pontja, az a kellemes humor, ami nagyon feldobta a kötetet.

Szívből ajánlom a műfaj kedvelőinek ezt a könyvet! :o)
_________________________
Eredeti címe: Nine Rules to Break When Romancing a Rake (2010.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 496
Sorozat: Love By Numbers #1
Ára: 2999
Forrás: saját
Értékelésem:

2014. október 11., szombat

Én tényleg próbáltam nekiállni hosszabb bejegyzésnek is, külön-külön taglalva az olvasmányélményeimet, de egyszerűen most a rövid szöszös bejegyzéses időszakaimat élem, így most egy egyveleggel jelentkezem, viszont ígérem, hogy igyekszem visszarázódni egyrészt a rendszeres jelentkezésbe, másrészt a hosszabb értékelésekbe. ;o)

Az elmúlt hónapokban olvasási, majd blogolási válságban szenvedtem, ami végre úgy tűnik, kezd tovaszállni.
Kezdetben egyszerűen egy könyv se tudott lekötni. Pedig olvasni szerettem volna, sőt, vágytam arra, hogy magába tudjon szippantani egy-egy történet, de egyszerűen nem jártam sikerrel. Nekikezdtem ennek, nekikezdtem annak, de nagyon hamar azon kaptam magamat, hogy azt se tudom miről olvasok, sőt, nem is olvasok, csak bámulom az adott oldalt, a gondolataim pedig teljesen máshol járnak. Bevallom, hogy amilyen könyvmoly voltam, annyira könyvkerülő lettem. Hónapok teltek el úgy, hogy könyvet se vettem a kezembe.
Aztán kezdett visszajönni a kedv, és örültem annak, hogy végre be is tudok fejezni egy-egy olvasmányt. Viszont jött az újabb probléma, egyszerűen nem akartam írni róluk, nem születtek komolyabb méretű gondolatok a fejemben az adott olvasmányról. Egyszerűen csak nyugtáztam a végén, hogy ez jó, avagy sz.r volt és ennyi.
Most ott tartok, hogy írni szeretnék, szeretnék visszatérni a blogéletbe, de hosszabb elmélkedés még mindig nem megy. Nincs hozzá kedvem. Így amíg visszarázódom, be kell érnetek a rövidebb szöszökkel. Remélem, hogy azért ezeket is szívesen fogjátok olvasni. ;o)

Nézzük akkor, hogy miket olvastam az elmúlt időszakban, melyekről nem írtam még az oldalon:

Hű, nagyon nagy bajban vagyok a Szerelmi csatározások sorozat második részével, a Beteljesült vágyakkal.
A sorozat nem volt ismeretlen előttem, pont ezért is emeltem le a polcról, mert tudtam, hogy mire számíthatok. Tudtam, hogy történelmi romantikus lesz, kellemesen fog izzani a szenvedély, egyszerű történet lesz, a hangulatomhoz is pont illett, ilyen történetre volt szükségem. Mi is a baj akkor? Az, hogy eltelt jó pár hét és fogalmam sincs, hogy miről szólt a könyv. Olyan szinten nincs, hogy úgy kellett a fülszöveget átolvasnom, mielőtt beillesztettem, mert semmit se tudtam feleleveníteni belőle, pedig eskü, hogy olvastam. :oP Sőt, tudom, mert az érzés megmaradt, hogy nem volt rossz, bár annyira elájulva se voltam tőle, de ne kérdezzetek, hogy mi is volt a problémám, mert arra sem tudnék válaszolni már, hogy miről szólt, hát még erre a kérdésre.
Ezek alapján túl mély nyomot nem hagyott bennem. Egyszer jó volt, elment, gyorsan felejthető. Legalábbis számomra.

"Roslyn Loring úgy akar férjhez menni, hogy képes legyen előbb magába bolondítani a jövendőbelijét. Csakhogy nem tudja, hogyan kell boldoggá és bolonddá tenni egy férfit. Kiszemeli ezért a hírhedt nőcsábászt és agglegényt, Derw Moncriefet, hogy tanítsa meg neki a szerelmi csábítás fortélyait… A hercegről az a hír járja, hogy ő London legcsodálatosabb szeretője. A férfi elkezdi tanítani a lányt a szerelemre, a testi gyönyörök élvezetére. Egy felejthetetlenül forró és szenvedélyes éjszaka után a pajzán tanítómester és Roslyn rádöbben arra, hogy a lecke a gyönyörről milyen könnyedén válik igazi szívszerelemmé…"

Ezt követően pedig rákattantam újra a Könyvmolyképző Kiadó ilyen-olyan pöttyös könyveire, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Kezdtem a sort az Elválaszt az idővel.

"Szeretni valakit nehéz.
De még nehezebb, ha nem csak a távolság áll közétek, hanem az IDŐ is.
Anna és Bennett normál körülmények között sosem találkozott volna: a lány 1995-ben él Chicagóban, míg a fiú 2012-ben San Franciscóban. Csakhogy Bennettnek megvan az a különleges képessége, hogy átutazzon időn és téren; így keveredik Anna életébe, és vele együtt a kalandok és lehetőségek egészen új világa tárul fel a lány előtt.
Ahogy azonban a kapcsolatuk egyre jobban elmélyül, szembe kell nézniük a valósággal: az idő bármikor visszaszólíthatja Bennettet oda, ahová tartozik. Annál is inkább, mert egy váratlan tragédia hirtelen mindet megkérdőjelez, amiben addig hittek, Anna és Bennett pedig arra kényszerül, hogy az idővel versenyt futva feltegye magának a kérdést: vajon meddig lesznek képesek feszegetni a sors határait? Milyen áldozatokat kell hozniuk, hogy együtt maradhassanak? És a legfontosabb: szerelmük vajon kiállja-e az idő próbáját?
Az Elválaszt az idő friss, izgalmas és nagyon romantikus. Lenyűgöző és ígéretes bemutatkozó regény az ifjúsági irodalom egy nem mindennapi, új egyéniségétől."

Nem volt rossz egyáltalán, de b.sszus, jobbra számítottam, ez van. Kellemes volt, egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, de valamiért újra hiányérzetem maradt. Úgy érzem, hogy bár az alapötletet kismillióan megírták már, átszőtték a saját verziójukra -legyen szó akár az Időutazó feleségéről, vagy épp Musso történeteiről-, jobbat is össze lehetett volna hozni.
Hangsúlyozom, hogy kellemes történet, egyszerű, már az elejétől kezdve ért mindent az olvasó, túl nagy meglepetés nem éri az oldalakkal való haladás során, de sokat azért senki se várjon tőle.

Ezt követően folytattam a sort a Szeretni bolondulásiggal. Megmondom őszintén, ez volt az a könyv, ami már akkor se tett rám nagy hatást, amikor még csak a várható megjelenések közt volt. Nyugtáztam, hogy jönni fog, de túlzottan nem lelkesedtem be. Viszont a megjelenése után sorra botlottam bele ,jó véleményekbe róla, így bevallom, hogy ezek hatással voltak rám, és én is nekiálltam. Véleményem?
Röviden annyi, hogy elolvastam. Ennyi. Eltelt pár nap és azt se tudom már lényegében, hogy miről szólt. :o( Pedig a memóriámmal semmi probléma nem lett az eltelt hónapok alatt, egyszerűen csak nem gyakorolt rám semmilyen hatást. Tipikusan az az eset amikor nyugtázza az olvasó, hogy "na igen, ez is megvolt és ennyi".
El fogom-e olvasni a folytatást? Őszintén? Kétlem. Legalább lehetett volna benne több titokzatosság, már az elején tudni lehet mindent, és emiatt baromi csalódott voltam.

"A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.
Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.
Bonyolult? Kínos? De még mennyire.
Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.
De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül."

Újabb Könyvmolyképzős könyvvel folytattam a sort, és hát ez sem az én könyvem volt, pedig ennek kimondottan vártam a megjelenését és sokat vártam tőle. Ez pedig A rossz lányok nem halnak meg.
Egész végig miközben olvastam, egy másik könyv járt a fejemben, amire nagyon emlékeztetett, de a címét ne kérdezzétek, mert totál nem ugrik be. (Ezek után már le nem mosom magamról, hogy feledékeny lettem, tudom.) :oP Lényeg a lényeg, hogy másra számítottam. A feszültség jó volt benne, bár lehetett volna erősebb, de akkor is a fene essen bele, itt is hiányérzetem maradt, és a vége felé bizony kicsit nyögve-nyelősen olvastam már, hogy érjek már a végére. 
A karakterábrázolás se sikerült a legjobban, gyenge szereplők voltak, nem tudtam őket elképzelni, az érzelmek sehogy se jöttek át, a romantikával való próbálkozás pedig siralmas volt, semmilyen romantikus fíling nincs ebben a történetben, csak lenni akar. 
Nem tipikusan az a könyv, amit olvasásra ajánlanék, inkább az, amire azt mondanám, hogyha nincs más, akkor essetek neki.

"A szenvedélyt csupán egy hajszál választja el a megszállottságtól…
Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.
És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?
Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?

De hogy senki se mondhassa, hogy "rászálltam" a Könyvmolyképzős könyvekre, megsúgom, hogy jelenleg is ilyet olvasok, és tetszik. ;o)