Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.
" Honnan jött a könyvek szeretete?"
(Holtság Dóra)
Hiszek abban, hogy az olvasás szeretetére lehet valamilyen szinten nevelni. Természetesen személyiségfüggő is, mert ha egy gyerek nagyon ellenkezik az olvasás iránt, beleverni nem sok értelme van, de ha fogékony rá, rendszeresen látja, hogy anya/apa/tesó/stb. mennyire el tud merülni néha-néha egy-egy olvasott könyvükben, az rájuk is hatással van, kíváncsivá teszi őket.
Továbbá hiszek abban is, hogy nem mindenki születik olvasónak. Van, hogy hosszú évek elteltével válik azzá.
Nálam a könyvek szeretete a nagymamámtól ered. A szüleimet gyerekkoromban szinte egyáltalán nem láttam olvasni. Tizenéves koromban anyukám néha elolvasott egy-egy romantikus füzetecskét, de már javában nagymama volt, amikor igazán elkapta a könyvek szeretete és falni kezdett. Az édesapám sose volt könyvfaló, de ő is nagypapa volt már, amikor rendszeresebben elővett egy-egy könyvet alkalomadtán, előtte szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam könyvet a kezében. Szóval rám ilyen téren a szülői példa nem lehetett hatással.
A nagymamám viszont más volt. Nem tudom, hogy fiatal korában is falta-e a könyveket vagy csak nagymamaként jött rá a könyvfalás, de gyerekkoromban nagyon sokszor láttam ahogy esténként elővette az épp olvasott könyvét és olvasott pár fejezetet. Én ilyenkor leültem mellé a saját kis mesekönyvemmel és azt játszottam, hogy én is olvasok. A képek alapján saját mesét találtam ki magamnak vagy épp fejből mondtam a történetet. És egyszerűen nem értettem, hogy azok a betűknek nevezett micsodák hogy állnak neki össze, hogy olvasni tud. Számomra az olvasás varázslat volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése