Elin Hilderbrand: Hajótöröttek

Miért is esett erre a könyvre a választásom a könyvtárban? Nem titkolom, hogy a szép borító maximálisan be tud folyásolni és rávesz arra, hogy leemeljek egy adott könyvet a polcról és akár el is olvassam. Így jártam a Hajótöröttekkel is, a borító színvilága, a felhőtlen boldogság, a könnyedség, a szárnyalás, a szerelem meggyőzött arról, hogy ezt nekem el kell olvasnom. A fülszöveg különösebben nem fogott meg, de birizgálta a fantáziámat, hogy vajon milyen titkok fognak kiderülni Tess és Greg halálát követően.
Megbántam-e, hogy elolvastam a könyvet? Kb. a közepétől eléggé nyögve-nyelősen haladtam az olvasásával és egyedül csak amiatt tartottam ki, mert nem szeretek könyvet félbehagyni, de őszintén szólva nem nyerte el a tetszésemet a történet. Kicsit olyan se füle, se farka, de mégis közben minden valahogy túl sok benne. Túl kacifántos, túlságosan bonyolódnak a szálak, néha annyira elveszítettem a fonalat az olvasása közben, hogy már azt se tudtam ki kivel van, de nem is érdekelt, csak érjek a végére.
Szóval a Hajótöröttek nem épp az a történet, amit a figyelmetekbe tudnék ajánlani. :o(

Eredeti címe: The Castaways (2011.)

Kiadta: I.P.C. (2015.)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 400

Értékelésem:

A történet főszereplői egy baráti kör, melyek házastársakból állnak. Rendszeresen összejárnak, segítenek egymásnak a bajban, együtt buliznak, stb. szóval egy csapat barátról van szó, akiknek az életük összekötődik a többiekével. És akkor valahol a baráti kör közepén ott vannak Tessék.
A házaspár, akik túl vannak a kapcsolatuk legnagyobb mélypontján, együtt nevelik a 7 éves ikergyermekeiket és épp a házassági évfordulójukat szeretnék kettecskén megünnepelni, amikor hajóra szállnak. Igen ám, de balesetet szenvednek és mind a ketten életüket vesztik.
A Hajótöröttek nem szól másról, mint arról, hogy a többiek hogyan dolgozzák fel a barátaik elvesztését. Aztán persze közben kiderül, hogy Tess és Greg miket titkoltak a többiek elől és ugyanakkor a többiek is mi mindent titkoltak a házastársaik és a barátaik elől. Van itt kérem félrelépés, szerelembe esés, titkok és persze sok-sok bánat, gyász.

Alapjáraton a könyv megható és szép történet lenne, mert tényleg az. Mindenki szenved, gyászol, irigylésre méltó a csapat kitartása egymás iránt, meg az egész, ahogy ők együtt egységet alkotnak. Komolyan, irigyeltem ezt tőlük.
A problémám az volt, hogy annyira összegubancolódtak a titkok, a szálak, hogy ki kivel kavart, hogy nem egyszer azon kaptam magamat, hogy azt se tudom most kinek mi is a története, kinek ki a férje/felesége és totál elveszve éreztem magamat a történet sűrűjében. Nem kellett volna ennyire bonyolítani a történteket vagy csak épp számomra volt minden annyira kesze-kusza.
A másik problémám, hogy egyik szereplőt se kedveltem meg, sőt, egyesek az agyamra mentek. Szerettem volna, ha a gyászoló ikrek nagyobb szerepet kapnak a történetben, de csak arra tért ki az írónő, hogy akiknél a gyerekek el lettek helyezve, mennyire is nem érdemelte ezt meg és hogy szegényeket senki se segítette a gyászuk feldolgozásában. Könyörgöm, a két 7 éves magában maradt a gyászával, minden felnőtt csak magával foglalkozott ahelyett, hogy segíteni próbált volna a gyerekeknek, de úgy igazán! Ez bennem indulatot és haragot keltett a szereplők irányába, ha gyászoltak, ha nem.

Ahogy látjátok, elég vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban. Nem mondom azt, hogy rossz, csak azt, hogy lehetett volna másképp, jobban is megírni, mert ez így számomra kevés volt. Max akkor ajánlanám olvasásra, ha nincs más könyv, amit olvasnátok.