Nagyon nehezen haladtam a könyv olvasásával, egyrészt a téma, másrészt a stílus miatt. Annyira hideg, merev, hogy pont ettől válik olyan szinten valóságossá, hogy nehézséget okozott az olvasása közben. Egyszerűen voltak olyan pontok, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Mert végig futott bennem ugyanaz, mint ami az Elakadó lélegzetnél is, hogy ez egyáltalán nem mese, rengeteg ember átéli ezeket a szörnyűségeket nap, mint nap a Világon, és ez egyszerűen embertelen.
Lydia a volt egyetemi professzorához ment feleségül, de a házasságuk egyáltalán nem úgy alakult, ahogy a fiatal nő számított rá. Álmait, vágyait feladta, hogy csak feleség lehessen, majd édesanya.
Az első pofont még állapotosan kapta, amikor a szíve alatt hordta ikerlányaikat, és onnantól kezdve nincs megállás. A férje pedig egyre brutálisabban bántalmazza. Lydia az évek során "kezes báránnyá" vált. Otthon van a gyerekekkel, ellátja a háztartást, de a férfi mindig talál benne hibát, amiért verheti őt. A nő pedig tűri az ütéseket, sőt, bebeszéli magának, hogy mindez miatta van, és a férfi csak nevelni akarja.
Ami döbbenetes, ugyanakkor még sem, hogy senki semmit nem vesz ebből észre, még a legközelebbi hozzátartozók sem. A nő hallgat, elszigetelődik, tűr. Majd apránként elindul benne a változás, és a maga módján elkezd lázadni. A kérdés csak az, hogy ez mihez fog vezetni? ...
Nagyon nehéz írni az ilyen könyvekről, főleg értékelni őket, hisz mi alapján is? Nézzem a történetet? Értékeljem a szomorú valóságot? Mi alapján, és egyáltalán hogyan? Úgy gondolom, hogy az ilyen könyveknél tán magát, az írói stílust van csak jogunk értékelni, de akkor is felmerül a kérdés, hogy egy ilyen téma vajon, milyen stílust követel meg? Teljesen megfelelőnek éreztem, hogy nagyon rideg, távolságtartó volt az írónő stílusa, illett is a történethez (ó de hülyén fogalmaztam meg, de ugye értitek?), ugyanakkor valami mégis hiányzott. Azt kellett volna éreznem a végén, hogy falhoz vágom az olvasómat, de ehelyett csak beletörődést éreztem, hogy ilyen van. Hiányoltam a végéről valamit, valamilyen csattanót, vagy bármit, ami arra késztetett volna, hogy sírjak, toporzékoljak.
Ajánlom mindannyiótok figyelmébe a könyvet! A 4 csillagom ellenére, ez egy olyan könyv, amit minél több embernek kéne elolvasnia, és elgondolkodnia róla!
Az írónő Pozsony alpolgármestere, a férje magyar, és ő maga is beszél magyarul.
Az e-könyv megrendelhető a Bookandwalk oldalán!
_____________
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 352 (A5)
Ára: 1999 (Bookandwalk.hu)
Forrás: Bookandwalk.hu
Értékelésem:
Óh ez érdekelni kezdett...
VálaszTörlés@zakkant: Szerintem érdemes elolvasni, de számíts arra, hogy a stílusa tényleg nagyon merev, rideg.
VálaszTörlés@Niki nem zavar a tárgyilagos stílus, vagy merevség. Szerintem ezt a témát máshogy nem is lehet megközelíteni sajnos.
VálaszTörlés@zakkant: Az Elakadó lélegzet esetében, az írónő inkább könnyedebb, ifisebb stílusban írt a családon belüli erőszakról, itt viszont teljesen más a stílusa. Inkább húz a szépirodalom felé, mint a "szórakoztató" irodalomhoz. Komor, nyers, az érzelmek nem olyan mélységben vannak meg benne, és pont ettől rettentő valóságos volt. Amúgy is nagyon nehéz ez a téma, mert tényleg még belegondolva is borzongok, hogy rengetegen napi szinten átesnek bántalmazásokon, és az írónő nagyon jól vissza tudta szerintem adni, hogy az áldozat mire gondol közben. Hogy felmenti a bántalmazóját, és elfogadja a lelki terrort, meg hogy ő a hibás, ő váltja ki belőle az agressziót, és megérdemli a verést. Amikor eljutottam az olvasásban odáig, hogy a főszereplő nő teljesen komolyan úgy gondolta, érezte, hogy a veréssel csak jót akar neki a férje, neveli őt, mert a szülei nem nevelték, hát akkor úgy rendesen sokkot kaptam. És elhiszem, hogy sok áldozat tényleg elhiszi ezt egy idő után, és ezért tűrnek. :o(
VálaszTörlés