"Két idegen, Graham Larkin és Ellie ONeill akkor ismerkednek meg legalábbis virtuálisan , amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól?
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet akárcsak a szerelem tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Ha a szerelem e-mailben jelentkezik, vajon megéri válaszolni?"
Jól indult, izgalmasnak találtam a véletlenül rossz e-mail címre küldött üzenet történetét, mert teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy tényleg megtörténhet, két ember ily módon, ily véletlenül talál egymásra. Szóval a kezdet jó volt, tetszett a fordulat is, hogy Graham addig ügyeskedett, amíg elérte, hogy a forgatás színhelye Ellie városa legyen. Tetszett a találkozásuk is, igazából minden jól alakult, de aztán minden megváltozott, amikor Ellie menekülőre fogta, és látszólag a fiatalok távolodni kezdtek egymástól. Onnantól kezdve egyre inkább untam, és nem sikerült a későbbiekben sem újra magával ragadnia a történetnek. Sőt, szembesültem azzal, hogy igazán miket is lehet tudni a szereplőkről?
Graham 17 éves, híres színész, sztárallűrök nélkül, aki véletlenül lett híres, de a szíve mélyén vágyik a múltba, a minden csillagostól mentes életére.
Ellie múltjában ott van egy kis titok, ami végülis feldobhatná a történetet, ha jobban bele lett volna szőve a történetbe, ha egy kis izgalmat, feszültséget okozna, de nem jött össze. Az édesanyjával éli az unalmas hétköznapokat, amiket csak a titokzatos levelezőtárs dob fel.
És ennyi. Igazán nem ismerjük meg a szereplőket, igazán semmit se tudunk meg róluk. Sőt, így utólag visszagondolva, azt se értem, hogy mi is a sztori lényege? Mármint gondolom arra épített az írónő, hogy sok tini lány vágya, hogy összejöhessen a kedvenc sztárjával, a történet meg is adja ezt az ábrándképet, de számomra kiábrándító módon.
Nem volt izgalmas, nem volt benne semmi, a karakterek totál hidegen hagytak, és maga az esemény is. A könyv második felét, kész szenvedés volt olvasni, és csak azért nem tettem félre, hogy nehogy már kifogjon rajtam, akkor is elolvasom, ha Mikulások potyognak az égből!
Csalódott vagyok, mert a Vajon létezik szerelem első látásra? jóval jobb volt, mint ez.
___________________
Eredeti címe: This Is What Happy Looks Like (2013.)
Kiadta: Maxim Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 440
Ára: 2999
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
Én a blogturné keretében nyertem a könyvet, örömömben ugráltam vagy fél napig, mert ezelőtt még soha nem nyertem és a sztori is tökre izgatott. És aztán megérkezett. Én meg csalódtam. Ahhoz képest, hogy milyen vicces, érdekes történetet lehetett volna kihozni belőle... Elolvastam, mert nem akartam félbe hagyni, de egyáltalán nem lopta be magát a szívembe.:)
VálaszTörlés@Johanna.: Azért most megnyugodtam, hogy akkor nem csak nekem nem jött be, mert eddig ha jól rémlik, csak pozitív (pozitívabb) értékeléseket olvastam róla, és már kezdtem azon agyalni, hogy baj van velem. ;o)
VálaszTörlés