Ryan Loveless: Ethan és Carter

Amikor megláttam ezt a könyvet a Könyvmolyképző várható megjelenései közt és leesett, hogy miről is olvashatunk majd benne, egyszerre éreztem bátornak a kiadót, ugyanakkor láttam benne a hatalmas buktatót. Mert lássuk be, állítólag a magyarok nagyon vendégszeretőek, de ha egymás elfogadásáról van szó, vagy épp a másság elfogadásáról, azért szerintem van még mit tanulnunk. Ugyanakkor elismerésem a kiadó merészsége iránt. Nagy fába vágta a fejszéjét, mert hiába éljük a hatalmas erotikus lázunkat, azért egy M/M regényben megvan a hatalmas botlás.

Miért is voltam kíváncsi az Ethan és Carter-re? Megmondom tök őszintén: kíváncsi voltam egy olyan történetre, amiben pasi kavar pasival. Hetero kapcsolatról bőven lehet olvasni a könyvpiacon, bőven olvastam is, de ilyet még nem. Kíváncsi voltam arra, hogyan tudja az egészet a szerző átadni, meg hogy egyáltalán hogy fogom viselni.
De még mielőtt bárki is félreértené az előző mondatomat, szeretném most leszögezni, semmi problémám nincs a saját nemükhöz vonzódó emberekkel. Engem nem érdekel, hogy ki kivel kavar az ágyban (persze törvényes kereteken belül), miben hisz, hogy néz ki, hol született, stb., az egyénnek a magánügye. Így a homoszexualitás is számomra teljesen normális és elfogadott dolog, de ettől függetlenül nem nagyon szoktam magam elé képzelni két pasit az ágyban, mert valahogy fura. És pont emiatt a "furaság" miatt voltam kíváncsi arra, hogyan fogom viselni, ha arról fogok olvasni, két pasi hogyan csinálja az ágyban. Szóval ezzel a hatalmas lendülettel kezdtem neki a könyvnek, túl nagy elvárásom nem volt, szemeim előtt a 18-as karika lebegett, szexre számítottam, nekiugrottam. ... Majd visszacsapódtam a képzeletbeli falamról.

Carter 24 éves, új életet kezd egy új városban, és nem mellesleg Tourette-szindrómás. Aki nem tudja, hogy mi is ez a betegség (nincs egyedül, nekem fogalmam se volt róla), az egyrészt olvasson utána, másrészt röviden: egy olyan betegség, amikor az egyén nem tudja uralni a testét. Rángatózik, tikkel, stb. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nap 24 órájában rángatózik, de előjöhet bármikor nála a nap folyamán.
Ethan pedig 27 éves, Carter szomszédja és hát egy 10 évvel ezelőtti baleset miatt, jelenleg szellemileg sérült. Nagyon nehéz az ő karakteréről írni, mert egyfelől egy 27 éves férfi, egy 27 éves férfi szexuális szükségleteivel, másfelől agykárosult, szellemileg egy gyerek szintjén van.
Mind a két férfi homoszexuális és hát egymásra gerjednek, össze is jönnek, aztán lesz egy ici-pici gubanc, de amúgy egy happy endes történetről van szó. ...

Nagyon laza, egyszerű, gyorsan olvashatós kötet, a megemésztése már más tészta. Nem ment nekem könnyen annak ellenére sem, hogy az oldalak gyorsan fogytak. Nem a homoszexualítással volt bajom, teljesen megemészthetően volt ábrázolva, még a szexuális együttlétek is úgy voltak leírva, hogy problémám nem volt velük, lazán egy hetero együttlétnek is beillettek. Problémám a két főszereplő betegségével volt.
Úgy érzem, hogyha lecsupaszítjuk a történetet, akkor nem másról szól, mint két férfi egymásra találásáról. A Tourette-szindróma, meg az agykárosodás már egy olyan plusz volt benne, amivel tán azt akarta a szerző elérni, hogy az amúgy egyszerű történet kapjon egy komolyabb körítést. Valamit, ami miatt több lesz, mint egy egyszerű "pasi pasival kavar" történet. Viszont számomra ez nagyon nem jött be. Túlságosan akart, túl sok volt. Igazából Ethan karakterével és szerepével volt problémám. Hiába 27 éves, felnőtt férfi, felnőtt vágyakkal, számomra ő akkor is egy gyerek volt, felnőtt testbe zárva. És amikor elképzeltem, hogy ő és Carter épp együtt vannak, akkor olyan volt, mintha egy felnőtt férfi, egy gyerekkel lett volna együtt és hát értitek. Mert Ethan akkor is egy gyerek szintjén van, vágyak és kor ide- vagy oda. Az egyik percben homokvárat épít, a másikban már mást csinálna, ezt pedig nem tudtam megemészteni.
Értem én, hogy a betegség beleszövése fontos, központi része a történetnek, a szerelem minden akadályt áthidal, még egy ilyet is, de lehetett volna valami más probléma. Nem konkrétan a betegséggel van bajom, hisz szegény Ethan nem tehet arról, hogy agykárosodást szenvedett, de a történetbe nem szőttem volna bele még akkor sem, ha az egész egymásra találás igaz is lehetne. Ha más betegsége lett volna, akkor tán bejött volna, de így nagyon nem. Nem tudtam feldolgozni. Folyamatosan egy nagydarab gyereket láttam magam előtt, egyik kezében a homokozós vödrével, a nadrágjánál meg a kidudorodással. Áááá!
Persze látom, hogy a Goodreads-en és itthon is egész jó értékeléseket kapott a könyv, meg látom benne azt, hogy a két szerelmes egymásra talál, minden akadályt leküzdenek, fogadja el mindenki a homoszexualítást, mert természetes, értem én, ezzel bajom nincs. Értem. De Ethan betegsége nem kellett volna a történetbe. Nálam legalábbis hatalmas hiba volt.

Amúgy a borítót se értem! Ethan hatalmas srác. Nagydarab, magasabb Carternél. Hogy a fenébe kerül akkor a borítóra ez a totál egyforma magas, egyforma alkatú pasi? És melyik Ethan és melyik Carter? Az eredeti sokkal jobb, és azon legalább ki is vehető, hogy ki, kicsoda.

A lényeg a lényeg, ajánlom-e a figyelmetekbe? Igen. Mert úgy érzem, hogy mindenkinek érdekes olvasmány lehet egy ilyen vagy épp ehhez hasonló történet. És mondom ezt annak ellenére, hogy 2 csillagot adok rá a megemészthetetlensége miatt.
Maga az M/M kapcsolat érdekes volt (a betegséges részt leszámítva) és biztos vagyok abban, ha lehetőségem lesz rá, akkor fogok még ilyen könyvet olvasni.
________________

Eredeti címe: Ethan, Who Loved Carter (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 242
Ára: 2299
Forrás: könyvtár
Értékelésem: