Rupáner-Gallé Margó: Lányok a kastélyból

Kiadta: Aba Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 150
Sorozat: Lányok a kastélyból
Ára: 1150
Forrás: saját

"A gazdasági válság az Angliából hazatért Arlene Harris vállalkozását sem kíméli. A lány ezért kénytelen rég nem látott, dúsgazdag nevelőapjához fordulni, aki furcsa feltételeket szab ahhoz, hogy a lányok – Arlene és két féltestvére – hozzájussanak pénzéhez.
A feladat emberpróbáló, s valahányszor Arlene bajba kerül, gyermekkori szerelme, Leon mindig ott terem, hogy gúnyolódjék a „kis bajkeverőn”.
Milyen csodákat és titkokat rejt a Márai-kastély? Hogyan boldogulnak a korábban gyűlölködő mostohatestvérek a nehéz időkben? És mi történik Arlene-nel és Leonnal? Folytatható-e a gyermekkori szerelem?"

Lányok a kastélyból #1

Az utóbbi időben többször is belebotlottam az írónő nevébe, így amikor a sorozatának az első részét az egyik webáruház leakciózta, kapva kaptam rajta.
Nem volt nagy elvárásom, csak egy kis romantika, amolyan magyarosan. A történet jól is indult, de hamar elszállt a lelkesedésem.

Ha egy szóval kéne jellemeznem a Lányok a kastélybólt, akkor azt mondanám, hogy aranyos. És ez baj. Mert inkább annak kéne eszembe jutnia, hogy olvasmányos, magávalragadó, stb. Na de szimplán csak aranyos. Kicsit olyan érzést keltett bennem, mint anno a 90-es évek elején anyukám romantikus füzetecskéi. Romantikus, csajos (?), limonádé, de semmi extra. A szereplők egyáltalán nem elevenedtek meg előttem, sőt, sajnos inkább az agyamra mentek.

Maga a történet nagyon klassz lehetne.
A fiatal Arlene hazatér Angliából, majd a Márai kastélyba viszi útja a nevelőapjához, ahol több meglepetés is éri. A nevelőapja meghal, a nővérei hazatérnek, ott egy furcsa végrendelet és akkor feltűnik a színen a gyermekkori barát, aki igazán nem is barát.
Szóval adva volt igazán minden ahhoz, hogy odáig legyek a történetért, csak egyszerűen nem jött össze.

Mindent nagyon elnagyoltnak érzek benne, de leginkább Arlene és Leon kapcsolatát.
Többször éreztem, hogy inkább az egész történet egy texasi kisvárosban játszódik, mint itthon. Edvárd bácsi, Leon, Arlene? Miért nem magyar nevekről beszélünk, ha már itthon játszódik? A legzavaróbb Edvárd bácsi!
Az érzelmeket nem lehetett érezni, csak olvasni róluk.
Leginkább Leon ment az agyamra. Azzal, hogy maga se tudja mit akar, magához húzza a lányt, ellöki, közben folyamatosan becézgeti (agyamra ment, ez annyira szirupos volt! A sok kisbárány, kis boszorka, meg nem is tudom mik voltak már, túl-túl-túl sok volt belőle), meg igazán nem is történik semmi.
Egyszerűen nem kerek a történet. Nincsenek jól felépítve a karakterek, nem jön át semmi, egyszerűen csak olvassa az olvasó, a végén megvonja a vállát "Ezt is elolvastam!" és ennyi is. Nem mozgatott meg, sőt, szívem szerint a felénél abba is hagytam volna.
Ráadásul hiányosnak is érzem. Megjelennek a nővérek, akik utálják egymást, aztán pikk-pakk a legjobb barátnők. Érzékeltetni lehetett volna azt a folyamatot, ahogy az ellenségből barátok lettek.
Az egész történetet körbelengi egy régi titok, hogy valami "szörnyűség" történt anno Arlene és Leon közt, aztán kiderül, hogy semmiség az egész. Lehetett volna itt egy jó nagy durranás, ami tényleg odavágott volna az olvasónak.
Aztán meg jön a vége. A barát monológja elgondolkodtatja Leont, majd egyből egy baleset éri és rohan is a szívszerelméhez, ráadásul el is "rabolja" őt. ... Ó ne! Ez így nem jó! Gyors, szappanoperás, nevetséges!

Elismerem, hogy az írónő jól tud fogalmazni, de az egész történet elsietett, hiányos, hiányoznak az érzelmek, túl rövid (ha hosszabb lett volna, akkor tán kidolgozottabb is lett volna, viszont mivel nem voltam elájulva tőle, jó volt ez a 150 oldal), egyszerűen nem kerek. Mint egy Romana füzetecske, csak szex nélkül. (Sajnos. Az tán dobott volna rajta valamicskét.)