Karen Levine: Hana bőröndje

Eredeti címe: Hana's Suitcase (2002.)
Kiadta: Minerva Nova Kiadó (2003.)
Oldalszám: 80
Ára: 1690
Forrás: Mónitól kölcsön kapott

"2000 márciusában egy bőrönd érkezett Tokióba, egy kis múzeumba. A fedelére ezeket a szavakat festették durva betűkkel: Hana Brady 625, 1931. május 16., Waisenkind - árva. A gyerekek, akik látták a kiállított bőröndöt, tele voltak kérdésekkel. Ki volt Hana Brady? Milyen volt az arca? Mi történhetett vele? Azt akarták, hogy Fumiko Ishioka, a múzeum vezetője, mihamarabb találja meg a válaszokat.Fumikót is magával ragadja a gyerekek izgalma. Útnak indul, nyomok után kutat Európában és Észak-Amerikában. A bőrönd rejtélye visszaröpíti őt az időben hetven évvel ezelőttre, egy cseh kisvárosba, Hanához és családjához, akiknek boldog életét felforgatta és darabokra zúzta a náci megszállás." 


Nagyon érdekelnek a holokauszttal foglalkozó könyvek, ezt már többször is említettem itt a blogban.
A Hana bőröndje nagyon érdekesnek tűnt a fülszövege alapján, így nagyon örültem annak, amikor Mónitól kölcsön kaptam. Annál nagyobb volt a döbbenetem, amikor először megpillantottam.

Regényre számítottam. Egy szép kis téglalap alakú kötetre, úgy 300 oldalra (nem néztem utána). Erre kaptam egy négyzet alakú könyvecskét 80 oldallal. Ránézésre levágtam, hogy nem regényhez lesz szerencsém, inkább dokumentumregényhez. Igazam lett.

A könyv megtörtént eseményt dolgoz fel. Hana élt és a sorsa is ugyanaz lett, mint a könyvben. ...
Két szálon fut a történet.
Az egyik szálon 2000-ben vagyunk, amikor is a tokiói holokauszt múzeumba egy kislány bőröndje érkezik kiállítási tárgynak. Kié volt? És mi lett vele? Túlélte?
A másik szálon a múltban vagyunk. Amikor a 11 éves Hana, a bátyja és a szülei koncentrációs táborba kerülnek. A szülőket hamarabb elszállítják, a gyerekek egy ideg a rokonoknál húzzák meg magukat, de elég hamar megkapják ők is az értesítést, hogy menniük kell. A táborban elszakítják a testvéreket, akik az ott töltött 1-2 év alatt párszor találkoznak, de aztán a háború vége előtt a fiút elszállítják, majd Hanat is. Soha többé nem találkoztak. ...

Igen, sokszor sírtam a könyv olvasása közben. Sose fogom megérteni, hogy tudtak ilyen szörnyűséget emberek, emberekkel tenni. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy másra számítottam.
Igazából nem sokat tudtunk meg Hanaról. Tárgyilagos volt a kötet, tényszerű, megható, ugyanakkor ott van az a bizonyos "de". Egyszer elolvassa az ember, de szerintem nem hagy benne olyan mély nyomot, mint ahogy számított rá.