Jodi Picoult: Törékeny

"Első hét törésed még azelőtt történt, hogy egyáltalán a világra jöttél volna. A következő négy a születésedkor, ahogy kiemeltek belőlem. Az újraélesztésnél újabb kilenc. A tízesnél épp az ölemben feküdtél, amikor hirtelen reccsent valami. Tizenegyes: beverted a karod a kiságy szélébe."

A Tizenkilenc perc után ez a második olvasott Jodi Picoult regényem. Az írónő megint keményen "belenyúlt" egy témába.
Újabb felkavaró, elgondolkodtató, nagyon olvasmányos történet, ami súlyos morális kérdéseket feszeget.

Szerintem soha nem fogom elfelejteni azt a percet, amikor pozitívat teszteltem. Ültem a mosdó kövén, lábaimat átkulcsoltam, előttem volt a teszt, hintáztattam magamat és úgy vártam, hogy elteljen az idő. A szívem majd kiugrott a helyéről, annyira izgatott voltam, hogy már a rosszullét kerülgetett. És semmi, 1 csík volt. Magamba zuhantam, nem értettem. Annyira biztos voltam abban, hogy sikerült. Csalódtam a megérzéseiben, ugyanakkor próbáltam magamat azzal nyugtatni, hogy majd a következő hónapban sikerül. De nem álltam fel és dobtam ki, vártam még pár percet, próbáltam megnyugodni, reménykedtem. És akkor megláttam. Halványan, de megjelent a második csík is. Az érzést leírni nem lehet. Abban a percben valahogy minden megváltozik. Már csak ő számít.
Emlékszem az első UH-ra. Parányi kis babszem volt, pityeregve néztem, hogy pulzál a kezdetleges szíve. Élt, élni akart. Anya lettem.
Még mindig érzem, hogy minden egyes hónapban amikor megkukucskáltuk Gyerkőcöt, mennyire feszült voltam, mennyire féltem. Egy pillantás a képernyőre, egy pillantás a dokira. Ha csak egy picit is feljebb csúszott a szemöldöke, vagy egy pillanatig tovább maradt csendben, mint ahogy szerintem normális lett volna, legszívesebben ráordítottam volna, hogy mondja már, mit lát, ugye nincs baj?
Szerencsére Gyerkőc szépen fejlődött, problémamentes volt a pocakosságom.
De, mint szerintem a legtöbb családban, nálunk is szóba került a mi van ha téma, amikor eljutottunk a genetikai vizsgálat ideéig. Nem szokásom senki felett pálcát törni. Az ő életük, az ő életük, ők viselik a döntésük következményeit, nem én.
Nem ítélek el senkit, aki elveteti a beteg gyermekét, hogy is tehetném? Az én gyermekem egészséges, így szerencsére nem tudom, hogyan döntöttünk volna, ha baj lett volna. És nem is akarom soha megtapasztalni.
És nem ítélek el senkit, aki megtartja, hogy is tehetném? Hisz tudom, mennyi öröm egy ilyen kis Kincs és nem akarom megtudni, milyen lenne az élet nélküle.

Charlotte és Sean hosszú ideje próbálkoztak már, amikor végre a nő terhes lett. El lehet képzelni, mennyire úsztak a boldogságban, végre lesz közös gyermekük. (Charlotte-nak már volt egy 7 éves lánya, Amelia.) A nő a legjobb barátnőjét, Pipert kérte fel szülész-nőgyógyászának.
A terhesség jól haladt, de a 27. heti UH-n kiderült, hogy a pici kislány csonttörékeny. Ez azt jelenti, hogy a csontjai a legkisebb hatástól is képesek eltörni.
Eltelik 5 év, egy szerencsétlen kiruccanás után a szülők ügyvédhez fordulnak. Így találkoznak Marinnal, aki felveti nekik, hogy Piper hibázott, hamarabb kellett volna látnia, hogy Willow beteg, és akkor dönthettek volna úgy, hogy nem tartják meg. Ergo, kártérítést követelhetnek.
És innentől kezdve minden még rosszabbra fordul.
A házaspár eltávolodik egymástól, mert Sean nem ért egyet Piper beperelésével.
Érthetően Piper és Charlotte kapcsolata is megromlik.
Bár Charlotte próbálja megértetni Willow-al, hogy a tárgyaláson fog olyat mondani, amit nem is érez úgy, de Williow mégis úgy érzi, hogy jobb lett volna, ha meg sem születik, a szülei nem akarták őt.
Amelia egyre jobban kivetkőzik magából. Az iskolában elfordulnak tőle, elveszíti a legjobb barátnőjét, Piper lányát, úgy érzi, hogy vele senki se foglalkozik, fölösleges, 12 évesen, a herce-hurca idejére már bulémiás lesz.

Több helyen olvastam, volt akinek az anya, volt akinek az apa nem volt szimpatikus. Nekem semmi bajom nem volt a szülőkkel, megértettem a döntésüket, csak hát igen.
Charlotte a pénz miatt perel, és igen, megértem. Willow betegsége, ápolása, rengeteg pénzükbe kerül. Ami elgondolkodtató, hogy azt a pénzt a legjobb barátnője kárán tudja megszerezni, ez fer dolog-e? Tűzön-vizen kitart, megy előre. Az emberek elfordulnak tőle, pénzéhesnek tartják, de mégis megértem.
Ugyanakkor megértem az apát is, hogy ő nem ért egyet a perrel, ami azt sugallja, ha tudták volna, nem tartották volna meg a kislányt. Holott Willow csodálatos. Szomorúan csodálatos. Hogyan lehetne élni nélküle?
Az apa apa, az anya anya.
Aki nekem nagyon nem volt szimpatikus, az az ügyvédük, Marin. Ő vetette fel a pert, és mégis ő az, aki utána annak ellenére, hogy képviseli az anyát, elítéli őt. Ez nekem érdekes volt. Ha nem veti fel, nem is került volna sor a perre. Milyen alapon ítélkezik utána, hogy elültette a bogarat Charlotte fülében?

A könyv felépítése Charlotte, Sean, Piper, Amelia és Marin szemszögéből épül fel.
A történetbe belekeveredik Marin szála is, akit örökbe fogadtak és a szülőanyját keresi.

Tudtam, mi lesz a történet vége, de mégis, Willow részét, az utolsó 2 és fél oldalt nem tudtam elolvasni. Csak becsuktam a könyvet és hagytam, hogy patakozzanak a könnyeim.

"És bárki bármit mond, igenis hiányozhat olyasvalaki, akit soha nem ismertem."

Tartalom: 5
Megjelenés: 2010/2009
Eredeti cím: Handle with care

Az írónőtől olvastam még:
Tizenkilenc perc

A betegségről bővebben:
http://uvegcsont.hu/