Januári olvasmányok

Januárban nagy lendületet vettem az olvasásban, szinte faltam a könyveket. Ez egyrészt meglepő volt, hisz épp vizsgaidőszakom volt, de lehet, hogy pont épp ezért volt arra szükségem, hogy kikapcsoljak ebben az időszakban. 😅

Megan Campisi "A Bűnevő" c. könyvével kezdtem az évet. Annyira nagyon lázba nem hozott a történet, de mivel addig még csak nem is hallottam a Bűnevőkről, mégis kíváncsian kezdtem neki az olvasásának. Csakhamar rá kellett jönnöm viszont, hogy egy piszok vontatott és unalmas történetről van szó. Többször abba akartam hagyni az olvasását, egyedül a kíváncsiságom tartott vissza, hogy mi is fog kisülni ebből az egészből. Így utólag nem vagyok abban biztos, hogy volt értelme kitartanom, mert semmi extra meglepetést nem tartogatott a végére sem. 

Ami viszont pozitív, hogy eddig fogalmam se volt a Bűnevők létezéséről. Hát, most már tudom, hogy voltak akik ezt a munkát végezték és nem irigylem őket értük. 

Kik is a Bűnevők? Azok, akik meghallgatják a haldoklók gyónásait és a bűneiket étel formájában veszik magukhoz. Lényegében minden bűnnek megvan a maga étele. A Bűnevőt elhívják a haldoklóhoz, aki bevallja neki a bűneit, a halál bekövetkezte után pedig a Bűnevő megeszi a bűnökhöz tartozó ételt. Így szereznek mások tudomást az elkövetett bűnökről, ugyanakkor a bűnöket így a Bűnevők hordozzák tovább, a halottak pedig tisztaként távoznak a túlvilágba. ... Tudom, fura, de tényleg léteztek Bűnevők és egészen sokáig.

A történet főszereplője a 14 éves May, aki bűnt követ el, a büntetése pedig az, hogy ő lesz az új Bűnevő. A történet arról szól, hogyan sikerül beilleszkednie, milyen az élete így, mi történik vele. 

Persze gondolhatnátok így első gondolatra, hogy nagy dolog, egész nap finomakat eszik, milyen klassz neki, de nem így van. Egyrészt a finomságok mellett egészen undi dolgok is vannak. Másrészt akkor is ennie kell, ha nem akarja, nem kívánja, undorodik a bűntől, stb. Harmadrészt a Bűnevő kitaszított. Az emberek számára láthatatlan és hallhatatlan. Elkerülik őt, nem szólnak hozzá és ő is csak akkor szólalhat meg, amikor a bűnöket hallgatja. Szóval nem épp irigyelni való élete van.

Ezt követően Helen Russel "Egy év a világ legboldogabb országában" c. könyvével folytattam az olvasást. Nagyon tetszett a kötet, sokszor éreztem az olvasása során, hogy nagyon-nagyon szeretnék Dániában élni. Mert tetszik a gondolkodásmódjuk, ahogy élnek, majdnem minden. Azért persze voltak furcsaságok és kettősségek, melyeket nagyon nem is tudok hová tenni. Pl. a dánok a legboldogabb nemzet, mégis antidepresszánsokon élnek. Akkor miért is, ha annyira boldogok? Az nem túl vonzó, hogy elég agresszív nemzet a könyv szerint. 

Helen újságíróként dolgozik Angliában, majd miután a férje álláslehetőséget kap Dániában, gondolnak egy merészet és 1 évre odaköltöznek. A könyvében a tapasztalatait foglalta össze. Teljesen ismeretlenként költöztek Dániába, próbáltak beilleszkedni, ismerkedtek a nyelvvel, az ottani szokásokkal és sok különbséget tapasztaltak a két kultúra között. Szívből tudom ajánlani a figyelmetekbe ezt a könyvet, olvassátok el, nagyon érdekes és tanulságos is!

Utána Tom Perotta "Mrs. Fletcher"-jének álltam neki. Igazából pikáns történetre számítottam, tudjátok olyan Szürke 50 árnyalata Mrs. Robinson-os módján, de nem így lett. Gyorsan haladtam az olvasásával, mert könnyed és olvastatja magát, de egyáltalán nem volt nagy szám történet. Kicsit olyan, mint a nagymama kockás plédje, amit különböző anyagokból varrtak össze. Egy kicsi Milfezés, egy kis saját neméhez vonzódás, egy kicsit bunkó egyetemista fiú aki nem tudja hogyan is bánjon a lányokkal, egy kis hármas akció, aszexualitás, aztán meg a légből kapott hirtelen happy end, amiről azt se tudom honnan jött. Szóval volt a történetben minden.

A történet 2, néhol több szálon fut. Mrs. Fletcher fia megkezdi messze az egyetemi tanulmányait és így az elvált nő egyedül marad. Unalmában böngészget a neten, érdekes SMS rázza fel az életét, újra tanulni kezd, furcsa kapcsolatba kerül az egyik kolléganőjével és egy csoporttársával. Eközben a fia nem tudja hogyan zárjon le egy régi kapcsolatot, hogyan kezdjen bele egy újba, közben idegesíti az anyja, de hiányzik is neki. Őrlődik, szenved, nem találja a helyét. És pont emiatt hiányoltam a történet mélységeit. Hogy igazán nem láttunk bele az anya-fia kapcsolatba, csak a felszínt kapirgálta a szerző.

Különösebben nem ajánlanám a figyelmetekbe a könyvet, de ha épp nincs más, akkor azért adjatok nek egy esélyt, hátha.

Ezután egy kicsit zizisebb sztorira vágytam, így kezdtem neki Jasper DeWitt "A beteg" c. thrillerjének. 

Olvasmányos volt, már-már lebilincselő, mindig vártam, hogy folytathassam. De aztán a vége felé a szerző belevitt egy misztikus megoldást, amit egyszerűen nem tudtam hová tenni. Miért épp így kellett és honnan jött neki az ötlet? Komolyan nem értem!

Parker egy pszichiáter, aki egy blogon teszi közzé az egyik betegéről a tapasztalatait. A beteg 44 éves férfi és lényegében senki se kezeli őt, mert gyógyíthatatlannak tartják az állapotát, na meg fura dolgok történnek körülötte, az ápolók félnek tőle, az orvosok kerülik, szóval csak él a zárt szobájában és ennyi. Parker viszont elhatározza, hogy majd ő meggyógyítja. Érdekes dolgokat tud meg a betegről. Tényleg beteg? Vagy minden csak kitaláció és összeesküvés áldozata?

Eltekintve a sztori végétől, ajánlom a figyelmetekbe, mert nagyon izgalmas és olvasmányos.

A Beteg után "A Romanov cárné"-nak kezdtem neki C.W.Gortnertől. 

Mindig nagyon érdekeltek a Romanov család végnapjairól szóló könyvek, így kíváncsian kezdtem neki az olvasásnak. A fülszöveg egy kicsit becsapós, mert úgy szól, hogy „Marija Fjodorovna, az utolsó orosz cárné élete méltán ihletett regényt.” és ez alapján szerintem joggal gondoltam azt, hogy Alekszandra Fjodorovnáról fog szólni, csak valami elírás történt a nevekkel, na meg amúgy is annyi volt nekik, mint égen a csillag. (Az utolsó orosz cárné nem Marija volt, hanem a menye, Alekszandra Fjodorovna, II. Miklós cár felesége.) Teljesen összezavarodva kezdtem neki a könyv olvasásának, azt se tudtam ki kivel van, mert jó ideig az volt bennem, hogy Marija=Alexandra, aztán persze leesett, hogy erről szó sincs, egy generációval II. Miklósék előtt járunk.

Szóval a könyv az anyacárné életéről szól. Milyen volt a fiatalsága, hogyan lett cárné, hogyan sikerült dán hercegnőként beilleszkednie Oroszországban, a családtagjaival milyen volt a kapcsolata (akik keresztül-kasul itt-ott mentek férjhez, uralkodtak, stb.) és később milyen kapcsolatot ápolt a cárrá koronázott fiával és annak feleségével, Alexandrával.

A két nő teljesen különböző volt és ez meg is látszott a kapcsolatukon. Marija érezte, hogy a cári birodalom veszélyben van, változtatásra van szükség, de II. Miklós nem hallgatott rá. Felmerült bennem a kérdés a könyv végére, ha II. Miklós hamarabb észbe kap, ha nem hagyja, hogy a felesége ennyire befolyásolja, vajon akkor is megtörtént volna a tragédia? Vagy ha nem II. Miklós került volna a trónra, akkor is megbukott volna a cárság az országban?

A Romanovok után egy ikon történetével folytattam az olvasást. Sophie Benedict "Grace Kelly és a szerelem eleganciája". Gyönyörű a borító és kíváncsian kezdtem neki a könyv olvasásának. Grace Kelly egy olyan korszak színésznője, ami teljesen más volt, mint a mai idők. Teljesen máshogy színészkedtek, mások voltak a filmek, … egy olyan korszak egyik fénylő csillaga, ami mára szinte teljesen eltűnt véleményem szerint. 

Számomra mindig maga volt a kifinomultság, a tisztaság, az ártatlanság, az egyszerűség volt a színésznő. Házassága a monacói herceggel pedig meseszerűnek tűnik – így kívülállóként -. A könyv igazából csak pár évet ölel át. Ott kezdődik amikor elhatározta, hogy színésznő lesz és emiatt elköltözött otthonról, elkezdte az iskolát; egészen odáig tartva, hogy hajóra szállt, hogy Európába költözzön az esküvője miatt. 

Összességében olvasmányos volt, de mégis csalódást érzek. Nem szeretném teljes mértékben elhinni, hogy Grace olyan volt, mint a történetben, de mégis nehéz rá másképp gondolnom ezek után. Ami pedig megelevenedett előttem a sorokon keresztül, az nem épp az ártatlanság, a szűziesség, a tisztaság volt. Lehet, hogy mindez tényleg igaz volt, … de kicsit most úgy érzem magamat, mintha összetört volna bennem valami.

Shari Lapena "Karnyújtásnyira a gonosztól" c. könyvét 1 nap alatt befaltam. Az első kérdés, ami felmerült bennem a könyv befejezte után, hogy lesz folytatása vajon? Mert olyan hülyén lett lezárva, hogy ennek az okát csak egy folytatás tudná megmagyarázni. Egészen a történet 3/4-ig úgy gondoltam, hogy teljesen kiszámítható. Már a legelejétől kezdve sejtettem, hogy mi lehet a titok, ki lehet a tettes és miért. Aztán jött az a bizonyos utolsó 1/4, amikor minden a feje tetejére állt és már azt se tudtam, ki kivel van és ki mit csinált. A szerző hozta a műfajhoz szükséges fordulatot, ami jót tett az amúgy elég közepes, sablonos történetnek, de ettől függetlenül több csillagot nem érdemel meg szerintem 3-nál. Egy olvasmánynak elment, végülis olvasmányos volt, de holnapra már el is felejtem az egészet.

Adva van egy feleség, aki a könyv legelején autóbalesetet szenved. A kórházban tér magához, ahol elmondják neki, hogy autóbalesetet szenvedett egy olyan helyen, ahol egy magafajta háziasszonynak helye nem lenne. Na meg egy gyilkosság is történt a közelben, stb., de persze a nő semmire sem emlékszik. A férje kitart mellette, a legjobb barátnője már nem.

Folytattam a krimi szálat Sally Hepwort "A férjem anyja" c. könyvvel, ami ugyanúgy egy közepecske történet volt. Hirtelen felindulásból elkövetett olvasás volt. Nem is hallottam a könyvről addig a percig, amíg a kezembe nem akadt, különösebben lázba se hozott, de azért beleolvastam és ha már így alakult, akkor végig is olvastam.  Nem volt rossz, de eléggé hiányérzetem maradt a végére és egyáltalán nem kerek a történet. Jobban árnyalni kellett volna a szereplők személyiségét, jobban belemenni a múltba, jobban felépíteni, megismerni őket, mert igazán nem értem, miért olyanok voltak a szereplők amilyenek és hogy juthatott el a tettes odáig, amit tett? Valaminek lennie kellett volna még a falak mögött, nem tudom elképzelni, hogy csak úgy megteszi a történteket.

Adva van Lucy, aki beházasodik egy "jó" családba, de az anyósával nagyon vegyes a kapcsolata. Na meg amúgy is elég fura a nő, mert miközben a gyerekeit spártai módon nevelte és viselkedik velük, szívügye a menekültek segítése. Szóval elég kettős a nő személyisége. Aztán váratlanul valaki elteszi láb alól és megindul a gyanúsítgatás, hogy ki lehetett az. Az elején nagyon úgy néz ki, hogy Lucynak volt a legtöbb oka erre. Vajon tényleg ő a tettes? 

Két krimi után egy kis romantikára vágytam, így került a kezeim közé a rég óta tervezett J.L.Perry "Tizenkilenc levél" c. könyve. Hogy én miért nem olvastam ezt korábban?! Annyira szép, romantikus, szívet facsaró lett a történet, hogy kedvenc született vele. Imádtam minden oldalát! Egy fiatal feleség a nászútról visszatérve autóbalesetet szenved. A kórházban magához térve nem emlékszik semmire. Hogy ki ő, kik a szülei, hogy férjnél van, stb. Gondolhatjátok, hogy ez micsoda tragédia a férjének, aki tényleg odáig van a nőért, fülig szerelmes belé, stb. A csaj jobb híján hazaköltözik az anyukájához, mert a férjéhez nem akar, hisz nem ismeri - mondjuk a szüleit se ismeri fel, de valahová mennie kell- és elkezd a férfitól eltávolodni, aki viszont ezt nem hagyja. Leveleket ír neki, melyben elmeséli a megismerkedésük történetét. Jem pedig azon kapja magát, hogy várja ezeket a leveleket és másképp kezd nézni Braxtonra is. Persze egymásra találnak majd, meg röpködnek majd a szívecskék, de azért keserves út vezet eddig. Olvassátok el, tényleg nagyon szép!