Sienna Cole - Laura Porter: Száz ​évvel utánad

Kiadta: Publio (2016.)

Oldalszám: 272

Forrás: szerző

Értékelésem:

Miről szólt?

Kate a férjével Londonba költözik, miután a férfi ott kapott egy remek álláslehetőséget. A kapcsolatuk jelenleg nem épp a legjobb időszakát éli, ugyanis hiába próbálkoznak jó ideje a babával, egyenlőre nem jártak sikerrel. Kate, hogy elterelje a figyelmét, beleveti magát az új otthonuk felújításába. A felújítás kellős közepén pedig igazi kincsekre bukkan: egy férfi ruhájára a XIX. századból, melynek a zsebében egy operajegy van, egy levelezésre, valamint egy naplóra. Nem kis megdöbbenésére egy szerelem bontakozik ki a szemei előtt olvasva a sorokat, mely sajnos a kezdetektől fogva halálra volt ítélve a társadalmi különbségek és az ármány, hatalom megszerzése miatt. 
Miközben Kate egyre jobban elmerül a múltban és úgy érzi, hogy a múltbéli férfi egyre közelebb férkőzik a szívéhez a szavaival, gondolataival, a kapcsolata a férjével fokozatosan úgy romlik meg még jobban. A férfi félrelép, majd Kate rájön erre. Vajon mit fog lépni? Harcol a házasságáért vagy épp ellenkezőleg, hagyja hogy a múlt teljesen maga alá temesse?

Hogy tetszett?

Vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban, mert maga az elképzelés nagyon tetszett. Mármint ki ne találna izgalmasnak egy olyan történetet, melyben a főszereplő nő az új otthonában több, mint 100 éves levelezésre és naplóra bukkan? Ha ti lennétek a helyében, nem ugrálnátok örömötökben, hogy valakinek az életébe ennyi idő elteltével belekukkanthattok? Mert én igen. Izgalmas és bizseregtető egy ilyen elképzelés.

"Néha úgy érzem, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket, és összeroppanok a változás súlya alatt. De aztán azzal nyugtatom magam, hogy ennek így kellett lennie; hogy ez a rengeteg új dolog talán végre egy új életet is hoz magával." 

És akkor jöjjön a történet megvalósítása.
A karakterek számomra nem voltak maximálisan kidolgozva. Fogalmam sincs arról, hogy például hogyan néztek ki a szereplők. Vagy nem történt erre utalás, vagy átsiklottam felette, vagy elfelejtettem, de semmi se maradt meg bennem ezzel kapcsolatban. Olyanok voltak, mintha csak a gondolataikat hallanám és a cselekedeteiket látnám, de az arcukat egyszerűen nem. Ezen a téren nagy hiányérzetem maradt.
A leveleknek és a naplónak köszönhetően a történet két idősíkon játszódik. Az egyikben a jelenben vagyunk, a másikban a múltban. A történet elején egy ideig zavart a jelen modern nyelvezete összevetve a múlt régi nyelvezetével. Tetszik az ötlet, hogy a szerzőpáros a régi kort nem a mai nyelvezettel fogalmazta meg, hanem próbáltak egy kis régiséget belevinni, mintha tényleg egy XIX. századi leveleket, naplót olvasnánk, de ettől függetlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy időbe tellett amíg nem találtam furának az ellentéteket és sikerült megszoknom, ráállnám a stílusra.
Ami tán a legnagyobb fejtörést okozta számomra, az Kate és a XIX. századi "lovag" közti "kapcsolat" volt. Úgy érzem, hogy a szerzőpáros azt szerette volna elérni nálam, mint olvasónál, hogy úgy érezzem Kate beleszeretett ebbe a férfiba, de ezt nem sikerült elérniük. Erőltetettnek éreztem azt egészet és furának ezt a légbőlkapott rajongást. Valahogy másképp kellett volna ábrázolni, részletesebben, mélyebben a Kateben kialakuló érzelmeket, mert így számomra csak az erőltetettség maradt meg bennem.

Mindezektől függetlenül a történet nem rossz, sőt. Van benne izgalom, titokzatosság, pusztán csak úgy érzem, hogy még finomítani kellene rajta, még egy kicsit dolgozni a karaktereken és az érzelmeken és akkor egy nagyon jó hazai történetet tarthatnának az olvasók a kezükben. Számomra így ebben a formában, közepes volt a történet.

Kiknek ajánlanám a figyelmükbe?

Azoknak akik kedvelik a könnyed, romantikusabb történeteket, valamint kíváncsiak egy hazai szerzőpáros munkájára.

Beszélgessünk

* Ha olvastad a könyvet, neked hogy tetszett?

* Hazai vagy külföldi szerzők munkáit olvassátok inkább? Ki a kedvenc hazai szerzőtök?